Múzeumajánló 2

A múltkor annyira bejött ez a műfaj, hogy ismétlek :)

Nyaralás közben is gazdagodtunk múzeumi tapasztalatokkal, és az előzőhöz hasonlóan most is jutott egy pozitív, meg egy nem annyira pozitív. Kezdem a tényleg “ajánlható”-val:

Balatoni Múzeum, Keszthely

Elsőre nem gondolja talán az ember, hogy pontosan mit is lehet múzeumi keretek között bemutatni a Balatonról (vagy, hogy az mitől lesz izgalmas/érdekes), de ide mindenképpen érdemes betérni bárkinek, aki a környéken jár. Ez a múzeum ugyanis minden: a Balaton teljes spektrumát bemutatja, a vízrajztól kezdve a geológián, az élővilágon, a történelmen át a néprajzig és a legújabb kori turizmusig, a földtörténeti eseményektől a várrendszeren át a halászatig és hajózásig, az úttörőtáboroktól a strandmenüig, a barlangoktól a hegytetőkig, és mindezt teljesen klasszikusan, de mégsem elavult módon… Valószínűleg ez teljesen szubjektív, de nekem nagyon bejött, hogy ez a múzeum nem akar “több” lenni, mint egy múzeum, nem akar trendi lenni, érintőképernyőkkel, meg bizbaszokkal, és mégis tud jó lenni, tud interaktív (is) lenni, gyerekeket és felnőtteket egyaránt lekötni, és ennél többet én megmondom őszintén, nem várok egy múzeumtól.

Először kb 9-10 éve jártunk itt Sz-szel, akkor még gyerekek nélkül, és már akkor is lenyűgözött ez a hely (egyébként 2011-ben Év Múzeuma is volt), olyannyira, hogy most kicsit féltünk is visszamenni, hogy mi van, ha csak az emlékeinkben szépült meg, amúgy meg tök gagyi az egész. És először mindez majdnem be is igazolódott, mert anno volt egy rész benne, ami most nincs (pl. egy “bicikli”, amivel körbe lehet bicajozni a Balatont, úgy, hogy valami térképen mutatja, merre jársz, miközben tekersz egy pedált), és amit pedig megmutattam volna a gyerekeknek, mert élvezték volna, de ezek szerint az csak időszakos kiállítás volt. Mindenesetre aztán az állandó rész már nem okozott csalódást, ott minden ugyanaz maradt, sőt, aztán kiderült, hogy most van egy időszakos mesekiállításuk is, ami meg teljes mértékben gyerekekre van szabva (bár kicsit kevésbé éreztem benne a “Balaton”-témát), és azt a végére hagyva maximálisan pozitívan jöttünk el végül.

Szóval, ha valamit ajánlani tudok (tényleg a Balaton iránt érdeklődőknek), akkor az ez a múzeum, 1-2 órát simán el lehet benne tölteni, és tényleg kicsiktől a nagyokig mindenki találhat benne néznivalót.

Afrika Múzeum, Balatonederics

A másik véglet a balatonedericsi Afrika Múzeum, amit talán igazságtalan is összehasonlítani bármivel, vagy egyáltalán múzeumi “sztenderdekkel” mérni, mert valójában nem az, de ha már ezt a nevet adták maguknak, akkor viseljék a következményeket.

Szóval adott egy híres magyar vadász, aki elég sokat élt Afrikában, aztán élete vége felé (a ’80-as években) hazajött, és a balatoni villáját berendezte “múzeumnak”, a kertjét meg “állatkertnek”, de sajnos pontosan ez a ’80-as évek feeling süt a mai napig az egész helyből, és nem a pozitív nosztalgiahullámok csaptak meg, hanem inkább az a Káeurópai “kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk” érzés…

Bár azt leszögezném, hogy a hely érdekes, sőt, az úriember, aki “tárlatvezetést” tart az épületben (/őrzi a termeket), ő is egy csomó érdekességet mondott, de mindezt egy olyan helyen, ahol van kb. öt szoba, amit telezsúfoltak különböző vadásztrófeákkal és autentikusnak szánt afrikai mindenfélével (kígyóbőrtől kezdve az elefántlábon át a klasszikus kitömött bivaly- meg antilopfejekig, faszobrokkal, nyakláncokkal, elefántcsont ékszerekkel, meg amit még érdekesnek gondoltak…), de ezt bármiféle tematizálálás, vagy feliratok nélkül (ebben segített az “idegenvezető”), szóval tök jó, de ez így azért inkább csak egy Dr. Nagy Endre (a vadász) emlékház, nem több…

A kert rész pedig egyrészt a szegény ember állatkertje, pár random afrikai (vagy nem afrikai(!)) állattal (a legszomorúbb látvány közülük a kismajom volt, aki egy autógumival birkózott, láthatóan már teljes mértékben begolyózva a magánytól és unalomtól), másrészt meg egy gyerekszemmel még talán jópofa, felnőtt szemmel viszont egy igazi WTF “dzsungellel”, ami egy bozótosba vágott ösvényt jelent, ahova egyes szakaszokon kartonból készült állat- és emberfényképeket helyeztek el. Ez olyan szintű gagyi számomra, hogy egyszerűen értelmezni sem tudtam.

Szóval oké, hogy itt is el lehet tölteni 1-2 órát, meg érdekes volt a kiállítás (megfelelő nyitottsággal), de az állatkert inkább szánnivaló – ennyire még nem sajnáltam állatokat, mint az ittenieket -, és a vadásztrófeák is inkább az “oké, ilyen is van” kategória, mint az “aztaaaa, de király, hogy öt kafferbivalyt, meg két varacskos disznót is lelőtt a bácsi a harmincöt antilop mellett!”. Meg az azért nem múzeum, hogy behányunk ezer dolgot egy szobába, aztán “nézegesd”! Na mindegy, mindenesetre amilyen bizarrul hangzik egy “Afrika Múzeum” a Balaton partján, pontosan annyira az is, szóval ha van más program, akkor inkább arra menjen bárki, mint ide szerintem.

Fedezzük fel kis hazánkat (sokadik rész)

Tegnap a reggeli esőzés ellenére viszonylag bátran nekiindultunk az aznapra tervezett kirándulásnak, és nem bántuk meg, mert a kicsit több mint egyórás autóút végére – ahogy azt a meteorológiai előrejelzés is jósolta – elállt az eső, azon a helyen, ahol mi voltunk, nem is esett többet, sőt, szinte végig sütött a nap – és összességében jól le is égtünk…

Nógrádba mentünk, egészen pontosan a híres-neves kazári riolittufához (a “Magyar Kappadókiához”) tettünk egy túrát, ahol anno még geográfus-hallgató koromban elzarándokoltunk az egyik terepgyakorlat alkalmával (ahogy számolgatom, ez már nagyjából úgy 15 éve lehetett), de őszintén szólva abszolút nem volt fenn a térképemen, mint érdekes hely. Pár hete említette egy kollégám valami kapcsán, és egyből fel is piszkált, hogy ide bizony el kellene jönni. És valóban, családbarát a túraútvonal, nincs nagy emelkedő, vagy bármi nehézség, cserébe elég látványos, és bár nem volt zökkenőmentes (az eltérő gyerek-szülő dinamikák miatt) az utunk, azért összességében pozitív élményként lett elkönyvelve ez is.

Na de a megérkezés: Budapestről meglepően jó az út szinte végig Kazárig, tényleg 1 és negyed óra alatt oda lehet érni, ami még kb azon a határon van, amennyit elautózok egy kirándulásért. A turistaút teljesen egyértelműen kitáblázott, a riolittufa egyből az út elején (kb. negyedtávnál) feltárul, és tényleg nagyon látványos, kicsit el is bóklásztunk itt, mielőtt továbbindultunk. Aztán mi összességében egy kört tettünk Kazártól Kazárig, közben érintettünk egy tavacskát, lefelé meg akácvirágokat eszegettünk (és itt égtünk le, mert egy viszonylag hosszú szakaszon a faluig és a faluban már nem erdőben jöttünk).

Papíron 2 óra volt az út, nekünk kb. 3-4, ezért aztán a falu egyéb nevezetességeire, mint vasalómúzeum, vagy gyufacímke-kiállítás már nem maradt se időnk, se kedvünk, de nem elképzelhetetlen, hogy egyszer még ezt is bepótoljuk.

Új év

Idén először ma elmentünk a Városligetbe, mint kb. több százezer másik budapesti is (a telítettség alapján). Ilyen évkezdésre sem nagyon emlékszem, mármint olyan értelemben, hogy Szilveszterkor általában inkább le szokott hűlni az idő a szokásosan enyhe karácsonyok után, nem pedig (még jobban) felmelegedni…

Szóval álljon itt pár kép arról, hogy milyen idő is volt Budapesten 2022. január másodikán. A fű zöld, az ég kék :)

vadászat

Újabb zsákmánnyal gazdagodtam ma, amit muszáj megosztanom (még ha nem is sikerült annyira lekapni).

Búbos banka, Kerepesi temető (és mivel most realizáltam, hogy összesen egy értékelhető kép készült csak róla, ezért bónuszként egy-két képet egy házi rozsdafarkúról is berakok pár nappal korábbról).

Tavaszodik II.

Ma pedig a Városligetben voltunk, először sikerült rendesen vörösbegyet is fotózni:

Egészen közel engedett, csak olyan ágas-bogas bokorban pihent meg, hogy valami mindig belógott elé. Na mindegy, ettől függetlenül ez egy szerencsés alkalom volt :)

A vadászat nem áll le!

Az elmúlt napokban is szorgalmasan jártuk a Városligetet, és meglepetésemre sikerült új madarakat találnunk. Megörökíteni sajnos már nem annyira sikerült őket, szóval tisztában vagyok vele, hogy ezek nem túl jól sikerült képek, de azért beteszem őket:

A kisebb egy csuszka, egészen véletlenül leszállt egy hozzám egészen közel lévő fa törzsére, csak aztán folyamatosan ugrált össze-vissza, és végül tovább is szállt, ezért nem tudtam jól elkapni. Se előtte, se azóta sem láttam a Ligetben. A nagyobb pedig egy szürke gém, három napja vettük észre a Vajdahunyad-vár körüli csatornában álldogálva este hatkor töksötétben, és a kislányom azóta azon pörög, hogy mindenképpen sötétben menjünk ki a Ligetbe. Persze mondtam neki, hogy ez nem kifejezetten egy éjszakai madár, meg biztos csak véletlen és egyszeri alkalom volt, hogy megláttuk, ne is reménykedjen benne, hogy újra lesz ilyen. Erre ma (persze megint sötétedés után) odamentünk a vízhez, és megint ott volt! Hát, ilyen körülmények között ennyire voltam képes, meg azért túl közel sem engedett magához, de legalább miután felrepült, pár méter után ismét leszállt. Lehet, hogy visszatérő vendég, sose gondoltam volna…

Milyen madár ez?!

Újabb fogás a Városligetben:

Ma ejtettem ezt az újabb zsákmányt, az egyetlen probléma vele, hogy egyszerűen nem tudjuk kitalálni, hogy miféle madár… Úgy látszik, nyár elején hiába vettem meg >>ezt a könyvet<<, már vagy háromszor végiglapoztam, de valahogy nem stimmel… Két képet a fentiek közül beraktam a google kép alapú keresőjébe, az egyikre azt adta ki, hogy veréb (de szerintem ezt kizárhatjuk a hosszú faroktollai miatt), a másikra meg azt, hogy szürke légykapó. Végül is a légykapófélékre valóban hasonlít, de teljes mértékben azokra sem. Szóval az is lehet, hogy valami teljesen más. Ez a kérdés most nem hagy nyugodni…

Azt hiszem, pályát tévesztettem

Nyilván kismillió ilyen történet van, de:

• tavaly kizártuk magunkat a lakásból, lakatos kijött, célszerszámmal (nem viccelek) három másodpercig matatott, és kinyílt az ajtó: 20000 Ft. (ehhez azért hozzá kell tenni, hogy mindez vasárnap este történt, ergo sürgősségi kiszállás)
• ma itt volt a mosogatógép-szerelő, pár dolgot kitisztított, meg adott jótanácsokat, itt tartózkodott max. 20 percet (gép elvileg jó): 7500 Ft.

Szóval én miért nem tanultam ki valamilyen mesterséget???

Helyek, ahol nem beszélnek magyarul…

…mármint Budapesten.

Ezt a bejegyzést már több mint egy hónapja meg akartam írni, csodálkozva vettem most észre, hogy még nem tettem meg.

Még a nyáron voltunk Sz.-szel egy hét leforgása alatt két olyan étteremben is, ahol nem beszéltek magyarul, vagy legalább is törve. Az egyik a Nagykörút-Király utca sarkán lévő Buddha Bar (vagy Buddha Original a pontos megnevezése, nem tudom), ahol a “pincér” bácsi eléggé töri a magyart (de nem úgy, mint a kínai büfések, hanem még sokkal jobban), szóval biztonságosabb vele angolul kommunikálni – például azt, hogy “csapvíz”, csak így értette. Egyébként ettől csak még autentikusabb lesz a hely szerintem, barátságos, meg a kaják is jók – igaz, nem túl változatosak; azóta voltunk még egyszer is, de végül is arra jutottunk, hogy kb mindegyik főétel ugyanolyan, szóval aki egyet látott, az mindet látta, de ettől függetlenül egy-két havonta egyszer rá lehet(ne) fanyalodni :). De nem ajánlgatni akarom, meg aki szereti a thai-t az úgyis biztos próbálta már (és megvan róla a véleménye), csak mint érdekesség írom, hogy számomra kicsit fura volt, hogy van ilyen hely, ahol annyira nem beszélni magyar.

A másik pedig egy olasz étterem volt, ahová (mint kiderült, tökfeleslegesen) asztalt is foglaltam, és a hölgy kedvesen “Buongiorno!”-val fogadott a telefonban, amit jópofa dolognak tartottam, de miután elkezdtem mondani, hogy mit is szeretnék, leállított, hogy nem ért belőle egy mukkot sem, szóval végül itt is angolul kellett boldogulnom (olasztudás híján). Aztán magában az étteremben is ez a hölgy szolgált ki, és ténylegesen nem beszélt magyarul, ami azért nekem elég furcsa, főleg úgy, hogy ez nem is annyira tűnik turistás helynek (most már elárulhatom, hogy a külső-Király utcában található Little Italy Budapestről van szó, ha jól látom, még saját honlapja sincs, és érdemes csekkolni a nyitvatartási idejét is, mert ilyet én még Magyarországon nem láttam :) ). De lehet, hogy a helyi olasz közösség látogatja :) Mindenesetre ebédidőben rajtunk kívül csak egy idős úr volt ott egy fiatalabb sráccal, és valami kevert spanyol-olasz nyelven diskuráltak (Sz. szerint), tehát vélhetően ők sem egy nációból valók voltak, de szinte biztos, hogy egyik sem magyar volt. Szóval amúgy nem nagy hely, de így is kongott az ürességtől.

Na de nem is ez a lényeg, hanem a kaja: azért jöttünk ide, mert tavasz óta bezárt a kedvenc pizzériánk, ami tőlünk egy sarokra üzemelt, és már annyiszor rendeltünk tőlük, hogy a motoros futáruk még most, hónapokkal később is ránk köszön az utcán, ha meglát :) Szóval keresnünk kellett egy másik autentikus olasz pizzériát, és ez a hely egyébként telitalálat, az a fajta vékonytésztás pizza van itt is, amit szeretünk, árban nagyon baráti – és hát, mint mondtam, az autentikus hangulat garantált. Egy baj van, hogy ők nem szállítanak ki, szóval azóta sem ettünk tőlük, csak akkor ott egyszer.

A 7. (és 6.) kerületi rövid gasztro-ajánlónak ezennel vége, a reklámdíjakat majd a pénztárnál kérem befizetni, köszönöm.

A Városliget madárvilága Part II.

Folytatva az előző bejegyzést, íme egy újabb adag kép a top-fogásokról: szajkó, zöld küllő és erdei pinty. A zöld küllő az utóbbi hetekben meglepően sokszor került a látóterünkbe (korábban a harkály volt egészen általános, mostanában viszont egészen ritkán látok csak), de olyan fürge, és olyan magasra mászik a fákon (még mindig), hogy nehéz értékelhető képet készíteni róla. Az erdei pinty pedig azért került be a válogatásba, mert egyrészt nagyon szép (szerintem), másrészt pedig egy alkalommal rendkívül közel jött hozzám (azt hittem, nem is tud repülni, de aztán kiderült, hogy de), és sikerült megörökíteni ezt az alkalmat.

A Városliget madárvilága

Az utóbbi hetekben a gyerekekkel elkezdtük intenzíven feltérképezni a Városliget madárvilágát, egészen izgalmas időtöltés, aminek az eredményét most egy gigantikus posztban be is mutatom. Szóval csak erős idegzetűek nyissák meg!

nyaralás part 1

Intenzív nyaralós hosszú héten vagyunk túl, amiről jó sok képet is meg tudok osztani, úgyhogy most egy ideig ez fog menni, én kérek elnézést. De hát nyár van, mi másról írhatnék??!!

Először a Velencei-tónál töltöttünk el pár napot, amiben az egyik legérdekesebb dolog egyébként nem is a tó volt, hanem a szállásunk. Jóbarátaink ugyanis vettek egy nyaralót, amit idén nyáron “avattak fel”, és ennek keretében kerültünk meghívásra mi is hozzájuk. A szürreális az egészben az, hogy ez ugyanaz a nyaraló, ami korábban az egyik gimis osztálytársam családjáé volt, és ahol egyetemista éveim alatt (meg még utána is) szinte minden nyáron eltöltöttünk pár napot. Ahogy beléptem a kapun, még nem tudatosult bennem mindez, csak mondogattam, hogy jé, ugyanilyen háza volt az osztálytársaméknak is (ugyanebben az utcában – mert az utcára emlékeztem, a házszámra már nem), aztán ahogy egyre több részlet a helyére került (jé, nekik is ilyesmi teraszuk volt, jé, nekik is pont ugyanilyen járólapjuk volt, jé, nekik is volt a ház mögött egy sufni, jé, nekik is pont ilyen tűzrakójuk volt a kertben…!), egyre gyanúsabbá kezdett válni, hogy ez bizony nem egy nagyon-nagyon-nagyon-nagyon hasonló nyaraló, hanem ez AZ a nyaraló :) Szóval az első este kisebb sokk volt, nem csak nekünk (egyébként Sz is járt már itt, csak ő jóval kevesebbszer…), de a barátainknak is, de ettől függetlenül is jó volt ott lenni, csak ez így tényleg annyira durva egybeesés! :)

Szóval itt jártunk először, volt kis fürdés a tóban, sütögetés, társasozás, hajnalig tartó mulatozás (pont, mint anno osztálytársaimmal, csak most szűkebb körben, meg kicsit disztingváltabban :) ).

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Kazi!

Már jó pár hete láttam a Media Marktban járva, de csak most jutottam el oda, hogy kiposztoljam: valaki tud az alábbi a jelenségre értelmes magyarázatot adni???

(kiemelés tőlem)

Szóval a kérdésem az, hogy 2019-ben (2019-ben!!!), amikor lassan már azt is kezdjük elfelejteni, hogy mire jó a CD (mikor raktál be utoljára egy CD-t, amikor zenét akartál hallgatni? Én kb. tíz éve.), ki az, ismétlem: KI AZ, AKI KAZETTÁT VESZ? És miért?! Mert az OK, hogy a bakelitlemezek reneszánszukat élik, de most már a kazetta is hipszter lett (ára alapján simán!)? Vagy miről maradtam le???

(Amúgy ha valakit érdekel, megsúgom, hogy az Arénában található Media Marktban láttam, és MÁR CSAK EGY DARAB VOLT BELŐLE, ÚGYHOGY SIESSETEK!!!)

És ha valaki kíváncsi a Media Markt teljes kazettakínálata (és miért ne lenne kíváncsi?), akkor érdemes ellátogatni >>IDE<<.

A csecsemőnek minden vicc új

A minap akkor ért a legnagyobb döbbenet, amikor megláttam, hogy a Thomas, a gőzmozdony című mese nem a modern korunk elhülyülésének egyik ragyogó példája, hanem egy olyan rajzfilmsorozat, amit akár én magam is (!) nézhettem volna kiskoromban egy boldogabb világban, ugyanis 1984-ben indult!!! Sőt, az első könyvet, ami a rajzfilmet ihlette, még sokkal korábban, 1945-ben adták ki – szóval, mondjuk nagyszüleim már pont kinőttek volna belőle, de a szüleimnek simán olvashatták volna ezt az oldszkúl angol mesét! :)

(És, hogy még tovább sokkoljak mindenkit: a Sam, a tűzoltó – amivel konkrétan két napja találkoztam először életemben – 1987-es indulású darab. Na most: csodálkozik még ezek után valaki azon, hogy a britek most ott tartanak, ahol??? :) )

vadászat

Kitavaszodott a Városligetben is, ahol most ugyan általában jobban hallani az ütvefúrók meg a markolók hangját, mint a madarak csicsergését (konkrétan kb. a liget harmada építési terület most), azért természetközeli helyeket is lehet még találni. Olyannyira, hogy egy órán belül sikerült két mókust is lőnöm, igaz, az első elszaladt, a második viszont csúnyán áldozatul esett – eszében sem volt menekülni, mert békésen eszegetett, biztonságos magasságban – gondolta ő (plusz egy-két virág is lazításképpen):

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

•