Múzeumajánló 3

Miért ne tripláznék?! :) Következzék a harmadik kiadás!

Néprajzi Múzeum (Budapest)

Augusztus 20-án, mivel nem volt olyan fényes az idő, inkább nem mentünk el az előzetes terveink szerint a tatai Fényes tanösvényre (erről majd egy későbbi időpontban írom meg a beszámolót, ha valaha eljutunk…), hanem kihasználtuk az ingyen múzeumozási lehetőséget, méghozzá a frissen megnyitott Néprajzi Múzeumban (két megjegyzés: (1) itt most a többesszám engem és két nagyobb gyermekemet takarja; (2) aznap délután a nagylányommal még a Szépművészetibe is elmentünk, de arról külön bejegyzést nem írnék, mert az egy olyan hely, ahol kb tudja az ember, hogy mit kap – főleg képeket és szobrokat -, és azt meg is kapja).

Én megmondom őszintén, elég sok mindent el tudok képzelni egy Néprajzi Múzeumba (pláne egy ilyen bitang nagy épületbe, mint amit most felhúztak), de a múzeum üzemeltetőinek mintha halvány fogalmuk sem lett volna, hogy mégis mivel töltsék meg ezt a helyet. Mondom, mi van benne: egy terem, mindenféle népek eszközeivel/tárgyaival/leírásaival nagyjából ünnepek, tevékenységek köré felhúzva tematikailag, úgymint esküvő, háború, népszokások stb. – ha jól értelmeztem, ez lenne az “állandó” kiállítás, de lehet, hogy ez is csak ideiglenes, amíg nem tudtak jobbat kitalálni; és egy másik terem egy-egy “érdekes” eszközzel, meg egy hatalmas üvegvitrinnel mindenféle “dologgal” póznákra felhúzva, amit kétszeri körbejárás után sem tudtam meg, hogy mi akar lenni (mármint ez az installáció) – plusz ugyanitt mindenféle további különtermek is vannak, gondolom csoportos foglalkozásoknak. Ebben a teremben az volt a truváj (figyelj!), hogy nem tettek ki táblákat a kiállított dolgokhoz (de ne gondoljon senki sok mindenre, kb 10-15-féle tárgy volt ÖSSZESEN, és akkor lehet, hogy sokat mondtam), hanem QR kóddal lehetett beolvasni őket és elolvasni a telefonodon a leírásukat. Érted?!! Mennyire innovatív már??? Ergo kétféle ember volt a teremben, az egyik, aki próbálta kitalálni, hogy mégis mit lát maga előtt (pl. borotvatartó dobozka hatféle verzióban), és vakarta a fejét, a másik meg aki nyomkodta a telefonját.

Na ez volt az a rész, ami szerintem fizetős, és van két másik rész, ami szerintem ingyenes máskor is. Az egyik egy baromi hosszú faltól falig üvegpolc tele kerámiákkal (nem emlékszem, hogy lenne hozzájuk kifejezett leírás: beraktak egy csomó kerámiát egymás hegyére-hátára, általában nagyjából szín és forma szerint csoportosítva, ennyi), a másik egy hatalmas belső-Budapest makett nagyjából a századforduló idejéből (mármint, hogy akkor hogyan nézett ki a város, nem a makett százéves). Ehhez voltak tabletek rögzítve, ahol kiterjesztett valóságon lehetett információkhoz jutni a makett egyes pontjai esetében (természetesen az összes gyerek azt akarta nyomkodni, de se a tabletet nem érték el rendesen, se a makettből nem láttak eleget, mert túl magasan volt nekik).

Ha ennyiből nem jött volna le: számomra baromi csalódás volt ez a hely, tényleg csak a kihagyott lehetőségek visszhangoznak benne egyrészt, másrészt meg a felesleges “trendinek” szánt dolgai válnak iszonyú idegesítővé. Totálisan kong az egész épület az ürességtől (ténylegesen és metaforikusan is; de mondom ezt úgy, hogy nyilvánvalóan az ingyenesség miatt kb. vagy hússzor annyian lehettek most, mint egy átlagos napon), és még csak épületként sem lehet élvezni (mint pl a Magyar Zene Házát), mert a felső szintjei le vannak zárva – megnéztük. De egy kép többet mond ezer szónál, szóval akit csak egy kicsit is érdekel:

(Az megvan, hogy kiállítottak egy deszkás cipőt – lásd 5. kép??? Ezt valaki néprajzilag érdekesnek találta? Annyi kérdésem lenne…)

Viszont az a szerencse, hogy már több mint 50 éve van egy baromi jó néprajzi múzeumunk is, úgy hívják, hogy:

Szentendrei skanzen

Amúgy nem, mert hivatalosan úgy hívják, hogy Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (tényleg), de tökmindegy, ez úgyis mindenkinek csak A Skanzen. Tegnapelőtt mentünk el oda, a nyár utolsó napján, még jó, hogy akkor nem esett úgy, mint másnap.

Mi nagyon szeretjük a skanzent, egyrészt mert iszonyú sok minden van benne (harmadszor voltunk a gyerekekkel, több mint 6 órát töltöttünk el most benne, és 80%-ban olyan dolgokat néztünk, amiket eddig még nem láttam), másrészt mert nagyon gyerekbarát, két régi ház között mindig meg lehet állni valami játszótéren, vagy játszóházban, vagy egyszerűen egy olyanra berendezett házban, ami a gyerekeknek is érdekes(ebb).

És most ráadásul még egy új tájegysége is nyílt, az “erdélyi rész”, egy “faluval”, meg egy “várossal”, ami ráadásul még azért is más, mint a többi rész, mert itt színészekkel különböző jeleneteket játszanak el a látogatóknak (ez az ún. “élő történelem”). Ez most is ment, egy sima szerdai napon, úgy, hogy túl sok látogató azért nem volt. Szóval mittudomén, bemész a postára, és feladhatsz egy levelet, és az ottaniak eljátsszák, hogy egy erdélyi postában vagy 100 évvel ezelőtt; vagy bemész egy divatházba, és eljátsszák, hogy eladnak neked egy kalapot. De olyan is van, hogy egymással játszanak, pl. a cukrászdában a kasszírosnő meg egy úr évődött, amíg ott voltunk. Van ennek egy bizarr, kicsit “westworldös” utánérzése is, de lehet, hogy csak azért éreztem így, mert pont most fejeztem be a 4. évadot, és még friss az élmény :). Sok minden van itt, könyvkötő, gyógyszertár, polgári lakás, asztalosműhely… A falusi részen meg egy erdélyi templom, iskola, parasztházak.

Már csak ezért az egy részért is megérte volna eljönni ide, de persze akkor már bebarangoltunk más helyeket is, például a Balaton-felvidéken szerintem én még nem voltam, betértünk oda (ennek pont kb. a felét javították/építették, de még így is volt bőven látnivaló), aztán a Kisalföld felé jöttünk vissza, és nagyjából záráskor jöttünk el úgy, hogy az egész területnek az egynegyedét jó, ha megnéztük. Ide tényleg csak úgy érdemes jönni, ha valaki az egész napját rászánja. Pár (sok) kép ide is:

Múzeumajánló

Az utóbbi időben a gyerekekkel egész sokat jártunk múzeumokban (utóbbi időben alatt itt mondjuk az elmúlt három hónapot kell érteni, egész sok alatt pedig azt, hogy háromszor(!) is voltunk), például a nemrég megnyitottak közül a Magyar Zene Házában és a Pénzmúzeumban, ezeket az élményeimet fogom most megosztani (ha bárki fontolgatja, hogy szintén ellátogat ezekbe a műintézményekbe). De nyilván ez csak egy vélemény, és teljesen szubjektív, szóval se lebeszélni, se rábeszélni nem akarok senkit semmire (illetve igen, de senki ne ez alapján az egyetlen vélemény alapján döntsön, erre akarok kilyukadni!)

Magyar Zene Háza

Ami nekem erről az egész helyről beugrott, és azóta is motoszkál bennem, hogy teljesen olyan, mint anno a Millenárisban a Világraszóló Magyarok kiállítás volt. (Itt most egy kicsit meg is állok: úgy látom, ez a kiállítás, amit itt említek, újranyitott Álmok álmodói 20 Világraszóló magyarok néven, ami nekem azt sugallja, hogy… az létezik, hogy az eredeti kiállítás 20 éve nyitott meg? És, hogy ezek szerint ennyire öreg vagyok? Azt hiszem, igen és igen a válasz.)

A párhuzam pedig olyan szempontból jutott eszembe, hogy a Magyar Zene Háza is iszonyú giccses, iszonyú trendi és újszerű akar lenni, de igazából nagyjából semmi olyasmit nem tettek bele, amit egy múzeumban érdekesnek találnál, sőt, engem kifejezetten felbosszantott, hogy a magyar zenéhez kapcsolódóan en bloc mennyire semmilyen anyagot raktak össze. Az egyik lenti képen látható három hangszer (egy borzasztó sötét teremben), azt hiszem, összesen ennyi hangszer volt kiállítva egy zenéről szóló kiállításon (a gitárokat nem számolom ide, mert azoknak semmilyen magyar vonatkozása nincs). Ez mi???

Ellenben mi volt a kiállításon: mindenki fejhallgatóval mászkál, és idegesítően össze-vissza hangzanak az információmorzsák, nyilván attól függően, merre jársz, ami olyan szinten fárasztó volt nekem is, hogy kb 10 perc múlva levettem a fülemről, mondanom sem kell, hogy a hatévesem (akivel teljesen elhibázott módon mentem el ide) már sokkal hamarabb; idióta “interaktívnak” szánt, de a zenéhez semmilyen módon nem kapcsolható dolgok (golyópálya, forgatható lovaskocsi-kerék, táncoló fabábuk…); videók, tévék, monitorok, projektorok MINDENHOL; dolgok, amiket elvileg lehet nyomkodni, vagy valamit csinálni velük, de senki nem tud rájönni, hogy mit/nem működik, amit csinálnia kellene; semmilyen módon nem azonosítható tematika, narratíva, vagy bármi, ami kapaszkodót adhatna az olyan laikusoknak, mint én, ahhoz, hogy mégis miről akar szólni ez az egész hely. Így egy idő után már csak mentünk teremről teremre, a legkevésbé sem gondolkozva azon, hogy amit látunk, az egyáltalán mi – csak jussunk már ki innen.

Ha esetleg nem volt egyértelmű ebből a beszámolóból: szerintem a Magyar Zene Háza egy borzasztó parasztvakítás (ez a szó tökéletesen lefed szerintem mindent, amit ott látni/hallani lehet), aminél már húsz éve is kicsit kilógott volna a lóláb, de most meg… hát tényleg az utolsó hely lenne, ahova valaha visszamennék életemben.

Viszont: az épületet ajánlom megtekintésre, pincétől a padlásig bejárható (vagyis van látogatható része), ingyen és bérmentve (nem úgy, mint az egyébként ráadásul elég borsos árú kiállítás), és érdemes is felmenni a legfelső szintjére, meg úgy körülnézni benne mindenhol, mert szép lett… kár, hogy megtölteni már nem nagyon sikerült.

Pénzmúzeum

A Pénzmúzeumban kezdem egyből a jó részével: ingyen van. Csak be kell jó előre jelentkezni, de amúgy pénzbe (ha-ha) nem kerül, és eltölthetsz egy érdekes órát az életedből (mi kicsit többet is voltunk, ha jól emlékszem, ellenben az előző hellyel, ahol biztos, hogy nem voltunk többet egy óránál, de már azt is sokalltam).

Mint olyan, a Pénzmúzeum is eléggé rámegy a parasztvakításra, tele van tabletekkel, interaktív bizbaszokkal, indokolatlan videókkal (amiket ha valaki végig akarna nézni, kb. 24 órát is eltölthetne ott szerintem), DE ez két ok miatt sokkal kevésbé zavart: 1) mint már említettem, ingyen van, tehát veszíteni nem lehet vele, 2) a Pénzmúzeumban határozottan átjött a tematika, illetve az, hogy ők itt most engem edukálni akarnak pénzkezelésből, és ilyen szempontból viszont jól van felépítve, végigvezet egy útvonalon, vannak feladatok, van egy narratívája, és kifejezetten úgy találták ki, hogy iskolás csoportoknak ez egy program legyen, de pl. felnőtt és gyerek látogatók számára is külön “feladatok” vannak (a már említett tableteken), szóval családdal is simán leköt mindenkit, amit így elsőre azért nem feltételeztem volna.

És bár a zene sokkal jobban érdekel, mint a pénz (legalább is így ismeretek szintjén, egyébként nyilván csak a PÉÉÉÉÉNZ érdekel :) ), mégis a pénzről sokkal több érdekességet tudott adni ez a múzeum, mint a zenéről a másik. Pedig itt aztán elképzelésem sem volt, hogy mi lesz, azon kívül, hogy kiállítják a régi érméket, meg biztos lesz aranytömb (volt). Lehet, hogy ez volt a baj, mert a zenével kapcsolatban viszont volt elképzelésem, hogy milyen lehetne egy múzeumban, de nagyon nem olyan volt…

Szóval a Pénzmúzeum relatíve érdekes volt nekem is (pénzt azért nem biztos, hogy adnék érte, hogy megnézzem…), és ami még fontosabb: a gyerekeknek is, kifejezetten élvezték, nyomtattak saját pénzt maguknak, kipróbálták a csőpostát, megemelték, milyen nehéz egy aranytömb… Szóval jó élmény volt nekik (ők a giccsre még nem olyan érzékenyek), és nekem sem volt rossz. Határozottan ide szerveznék programot a két hely közül, ha választani kellene.

Art Deco Budapest

Relatíve régóta érdekel az art déco mint stílusirányzat, mióta New York-ban jártam, azóta meg még inkább, egy csomó könyvet is elolvastam ezzel kapcsolatban, persze inkább az építészetre fókuszálva, de más megjelenései is érdekelnek (jó, az érdeklődés kimerül annyiban, hogy olvasok a témáról, semmi komoly). Az elmúlt néhány évben itthon is egész sok könyv megjelent a budapesti, meg az ország egész területén található art déco épületekről, most pedig nyílt egy kiállítás a Nemzeti Galériában, ami a hazai tárgyakon, elsősorban plakátokon keresztül mutatja be, milyen is volt nagyjából száz évvel ezelőtt a meghatározó stílus. Bár lehetett volna bővebb is a tárlat (például egy csomó használati cikk megjelenik plakátokon, amiket fizikai valójukban is be lehetett volna mutatni akár), azért érdemes megnézni, és ha nem a gyerekeim nyöszörgését kellett volna hallgatnom, és kergetni őket a termekben, még talán több időt is el tudtam volna itt tölteni, mint azt a kb. 20 percet, ami adatott… Tehát pro tipp: aki szeretne elmélyedni a kiállításban (és elkerülni múzeumlátogató társai lesújtó pillantásait), 10 év alatti gyerekek nélkül látogasson el oda.

Próbáltam megörökíteni pár dolgot, hogy ha már ott nem is sikerült megnézegetnem őket, itthon bepótolhassam.

Mókusles

Tegnap egy mókus különösen hosszú időn keresztül hagyta magát fotózni, ennek ellenére nem sikerült egy olyan igazán jó képet készítenem róla, viszont legalább gyakorolhattam:

Amúgy egy csomó madár is élvezte a szombat délelőtti napsütést, de sajnos rájuk már nem maradt időm, talán majd legközelebb…

Új év

Idén először ma elmentünk a Városligetbe, mint kb. több százezer másik budapesti is (a telítettség alapján). Ilyen évkezdésre sem nagyon emlékszem, mármint olyan értelemben, hogy Szilveszterkor általában inkább le szokott hűlni az idő a szokásosan enyhe karácsonyok után, nem pedig (még jobban) felmelegedni…

Szóval álljon itt pár kép arról, hogy milyen idő is volt Budapesten 2022. január másodikán. A fű zöld, az ég kék :)

Mesekalendárium

Találtam egy jó programot a gyerekeknek a Várkert Bazárnál, Lázár Ervin Mesekalendárium, meg útközben láttunk >>ilyen fényvillamost<< is, szóval ez volt a vasárnap esti programunk.

Kicsit arra számítottam, hogy lesz valami ádventi vásár is, mert régebben szokott lenni, de semmi, kihalt az egész környék (fura, hogy a Lánchíd sincs ugye kivilágítva, szóval abban az irányban most egy nagy sötétség van). Jó hideg is volt, úgyhogy még szerencse, hogy vittünk termoszban teát.

Őszikék round 2

Teljes mértékben megcáfolva tegnapi posztomat, ma egyből írom a következőt. Biztos nagyon megihletődtem tegnap.

Ma ugyanaz pepitában, csak a Városligetből (a második leggyakrabban látogatott helyünk – még mindig – a gyerekekkel): mivel most már csak hétvégenként lesz olyan, hogy világosban tudok kimenni (vagy ki tudja, de egyelőre még így néz ki), ezért pár képben megörökítettem, hogy milyen is az idei ősz. Hát ilyen:

Őszike

Wow, azt hittem legalább szeptemberben írtam valamit (az rémlik, hogy az október en bloc kimaradt), de ahogy most nézem, augusztusi az utolsó bejegyzés… :) Úgy tűnik, ez az ősz most sűrűbb volt a szokásosnál.

…egyrészt, másrészt viszont azt hiszem, tényleg nem sok olyasmi történt, amit így hirtelen érdemes lenne megírni. Különösebben nem jártunk sehol a szokásos rokonlátogatásokat kivéve, egetrengető dolgok sem igen történtek, ha csak nem az, hogy újra és újra rácsodálkozom mostanában, hogy milyen gyorsan nőnek a gyermekeim. De ez megint csak olyasmi, amit nem túl izgalmas megírni. Vagy az van, hogy kigondolok valamit, hogy ezt majd jól leírom, de mire eljutok odáig (nyilván napok, de sokszor hetek múlva), akkor már egyrészt nem aktuális, másrészt már abszolút nem is gondolom úgy, hogy le kellene írni.

Ja, hát az van, hogy már sokkal-sokkal-sokkal kevésbé van rá igényem, hogy bármit is megírjak, de persze ez még lehet, hogy változni fog a jövőben – ki tudja. Azt viszont már most látom, hogy a november-december sem lesz kevésbé sűrű (bizonyos szempontból), szóval időm/energiám kb, ugyanannyi lesz írásra az elkövetkező két hónapban is, attól tartok. De ne legyen igazam.

Ma napsütéses idő volt a Kerepesi temetőben tett sétánk közben, és gondoltam berakok pár szép őszi képet, meg mivel most halottak napja is nemrég volt, ezért duplán aktuális a téma. Szóval, igazából csak ennyi:

kirándulás reloaded

Ma megvolt az idei első (nem tévedés) IGAZI családi kirándulásunk (amennyiben kirándulás alatt olyan tevékenységet értünk, aminek elsődleges célja, hogy az erdőben gyalogoljunk, így például a nőtincsi-tónál eltöltött napunk a gyerekek értelmezésében sajnos nem volt igazi kirándulás). Klappolt az időjárás (éppen nem jósoltak esőt, de még kánikulai meleg sem volt), ráértünk, volt lelkesedés, és még egy viszonylag rövid útvonalat is találtam, úgyhogy felkerekedtünk.

A helyszín a Róka-hegy, ez még szerintem teljes egészében Budapest közigazgatási határán belül van, szóval viszonylag közel, de azért mégis elég vadregényes. Ez egy volt kőfejtő sok sziklával, “hegymászással” (még ha nagyrészt lépcsőkön is), szép kilátással, barlanggal, vadcseresznyefával és szamócával, szóval kb minden igényt kielégített, és mindezt összesen 4 kilométerben, szóval minden bóklászással együtt is csak kicsit több mint két óráig tartott. Egyébként így elsőre elég is volt, még formába kell jönni, meg így öten azért megint olyan, amitől már el vagyunk szokva… De jó volt, a gyerekek nagyon elemükben vannak túra közben, amit jó látni, úgyhogy remélem, tudunk még menni ide-oda a nyári szünetben – meg utána is…!

Éljen május elseje!

…és milyen jó, hogy idén szombatra esik! :)

Folytatom a madaras tematikát (OK, lehet, hogy kicsit be vagyok szűkülve, de hát most ez van): kitartó megfigyeléseinknek köszönhetően az utóbbi hetekben lett egy csomó új szerzemény, csak sajnos egyikről sem sikerült értékelhető képet készíteni, és sokáig azt gondoltam, addig nem írok, amíg ez nem változik, de akkor lehet, hogy örökre bezárhatom a blogot :).

Szóval inkább lássuk: április folyamán találkoztam zöldikével (a képen egyből kettő is látható, de egyik se túl jól), kormos légykapóval (legalább is azt hiszem…) és fekete harkállyal, ezeket a madarakat eddig még nem láttam. A zöldikén kívül egyébként azóta is csak akkor, egyetlen alkalommal találkoztam velük… Íme (említési sorrendben):

De ha már írok, akkor jöjjön egy válogatós a “többiekről” is, a nem annyira új madárzsákmányokról: kékcinege, tengelic, rozsdafarkú, fakopáncs, zöld küllő, csuszka, szajkó.

vadászat

Újabb zsákmánnyal gazdagodtam ma, amit muszáj megosztanom (még ha nem is sikerült annyira lekapni).

Búbos banka, Kerepesi temető (és mivel most realizáltam, hogy összesen egy értékelhető kép készült csak róla, ezért bónuszként egy-két képet egy házi rozsdafarkúról is berakok pár nappal korábbról).

Tavaszodik III.

Bár a napokban 0 Celsius alá is benéztünk, meg egy csomó helyen még hó is esett (állítólag), azért a természet próbál ébredezni, úgyhogy a tematikát folytatom tovább.

Állatok és virágok:

Tavaszodik

Idén ma volt az első alkalom, hogy a családtagjaimon kívül más fényképezni való is akadt, úgyhogy ezt meg is osztom. Egy kicsit talán morbidnak tűnhet elsőre, de a mai családi délelőtti séta/biciklizés helyszíne a Kerepesi temető volt: csend van, sok a zöld, és nincsen tömve emberekkel (mint vélhetően a Városliget).

Ráadásul, új madárzsákmányt is találtunk: tengelic! (+Láttunk őszapókat, amit a Városligetben eddig összesen egyszer sikerült lencsevégre kapni.)

(Van egy kis csalás a dologban, mert – ahogy az utolsó képből is kitalálható – volt kirakva pár helyre madáreleség, szóval arra (is) jöttek, de ezzel együtt azért én örültem a felfedezésnek.)

Hóvirág

Szombaton megyünk a Városliget felé, egyszer csak egy néni megállítja a gyerekeket az utcán, hogy nézzenek csak be a mellettünk lévő ház kertjébe, milyen szép hóvirágok nyíltak ott, mert “ilyet már úgyis csak könyvben látnak!”

Nem tudom, hogy a néni ennyire belvárosinak nézett, minket, vagy pontosan mit gondolt, de 1. Nem, nem csak könyvben látnak hóvirágot a gyerekek, többek között azért sem, mert kb kétnaponta megyünk el az említett kert mellett, de egyébként is: ez hóvirág, Magyarországon annyira nem ritka (még ha védett is)! 2. Egyébként pedig a legkevésbé sem szeretnék január huszonakárhányadikán virító hóvirágokat nézegetni, mert az a legkevésbé sem annak a jele, hogy “de jó idő van”, hanem annak, hogy “idén bizony egy kezemen meg tudom számolni, hány nap tél volt”. Fagyjanak csak le még azok a hóvirágok, majd egy hónap múlva találkozunk…

Egyébként le is fényképeztem az ominózus virágokat, hogy majd esetleg tudjam mutogatni az unokáimnak, mert ők már biztos csak az interneten fognak hóvirágot látni…! :)

Liget

Szokásos levegőzéseink helyszíne változatlanul a Városliget, most műjég híján így néz ki a Városligeti-tó (végül is így sem csúnya, de azért van benne valami szomorkás):