Fesztáv

Folytatva a madaras tematikát: egyik legújabb társasjáték-beszerzésünk a Fesztáv. Igazából Sz kezdeményezte a megvételét, de nekem sem volt ellenemre.

Alapvetően madarakat kell gyűjteni a játékban, ezek adják a pontokat, a “pénz”, amit fizetni kell értük, az itt madáreleség, plusz még tudunk tojásokat rakni velük – ami szintén pont, meg aztán a további madarak beszerzésének az előfeltétele. Persze maguk a madarak is tudnak adni extrákat a különböző tulajdonságaik szerint, és az egész játék lényege, hogy kitaláld, melyik kombinációval jársz a legjobban a lehetőségeid mentén (mely kombinációkból persze nyilván végtelen van, de azért összességében elég behatároltak tudnak lenni a lehetőségeid). Én eddig még csak a gyerekek ellen tudtam nyerni benne, de azért nem adom fel :)

Egyik nagy előnye a könnyű tanulhatósága, egy hétéves már boldogul vele, és még élvezni is tudja (még ha nem is teljes valójában – mert ahhoz azért komplex a szabályrendszere), nem tart órákig a setup, és maga a játék is lemegy szűk egy óra alatt (két fővel), de azért gondolkodni is jócskán kell benne. Szóval nem túl nehéz, de kellően nehéz ahhoz, hogy kihívás legyen. A mechanikája is tök egyszerű, mégis jól kitalált – ilyen könnyen már régen tanultam játékot (kivéve persze, amikor más magyarázza el), de ezzel együtt látok benne mélységet.

Ami viszont a legnagyobb negatívum számomra, hogy mintha az utóbbi időben ugrott volna egyet a társasjátékok ára (hogy garasoskodjak egy kicsit) – amit ez a játék kitűnően illusztrál. Az én lélektani határom 10 ezer forint körül van, és valóban, a legtöbb játékom 5-10 ezer forintba került, azt hiszem, kettő van csak, ami drágább volt (jó, persze egy csomót használtan vettem ezekből, azért ezt is hozzá kell tennem). Ez a játék viszont 15 ezernél kezdődik a boltokban, és ami még durvább, hogy a kb egy pakli kártyából álló kiegészítőjét (amit MUSZÁJ megvennünk, mert abban vannak az európai madarak :) ) 10 ezer forint körül árulják, ami így egyben már azt hiszem, kimeríti a rablás kategóriáját… Na jó, de ezt most lenyelem, és igyekszünk majd minél többet játszani vele, hogy megérje az árát :)

Houston, Houston…!

Megjött a kicsit késői Jézuska apához:

A gyerekek szerencsére nem vették rossz néven, hogy ezt én kaptam, nem ők, bár kicsit értetlenül fogadták, hogy miért… De persze azért ők játszottak vele, én csak gyönyörködöm benne, az építésébe is kb. csak a kétharmadánál untak bele (szóval jól bírták, lelkesek voltak), és ahogy számítottam rá, két nap után már nem is különösebben érdeklődnek iránta, büntetlenül kicsempészhettem a szobájukból.

BÚÉK

Mi ezzel töltöttük (többek között) a Szilvesztert:

Boldog(abb) új évet mindenkinek!

Ma is spóroltam

Az egyik Lego összeszerelési útmutató végében a kisfiam megtalálta ezt:

Természetesen azonnal olthatatlan vágy ébredt benne, hogy neki ez a börtönsziget KELL, de aztán meggyőztem, hogy annyi legójuk van már, hogy ezt simán meg tudjuk építeni mi magunk is, csak apró eltérések lesznek. Íme:

Jó, tíz apró eltérésnél talán több is van benne (a miénk például sokkal színesebb!), de funkcionalitásában egyébként meglepően hasonlított (később megépítettem a két motorcsónakot meg a helikoptert is, őket sajnos nem örökítettem meg). Három teljes délutánon keresztül építettük (természetesen pontról pontra követve az eredeti összeszerelési útmutatót), kb. ugyanennyi ideig, három napig játszottak vele, tegnap már szétszedtük és elkezdtük visszaépíteni az eredeti szetteket. Spóroltam kb. 30 ezer forintot :) (Egyébként nem is kapható már ez a készlet, de ez most mellékes.)

Játékok

Még február elején beszereztem egy új társasjátékot, amit az utóbbi hónapokban volt is módunk alaposan letesztelni, az a neve, hogy Babylonia. Kis lapocskák minél furfangosabb lerakásával kell pontokat gyűjteni benne, és bár rendkívül egyszerűnek tűnt először, úgy igazán csak többszöri játszásra jöttünk rá, hogy hogyan is lehet benne taktikázni. Elég sokféle módon, szóval ezért is kell egy kis idő, hogy kiismerje az ember, és nem is gondolom, hogy már teljesen kiismertük, de mondjuk pont ettől jó az újrajátszhatósága, szóval összességében jó vétel volt.

Ráadásul a megfelelő rutinnal már kb fél óra alatt lejátszunk egy menetet, ez is jó benne, hogy viszonylag gyors. Ettől függetlenül nem érdemes fáradtan nekiállni, mert azért sokat kell agyalni benne, egy emblematikus játéknak kb. 23:15-kor álltunk neki, de életem egyik legrosszabb játékélménye lett belőle – és nem (csak) azért, mert én veszítettem.

Van benne némi rivalizálás, mármint szinte minden egyes lépéseddel keresztbe teszel a másiknak, így nem ajánlott sértődős emberekkel játszani, de egyébként ez belekalkulálható nagyjából a játékmenetbe, szóval nem olyan zavaró.

De mostanában például olyasmikre is jutott időnk, mint a Twilight Struggle (ez a játék kerül elő szinte legritkábban nálunk, mert legalább négy óra végigjátszani, és elég frusztráló tud lenni maga a játékmenet, de most többször is elővettük egymás után, és egészen új oldalait kezdtük megismerni… Ezt a játékot pontosan 7 éve vettem :) )

Leírása szerint egyébként (ezt a részt most olvastam el először benne) ez egy “alacsony összetettségű, gyors játék”. A szabálykönyve több mint 30 oldal, amikor először játszottunk vele, kb az egyharmadáig jutottunk benne három óra alatt, aztán feladtuk :)

2019 legjobb… (5)

A listák írása közben jutott eszembe még egy kategória: a legjobb társasjátékok, amikkel idén játszottam :)

Van egy hely (EZ), ahova egy haverommal viszonylag rendszeresen eljártunk idén egész sokszor, és ilyenkor szinte minden alkalommal kipróbálunk egy-egy új társast, szóval ebben a kategóriában most egész sokból tudok válogatni. Lássuk tehát, mik voltak a legjobb játékok, amiket idén ismertem meg:

1) Mars terraformálása:

Ez egy egész friss játék, kb két éve jelent meg, és globálisan is hamar rendkívül népszerűvé vált, nekünk is nagyon bejött. Meglehetősen összetett, sok elemből álló játék, elsőre elég bonyolultan hangzó szabállyal, ráadásul nem is rövid, ketten játszva is simán elment vele két óra, ami a játékosok számával csak tovább nő, szóval biztosan nem “mindenki játéka”, de haladó gémereknek nagyon ajánlott kategória, ha van hely és idő rá. Alapvetően kártyákat kell kijátszani benne (deck-building, mondhatni), de vannak közös célok is, amiket a játékosok együtt érnek el, és sok interakció is van a játékosok között, kell gyűjteni erőforrásokat, meg egyéb mechanikák… Ami a legjobb benne talán, hogy nagyon sok utat kínál a győzelemhez, semmiképpen nincs egy “nyerő stratégia”, elég jól lehet benne taktikázni, de azért a szerencsének is van szerepe, és a sok szabály ellenére is logikus, játék közben teljesen érthetővé válik a menete, szóval, mondom, még úgy is boldogultunk vele, hogy egyikőnk sem ismerte előtte, csak ledarálták nekünk gyorsan a szabályokat, és tessék, játsszatok. De ez például egy olyan játék volt, amiből legközelebbi alkalommal játszottunk egy visszavágót, aztán meg egy döntőt is :)

2) Atlantis:

Amikor ezzel játszottunk, végig azon gondolkodtam, hogy ez pont egy olyan játék, amit még én is élvezek, de már lassan a gyerekeimmel is tudnék játszani… A lényege, hogy kis lapocskákon keresztül kell eljutni A pontból B-be úgy, hogy a lapocskákat aztán meg is szerezzük, és ezek adják a játék végén összeszámolandó pontokat. Akinek a legtöbb pontja van, az nyert. Ennél persze azért összetettebb, de tök jól ki van találva szerintem, egyszerű is, de van benne tér a taktikázásra is, lehet barátságosan is játszani, meg nagyon szemét módon is, szóval talán azt hiszem, erre mondják, hogy családi játék. Nem is tart sokáig egy menet (talán fél óra ketten), nem igényel nagy helyet… tényleg egy csomó előnye van (egyébként kicsit nekem a Cartagena-ra hasonlított, bizonyos elemeiben). Most épp nem nagyon lehet kapni, de ha újra kiadják, lehet, hogy meg is veszem, aztán kipróbáljuk itthon (is).

3) Robbanó cicák:

Ezt pedig nem is ott, hanem osztálytársaim révén ismertem meg nyáron (ketten talán nem is lehet játszani, de legalább is biztos, hogy nem annyira jó, mint többen). Ahogy talán a nevéből is látszik, ez egy igazi infantilis kártyajáték, ami viszont nagyon jól van összerakva, a lényege, hogy te ne robbanj fel, csak mindenki más körülötted, és ehhez minden eszközt megadnak, hogy szanaszét szívasd az ellenfeleid. Tömören így foglalható össze, megfelelő társaságban elég jó partijáték tud lenni, rövid, pörgős, túl sokat nem kell hozzá gondolkodni (de azért egy kicsit nem árt!), és elég jó újrajátszási lehetőség is van benne. Szóval vicces, ha valaki nem kezd fanyalogni az elszállt tematikája miatt, akkor biztosan népszerű játék lesz!

TtR: New York

Ha már belekezdtem a társasjáték-ajánlókba, akkor rögtön írok egy következő, legfrissebb beszerzésről is, amire tök véletlenül akadtam rá, és csak úgy hirtelen felindulásból vettem meg, de egyelőre nem bánom – ez pedig nem más, mint a Ticket to Ride játékcsalád legújabb tagja, a Ticket to Ride New York.

A Ticket to Ride egy viszonylag egyszerű, hivatalosan “családi” kategóriába sorolt társasjáték, ami gondolom azt jelenti, hogy nincs benne vérre menő küzdelem, félórás szabálymagyarázat, meg, hogy kicsik és nagyok egyaránt élvezhetik, és ez végülis igaz is rá. Kismillió verziója létezik, az alap-alapjátékban Amerika vasúthálózatát építjük ki, nekünk a “másik” alapjáték van meg, az európai. Ehhez gyártottak még végtelen számú térképvariációt, melyek elvileg a két alapjátékkal kompatibilisek, mármint kell hozzájuk az alapjáték (Amerika, vagy Európa).

Röviden a játék lényege az, hogy különböző városokat kössenek össze a játékosok, annak megfelelően, amilyen “útvonalkártyákat” kaptak, és az ezekért kapott pontok alapján áll össze, ki nyerte a játékot (meg még pár egyéb tényező – egyes szakaszok hossza, leghosszabb összefüggő útvonal stb. – alapján). Nyilván, ha keresztezzük egymás útvonalait, az megnehezíti a dolgot, ez az egyetlen interakció a játék során, meg kb, ha elhúzzuk egymás elől a megfelelő kártyákat, de amúgy tényleg viszonylag barátságos, építkezős játék.

A New York-i változat egy önálló játék, sokkal kompaktabb (ergó utazáshoz is kiválóan alkalmas), kisebb a mérete, helyigénye, és rövidebb is, az eredeti játék egy-másfél órájához képest ez 15 perc alatt lejátszható(!). A lényege pontosan ugyanaz, mint az elődjének, csak most Manhattan szigetén kell taxis-útvonalakat összekötni, és annyi még az extra benne, hogy vannak kiemelt “látnivalók”, amiket ha érint az útvonalad, az pluszpont.

Igazából pont azért volt szimpatikus, mert ilyen könnyed és rövid játék, ezért sokkal egyszerűbb “előrántani”, mint mondjuk az előző posztban taglalt Andor legendáit. A mechanikáját meg már ismertem, ezért annyira nem is volt zsákbamacska. És persze ennek megfelelően az is igaz, hogy emiatt kevésbé érződik “újdonságnak”, de ezzel együtt is jó vételnek érzem, már ha az szempont, hogy ne csak a polcon porosodjon egy társas (mint sok másik játékom, amik “nagyon jók”, de egyszerűen nincs időnk rá, hogy játsszunk velük), hanem ténylegesen elő is legyen véve.

És ezt például nem a megvásárlása után két évvel, hanem két nappal próbáltuk ki először :)

Andor legendái

Ígértem, hogy írok erről is.

Pontosan két évvel azután sikerült először rendesen játszanunk ezzel a játékkal, hogy beszereztem… Azt hiszem, ez egyéni rekord.

Jó, azt nem mondom, hogy elő sem vettük, egészen pontosan kétszer is nekiugrottunk már, de ténylegesen “játék” most volt vele először.

Ahogy talán a dobozáról is látszódik, az Andor legendái egy fantasy-tematikájú játék, kb. úgy tudnám leírni, hogy egy táblás szerepjáték. Én előtte ilyesmivel még nem játszottam, és bár annyira nem áll közel hozzám a fantasy-tematika (sőt, pontosabb lenne, ha úgy mondanám, hogy mi sem áll távolabb tőlem, mint a fantasy-tematika, filmekben például ki nem állhatom ezt a műfajt, ha kényszerítenek, sem tudnám pl. újra megnézni a Gyűrűk urát, annyira rühellem, és többek között ezért hagytam abba gondolkodás nélkül az első rész után a Trónok harcát is…), ez a játék beszippantott, iszonyúan tetszik. Ennyit elöljáróban mindenképpen fontos megjegyeznem. Szóval aki szereti a fantasyt, annak is ajánlom, aki a szerep/kalandjátékokat, annak is, és aki szeret iszonyú sok kis bizbaszt pakolgatni egy táblán – annak is.

Ez az egyik legnagyobb hátránya a játéknak: nehéz nekiállni. Ugyanis tényleg végtelen hosszúnak tűnik a setupja, az ember már abba belefárad, hogy végre elkezdhessen játszani. Pedig utána már gyorsan megy, dehát az ember, ha leül játszani, akkor általában játszani akar, nem pedig fél órán keresztül kartonlapocskákat, bábukat, kártyákat pakolászni…

Ami viszont jó benne: nincsen tíz-húsz-harmincoldalas szabálykönyv, nem kell megjegyezni ötszázféle dolgot, egyszerűen csak kiválasztod a karaktered, és elkezded a “történetet”. De tényleg, van benne egy “tutorial”-pálya, ami gyakorlatilag a játék mechanikáját magyarázza, magán a játékon keresztül. Aztán van két “bevezető”-pálya, ahol további dolgok tárulnak fel, és így, lépésről lépésre ismered meg az egészet. És ha valaki egyáltalán nem rendelkezik társasjátékos múlttal, akkor is nagyon könnyen el tudja sajátítani a logikáját.

 

Összesen öt küldetést tartalmaz a játék, nem túl bonyolultak, általában ki kell nyírni a gonosz lényeket, vagy eljutni valahova, vagy eljuttatni valamit valahova; vagy kinyírni a gonosz lényeket+eljutni valahova+eljuttatni valamit valahova. Ja, ez egy kooperatív játék, ezt még elfelejtettem hozzátenni, 2-3-4 játékos küzd a játék ellen. Minden küldetés elején van egy alapfelállás, ami valamennyire random, de azért valamennyire meghatározott, ebből kiindulva kell teljesíteni az adott feladatot. Ami még nagy ellenség a játékban – az egyre erősebb és erősebb lényeken kívül – az idő. Minden lépésed, minden megölt lény, gyakorlatilag MINDEN “időbe” kerül, amiből fix mennyiség áll rendelkezésre, azt túllépve veszítesz. Ez viszont valamennyire determinálja a játék hosszát is, egy küldetés általában kipakolással-mindennel együtt két óra alatt azért lemegy.

A kooperatív jelleget szerintem nagyon jól kihasználja a játék, nyilván minden karakternek van valamilyen különleges képessége, így ez eléggé meghatározza, ki merre menjen, mit csináljon, mi legyen a részfeladata a végső győzelemhez, és ezeket a képességeket mindenképpen használniuk is kell a játékosoknak. De az is ötletes például, hogy harcnál összeadhatják az erejüket, és így sokkal nagyobb eséllyel győzhetnek (vagy olyan a helyzet, hogy CSAK így győzhetnek). Szóval a játékmenet nagyon okosan lett kitalálva, a tábla felépítése is, a játékakciók játékba kerülése, ezek nekem nagyon tetszenek benne.

Eleinte kicsit féltem attól, hogy milyen lesz a játék újrajátszhatósága, hogy ha lement az öt küldetés, akkor utána adhatom el az egészet? Hát, nem mondom, hogy végtelenül sokszor elő lehet venni újra, mert maguk a küldetések tényleg ugyanazok lesznek – ugyanaz az öt, sőt ebből az első azért tényleg inkább csak ízelítő jellegű -, de egyrészt nagyon sok random tényező van az alapfelálláskor (a játék nehézsége egyáltalán nincs determinálva, így lehet, hogy egyszer tök könnyen teljesítitek, máskor meg mission impossible lesz a küldetés csak azért, mert más volt az alapfelállás), másrészt pedig vannak fan-made küldetések hozzá, szóval – bár ezeket még nem próbáltam -, azért tényleg van potenciál a játékban.

Nyaralás alatt mi végigtoltuk mind az öt küldetést, ebből csak az utolsót nem sikerült megnyerni, de újrapróbálni már nem volt időnk. Szóval a játéknehézséget nem mondanám olyan brutálisnak, de az is igaz, hogy volt, ahogy elég nagy szerencsénk volt, többször is (meg amikor még otthon először elővettük, akkor pl. az első küldetést nem tudtuk megcsinálni, pedig az még elvileg bevezető jellegű, de szerintem az egyik legnehezebb, kicsit el is vette a kedvünket a játéktól akkor).

Mindenképpen egy komoly játékról van szó, amit nem lehet csak úgy elővenni bármilyen társaságban (eleve max négy fővel játszható…), de nagyon igényes, és szórakoztató is, összességében örülök, hogy megvan, még ha akár újabb két évig elő se vesszük. A kooperatív játékok eleve jobban előhozzák az emberek rejtett énjét (vagy máshogyan hozzák elő az emberek tulajdonságait mint más játékok), ezt is szeretem benne, egyszerűen más dolgokat mozgat meg a játékosokban.

Alig várom, hogy újra legyen rá alkalmunk elővenni!

Rá!

A “csokvaományi víg esték” egyik betetőzése az volt (számomra), amikor kipróbáltuk (végre) a még februári (!) beszerzésű legújabb játékomat, a Ra-t.

Ez egyébként valahol egész jól illusztrálja, hogy mostanában mennyi időnk szokott lenni társasozni, hogy vettem februárban egy játékot, amit azóta elő sem vettünk, és most is azért tudtuk csak utolsó nap kipróbálni, mert addigra sikerült elolvasnom a szabályokat :) Egyébként mentségemre legyen, hogy azért sem vettük elő itthon, mert én mindvégig abban a tudatban voltam, hogy ezt csak 3-5 fővel lehet játszani, de ha vettem volna a fáradságot a szabályok átfutására, rájöttem volna, hogy ez olyan verzió, amit ketten is lehet. Ergo simán ki tudtuk volna már próbálni Sz-szel :)

Na de mindegy, ez most így alakult. Viszont az legalább egy jó hír, hogy teljesen látatlanban is sikerült olyan játékot választanom, ami tetszik, sőt, a többieknek is tetszett, pedig amikor felvezettem, hogy ez egy licitálós játék lesz, kiderült, hogy ez nem is annyira vonzó tulajdonság (így már értem, miért nem kerül elő ebben a társaságban soha a Power Grid…).

Lehet, hogy a végtelen szóvicc-lehetőség volt az oka (persze RA kell érezni – az ilyen és ehhez hasonló összetételű poénokat kb percenként sütöttük el), de szerintem ezt leszámítva is egy izgalmas játék a Ra, és ami nagy előnye még, hogy viszonylag egyszerű is, szóval már első játszásra is többé-kevésbé átlátható volt. Egy fél próbajáték után pedig már egy normális menetet is le tudtunk játszani vele. Itthon meg azóta még kettőt, ketten, és így is ugyanolyan jó.

Pedig elég sok ilyen játékom van: lapocskákat kell gyűjteni benne, amik különböző összetételben és számban különböző pontokat adnak, és a lényeg persze a minél több pont összegyűjtése. Szóval ez így elsőre nem is hangzik annyira újdonságnak, mégis a játék mechanikája (meg ez az egyiptomi köntös is) nagyon jól működik, van benne egy jó adag szerencse (hogy mikor mit húzunk), de lehet benne egy csomót taktikázni is, főleg talán a licitálással, ami szintén elég egyedi módon működik. És mondom, egy fél játék után már szinte az egészet át lehet látni, egy teljes játék meg lemegy egy óra alatt, ráadásul még a felpakolás sem tart a végtelenségig (mint például a Puerto Riconál, ahol már az elveszi az ember kedvét, hogy százmillió bizbaszt ki kell rakni különböző helyekre…), tényleg percek alatt megvan az egész.

Most hirtelen nem is tudok negatívumot mondani a játékra, persze ha valakinek már TÉNYLEG nagyon sok ilyen lapkagyűjtögetős játéka van, vagy herótja van az ilyen jellegű játékoktól, akkor ez sem fog tetszeni/újat adni neki, de egyébként nekem teljesen jó vétel volt, örülök neki. Újabbat nem vennék (mint ahogy február óta nem is vettem, és nem is szándékozok újabb játékot beszerezni), de ennek örülök.

Memoir ’44

A társaskészletemet kb fél éve töltöttem fel egy klasszikus háborús darabbal – mármint olyannal, amiben tényleg vannak kis katona-bábuk, tankok, meg minden efféle. Ezt egy igazi hosszútávú befektetésnek szántam, mert nem gondoltam, hogy Sz-szel majd olyan sokat fogunk játszani, inkább már a gyerekekre terveztem – 10-12 év, és már játszhatunk is vele! :) De azért kipróbálni mégiscsak szerettem volna, és kiderült, hogy Sz is odavan a kis katonabábukért, így aztán egészen sokat játszottunk vele “kipróbálásként”. Mondjuk ez tipikusan az a játék, ahol még az ötödik végigjátszás után is rájössz, hogy eddig rosszul játszottátok, mert nem vettetek figyelembe legalább három alapvető szabályt, illetve ahol szinte minden egyes lépésed előtt még mindig meg kell nézned a szabálykönyvet, hogy akkor pontosan itt mit is kell/lehet/érdemes csinálni.

A Memoir-t egyébként ezzel együtt egy “beugró” darabnak tartják a wargame-k világában, de én azt hiszem, ezen a beugró szinten meg is maradok, ez nekem bőven elég. Nem azért, mert rossz lenne, ellenkezőleg, szerintem ez egy nagyon jó vétel volt, de tudom, hogy ennél jobban az ilyen jellegű játékokba nem akarok belemélyedni, és, hogy ha ennél bonyolultabb szabályrendszerű játékot vennék, azzal nagyjából soha senkivel nem tudnék játszani – ahhoz meg, hogy nézegessem a dobozukat, ezért ezek kicsit drága lakásdekorációk. A háborús játékokra pedig általánosságban két dolog jellemző: (1) a szabálykönyv itt tényleg “könyv”, mert olyan hosszú, és (2) egy játék minimum három óra, de inkább érdemes napokra(!) berendezkedni rá.

Azért nagy vonalakban írok már magáról a játékról is: mint nagyjából minden háborús játékot, ezt is ketten lehet játszani, és ebben konkrétan a második világháború különböző csatáit vívhatjuk meg, az alapjátékban amerikai és német oldalakon, de kiegészítőkkel gyakorlatilag bárkivel (jó, mondjuk még a szovjetekkel meg a japánokkal biztosan). Van hozzá egy kétoldalú tábla, az egyik partraszállásos, a másik sima zöld felület, mindkettő hatszögekre bontott mezőkkel, ezeken lehet mozgatni az egységeket. Egy játék úgy zajlik, hogy kiválasztunk egy forgatókönyvet (hogy melyik csatát szeretnénk lejátszani), ennek megfelelően felállítjuk a “helyszínt” (elhelyezzük az egységeket: gyalogosokat, tankokat, vagy lövegeket; kialakítjuk a terepet: hegyek, erdők, folyók, települések stb., feltesszük a tereptárgyakat: szögesdrót, homokzsák, tankcsapda…), megnézzük az adott forgatókönyvhöz tartozó különleges szabályokat – illetve, hogy egyáltalán mi lesz a játék célja -, és kezdhetjük. A játék menete az, hogy kártyákat játszunk ki, amin parancsok vannak, ezeket teljesítik a táblán az egységek, ennek megfelelően megy a csata. Általában vagy ki kell iktatni bizonyos számú egységet, vagy meg kell szerezni valamit (pl elfoglalni egy hidat, települést stb). Van benne dobókocka is, ami a konkrét összecsapások kimenetelét befolyásolja, de eggyel szofisztikáltabb módon, mint a Rizikóban – nekem tetszik a kockás megoldás, igazából legalább annyira ki van balanszolva, mint a Twilight Struggle-ben.

Az egységeknek két fontos tulajdonsága van, hogy mennyit tudnak mozogni, illetve, hogy milyen messzire lőnek. A terepnek meg szintén vannak tulajdonságai, általában akadályozzák a mozgást, vagy a láthatóságot. Röviden nagyjából így lehet összefoglalni a játékmenetet.

Ami a hátránya, hogy iszonyú sok idő kipakolni. Legalább fél óra, ha egyedül csinálom, talán egy kis rutinnal húsz percre le lehet faragni. Utána viszont maga a játék már nem olyan sok, egy óra alatt lemegy, még úgy is, hogy bénázunk, több játék után talán még gördülékenyebb. Ami a legjobban tetszik benne, az a változatossága: eddig összesen két szcenáriót próbáltunk ki, és igazából az elsőt legalább négyszer lejátszottuk, különböző oldalakon, de akármikor szívesen újrajátszanám azt a “pályát”. Forgatókönyvből viszont gyakorlatilag végtelen számú van, ugyan a hivatalos szabálykönyvben csak kb húsz (az alapjátékhoz), dehát nyilvánvalóan vannak “nemhivatalos” forgatókönyvek is, csak egy kicsit utána kell járni, és így aztán nem kell attól félnünk, hogy valaha is “kijátsszuk” a játékot. A változatosságra egyébként két másik dolog is ráerősít: egyrészt az egész játékmenetet alapvetően meghatározza (a kezdő felálláson túl), hogy milyen kártyákat kapsz, milyen lapok jönnek ki éppen hozzád – vagy az ellenfélhez; másrészt pedig minden egyes csatát befolyásolnak a kockák, hogy mit dobsz. Persze az esélyeket nagyjából tudja az ember, és igyekszik biztosra menni, de mivel kocka, semmi sem 100%, és bármikor bezavarhat a legjobban kidolgozott stratégiába is egy rossz dobás – dehát ettől játék a játék.

Szóval ez a játék nekem most nagyon bejött, tényleg azt leszámítva, hogy kicsit macerás “elővenni”, vagyis felállítani a pályát, de ha ezen túlteszi magát az ember (illetve emiatt nem választ inkább valami “gyorsabb” játékot), akkor már nagyon jó, hangulatos, okosan kitalált és mégsem túlbonyolított játékot kapunk – már ha nem irtózik valaki ettől a műfajtól. És a kis katonabábuk (pedig én nem vagyok terepasztalbuzi-mániás) tényleg nagyon jól néznek ki! :)

Bánki-tó

Augusztus 20 előtt volt osztálytársaimmal (már akikkel még tartjuk a kapcsolatot) elmentünk egy rövid közös nyaralásra a Bánki-tóhoz. A közös nyaralások hagyománya már több, mint 10 éves (ami így leírva elég durvának tűnik, de tekintve, hogy jövőre lesz a 10 éves érettségi találkozónk, azt hiszem, lassan 15 évet is írhatnék nyugodtan :) ), viszont a helyszín most új volt – a korábbi “alap”helyről, Erdőtarcsáról elég hamar áttelepültünk Velencefürdőre, idéntől azonban már úgy tűnik, oda sem tudunk menni, ezért aztán kellett keresni egy még újabb helyet. Ezzel azt hiszem, mindenki maximálisan meg lehetett elégedve, mert olcsó is volt, nagy is (én pl egyedül aludtam egy háromágyas szobában, de nem azért, mert a többiek meg együtt szoroskodtak), közel a tóhoz (konkrétan a partjára nézett a kert, meg a ház is), kerttel, meg sütögetős hellyel, meg minden (konyhai eszközök, poharak stb.). Persze nem volt olyan “otthonos”, mint a korábbiak, de volt egyfajta osztálykirándulás feelingje a dolognak, ami poén szerintem.

Azzal a különbséggel, hogy már nem vagyunk 15 évesek, és ezt kicsit most negatívumként éltem meg. Persze nem volt vészes, összességében én nagyon jól éreztem magam, de azért érezni lehetett, hogy bizony már nem vagyunk napi kapcsolatban egymással. Könnyebben sértődnek meg az emberek, nem értékelik már a durvább poénokat (vagy egyáltalán nem is értik), nem tudjuk már annyira könnyen venni egymást, nem bírjuk már annyira az éjszakázást(!), vagy az ivást. Nekem ez kifejezetten lelombozó volt, hogy valaki első este megkérdezte 22-kor, hogy mennyi az idő, és amikor megtudta, akkor közölte, hogy lassan már le kéne feküdni, mert ő nem azért jött ide, hogy éjszakázzon, hanem, hogy pihenjen… :) WTF? Hol vannak már azok az idők, amikor Tarcsán annyi ideig vénkurváztunk, meg rikikiztünk, hogy ránkhajnalodott? Konkrétan világosban feküdtünk le :) Meg mi az, hogy nem is akarnak az emberek vénkurvázni, meg amikor beteszem a Crescendo-t, akkor lelövik, hogy mi ez a szar zene? :) (Sőt már olyan szintre is eljutottunk, hogy pókerezni sem akart a társaság nagy része, ez mondjuk nekem annyira nem szívfájdalmam, de azért emlékszem még azokra az időkre, amikor a póker volt az ELSŐ, amit elővettünk. Most maga a francia kártya, mint olyan, nem került elő. Azt meg már meg sem említem, hogy a vízipipát 80%-ban csak én szívtam kb :) ) Szóval kicsit olyan, mintha kezdenénk elnagypapásodni, és gondolom ez már csak rosszabb lesz, ha jönnek a gyerekek, meg minden, mert akkor már össze se lehet járni annyira.

Ennek ellenére azért jó volt az esti virsli/szalonnasütés , meg beszélgetés a kertben, a “strandolás” az elmaradhatatlan adogassunk-legalább-27-et-egymásnak-a-vízben-úgy-hogy-ne-essen-le-a-labda játékokkal, meg focizás a homokban idióta gumilabdával (meg szabályokkal), tabuzás, meg dixitezés, meg egyéb játékok megismerése (mindig van 1-2 új, de ez jó), meg az “üt, mint a kókusz”, és “kezd jó lenni” vízipipázás közben :)

Azért remélem, egy ilyen hétvégét (legalább) jövőre is sikerül összehozni, mert hiányozna, ha nem lenne!

Mielőtt még bárki találgatni kezdene: azok ott a kép alján nem mi vagyunk :), csak a táj miatt raktam be (a képet köszi triának)

 

Le Havre

Vettem egy új társast (lehet, hogy sokszor megfogadtam már, hogy “ez lesz az utolsó”, de ilyet inkább már nem is mondok, mert hát mi rossz is van abban, ha az ember jó játékokat vesz?), igazából ha belegondolok, elég rég nem csináltam ilyen, az igaz, hogy karácsonyra kaptunk egy pakli Keltis-t, amit már rongyosra játszottunk, de az előtt… szóval már ideje volt ennek :)

Elég régóta szemeztem vele, és az az igazság, hogy már kicsit le is mondtam róla, de végülis sikerült beszerezni, ő az:

Le Havre. Még tavaly nyáron nézegettem, el is olvastam a szabályokat, aztán rájöttem, hogy nem lehet kapni sehol kis hazánkban. Mostanában pedig kijött a kétfős verziója, az Inland Port, és ezért került ismét a látóterembe, megint körülnéztem a “piacon”, és megint azt tapasztaltam, hogy NINCS, de azért még végső elkeseredésemben írtam az lfg fórum társasjátékok/keres-kínál rovatába, és csodák csodájára pár nap múlva kaptam egy e-mailt, hogy lenne egy játék, ami bár bontott, de sose játszottak vele, és az ára is elég kedvező… Hát persze, hogy igent mondtam rá, Szegedről hozták fel, és valóban látszik rajta, hogy nem használt, szuper állapotú, és a normál/e-bay-es árához képest tényleg jó vétel volt (egyébként ez egyik legdrágább játékom még így is, de biztos csak azért, mert spúr vagyok, és eddig csak olcsókat vette… :) ).

Hétvégén Sz-el ki is próbáltuk, és annak ellenére, hogy szűk két óra a játékideje, simán lejátszottunk három nap alatt három menetet (persze az első valamennyire “próbajáték volt csak, és legalább négy óráig eltartott), és azt kell mondjam, minél többet játszottunk vele, annál jobban tetszik!

Bár a képek nyilván nem mondanak semmit, meg ha leírom az se, ki kell próbálni, de azért annyit elmondok, hogy ez is egy jó kis gondolkodós-taktikázós játék, nagyon sok variációs/stratégiázási lehetőséggel, és biztos teljesen más nagyobb létszámban, de ketten is kiváló. Különböző nyersanyagokat kell gyűjteni, lehet épületeket/gyárakat venni, amikkel aztán a nyersanyagokat át is lehet alakítani (pl vasból acélt, irhából bőrt, gabonából kenyeret), szóval nagyjából ennyi, a végén meg össze kell adni, mennyi pénzed van, illetve milyen értékesek az épületeid, és a leggazdagabb nyer.

Nagyon komoly játék, az elején kicsit frusztrált a sok szabály, és, hogy nem tudtam megépíteni egyből, amit akartam, de most már tudom, hogy kell a türelem, meg az előre gondolkodás, hogy sikerüljön, amit meg akarsz valósítani. Az egyetlen baja, hogy amikor már tényleg “megy a szekér”, van mindened, és már naggggyon sok mindent meg tudsz tenni, akkor iszonyú gyorsan vége lesz a játéknak – dehát persze háziszabályokkal lehet még egy pluszkört belevinni, csak nincs sok értelme, hiszen akkor már az ellenfél is olyan gazdag, és ő is olyan sok mindent meg tud valósítani… :)

Ezen felbuzdulva most kinéztem egy másik ígéretes játékot, >>ezt<<, de ez egyrészt k*rvadrága, másrészt meg ahogy elnézem, még egy szintlépés bonyolultságban, és játékidőben, meg minden tekintetben, szóval csak hardcore gémerekkel lehetne nyomni, de majd meglátjuk, felírom magamnak, aztán megpróbálom nem elfelejteni :)

Helyzetkép

Gyorsan leírom, mik vannak mostanában, aztán ennyi. Egyébként semmi különös, van egy kis év végi hajtás, aminek jó lenne, ha vége lenne, de ez elég érdektelen téma, úgyhogy nem is írok róla többet. Viszont az érdekesebb dolgok:

Tegnap voltunk “szakmai napon” (ez a “csapatépítés” PC-bb megfogalmazása, ahol részt vettünk egy szakmai kiránduláson, utána ettünk egy szakmai ebédet, délután pedig szakmai játékok is voltak – ez most nem vicc, tényleg így vezették fel őket). Ez azt jelenti, hogy legalább nem dolgoztunk :). Jó hideg volt, de egyébként sokkal jobban sikerült a nap, mint vártam. Jöhet a képillusztráció hozzá:

Aki kitalálja, hol van ez, az… tök ügyes.

Nemrég megvettük a COD 2-t legálban, ezt nem tudom, írtam-e már, ez életem első legálisan megvett játéka, egyszer már toltuk is vele kicsit a többiekkel, de most nekik sincs nagyon idejük – meg nekem sem. De jó volt feleleveníteni, ha összeszámolnám, mennyit játszottunk ezzel a koleszban, valami brutálisan nagy szám jönne ki…

A harmadik, amit még le akartam írni egy ajánló, ha még nem említettem volna, nézzetek bele az An Idiot Abroad (Egy idióta külföldön) című sorozatba. Most kezdődött a harmadik és egyben utolsó “évadja” (3 rész), ez egy angol sorozat Karl Pilkingtonnal (most csatlakozott hozzá Warwick Davis is) a “főszerepben”, aki egy olyan ember, aki alapvetően nem szeret utazgatni, mégis folyamatosan világkörüli utakra küldik. Van benne valami báj ahogy állandóan szenved, egyébként ez egy doku-sorozat, tehát nem megírt sztori, hanem tényleg önmagát adja a srác. Kis kedvcsinálónak pedig az összegyűjtött idézetei is olvashatóak a neten (alapvetően a The Ricky Gervais Show-ból, ami szintén jó kis sorozat, de néha azért erőltetett volt, szóval azt nem nagyon ajánlgatom).

ARCHÍV – Map tunnelling tool

Mit találtam az interneten! >>Map tunnelling tool<<, azaz egy térkép, ami megmutatja, hogy a Föld másik oldalán hol lyukadnál ki, ha befúrnál egy lyukat. Szerintem vicces, öt percet sikerült eltöltenem vele :)

ARCHÍV – kutyagumi

Ma öt percet az életemből arra fordítottam, hogy kutyaszar-aknakeresős játékot játszottam. És mivel ez öt percre szerintem teljesen jó, ezért ide is belinkelem szépen, hogy bárki kipróbálhassa.

Egyébként >>innen van<<, ha valakit érdekel.