nyaralós 2

Már túlvagyunk az éves szokásos osztálytársaimmal eltöltött szalóki dzsemborin is. Idén a változatosság kedvéért úgy mentünk, hogy csak én a három gyerekkel, nem mondom, hogy nem volt kimerítő, de igazából mindenhogyan az lett volna, ha egyedül megyek, akkor is (tavaly egyedül mentem), szóval akkor meg már nem mindegy?

Rengetegen voltunk, tíz felnőtt (+bónusz), és legalább 12 gyerek, ez azért már egy kisebb nyári tábornak is elmegy. MINDEN volt, amit kötelezően szoktunk, bográcsozás, kirándulás (na jó, inkább kocsikázás egy kis sétával), foci a gyerekekkel (bár a méta idén nagyobb szám volt), medencézés a gyerekekkel, meg persze az esti játékok, Fedőnevektől kezdve a kockabangen át a Dixitig meg a mocsárig minden (na jó, csak szinte minden, mert pl. póker meg gyilkosozás nem volt), még 7Wonders is (viszont az Armada kieg-et még mindig nem tudtam kipróbálni, amit karácsonyra “kaptunk”)!

Hát, röviden ennyi, jövőre ugyanitt – illetve dehogy is, hiszen már évek óta mondogatjuk, hogy ez volt az utolsó itt, jövőre máshol… de majd meglátjuk.

Innen túl sok képet nem tudok berakni, mert szinte mindegyiken van valaki, de a siroki várból azért beteszek párat:

Újra itt a nyár, álljon le a gyár

Múlt héten hivatalosan megnyitottuk a nyarat, méghozzá egy Bükkben töltött héttel, egészen pontosan felsőtárkányi bázissal. Ide (mármint a Bükkbe) egészen gyakran vissza-visszatérünk, most ki is kerestem, hogy hányszor is írtam már erről a környékről, legelőször pont 10 éve (ennek a képanyaga sajnos már nincs meg, legalább is a blogon); és az azt követő évben is; aztán szinte napra pontosan (és a mostanival megegyező társasággal) 5 éve; legutóbb pedig három éve, ráadásul akkor egy már ismerős településen is (egyik kedvenc helyem) + osztálytársaimmal már jó pár éve tradicionálisan eltöltünk itt (Egerszalókon) pár napot, amit csak azért nem számítok, mert igazából szinte egyáltalán nem szoktunk kimozdulni a szállásról (bár pont tavaly például kirándultunk Felsőtárkány környékén egyet, de előtte ez nem volt annyira jellemző). Szóval ez egy jó környék, ha nem lennék börzsönyi gyerek, talán a Bükk lenne a kedvenc hazai hegységem (már ha ennek a kategóriának van bármi értelme).

Jó volt visszajönni ide, újra elnézni Szilvásváradra, bobozni (ami sokkal extrémebb, mint amire emlékeztem), kisvasutazni, megnézni a Szalajka-vízesést (amiben természetesen most sem volt túl sok víz…), füstölt pisztrángot enni – de azért újdonság is maradt, például most először tettünk egy kitérőt az Istállós-kőnél lévő ősember-barlangba, élmény volt – az odajutás is, meg a barlang maga. Jó volt Egerben is bóklászni (és például ott is idén először voltam a városi strandon, ahol jól le is égtem, de ezt leszámítva ami jó volt benne, hogy a vízicsúszdája például kifejezetten erős, és szinte semennyit nem kellett sorban állni hozzá, úgyhogy iszonyú sokat csúsztam a gyerekekkel).

Magában Felsőtárkányban is jó volt a tó környékére kimenni, sétálgatni az erdőben, megnéztük a település vadasparkját, volt program, és például a helyi (Bükki Nemzeti Park) látogatóközpontot már nem is volt időnk/energiánk megnézni (meg a dínó parkot sem, bár azt nem is akartuk).

Új szintre emeltük a bográcstudományunkat, esténként még belevetettük magunkat a társasozásba (bár volt olyan, amit miután két órán át játszottunk, és kiderült, hogy még a felénél sem járunk, inkább félbehagytunk, de hát ez már a korral jár :) ), szóval ezt a hetet maximális intenzitással éltük.

Pár kép a végére:

Nyári nagytakarítás II.

Pár hete voltam a Fővárosi Nagycirkuszban (gyerekekkel!), egy ültő helyemben azt hiszem, legutoljára gyerekkoromban néztem végig egy teljes műsort (és szinte biztos, hogy ez tíz éves korom előtt volt). Bár nem tudom, hogy akkoriban milyen hosszúságúak voltak, a mostani előadás (úgy néztem, egész nyáron az egyetlen, amit adnak a cirkuszban) egy két”felvonásos”, három órán keresztül tartó szörnyeteg (de ezt nem a minőségre értem, hanem arra, hogy bedobtak a műsorba kb. MINDENT, ami cirkusz).

Ennek a műsornak a nagy része megmosolyogtatóan oldschool (pontosan olyasmi, amit valószínűleg én magam is láttam gyerekként): idomított uszkárok, tányérpörgetők, bohóc(!), késdobáló stb., viszont volt egy-két olyan rész is, ami még nekem is tetszett, szóval számomra már ezért megérte elmenni – a gyerekek meg, talán mondanom sem kell, de minden percét élvezték, és ezt is jó volt látni.

Másnap pedig tettünk egy röpke kirándulást a Velencei-tóhoz, Velencére, ahol a (mondhatni) tradicionális bográcsozáson túl elmentünk például a Bence-hegyi kilátóhoz is késő délután, erről pár kép:

Beindult a nyár

…és most nem a kánikulai hőségre gondolok, hanem, hogy végre már nyaralni is elmehettünk, méghozzá a Balatonra! Szóval: strand, bográcsozás, grillezés, borozás, hegymászás, társasozás, beszélgetés – minden, ami kell, megvolt, jó társaságban, és többnyire békésen is (már amennyire gyerekekkel lehet békésen nyaralni). Nagylányom ugyan két foggal kevesebbel érkezett haza, mint ahogy elindult, de nem azért, mert kiverte, hanem egyszerűen kiestek, és ennél sokkal nagyobb balesetek szerencsére nem is történtek :)

De mivel egy kép többet mond ezer szónál, ezért nem is folytatom:

Még mindig nyaralunk

Múlt héten a Velencei-tónál voltunk, strandidő éppen nem volt, de cserébe sokat kirándultunk, bográcsoztunk, grilleztünk és társasoztunk, meg leginkább pihentünk. Szóval kikapcsolódás volt :)

Szűkszavú szeptember

Mármint ami a blogolást illeti. Hogy több mint egy hónapja írtam utoljára…? MIVAN???

Hát, elég sok minden történt azóta, de valószínűleg mindig úgy voltam vele, hogy egyből nem írtam le, utána meg már nem is nagyon volt mit írnom.

Voltunk még augusztus végén osztálytársaimmal a szokásos közös nyaraláson, ami idén is jól sikerült, tök jó időt fogtunk ki (ahhoz képest, hogy augusztus 20 után voltunk, amikor a saját évtizedes megfigyeléseim szerint egy kicsit mindig elromlik az idő), egész sokan is voltunk, a gyerekek is egyre jobban elvannak egymással, tehát már egy kicsit a felnőttek is többet tudnak együtt lenni. És minden klasszikus tevékenységre sor került, közös sütögetés, bográcsozás, éjszakába nyúló társasozások, minősíthetetlen zenék, és ordenáré hangulat.

Aztán volt egy (15 éves!!!) osztálytalálkozónk is szeptember elején, amire végül is elég kevesen jöttünk össze, de legalább akik eljöttek, azok közül pár emberrel már tényleg nagyon régen találkoztam, és elég kíváncsi voltam, hogy mi van velük. Szóval ez is tök jó volt, meg kicsit olyan keserédes, mert eszembe jutott, hogy volt idő, amikor ezekkel az emberekkel osztottam meg az életem szinte minden apró mozzanatát, ténylegesen együtt nőttünk fel, szó szerint, és olyan fura, hogy azóta csomó mindenkivel már csak alig-alig találkozom, akit akkoriban “legjobb barátomnak” hívtam, és hogy mennyire el tudunk sodródni egymástól. (Meg az is fura, hogy lassan már kétszer annyi idő telik el, mint amennyit együtt töltöttünk, szóval, hogy akkoriban még azt gondoltam, hogy “nyolc év együtt” az egy örökkévalóság, de lassan már “16 év külön”-nél tartunk, és ez utóbbi szám igazából már csak nőni fog, szóval akivel a gimi utáni években megszakadt a kapcsolat, azzal már kb sosem lesz olyan, mint régen. És ez azért mindenképpen veszteség). Megmondom őszintén, én imádok nosztalgiázni, szóval jó volt együtt lenni újra azokkal, akiknek életem legnagyobb élményeit köszönhetem.

És ugye szeptemberrel elindult az ovi is a gyerekeknek, megint bele kell rázódni a napi rutinba, nekik is, nekünk is, ez azért nem megy zökkenőmentesen, közben a meló is folyamatosan újabb és újabb fordulatokat vesz, amiről persze nem fogok írni, lényeg a lényeg, hogy nem unatkozunk…

Káprázatos fényképgyűjteményemből most nem osztok meg újabb darabokat, leginkább azért, mert nincs mit, de majd remélem szép lesz az ősz, és el tudok csípni belőle valamit. Aztán majd megpróbálok valami kicsit konkrétabbal is jönni legközelebb.

nyaralás part 1

Intenzív nyaralós hosszú héten vagyunk túl, amiről jó sok képet is meg tudok osztani, úgyhogy most egy ideig ez fog menni, én kérek elnézést. De hát nyár van, mi másról írhatnék??!!

Először a Velencei-tónál töltöttünk el pár napot, amiben az egyik legérdekesebb dolog egyébként nem is a tó volt, hanem a szállásunk. Jóbarátaink ugyanis vettek egy nyaralót, amit idén nyáron “avattak fel”, és ennek keretében kerültünk meghívásra mi is hozzájuk. A szürreális az egészben az, hogy ez ugyanaz a nyaraló, ami korábban az egyik gimis osztálytársam családjáé volt, és ahol egyetemista éveim alatt (meg még utána is) szinte minden nyáron eltöltöttünk pár napot. Ahogy beléptem a kapun, még nem tudatosult bennem mindez, csak mondogattam, hogy jé, ugyanilyen háza volt az osztálytársaméknak is (ugyanebben az utcában – mert az utcára emlékeztem, a házszámra már nem), aztán ahogy egyre több részlet a helyére került (jé, nekik is ilyesmi teraszuk volt, jé, nekik is pont ugyanilyen járólapjuk volt, jé, nekik is volt a ház mögött egy sufni, jé, nekik is pont ilyen tűzrakójuk volt a kertben…!), egyre gyanúsabbá kezdett válni, hogy ez bizony nem egy nagyon-nagyon-nagyon-nagyon hasonló nyaraló, hanem ez AZ a nyaraló :) Szóval az első este kisebb sokk volt, nem csak nekünk (egyébként Sz is járt már itt, csak ő jóval kevesebbszer…), de a barátainknak is, de ettől függetlenül is jó volt ott lenni, csak ez így tényleg annyira durva egybeesés! :)

Szóval itt jártunk először, volt kis fürdés a tóban, sütögetés, társasozás, hajnalig tartó mulatozás (pont, mint anno osztálytársaimmal, csak most szűkebb körben, meg kicsit disztingváltabban :) ).

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Bükki nyaralás part 2

És ahogy már belengettem, pár kép a helyekről is, ahol jártunk:

• A Balla-barlang Répáshuta közelében (ez a mi gyerekeinknek kifejezetten nagy élmény volt), illetve maga Répáshuta is megjelenik egy-egy képen
• Lillafüred (kétszer is eljöttünk ide, egyszer libegőzni-sétálni kicsit az erdőben, egyszer meg kisvasutazni / körülnézni magán a településen)
• Diósgyőri vár (a másik legkedvencebb gyerekprogram)
• Felsőtárkány

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Bükki nyaralás part 1

Véget ért a már hatodik(!) éve tradicionálisan megtartott kétcsaládos nyaralásunk, melyet idén a Bükkben töltöttünk, egészen pontosan Répáshután, meg hát ugye a környéken. Ehhez a településhez szép emlékek kötnek, még 2012 őszén Sz-szel kettesben töltöttünk el itt egy hosszú hétvégét, jó nagy kirándulásokkal. A mostani nyaralás persze kicsit más volt, de hasonlóképpen jó élményekkel gazdagodtunk (bár olyan nagy túrák nem voltak – legalább is gyalog nem -, azért jól kifárasztottuk a gyerekeket, magunkat talán még jobban, csomó mindent megnéztünk a környéken, és természetesen a “szokásos” programpontokat is kipipálhattuk, volt bográcsozás, grillezés, esti társasozások, szóval tartalmas volt).

Na meg persze fotózni is volt alkalom (ami talán már szintén “hagyományos” programpontnak számít), ezért szedem ketté a posztot, és elsőként pár növényes és állatos tematikájú képet válogattam össze (másodiknak pedig a különböző helyekről teszek be néhányat). Volt egy hely Lillafüreden, ahol kifejezetten sok madár jött kifejezetten közel az emberekhez, ezért próbáltam megcsípni a 2019-es National Geographic egyik számának címlapfotóját (nem sikerült), a többi meg csak kerti virágok állatkák:

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Új év

Még mindig próbálom összeszedni magam a téli szünet után, úgyhogy egyelőre csak pár képet rakok be a szilveszteri tűzijátékozásról és csillagszórózásról. Jól sikerült a preszilveszter is (már-már hagyományszámba megy, hogy dec. 30-án összejövünk a #9fc-vel, ami tavaly – mármint két éve – részemről elég súlyos állapotban ért véget, idén viszont visszafogtam magam), már csak annyi negatívum volt, hogy Szilveszterkor kicsit megfáradtam éjfél után, szóval, nem is tudom, fél 2 körül már ágyban is voltam. Öregszik az ember, na, két éjszakázás egymás után – el vagyok én már szokva ettől.

Na de nem ez a lényeg, hanem a képek:

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

vadas

Múlt hét végén elmentünk a balassagyarmati (nyírjesi) vadasparkba, babalátogatás apropójából, meg úgy egyáltalán körülnézni, hogy mi a helyzet ott fenn északon a bátrak városában.

Jó volt találkozni régi barátokkal az egyik kedvenc magyar városomban (azt hiszem, Sopron után Balassagyarmatot szeretem a legjobban ebben a méretkategóriában), jó látni, hogy bizonyos szempontból még mindig minden ugyanolyan – bizonyos szempontból meg persze egy csomó minden megváltozott, de ez is így van rendjén.

Lényeg a lényeg: ha valaki akar egy jó erdei programot magának, és nem akar túl nagyot kirándulni, az mindenképpen ugorjon be a vadasparkba, megéri (és most erről fogok pár kedvcsináló képet betenni a baba helyett, személyiségi jogi okok miatt)!

+1 random hangulatkép:

Beindult a nyár part II

…És folytatva az előző bejegyzést, a nyár beindítását egyből kicsit szorosra is vettük, ugyanis egy nappal a hazaérkezésünk után már mentünk is tovább, a hétvégét (kiterjesztve hétfőig) volt osztálytársaimmal, a #9fc csapattal töltöttük (és ez a hashtag még nem a facebookos időkre utal, hanem az IRC-sekre!).

Az együtt “osztálynyaralásoknak” tulajdonképpen már (kimondani is szörnyű) évtizedes hagyományai vannak, persze a társaság időközben némiképp cserélődött (nyilvánvalóan sokan lemorzsolódtak, sokan viszont időközben születtek meg egyáltalán :) ), a helyszínek is változtak (az eredeti Erdőtarcsa után volt egy időben Velence, aztán Bánk, idén pedig, mivel kezdtük kinőni magunkat, egy teljesen új és ismeretlen helyszínt, Egerszalókot próbáltuk ki – szerintem nagy eséllyel ez is egy visszatérő helyszín lesz, mert az árán kívül nagyjából mindennel elégedettek voltunk vele kapcsolatban – én legalábbis biztosan), de a lényeg nagyjából ugyanaz maradt: fürdés, kikapcs, sütögetés, JÁTÉK minden mennyiségben, beszélgetések, alkoholizálás… és tulajdonképpen az egyetlen alkalom az évben, ahol tényleg szinte mindenki egyszerre jelen tud lenni – akivel még az érettségi után 14 évvel is tartjuk a kapcsolatot.

Persze az évek során itt is sokat változtak a dolgok, például már nem tudjuk megcsinálni azt, hogy hajnali négykor lefekszünk, és majd másnap délben előtámolygunk; éjfél körül (ha nem előbb) már alapból elkezd fáradni a társaság nagy része, és esetleg még egy-két órát kibírunk valahogy, de igazából már mindenki azt számolgatja, mikor kelnek majd a gyerekek, és mennyit is lehet még aludni… :) Ennek megfelelően az alkoholfogyasztás is sokkal szolidabb, el-elmarad a vízipipa (mármint, idén egyáltalán nem is volt!), meg ilyesmik. A gyerekekhez nagyban alkalmazkodtunk, viszont itt is az volt most idén, hogy tök jó, hogy már olyan nagyok (nagyjából egy korosztályt sikerült összehozni, mindenki 1-5 év közötti, és azért nem kevés, nyolc gyerekről beszélünk), mert el tudnak lenni egymással is, nem kell annyira vigyázni rájuk (vagy legalább is mindig meg lehet bízni valaki mást, hogy figyeljen már a gyerekekre… :) )

Szóval ez a négy nap most egészen idillire sikerült, pedig az idő még itt sem volt tökéletes, de mégis jól tudtuk érezni magunkat, és valahogy mindenki azt érezte, hogy akár még egy-két nappal többet is el tudnánk tölteni így… Hát, ha mást nem, majd jövőre mindenképpen – remélem!

Itt olyan intenzív fotózást nem folytattam, mint Orfűn, vagy legalább is inkább az embereket örökítettem meg, azokat a képeket meg nem fogom betenni, úgyhogy csak két hangulatképet rakok be, itt a sütögetésről…

…ezt a naplementét pedig búcsúzásképpen.

Beindult a nyár

Na ja, hát így július közepén ideje is már, nem? :)

Egyébként már június végén beindult, legalább is mi akkor indultunk nyaralni, a már hagyományszámba menő szokásos kétcsaládos egyhetünkre. Ez minden évben máshol van, és felváltva keresünk helyszínt, idén mi választottunk, és Orfű lett a befutó. Mi két éve voltunk itt, de akkor annyira bejött ez a hely, hogy most szívesen visszatértünk.

Az idő viszont már annyira nem volt kegyes hozzánk, finoman szólva változékony volt, és bár előzetesen egy laza tóparton-strandolós-láblógatós nyaralást terveztünk, ezt azonnal keresztülhúzták az időjárási viszonyok. És ha ez még nem lett volna elég, a gyerekek felváltva lázasodtak be, a négyből három is, igaz, csak egy-két napra, de tényleg egymás után, szóval ez kis fejszámolással kiszámítható, hogy majdnem teljesen le is fedte a hét napot, amikor ott voltunk.

Aztán az utolsó nap – mintegy megkoronázásaképp ennek az egész tragikomédiának – szikrázó napsütéssel és felhőtlen égbolttal búcsúzott tőlünk a vidék, de azért nem adtuk olyan könnyen magunkat, még egy utolsót strandoltunk délelőtt a szállásból való kiköltözés után is, nehogymár…

Ezeket az akadályokat leszámítva viszont az egyik legjobb nyaralásunk volt az utóbbi évekből, úgyhogy végül is azért jó élményekkel és hangulatban tértünk haza. Megvoltak a szokásos körök is – tökélyre fejlesztettük a grilltudományunkat, volt bográcsozás, este végigjátszottuk szinte az összes társasjátékot, amit hoztunk; és persze a gyerekekkel is évről évre más, most már csomószor el tudnak játszani magukban, nem kell 0-24 velük/mellettük lenni, és figyelni, mit csinálnak, szóval azért ez is egy kis könnyebbségnek tűnt.

És persze még a fotózásra is volt alkalom bőven:

Ez ha jól emlékszem, mindjárt első este volt, miután a bezárt(!) strandról hazafelé menet elkapott egy zápor, de amikor már hazaértünk, kb. el is állt. Na, és azután kezdett el felszállni a pára a szemközt lévő dombokról. Egész trópusi hangulata volt…

Egy másik szemben lévő domb, másik időpontban. Hát, éppen itt sem süt a nap…

Egyik este felkerekedtünk csillagfotózni, aminek ez lett az eredménye – többek között (ezt tényleg javaslom nagyban megnyitni, mert így annyira sok nem látszik belőle). Komoly volt, ezzel egy egész estét el lehetne tölteni egyébként, mármint eleve egy kép elkészítése legalább egy-másfél perc, és ha valamilyen beállításon utána változtatni akarsz, akkor legalább újabb egy-másfél perc, és ezt nagyjából a végtelenségig lehet művelni, és akkor is egy óra alatt csak maximum 20-30 képet csináltál… Mi odaúttal-visszaúttal együtt voltunk kint összesen másfél órát szerintem, és készült nyolc darab képem. Nem nyolc darab jó képem – nyolc darab képem.

És végül az utolsó napi ominózus strandolás (egyébként volt egy másik nap is, amikor megmártóztunk, meg egy délelőtt, amikor szintén kijöttünk a strandra – igaz akkor nem volt fürdés – szóval azért nem igaz, hogy csak utolsó nap fürödtünk, de ezért többet is el tudunk volna viselni). Ezen a napon már tömegek voltak a strandon, rajtunk kívül legalább még húsz másik ember. Amúgy az egész faluban elég nagy pangás volt, biztosan a rossz idő miatt, de én valahogy nagyobb pezsgésre emlékeztem. A Kistó konkrétan kihalt volt, nem csak, hogy emberek nemigen voltak, de az infrastruktúrája is kicsit mintha pusztulásnak indult volna. Pedig ez tényleg jó hely, és gyerekkel annyira ideális lehetne…

Hát, így indult be nálunk a nyár.

2017 Szilveszter

Idén szilveszterkor tűzijátékoztunk is, vagyis legalábbis próbáltunk. A hat röptetésből egyet sikerült megörökíteni, az erről készült remekül sikerült képet mindenképpen meg akartam osztani:

30 másodperces záridővel készült a kép. De ha esetleg valaki MÉG ÍGY SEM látná, hogy miről van szó, kiemelem, hogy melyik területre kell összpontosítani:

Ja, hogy ennek fel kellett volna repülnie a levegőbe? Az túl snassz lett volna, meg amúgy is mindegy, mert körülbelül egy másodpercig volt fénye mindössze :)

Egyébként jó volt az évbúcsúztató, a december 30-át nehezebben éltem meg, egy darabig kétséges volt, hogy egyáltalán tudok-e majd szilveszterezni. Sőt, egy ideig még az is kétséges volt, hogy egyáltalán haza tudok-e jönni, ahhoz ugyanis kocsiba kellett ülnöm reggel (ráadásul úgy, hogy én vezetek). Na mindegy, ezeket most inkább nem részletezem, lényeg a lényeg: boldog új évet mindenkinek!

Bánk

strand

homokozás

lángos-fagyi

sütögetés

rozéfröccs

Dixit

Catan

Activity filmcímekkel

erdélyi házipálinka

gyilkosozás

halkabban a zenét!

hol van a gyerek?

válaszd szét!

Bánk 2017 címszavakban. Rekordméretű társasággal (13 felnőtt, hét gyerek), augusztus vége ellenére is fürdőzős idővel, némiképp limitált játékidővel (a póker már nem fért bele a három napba, de a 7 Wonders még éppen előkerült…), és jelentősen megnövekedett “gyerek-idővel”, kevés alvással, hosszú estékkel, meg mindennel, ami ilyenkor lenni szokott. De szerintem tök jól sikerült, és tényleg az, hogy ennyien összejöttünk, ritka szerencsés együttállás volt.