Éljen május elseje!

…és milyen jó, hogy idén szombatra esik! :)

Folytatom a madaras tematikát (OK, lehet, hogy kicsit be vagyok szűkülve, de hát most ez van): kitartó megfigyeléseinknek köszönhetően az utóbbi hetekben lett egy csomó új szerzemény, csak sajnos egyikről sem sikerült értékelhető képet készíteni, és sokáig azt gondoltam, addig nem írok, amíg ez nem változik, de akkor lehet, hogy örökre bezárhatom a blogot :).

Szóval inkább lássuk: április folyamán találkoztam zöldikével (a képen egyből kettő is látható, de egyik se túl jól), kormos légykapóval (legalább is azt hiszem…) és fekete harkállyal, ezeket a madarakat eddig még nem láttam. A zöldikén kívül egyébként azóta is csak akkor, egyetlen alkalommal találkoztam velük… Íme (említési sorrendben):

De ha már írok, akkor jöjjön egy válogatós a “többiekről” is, a nem annyira új madárzsákmányokról: kékcinege, tengelic, rozsdafarkú, fakopáncs, zöld küllő, csuszka, szajkó.

vadászat

Újabb zsákmánnyal gazdagodtam ma, amit muszáj megosztanom (még ha nem is sikerült annyira lekapni).

Búbos banka, Kerepesi temető (és mivel most realizáltam, hogy összesen egy értékelhető kép készült csak róla, ezért bónuszként egy-két képet egy házi rozsdafarkúról is berakok pár nappal korábbról).

nosztalgia

Április elsején munkahelyet váltok (nem vicc! :) ), így a jelenlegi munkahelyemtől napra pontosan hat év után válok el (RIP 2015-2021). Bár ez a mostani hely elég ellentmondásos volt, sokat szerepeltünk a hírekben és nem pozitív előjellel (teljesen jogosan), én azért személy szerint sokat köszönhetek neki mind emberileg, mind szakmailag. Nem utolsósorban pedig azt, hogy egy csomó helyre eljuthattam, csomó mindent megismerhettem a világból, ezért mindenképpen hálás vagyok. Az egyik deklarált célunk (mármint a munkahelyem célja) ugyanis a szakmai kapcsolatok építése volt, és erre a szakmai konferenciákon való részvétel tűnt az egyik legjobb megoldásnak, ezért az ilyesmit – főleg, ha egyúttal saját eredményeinket is megosztottuk – támogatták fentről, sőt, elvárás is volt ilyenekre járni.

Most a nagy nosztalgiahullámom közepette ezeket a helyeket akarom röviden felidézni, mert bár mindegyikről írtam anno itt a blogon is, most valahogy jó érzés egybegyűjteni az emlékeket. Nem tudom, talán, hogy lezárjam ezt a korszakot az életemben.

Vigyázat, hosszú írás következik!

Mesterhármas

Már jó pár hónapja láttam az Ernelláék Farkaséknál című filmet, és kb azóta motoszkál bennem, hogy mindenképpen írni akarok róla. Csak az a baj, hogy nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mit :) De valamit mégis megpróbálok.

Nulla elvárással ültem le a filmhez, halvány sejtéseim voltak róla, hogy miről szól, és csak annyit tudtam, hogy ilyen kamaradráma-szerű a felépítése. Ez nagyjából igaz is, olyan a film, mintha eredetileg egy színdarab lenne, egy lakásban játszódik a jelenetek jelentős része (vagy a teljes film, már nem emlékszem). Ez elsőre ijesztően is hangozhat, én arra számítottam, hogy valami szenvedős művészfilm lesz, és részben tényleg az, érdemi története nem nagyon van, gyakorlatilag párbeszédek sorozata, mégis ennek ellenére nagyon el tudja kapni a nézőt, egyáltalán nem öncélú, és én még ennél jobb filmet nem láttam, amelyik jobban elmélyedne a mai harmincas-negyvesen magyar generáció iszonyatos egzisztenciális-morális dilemmáiban és kilátástalanságában.

Tulajdonképpen ebben rejlik a zsenialitása, semmi extra, semmi látványos mélység vagy magasság, egyszerűen a létezés nehézsége az, amit bemutat, és ebből a szempontból nekem nagyon összeállt egy filmhármas az utóbbi évek terméséből: ha valaki ezt a témát “időrendi” sorrendben akarja végignézni, akkor érdemes a fiatal felnőttek (“életkezdés” előtt állók) gondjairól szóló Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan-nal kezdeni, aztán folytatni a már családot alapítottak mókuskerékszerű életét bemutató Egy nap-pal folytatni, végül pedig a nagy reményekkel induló, de végül sehova meg nem érkező már nem olyan fiatal felnőttekről szóló Ernelláék-kal befejezni. Nem egy felemelő filmhármas, de mégis én például annyira, annyi helyen visszalátom ezt a környezetemben, hogy nem tudok elszakadni a gondolattól, hogy valamit valószínűleg össztársadalmi szinten csinálunk rosszul mostanában. Részben egyébként pont erről szól >>ez a nagyon hosszú cikk<<, illetve Anne Helen Petersen: Can’t Even című könyve is. Ez egy érdekes új megközelítés volt számomra a világ működéséről, de tényleg nem mondom, hogy szívderítő.

Szóval annyival finomítom ezt az egész posztot, hogy ha valaki szívderítő dolgokat akar nézni/olvasni, akkor a fenti filmeket/írásokat messzire kerülje el!!! Én szóltam.

Tavaszodik III.

Bár a napokban 0 Celsius alá is benéztünk, meg egy csomó helyen még hó is esett (állítólag), azért a természet próbál ébredezni, úgyhogy a tematikát folytatom tovább.

Állatok és virágok:

Fesztáv

Folytatva a madaras tematikát: egyik legújabb társasjáték-beszerzésünk a Fesztáv. Igazából Sz kezdeményezte a megvételét, de nekem sem volt ellenemre.

Alapvetően madarakat kell gyűjteni a játékban, ezek adják a pontokat, a “pénz”, amit fizetni kell értük, az itt madáreleség, plusz még tudunk tojásokat rakni velük – ami szintén pont, meg aztán a további madarak beszerzésének az előfeltétele. Persze maguk a madarak is tudnak adni extrákat a különböző tulajdonságaik szerint, és az egész játék lényege, hogy kitaláld, melyik kombinációval jársz a legjobban a lehetőségeid mentén (mely kombinációkból persze nyilván végtelen van, de azért összességében elég behatároltak tudnak lenni a lehetőségeid). Én eddig még csak a gyerekek ellen tudtam nyerni benne, de azért nem adom fel :)

Egyik nagy előnye a könnyű tanulhatósága, egy hétéves már boldogul vele, és még élvezni is tudja (még ha nem is teljes valójában – mert ahhoz azért komplex a szabályrendszere), nem tart órákig a setup, és maga a játék is lemegy szűk egy óra alatt (két fővel), de azért gondolkodni is jócskán kell benne. Szóval nem túl nehéz, de kellően nehéz ahhoz, hogy kihívás legyen. A mechanikája is tök egyszerű, mégis jól kitalált – ilyen könnyen már régen tanultam játékot (kivéve persze, amikor más magyarázza el), de ezzel együtt látok benne mélységet.

Ami viszont a legnagyobb negatívum számomra, hogy mintha az utóbbi időben ugrott volna egyet a társasjátékok ára (hogy garasoskodjak egy kicsit) – amit ez a játék kitűnően illusztrál. Az én lélektani határom 10 ezer forint körül van, és valóban, a legtöbb játékom 5-10 ezer forintba került, azt hiszem, kettő van csak, ami drágább volt (jó, persze egy csomót használtan vettem ezekből, azért ezt is hozzá kell tennem). Ez a játék viszont 15 ezernél kezdődik a boltokban, és ami még durvább, hogy a kb egy pakli kártyából álló kiegészítőjét (amit MUSZÁJ megvennünk, mert abban vannak az európai madarak :) ) 10 ezer forint körül árulják, ami így egyben már azt hiszem, kimeríti a rablás kategóriáját… Na jó, de ezt most lenyelem, és igyekszünk majd minél többet játszani vele, hogy megérje az árát :)

Tavaszodik II.

Ma pedig a Városligetben voltunk, először sikerült rendesen vörösbegyet is fotózni:

Egészen közel engedett, csak olyan ágas-bogas bokorban pihent meg, hogy valami mindig belógott elé. Na mindegy, ettől függetlenül ez egy szerencsés alkalom volt :)

Tavaszodik

Idén ma volt az első alkalom, hogy a családtagjaimon kívül más fényképezni való is akadt, úgyhogy ezt meg is osztom. Egy kicsit talán morbidnak tűnhet elsőre, de a mai családi délelőtti séta/biciklizés helyszíne a Kerepesi temető volt: csend van, sok a zöld, és nincsen tömve emberekkel (mint vélhetően a Városliget).

Ráadásul, új madárzsákmányt is találtunk: tengelic! (+Láttunk őszapókat, amit a Városligetben eddig összesen egyszer sikerült lencsevégre kapni.)

(Van egy kis csalás a dologban, mert – ahogy az utolsó képből is kitalálható – volt kirakva pár helyre madáreleség, szóval arra (is) jöttek, de ezzel együtt azért én örültem a felfedezésnek.)

Miért éppen…?

Azért a második kedvenc sorozatom minden sorozat közül a Miért éppen Alaszka?, mert amellett, hogy minden karakterét imádom, és telitalálat, ahogy összerakták őket, végtelenül vicces, és a banális események között teljesen váratlanul képesek olyan mélységű szövegeket beszúrni, hogy azonnal padlót fogok. (Megjegyzem, ugyanezen dolgok miatt az alltime kedvencem a Maffiózók.)

Itt van például a 4. évad 12 része (Revelations a rész címe), ami többek között arról szól, hogy Fleischman doki mennyire frusztrált attól, hogy nincs betege (részletesen bemutatják mennyire unatkozik amiatt, hogy hetek óta senki nem lép a rendelőjébe), és jön egy ilyen párbeszéd (Bernard, a jelenet másik szereplője Chris testvére, mindketten elképesztően váratlan helyzetekben képesek bedobni filozófiai/irodalmi idézeteket valamilyen kérdés megoldására, ami egyszerre vicces is – a körülmények miatt – és persze elgondolkodtató).

Joel egy ködös erdőben éri utol Bernardot, aki éppen fut a hegyekben edzésképpen:

JOEL: Hahó, hé! (Dudál a kocsiból Bernardnak.)
BERNARD: Jó napot Joel! (Helyben kocog tovább).
JOEL: (Kiszáll a kocsiból.) Figyeljen Bernard! Egész nap magát keresem. Mi lenne, ha mi ketten a tornateremben kosaraznánk egy kicsit?
BERNARD: Most?
JOEL: Igen, most. Jöjjön, szálljon be a kocsiba.
BERNARD: Megígértem Maurice-nak, hogy csinálok egy délutáni műsort is. (Bernard épp Chris-t helyettesíti a rádióban, aki elvonult egy kolostorba egy hétre, hogy valami spirituális élményt gyűjtsön.)
JOEL: Igen? És mikor kezd?
BERNARD: Egy óra múlva.
JOEL: Rengeteg időnk van! Szálljon be, húszig játszunk, egy kosár két pont.
BERNARD: Á-á. Sajnálom. Le kell zuhanyoznom. Fel kell készülnöm.
JOEL: É-értem. É-és mi lenne, ha magával mennék és segítenék, mi? Rendszerezném a magnószalagokat, meg leporolnám a lemezeket, akármit. Mikor takarított Chris utoljára abban a szobában?
BERNARD: (Megáll a helyben futásban, sóhajt.) Joel, nem haragszik, ha teszek egy megjegyzést?
JOEL: Nem, dehogy mondja csak.
BERNARD: (Gondolatnyi szünetet tart.) Egzisztenciális fájdalmaktól szenved.
JOEL: Hogy mitől?
BERNARD: Hát ő… szomjazik a társaságra. Bármire, ami kitölti az idejét. A saját sírjába bámul.
JOEL: Tényleg?
BERNARD: Igen, nézze meg a tükörképét (mutat a kocsi visszapillantójára). Nézze meg! (Joel odalép a visszapillantóhoz, jól megnézi magát.) Mit lát? Egy idegent, egy senkit. (Joel kérdőn Bernardra néz.) És miért?
JOEL: (Újra megnézi magát a tükörben.) Háát…
BERNARD: Azért mert senki sincs ott. (Joel visszafordul Bernardhoz.) Maga egy fa árnyék nélkül. Maga… maga egy száraz kút, maga egy néma kiáltás. Többnyire tagadni próbálja, de hiába, ha nem vonja el a figyelmét semmi. Nézzen szembe vele, válaszoljon a kérdésre, hiszen az arcára telepedett, a torkát fojtogatja…
JOEL: Milyen kérdésre?
BERNARD: Az egyetlenre.
JOEL: Éspedig?
BERNARD: Mi értelme a létezésnek? (Joel döbbenten néz Bernardra.) Hagyja abba a rohanást Joel, a kérdés kikerülhetetlen.
JOEL: Az lenne?
BERNARD: A létezésnek nincs értelme. Egyáltalán. Ha nem képes feldolgozni ezt, folytatni fogja ezt a… tökéletlen, kielégítetlen, totál neurotikus életet. Irtózom a tanácsosztogatástól, de… a maga helyében én megtanulnék nyugodtan… szembenézni az ürességgel, magamhoz ölelni. (Újrakezdi a helybenfutást, széttárja a kezét.) Nincs mit tenni! (Továbbkocog.)
JOEL: (Letaglózva, tátott szájjal álldogál egy darabig, aztán szétnéz az erdőben maga körül.)

Valószínűleg ez így kontextus nélkül legfeljebb valami olcsó coelhói álfilozofálgatásnak hangzik, de én az ilyenekért szeretem ezt a sorozatot, szinte mindegyik részből ki tudnék emelni valami hasonlót, ezek hihetetlenül be tudnak találni nálam.

Egy szó mint száz: ha valaki unatkozik, irány Miért éppen Alaszkát nézni!!

Hóvirág

Szombaton megyünk a Városliget felé, egyszer csak egy néni megállítja a gyerekeket az utcán, hogy nézzenek csak be a mellettünk lévő ház kertjébe, milyen szép hóvirágok nyíltak ott, mert “ilyet már úgyis csak könyvben látnak!”

Nem tudom, hogy a néni ennyire belvárosinak nézett, minket, vagy pontosan mit gondolt, de 1. Nem, nem csak könyvben látnak hóvirágot a gyerekek, többek között azért sem, mert kb kétnaponta megyünk el az említett kert mellett, de egyébként is: ez hóvirág, Magyarországon annyira nem ritka (még ha védett is)! 2. Egyébként pedig a legkevésbé sem szeretnék január huszonakárhányadikán virító hóvirágokat nézegetni, mert az a legkevésbé sem annak a jele, hogy “de jó idő van”, hanem annak, hogy “idén bizony egy kezemen meg tudom számolni, hány nap tél volt”. Fagyjanak csak le még azok a hóvirágok, majd egy hónap múlva találkozunk…

Egyébként le is fényképeztem az ominózus virágokat, hogy majd esetleg tudjam mutogatni az unokáimnak, mert ők már biztos csak az interneten fognak hóvirágot látni…! :)

Houston, Houston…!

Megjött a kicsit késői Jézuska apához:

A gyerekek szerencsére nem vették rossz néven, hogy ezt én kaptam, nem ők, bár kicsit értetlenül fogadták, hogy miért… De persze azért ők játszottak vele, én csak gyönyörködöm benne, az építésébe is kb. csak a kétharmadánál untak bele (szóval jól bírták, lelkesek voltak), és ahogy számítottam rá, két nap után már nem is különösebben érdeklődnek iránta, büntetlenül kicsempészhettem a szobájukból.

back to 2020

Érthető módon szinte mindenki szeretné már a háta mögött tudni ezt a fergeteges 2020-as évet, és jó ideig nem is gondolni rá többet, és nyilvánvalóan én is egy boldogabb új évet kívánok mindenkinek, de azért személy szerint, hogyha nagyon belegondolok, akkor igazából sok panaszkodni valóm nem lehet. Persze, én sem így terveztem ezt az évet, de összességében azért (a külső tényezőket leszámítva) nem mondanám rossznak.

Először is: még minden rokonom, ismerősöm életben van, elég kevés olyan embert ismerek, aki megbetegedett, és szerencsére nagyon súlyos esetet egyet sem (vagy legalább is nem tudok róla). Aztán: még mindig megvan a munkahelyem, ráadásul ez volt életem egyik legstresszmentesebb éve munka szempontjából, ha valamiért, hát ezért igazán hálás lehetek. Ebben az évben töltöttem a legtöbb időt a családommal, felfedeztük a Városliget minden négyzetcentiméterét, és egy csomó mindent csináltunk együtt, ami nekik is és nekem is tök jó kikapcsolódás volt. Amikor már lehetett (májustól), egy csomót kirándultunk, és most már igazi kirándulásokat is tudtunk tenni, nem csak elmenni a Normafától a János-hegyig és vissza. Szinte végigturnéztuk az egész nyarat, alig voltunk otthon – a gyerekek legalább is extrém keveset. És mivel külföldre amúgy sem terveztünk menni, bennem most ez az év ilyen szempontból egyáltalán nem keltett hiányérzetet. Megszületett a harmadik gyermekem, és végig tudtam otthon segíteni a terhesség alatt (meg aztán azóta, a szülést követő első hónapokban is), és ez is egy egészen egyedi szituáció volt. Rengeteg könyvet el tudtam olvasni, amiket már régóta szerettem volna, és csomó filmet is megnéztem, amiket már régóta halogattam. Igaz, hogy nem volt húsvétunk, meg olyan igazi karácsonyunk sem, és a tágabb családdal valóban lényegesen kevesebbet találkoztunk, de ez azért még mindig egy kibírható dolog szerintem.

Szóval, soha rosszabb évet, mint amilyen az én 2020-am volt, mondjuk globálisan ennél rosszabbat talán elég nehéz lenne produkálni…!

BÚÉK

Mi ezzel töltöttük (többek között) a Szilvesztert:

Boldog(abb) új évet mindenkinek!

Liget

Szokásos levegőzéseink helyszíne változatlanul a Városliget, most műjég híján így néz ki a Városligeti-tó (végül is így sem csúnya, de azért van benne valami szomorkás):

Ma is spóroltam

Az egyik Lego összeszerelési útmutató végében a kisfiam megtalálta ezt:

Természetesen azonnal olthatatlan vágy ébredt benne, hogy neki ez a börtönsziget KELL, de aztán meggyőztem, hogy annyi legójuk van már, hogy ezt simán meg tudjuk építeni mi magunk is, csak apró eltérések lesznek. Íme:

Jó, tíz apró eltérésnél talán több is van benne (a miénk például sokkal színesebb!), de funkcionalitásában egyébként meglepően hasonlított (később megépítettem a két motorcsónakot meg a helikoptert is, őket sajnos nem örökítettem meg). Három teljes délutánon keresztül építettük (természetesen pontról pontra követve az eredeti összeszerelési útmutatót), kb. ugyanennyi ideig, három napig játszottak vele, tegnap már szétszedtük és elkezdtük visszaépíteni az eredeti szetteket. Spóroltam kb. 30 ezer forintot :) (Egyébként nem is kapható már ez a készlet, de ez most mellékes.)