Újra itt a nyár, álljon le a gyár

Múlt héten hivatalosan megnyitottuk a nyarat, méghozzá egy Bükkben töltött héttel, egészen pontosan felsőtárkányi bázissal. Ide (mármint a Bükkbe) egészen gyakran vissza-visszatérünk, most ki is kerestem, hogy hányszor is írtam már erről a környékről, legelőször pont 10 éve (ennek a képanyaga sajnos már nincs meg, legalább is a blogon); és az azt követő évben is; aztán szinte napra pontosan (és a mostanival megegyező társasággal) 5 éve; legutóbb pedig három éve, ráadásul akkor egy már ismerős településen is (egyik kedvenc helyem) + osztálytársaimmal már jó pár éve tradicionálisan eltöltünk itt (Egerszalókon) pár napot, amit csak azért nem számítok, mert igazából szinte egyáltalán nem szoktunk kimozdulni a szállásról (bár pont tavaly például kirándultunk Felsőtárkány környékén egyet, de előtte ez nem volt annyira jellemző). Szóval ez egy jó környék, ha nem lennék börzsönyi gyerek, talán a Bükk lenne a kedvenc hazai hegységem (már ha ennek a kategóriának van bármi értelme).

Jó volt visszajönni ide, újra elnézni Szilvásváradra, bobozni (ami sokkal extrémebb, mint amire emlékeztem), kisvasutazni, megnézni a Szalajka-vízesést (amiben természetesen most sem volt túl sok víz…), füstölt pisztrángot enni – de azért újdonság is maradt, például most először tettünk egy kitérőt az Istállós-kőnél lévő ősember-barlangba, élmény volt – az odajutás is, meg a barlang maga. Jó volt Egerben is bóklászni (és például ott is idén először voltam a városi strandon, ahol jól le is égtem, de ezt leszámítva ami jó volt benne, hogy a vízicsúszdája például kifejezetten erős, és szinte semennyit nem kellett sorban állni hozzá, úgyhogy iszonyú sokat csúsztam a gyerekekkel).

Magában Felsőtárkányban is jó volt a tó környékére kimenni, sétálgatni az erdőben, megnéztük a település vadasparkját, volt program, és például a helyi (Bükki Nemzeti Park) látogatóközpontot már nem is volt időnk/energiánk megnézni (meg a dínó parkot sem, bár azt nem is akartuk).

Új szintre emeltük a bográcstudományunkat, esténként még belevetettük magunkat a társasozásba (bár volt olyan, amit miután két órán át játszottunk, és kiderült, hogy még a felénél sem járunk, inkább félbehagytunk, de hát ez már a korral jár :) ), szóval ezt a hetet maximális intenzitással éltük.

Pár kép a végére:

Múzeumajánló

Az utóbbi időben a gyerekekkel egész sokat jártunk múzeumokban (utóbbi időben alatt itt mondjuk az elmúlt három hónapot kell érteni, egész sok alatt pedig azt, hogy háromszor(!) is voltunk), például a nemrég megnyitottak közül a Magyar Zene Házában és a Pénzmúzeumban, ezeket az élményeimet fogom most megosztani (ha bárki fontolgatja, hogy szintén ellátogat ezekbe a műintézményekbe). De nyilván ez csak egy vélemény, és teljesen szubjektív, szóval se lebeszélni, se rábeszélni nem akarok senkit semmire (illetve igen, de senki ne ez alapján az egyetlen vélemény alapján döntsön, erre akarok kilyukadni!)

Magyar Zene Háza

Ami nekem erről az egész helyről beugrott, és azóta is motoszkál bennem, hogy teljesen olyan, mint anno a Millenárisban a Világraszóló Magyarok kiállítás volt. (Itt most egy kicsit meg is állok: úgy látom, ez a kiállítás, amit itt említek, újranyitott Álmok álmodói 20 Világraszóló magyarok néven, ami nekem azt sugallja, hogy… az létezik, hogy az eredeti kiállítás 20 éve nyitott meg? És, hogy ezek szerint ennyire öreg vagyok? Azt hiszem, igen és igen a válasz.)

A párhuzam pedig olyan szempontból jutott eszembe, hogy a Magyar Zene Háza is iszonyú giccses, iszonyú trendi és újszerű akar lenni, de igazából nagyjából semmi olyasmit nem tettek bele, amit egy múzeumban érdekesnek találnál, sőt, engem kifejezetten felbosszantott, hogy a magyar zenéhez kapcsolódóan en bloc mennyire semmilyen anyagot raktak össze. Az egyik lenti képen látható három hangszer (egy borzasztó sötét teremben), azt hiszem, összesen ennyi hangszer volt kiállítva egy zenéről szóló kiállításon (a gitárokat nem számolom ide, mert azoknak semmilyen magyar vonatkozása nincs). Ez mi???

Ellenben mi volt a kiállításon: mindenki fejhallgatóval mászkál, és idegesítően össze-vissza hangzanak az információmorzsák, nyilván attól függően, merre jársz, ami olyan szinten fárasztó volt nekem is, hogy kb 10 perc múlva levettem a fülemről, mondanom sem kell, hogy a hatévesem (akivel teljesen elhibázott módon mentem el ide) már sokkal hamarabb; idióta “interaktívnak” szánt, de a zenéhez semmilyen módon nem kapcsolható dolgok (golyópálya, forgatható lovaskocsi-kerék, táncoló fabábuk…); videók, tévék, monitorok, projektorok MINDENHOL; dolgok, amiket elvileg lehet nyomkodni, vagy valamit csinálni velük, de senki nem tud rájönni, hogy mit/nem működik, amit csinálnia kellene; semmilyen módon nem azonosítható tematika, narratíva, vagy bármi, ami kapaszkodót adhatna az olyan laikusoknak, mint én, ahhoz, hogy mégis miről akar szólni ez az egész hely. Így egy idő után már csak mentünk teremről teremre, a legkevésbé sem gondolkozva azon, hogy amit látunk, az egyáltalán mi – csak jussunk már ki innen.

Ha esetleg nem volt egyértelmű ebből a beszámolóból: szerintem a Magyar Zene Háza egy borzasztó parasztvakítás (ez a szó tökéletesen lefed szerintem mindent, amit ott látni/hallani lehet), aminél már húsz éve is kicsit kilógott volna a lóláb, de most meg… hát tényleg az utolsó hely lenne, ahova valaha visszamennék életemben.

Viszont: az épületet ajánlom megtekintésre, pincétől a padlásig bejárható (vagyis van látogatható része), ingyen és bérmentve (nem úgy, mint az egyébként ráadásul elég borsos árú kiállítás), és érdemes is felmenni a legfelső szintjére, meg úgy körülnézni benne mindenhol, mert szép lett… kár, hogy megtölteni már nem nagyon sikerült.

Pénzmúzeum

A Pénzmúzeumban kezdem egyből a jó részével: ingyen van. Csak be kell jó előre jelentkezni, de amúgy pénzbe (ha-ha) nem kerül, és eltölthetsz egy érdekes órát az életedből (mi kicsit többet is voltunk, ha jól emlékszem, ellenben az előző hellyel, ahol biztos, hogy nem voltunk többet egy óránál, de már azt is sokalltam).

Mint olyan, a Pénzmúzeum is eléggé rámegy a parasztvakításra, tele van tabletekkel, interaktív bizbaszokkal, indokolatlan videókkal (amiket ha valaki végig akarna nézni, kb. 24 órát is eltölthetne ott szerintem), DE ez két ok miatt sokkal kevésbé zavart: 1) mint már említettem, ingyen van, tehát veszíteni nem lehet vele, 2) a Pénzmúzeumban határozottan átjött a tematika, illetve az, hogy ők itt most engem edukálni akarnak pénzkezelésből, és ilyen szempontból viszont jól van felépítve, végigvezet egy útvonalon, vannak feladatok, van egy narratívája, és kifejezetten úgy találták ki, hogy iskolás csoportoknak ez egy program legyen, de pl. felnőtt és gyerek látogatók számára is külön “feladatok” vannak (a már említett tableteken), szóval családdal is simán leköt mindenkit, amit így elsőre azért nem feltételeztem volna.

És bár a zene sokkal jobban érdekel, mint a pénz (legalább is így ismeretek szintjén, egyébként nyilván csak a PÉÉÉÉÉNZ érdekel :) ), mégis a pénzről sokkal több érdekességet tudott adni ez a múzeum, mint a zenéről a másik. Pedig itt aztán elképzelésem sem volt, hogy mi lesz, azon kívül, hogy kiállítják a régi érméket, meg biztos lesz aranytömb (volt). Lehet, hogy ez volt a baj, mert a zenével kapcsolatban viszont volt elképzelésem, hogy milyen lehetne egy múzeumban, de nagyon nem olyan volt…

Szóval a Pénzmúzeum relatíve érdekes volt nekem is (pénzt azért nem biztos, hogy adnék érte, hogy megnézzem…), és ami még fontosabb: a gyerekeknek is, kifejezetten élvezték, nyomtattak saját pénzt maguknak, kipróbálták a csőpostát, megemelték, milyen nehéz egy aranytömb… Szóval jó élmény volt nekik (ők a giccsre még nem olyan érzékenyek), és nekem sem volt rossz. Határozottan ide szerveznék programot a két hely közül, ha választani kellene.

Upgrade

A legnagyobb januári beszerzésem egy teleobjektív volt, amit már nagyon-nagyon régóta szerettem volna magaménak tudni, és úgy tűnik, most jött el az ideje. Nem tudom, brutális méreteit mennyire szemlélteti az alábbi ábra, de valahogy így néz ki:

Szóval ez az új madarászós felszerelésem, szerencsére még éppen belefér a nagyobbik fotóstáskámba, szóval azt még nem kellett pluszban venni hozzá (igaz, hogy ha ez benne van, akkor már semmi más nem fér el mellette, de alapvetően ezt útközben nem is hiszem, hogy valaha is nekiállok cserélgetni…)

Az egyetlen baj, hogy egyrészt az új objektívvel sem lett több időm/alkalmam fotózgatni, mint eddig volt, másrészt pedig, hogy új fotós-skilleket sem kaptam mellé, szóval a képességeim sajnos ezzel arányosan nem fejlődtek; mindenesetre legalább egy fokkal közelebb tudom hozni ezzel a célpontokat, ha más nem is, ez biztosan változott. És egyelőre nagyon meg vagyok elégedve a teljesítménnyel, sőt, várakozáson felüli, tényleg már csak az kéne, hogy én tanuljam meg egy kicsit jobban használni.

Szóval remélem, egyszer majd értékelhetőbb képeket is fel tudok tölteni ide, addig pedig maradnak ezek (az elmúlt hetek gyűjtőmunkáiból, vagyis abból a három alkalomból, amikor egyáltalán le tudtam fényképezni valamit):

…de például az a mai nap eredménye, hogy végre tudtam a zöldikéről értékelhető képet csinálni, ami elvileg egy nagyon elterjedt madárfaj itthon (is), mégis eddig összesen csak két alkalom volt, amikor láttam őket.

Nyári nagytakarítás I.

Na, hát igen, ha jól nézem, valahol július elején dobtam be a gyeplőt a lovak közé, azzal a felkiáltással, hogy végre elkezdődött a nyár, és mire felocsúdtam… hát, három nap, és vége :)

Úgyhogy talán ideje megejtenem a nyári bejegyzéseimet, most ilyen ömlesztett formában, de azért nem egyszerre fogom közzétenni, hogy több poszt legyen belőle, és akkor úgy néz ki, mintha többé-kevésbé rendszeresen írnék :) Ez van, na, most ez a nyár így kiesett (legalább is blogolás szempontból)…

Szóval az a nagy helyzet, hogy idén nem csak egyszer, hanem KÉTSZER is voltunk a Balatonnál, szinte ugyanott, a Balaton-felvidéken, csak másodszorra nem Kővágóörsön volt a bázisunk, hanem Káptalantótiban. Ezért ez a nyaralás nagyrészt kiegészítette a másikat, amit ott nem néztünk meg/nem jártunk be, azt itt igyekeztünk bepótolni/kipótolni: voltunk a Tóti-hegyen meg a Gulácson; megnéztük AZT a révfülöpi strandot, amit még a kővágóörsi szállásadónk ajánlott, de akkor nem került rá sor; elmentünk Salföld felé is; találtunk egy jó, nem tájidegen, barátságos és családbarát éttermet (szintén Salföldön); meg hát persze jó sokat voltunk a Balatonban, ebben nem különbözött az előző nyaralástól a mostani.

Lássuk is:

Kilátások a hegyekről:

Plusz pár kép Salföldről (megy egy a Művészetek Völgyéről, ami pont azon a héten volt, amikor ott voltunk, és a fejembe vettem, hogy milyen jó lenne, ha egy napra lemennénk, mert egyszer valamikor tíz évvel ezelőtt voltunk Sz-szel, szintén csak egy napot, és az egy szép emlékként maradt meg bennem. Ez a mostani alkalom viszont egy nagyon rossz élményként maradt meg bennem, a tömegturizmus és a fesztiválturizmus legrosszabb részei keveredtek itt, gyerekekkel meg pláne élvezhetetlen az egész – szóval a stresszmentes nyaralás érdekében egy ilyet mindenképpen érdemes messzire elkerülni, most így vagyok ezzel…)

Egyébként szintén júliusban lecseréltem a PC-met (cirka hét év után), és… hú, ég és föld, például a képfeldolgozással eltöltött idő (de sok minden más is), egészen újfajta lehetőségek nyíltak meg előttem, remélem, ez nem csak a kezdeti lelkesedés (a gép részéről), hanem sokáig kitart!!!

BÚÉK

Mi ezzel töltöttük (többek között) a Szilvesztert:

Boldog(abb) új évet mindenkinek!

Fő a biztonság!

A minap bennhagytam a kocsi csomagtartójának a zárjában a kulcsot, és több mint egy napig ottmaradt (déltől másnap délutánig), és még megvan a kocsi! Mármint, tényleg nem nyúlt hozzá senki, pedig most fullon van a csomagtartó: egy gyerekbicikli, egy babakocsi-váz, egy roller, egy pár görkorcsolya, két bukósisak meg még pár apróság, elöl két gyerekülés… Minden a helyén. Biztos szerepet játszott ebben, hogy be van kamerázva a kereszteződés, és én pont egy olyan helyen állok, ami szembe van a kamerával (tehát kb a legjobban rálát), de akkor is, ez azért ritka mázli! Vagy csak ilyen biztonságos a 7. ker. :)

A vadászat nem áll le!

Az elmúlt napokban is szorgalmasan jártuk a Városligetet, és meglepetésemre sikerült új madarakat találnunk. Megörökíteni sajnos már nem annyira sikerült őket, szóval tisztában vagyok vele, hogy ezek nem túl jól sikerült képek, de azért beteszem őket:

A kisebb egy csuszka, egészen véletlenül leszállt egy hozzám egészen közel lévő fa törzsére, csak aztán folyamatosan ugrált össze-vissza, és végül tovább is szállt, ezért nem tudtam jól elkapni. Se előtte, se azóta sem láttam a Ligetben. A nagyobb pedig egy szürke gém, három napja vettük észre a Vajdahunyad-vár körüli csatornában álldogálva este hatkor töksötétben, és a kislányom azóta azon pörög, hogy mindenképpen sötétben menjünk ki a Ligetbe. Persze mondtam neki, hogy ez nem kifejezetten egy éjszakai madár, meg biztos csak véletlen és egyszeri alkalom volt, hogy megláttuk, ne is reménykedjen benne, hogy újra lesz ilyen. Erre ma (persze megint sötétedés után) odamentünk a vízhez, és megint ott volt! Hát, ilyen körülmények között ennyire voltam képes, meg azért túl közel sem engedett magához, de legalább miután felrepült, pár méter után ismét leszállt. Lehet, hogy visszatérő vendég, sose gondoltam volna…

bicikli dolgok

Gumit cseréltem a biciklimen (két külső és két belső), csak úgy passzióból, mert arra gondoltam, hogy vélhetően már eléggé elhasználódtak a régiek (kb. 13 éve vettem ezt a biciklit még egy egyetemi csoporttársamtól, de ugye már ő is használta egy ideje, szóval TÉNYLEG jó régiek voltak), és majdnem annyiba került, mint amikor az autón cserélek gumit :) (lecsekkoltam, kétharmad árban van a bicikligumi ahhoz az autógumihoz képest, amit legutóbb vettem). Ez, tekintve, hogy mennyi anyag van egy autógumiban, és mennyi egy bicikligumiban (főleg az enyémben, ami országúti vastagságú – vagy vékonyságú), elég súlyos – persze tudom, nem az anyag a lényeg.

Tavasszal elvittem centírozni a kerekeket, cserélni a kormányszalagot, meg beállítani a fékeket; ha ezeket, meg a mostani gumicserét összeadjuk, akkor idén pont feleannyit költöttem erre a biciklire, mint amennyiért anno vettem :). Mondjuk az is igaz, hogy az előző 13 évben emlékeim szerint 0 forintot költöttem rá (jó, az ilyeneket, hogy lámpa, csengő, biciklizár, nem számolom). Akkor az átlagráfordítás még mindig nem rossz, de az lenne a legjobb, ha a következő 13 évben sem kellene költenem rá semmit :) (Idén egyébként leginkább azért vettem elő, hogy ne kelljen BKV-ra szállnom, ha mégis közlekedni akarok, de egyébként az utóbbi években elég ritkán használtam munkába járáshoz is, szóval nem is nagyon volt minek elromolni rajta.)

Még mindig nyaralunk

Múlt héten a Velencei-tónál voltunk, strandidő éppen nem volt, de cserébe sokat kirándultunk, bográcsoztunk, grilleztünk és társasoztunk, meg leginkább pihentünk. Szóval kikapcsolódás volt :)

Banksy

Meglehetősen elítélendő módon hétfőn még gyorsan elmentem megnézni a Banksy-kiállítást, és őszintén szólva nem bántam meg, már csak azért sem, mert még aznap bejelentették, hogy ideiglenesen bezárnak, ami tekintve, hogy eredetileg április végéig tartott volna… igazából még bármit is jelenthet, de annyit biztosan, hogy még jó ideig nem fognak megnyitni, ha egyáltalán. (Annyit azért hozzátennék, hogy a kiállítás helyszínére gyalog mentem, nem tömegközlekedéssel, a kiállítás bejáratánál egy embert közelítettem meg egy méteren belül (aki elkérte a jegyem), a kiállítás területén viszont egyet sem, amúgy a fél óra alatt, amíg ott voltam, összesen négy embert láttam egyáltalán – egyet az ajándékbolt-részen, egy látogatót, aki akkor végzett kb, amikor én érkeztem, és még két másik látogatót, akik utánam jöttek, de igazából jóval utánam. A kiállítás megtekintése után viszont elmentem boltba, ahol legalább ötven emberrel kerültem kontaktusba.)

Szóval, már jó ideje készültem megnézni, de csak múlt héten világosodtam meg, hogy talán nem érdemes április elejéig várnom, amikor eredetileg akartam elmenni rá. És valóban.

Maga a kiállítás, hát, olyan felemás, mert ugye egyáltalán honnan tudhatja bárki, hogy amiket ide kiraktak, azok eredeti Banksyk-e, meg aztán nem is ez a lényeg, de azért kicsit mégis… Meg az is fura, hogy az ember graffitiket néz egy kiállításon, amit egyébként a képek szerzője nem is hagyott jóvá, és akinek amúgy az egész munkássága a művészetek és a fogyasztói társadalom kifigurázásáról szól, és mégsem kerülheti el, hogy a saját műveit ne művészetként kezeljék… Mindegy is, amúgy élveztem, szívesen elnézegettem volna még kétszer ennyi képet is, de azért nem kevés volt, és jó volt őket így látni, nem csak egy könyv lapjain. Más körülmények között persze még jobban élveztem volna, de azért így is örülök, hogy láthattam.

És persze: lehetett fényképezni!

Forradalmi skanzen

Életemben először idén tavasszal voltam a szentendrei skanzenben (legalább is úgy, hogy emlékszem is rá), és már akkor megállapítottuk, hogy ez egy nagyon jó gyerekprogram, érdemes lenne visszajönni máskor is. Most az adta az apropót, hogy egyrészt az október 23. miatt ingyen be lehetett menni, másrészt pedig nagyon jó volt az idő, szóval mindenképpen valami szabadtéri programot akartunk szervezni.

Az ingyenesség ára egyébként az volt sajnos, hogy az egyébként kb. félórás út több mint egy óra lett odafelé és hazafelé is, amiből biztos, hogy több mint fél órát Szentendre belterületén, vagy annak közvetlen közelében töltöttünk (nyilván ez csak az autóval érkezőkre vonatkozik, de azért elég sokan érkeztünk autóval, ahogy láttam…). Hazafelé minderre már lélekben fel tudtam készülni, odafelé viszont síkideg voltam, amikor végre kiszálltunk a parkolóban, legalább egy fél óráig hozzám se lehetett szólni. Aztán ilyenkor a gyerekek is elég könnyen át tudják venni tőlem a feszültséget, szóval közel sem volt olyan idilli az együttlétünk, mint első alkalommal. De ezt leszámítva azért most is jó volt ott lenni. A skanzenben az a jó, hogy brutálisan nagy terület, ezért akármennyi ember simán el tud oszlani benne. Most nyilvánvalóan rengetegen voltak, mégsem volt tömeghangulat, ugyanúgy el lehetett menni bábot készíteni, ha azt akart az egyik gyerek (nem voltak hatszor annyian a bábkészítőnél, csak ugyanúgy egy-két család), és bárhol bármennyi időt el lehetett tölteni, nem volt sorbanállás, vagy akármi.

Egyedül talán a mosonmagyaróvári sortűz című ötvenhatos színdarabot, vagy jelenetsort kellett volna kihagynunk, az eléggé traumatizálta a gyerekeket (de csak konkrétan a fegyverropogás, valahogy a hangos dolgokat egyikőjük sem bírja), de ezt leszámítva élvezték, egy csomó olyan dolgot néztünk meg most, amit a múltkor nem (mentünk a kisvasúttal, ami a múltkor nem közlekedett, megnéztük az állatokat meg a szélmalmot, ami a múltkor szintén le volt zárva…).

És hát nem utolsósorban remek fotótémákat ad a hely, már legutóbb (ITT) is sokat fényképeztem, össze lehet hasonlítani a mostaniakkal:

nyaralás part 3

Az egyik legnagyobb teljesítményem a nyaralás alatt az volt, hogy az egyik reggel kimentem kifejezetten napfelkeltét fotózni. Tehát jóval az esemény előtt felkeltem (hajnali ötkor!), lementem a strandra, és vártam.

Aki nem bírja a nagybetűs GICCSET, annak nem ajánlom a következő sorozatot!

Bükki nyaralás part 2

És ahogy már belengettem, pár kép a helyekről is, ahol jártunk:

• A Balla-barlang Répáshuta közelében (ez a mi gyerekeinknek kifejezetten nagy élmény volt), illetve maga Répáshuta is megjelenik egy-egy képen
• Lillafüred (kétszer is eljöttünk ide, egyszer libegőzni-sétálni kicsit az erdőben, egyszer meg kisvasutazni / körülnézni magán a településen)
• Diósgyőri vár (a másik legkedvencebb gyerekprogram)
• Felsőtárkány

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Bükki nyaralás part 1

Véget ért a már hatodik(!) éve tradicionálisan megtartott kétcsaládos nyaralásunk, melyet idén a Bükkben töltöttünk, egészen pontosan Répáshután, meg hát ugye a környéken. Ehhez a településhez szép emlékek kötnek, még 2012 őszén Sz-szel kettesben töltöttünk el itt egy hosszú hétvégét, jó nagy kirándulásokkal. A mostani nyaralás persze kicsit más volt, de hasonlóképpen jó élményekkel gazdagodtunk (bár olyan nagy túrák nem voltak – legalább is gyalog nem -, azért jól kifárasztottuk a gyerekeket, magunkat talán még jobban, csomó mindent megnéztünk a környéken, és természetesen a “szokásos” programpontokat is kipipálhattuk, volt bográcsozás, grillezés, esti társasozások, szóval tartalmas volt).

Na meg persze fotózni is volt alkalom (ami talán már szintén “hagyományos” programpontnak számít), ezért szedem ketté a posztot, és elsőként pár növényes és állatos tematikájú képet válogattam össze (másodiknak pedig a különböző helyekről teszek be néhányat). Volt egy hely Lillafüreden, ahol kifejezetten sok madár jött kifejezetten közel az emberekhez, ezért próbáltam megcsípni a 2019-es National Geographic egyik számának címlapfotóját (nem sikerült), a többi meg csak kerti virágok állatkák:

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Írország Part 1

Múlt héten egy konferenciának köszönhetően volt szerencsém pár napot eltölteni az írországi Galway-ben (és környékén). Ez egy kisváros a sziget nyugati partvidékén, sokkal többet tulajdonképpen nem is tudtam meg róla (esetleg még annyit, hogy – nyilvánvalóan – hagyományosan kikötővárosként funkcionál, és hogy 2020-ban Európa – egyik – kulturális fővárosa lesz). Jó idő volt (jobb, mint itthon), pár képet beteszek róla (katedrális, sétálóutca – a turistáknak -, folyóparti utcák, meg az egyetemi campus, de persze teljesen random, úgyhogy mindenkinek a fantáziájára bízom, melyik melyik), aztán legközelebb meg az ennél még sokkal látványosabb kirándulásunkról:

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

•