A veréb is madár…

…ezért aztán többnyire őket fotóztam, amikor legutóbb madarakat fotóztam. Méghozzá mezei verebeket. Azt hiszem, a madármegfigyelési állásaimat még tökéletesítenem kell, hogy nagyobb eredményt érjek el, de most be kell érni ennyivel. Egyébként ez kétnapi termés, nem az, hogy leszállt mellém pár madár, és lekaptam őket tíz perc alatt, hanem most kifejezetten sok időt töltöttem azzal, hogy egy “lőállásból” vártam a kapást, és… mindegy, most ez így sikerült. (A panaszkodás most elsősorban annak szól, hogy a verebeken kívül semmilyen más madár nem szállt arra, és ez némi csalódottsággal töltött el, mindenesetre a verebeken azért tudtam “gyakorolni”, szóval ne panaszkodjak.)

Új év

Idén először ma elmentünk a Városligetbe, mint kb. több százezer másik budapesti is (a telítettség alapján). Ilyen évkezdésre sem nagyon emlékszem, mármint olyan értelemben, hogy Szilveszterkor általában inkább le szokott hűlni az idő a szokásosan enyhe karácsonyok után, nem pedig (még jobban) felmelegedni…

Szóval álljon itt pár kép arról, hogy milyen idő is volt Budapesten 2022. január másodikán. A fű zöld, az ég kék :)

Őszikék round 2

Teljes mértékben megcáfolva tegnapi posztomat, ma egyből írom a következőt. Biztos nagyon megihletődtem tegnap.

Ma ugyanaz pepitában, csak a Városligetből (a második leggyakrabban látogatott helyünk – még mindig – a gyerekekkel): mivel most már csak hétvégenként lesz olyan, hogy világosban tudok kimenni (vagy ki tudja, de egyelőre még így néz ki), ezért pár képben megörökítettem, hogy milyen is az idei ősz. Hát ilyen:

Őszike

Wow, azt hittem legalább szeptemberben írtam valamit (az rémlik, hogy az október en bloc kimaradt), de ahogy most nézem, augusztusi az utolsó bejegyzés… :) Úgy tűnik, ez az ősz most sűrűbb volt a szokásosnál.

…egyrészt, másrészt viszont azt hiszem, tényleg nem sok olyasmi történt, amit így hirtelen érdemes lenne megírni. Különösebben nem jártunk sehol a szokásos rokonlátogatásokat kivéve, egetrengető dolgok sem igen történtek, ha csak nem az, hogy újra és újra rácsodálkozom mostanában, hogy milyen gyorsan nőnek a gyermekeim. De ez megint csak olyasmi, amit nem túl izgalmas megírni. Vagy az van, hogy kigondolok valamit, hogy ezt majd jól leírom, de mire eljutok odáig (nyilván napok, de sokszor hetek múlva), akkor már egyrészt nem aktuális, másrészt már abszolút nem is gondolom úgy, hogy le kellene írni.

Ja, hát az van, hogy már sokkal-sokkal-sokkal kevésbé van rá igényem, hogy bármit is megírjak, de persze ez még lehet, hogy változni fog a jövőben – ki tudja. Azt viszont már most látom, hogy a november-december sem lesz kevésbé sűrű (bizonyos szempontból), szóval időm/energiám kb, ugyanannyi lesz írásra az elkövetkező két hónapban is, attól tartok. De ne legyen igazam.

Ma napsütéses idő volt a Kerepesi temetőben tett sétánk közben, és gondoltam berakok pár szép őszi képet, meg mivel most halottak napja is nemrég volt, ezért duplán aktuális a téma. Szóval, igazából csak ennyi:

kiruccantunk

Hétvégén elmentünk Nőtincsre a horgásztóhoz, ha jól számolom, január 31. óta nem mozdultunk ki a városból, ami így leírva kicsit durván hangzik. Még a napsütést is szoknunk kell, azt hiszem, jól le is égett mindenki egy délután alatt (nem durván szerencsére, de azért meglátszik). Egyébként nagyon jó időt fogtunk ki, és a hely is nagyon jó, ajánlom mindenkinek, nem csak horgászásra, hanem sétálgatni is kiváló, nem voltak sokan (bár kevesen sem), viszont sokfelé el lehet menni a környéken. De beszéljenek inkább a képek:

Tavaszodik II.

Ma pedig a Városligetben voltunk, először sikerült rendesen vörösbegyet is fotózni:

Egészen közel engedett, csak olyan ágas-bogas bokorban pihent meg, hogy valami mindig belógott elé. Na mindegy, ettől függetlenül ez egy szerencsés alkalom volt :)

Tavaszodik

Idén ma volt az első alkalom, hogy a családtagjaimon kívül más fényképezni való is akadt, úgyhogy ezt meg is osztom. Egy kicsit talán morbidnak tűnhet elsőre, de a mai családi délelőtti séta/biciklizés helyszíne a Kerepesi temető volt: csend van, sok a zöld, és nincsen tömve emberekkel (mint vélhetően a Városliget).

Ráadásul, új madárzsákmányt is találtunk: tengelic! (+Láttunk őszapókat, amit a Városligetben eddig összesen egyszer sikerült lencsevégre kapni.)

(Van egy kis csalás a dologban, mert – ahogy az utolsó képből is kitalálható – volt kirakva pár helyre madáreleség, szóval arra (is) jöttek, de ezzel együtt azért én örültem a felfedezésnek.)

Hóvirág

Szombaton megyünk a Városliget felé, egyszer csak egy néni megállítja a gyerekeket az utcán, hogy nézzenek csak be a mellettünk lévő ház kertjébe, milyen szép hóvirágok nyíltak ott, mert “ilyet már úgyis csak könyvben látnak!”

Nem tudom, hogy a néni ennyire belvárosinak nézett, minket, vagy pontosan mit gondolt, de 1. Nem, nem csak könyvben látnak hóvirágot a gyerekek, többek között azért sem, mert kb kétnaponta megyünk el az említett kert mellett, de egyébként is: ez hóvirág, Magyarországon annyira nem ritka (még ha védett is)! 2. Egyébként pedig a legkevésbé sem szeretnék január huszonakárhányadikán virító hóvirágokat nézegetni, mert az a legkevésbé sem annak a jele, hogy “de jó idő van”, hanem annak, hogy “idén bizony egy kezemen meg tudom számolni, hány nap tél volt”. Fagyjanak csak le még azok a hóvirágok, majd egy hónap múlva találkozunk…

Egyébként le is fényképeztem az ominózus virágokat, hogy majd esetleg tudjam mutogatni az unokáimnak, mert ők már biztos csak az interneten fognak hóvirágot látni…! :)

back to 2020

Érthető módon szinte mindenki szeretné már a háta mögött tudni ezt a fergeteges 2020-as évet, és jó ideig nem is gondolni rá többet, és nyilvánvalóan én is egy boldogabb új évet kívánok mindenkinek, de azért személy szerint, hogyha nagyon belegondolok, akkor igazából sok panaszkodni valóm nem lehet. Persze, én sem így terveztem ezt az évet, de összességében azért (a külső tényezőket leszámítva) nem mondanám rossznak.

Először is: még minden rokonom, ismerősöm életben van, elég kevés olyan embert ismerek, aki megbetegedett, és szerencsére nagyon súlyos esetet egyet sem (vagy legalább is nem tudok róla). Aztán: még mindig megvan a munkahelyem, ráadásul ez volt életem egyik legstresszmentesebb éve munka szempontjából, ha valamiért, hát ezért igazán hálás lehetek. Ebben az évben töltöttem a legtöbb időt a családommal, felfedeztük a Városliget minden négyzetcentiméterét, és egy csomó mindent csináltunk együtt, ami nekik is és nekem is tök jó kikapcsolódás volt. Amikor már lehetett (májustól), egy csomót kirándultunk, és most már igazi kirándulásokat is tudtunk tenni, nem csak elmenni a Normafától a János-hegyig és vissza. Szinte végigturnéztuk az egész nyarat, alig voltunk otthon – a gyerekek legalább is extrém keveset. És mivel külföldre amúgy sem terveztünk menni, bennem most ez az év ilyen szempontból egyáltalán nem keltett hiányérzetet. Megszületett a harmadik gyermekem, és végig tudtam otthon segíteni a terhesség alatt (meg aztán azóta, a szülést követő első hónapokban is), és ez is egy egészen egyedi szituáció volt. Rengeteg könyvet el tudtam olvasni, amiket már régóta szerettem volna, és csomó filmet is megnéztem, amiket már régóta halogattam. Igaz, hogy nem volt húsvétunk, meg olyan igazi karácsonyunk sem, és a tágabb családdal valóban lényegesen kevesebbet találkoztunk, de ez azért még mindig egy kibírható dolog szerintem.

Szóval, soha rosszabb évet, mint amilyen az én 2020-am volt, mondjuk globálisan ennél rosszabbat talán elég nehéz lenne produkálni…!

BÚÉK

Mi ezzel töltöttük (többek között) a Szilvesztert:

Boldog(abb) új évet mindenkinek!

Liget

Szokásos levegőzéseink helyszíne változatlanul a Városliget, most műjég híján így néz ki a Városligeti-tó (végül is így sem csúnya, de azért van benne valami szomorkás):

Fő a biztonság!

A minap bennhagytam a kocsi csomagtartójának a zárjában a kulcsot, és több mint egy napig ottmaradt (déltől másnap délutánig), és még megvan a kocsi! Mármint, tényleg nem nyúlt hozzá senki, pedig most fullon van a csomagtartó: egy gyerekbicikli, egy babakocsi-váz, egy roller, egy pár görkorcsolya, két bukósisak meg még pár apróság, elöl két gyerekülés… Minden a helyén. Biztos szerepet játszott ebben, hogy be van kamerázva a kereszteződés, és én pont egy olyan helyen állok, ami szembe van a kamerával (tehát kb a legjobban rálát), de akkor is, ez azért ritka mázli! Vagy csak ilyen biztonságos a 7. ker. :)

A vadászat nem áll le!

Az elmúlt napokban is szorgalmasan jártuk a Városligetet, és meglepetésemre sikerült új madarakat találnunk. Megörökíteni sajnos már nem annyira sikerült őket, szóval tisztában vagyok vele, hogy ezek nem túl jól sikerült képek, de azért beteszem őket:

A kisebb egy csuszka, egészen véletlenül leszállt egy hozzám egészen közel lévő fa törzsére, csak aztán folyamatosan ugrált össze-vissza, és végül tovább is szállt, ezért nem tudtam jól elkapni. Se előtte, se azóta sem láttam a Ligetben. A nagyobb pedig egy szürke gém, három napja vettük észre a Vajdahunyad-vár körüli csatornában álldogálva este hatkor töksötétben, és a kislányom azóta azon pörög, hogy mindenképpen sötétben menjünk ki a Ligetbe. Persze mondtam neki, hogy ez nem kifejezetten egy éjszakai madár, meg biztos csak véletlen és egyszeri alkalom volt, hogy megláttuk, ne is reménykedjen benne, hogy újra lesz ilyen. Erre ma (persze megint sötétedés után) odamentünk a vízhez, és megint ott volt! Hát, ilyen körülmények között ennyire voltam képes, meg azért túl közel sem engedett magához, de legalább miután felrepült, pár méter után ismét leszállt. Lehet, hogy visszatérő vendég, sose gondoltam volna…

Itt van az ősz, itt van újra

Kis séta a Városligetben, pont sütött a nap, de a háttérben egy csomó sötét felhő gyülekezett, ami sajnos nem nagyon jön át a képeken, pedig élőben nagyon jól nézett ki. És kezd már őszülni, így szeptember végén (de még tényleg csak kezd)…

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

A Városliget madárvilága

Az utóbbi hetekben a gyerekekkel elkezdtük intenzíven feltérképezni a Városliget madárvilágát, egészen izgalmas időtöltés, aminek az eredményét most egy gigantikus posztban be is mutatom. Szóval csak erős idegzetűek nyissák meg!