Ma pedig a Városligetben voltunk, először sikerült rendesen vörösbegyet is fotózni:
Egészen közel engedett, csak olyan ágas-bogas bokorban pihent meg, hogy valami mindig belógott elé. Na mindegy, ettől függetlenül ez egy szerencsés alkalom volt :)
Idén ma volt az első alkalom, hogy a családtagjaimon kívül más fényképezni való is akadt, úgyhogy ezt meg is osztom. Egy kicsit talán morbidnak tűnhet elsőre, de a mai családi délelőtti séta/biciklizés helyszíne a Kerepesi temető volt: csend van, sok a zöld, és nincsen tömve emberekkel (mint vélhetően a Városliget).
Ráadásul, új madárzsákmányt is találtunk: tengelic! (+Láttunk őszapókat, amit a Városligetben eddig összesen egyszer sikerült lencsevégre kapni.)
(Van egy kis csalás a dologban, mert – ahogy az utolsó képből is kitalálható – volt kirakva pár helyre madáreleség, szóval arra (is) jöttek, de ezzel együtt azért én örültem a felfedezésnek.)
Azért a második kedvenc sorozatom minden sorozat közül a Miért éppen Alaszka?, mert amellett, hogy minden karakterét imádom, és telitalálat, ahogy összerakták őket, végtelenül vicces, és a banális események között teljesen váratlanul képesek olyan mélységű szövegeket beszúrni, hogy azonnal padlót fogok. (Megjegyzem, ugyanezen dolgok miatt az alltime kedvencem a Maffiózók.)
Itt van például a 4. évad 12 része (Revelations a rész címe), ami többek között arról szól, hogy Fleischman doki mennyire frusztrált attól, hogy nincs betege (részletesen bemutatják mennyire unatkozik amiatt, hogy hetek óta senki nem lép a rendelőjébe), és jön egy ilyen párbeszéd (Bernard, a jelenet másik szereplője Chris testvére, mindketten elképesztően váratlan helyzetekben képesek bedobni filozófiai/irodalmi idézeteket valamilyen kérdés megoldására, ami egyszerre vicces is – a körülmények miatt – és persze elgondolkodtató).
Joel egy ködös erdőben éri utol Bernardot, aki éppen fut a hegyekben edzésképpen:
JOEL: Hahó, hé! (Dudál a kocsiból Bernardnak.)
BERNARD: Jó napot Joel! (Helyben kocog tovább).
JOEL: (Kiszáll a kocsiból.) Figyeljen Bernard! Egész nap magát keresem. Mi lenne, ha mi ketten a tornateremben kosaraznánk egy kicsit?
BERNARD: Most?
JOEL: Igen, most. Jöjjön, szálljon be a kocsiba.
BERNARD: Megígértem Maurice-nak, hogy csinálok egy délutáni műsort is. (Bernard épp Chris-t helyettesíti a rádióban, aki elvonult egy kolostorba egy hétre, hogy valami spirituális élményt gyűjtsön.)
JOEL: Igen? És mikor kezd?
BERNARD: Egy óra múlva.
JOEL: Rengeteg időnk van! Szálljon be, húszig játszunk, egy kosár két pont.
BERNARD: Á-á. Sajnálom. Le kell zuhanyoznom. Fel kell készülnöm.
JOEL: É-értem. É-és mi lenne, ha magával mennék és segítenék, mi? Rendszerezném a magnószalagokat, meg leporolnám a lemezeket, akármit. Mikor takarított Chris utoljára abban a szobában?
BERNARD: (Megáll a helyben futásban, sóhajt.) Joel, nem haragszik, ha teszek egy megjegyzést?
JOEL: Nem, dehogy mondja csak.
BERNARD: (Gondolatnyi szünetet tart.) Egzisztenciális fájdalmaktól szenved.
JOEL: Hogy mitől?
BERNARD: Hát ő… szomjazik a társaságra. Bármire, ami kitölti az idejét. A saját sírjába bámul.
JOEL: Tényleg?
BERNARD: Igen, nézze meg a tükörképét (mutat a kocsi visszapillantójára). Nézze meg! (Joel odalép a visszapillantóhoz, jól megnézi magát.) Mit lát? Egy idegent, egy senkit. (Joel kérdőn Bernardra néz.) És miért?
JOEL: (Újra megnézi magát a tükörben.) Háát…
BERNARD: Azért mert senki sincs ott. (Joel visszafordul Bernardhoz.) Maga egy fa árnyék nélkül. Maga… maga egy száraz kút, maga egy néma kiáltás. Többnyire tagadni próbálja, de hiába, ha nem vonja el a figyelmét semmi. Nézzen szembe vele, válaszoljon a kérdésre, hiszen az arcára telepedett, a torkát fojtogatja…
JOEL: Milyen kérdésre?
BERNARD: Az egyetlenre.
JOEL: Éspedig?
BERNARD: Mi értelme a létezésnek? (Joel döbbenten néz Bernardra.) Hagyja abba a rohanást Joel, a kérdés kikerülhetetlen.
JOEL: Az lenne?
BERNARD: A létezésnek nincs értelme. Egyáltalán. Ha nem képes feldolgozni ezt, folytatni fogja ezt a… tökéletlen, kielégítetlen, totál neurotikus életet. Irtózom a tanácsosztogatástól, de… a maga helyében én megtanulnék nyugodtan… szembenézni az ürességgel, magamhoz ölelni. (Újrakezdi a helybenfutást, széttárja a kezét.) Nincs mit tenni! (Továbbkocog.)
JOEL: (Letaglózva, tátott szájjal álldogál egy darabig, aztán szétnéz az erdőben maga körül.)
Valószínűleg ez így kontextus nélkül legfeljebb valami olcsó coelhói álfilozofálgatásnak hangzik, de én az ilyenekért szeretem ezt a sorozatot, szinte mindegyik részből ki tudnék emelni valami hasonlót, ezek hihetetlenül be tudnak találni nálam.
Egy szó mint száz: ha valaki unatkozik, irány Miért éppen Alaszkát nézni!!
Pytta blog 