Most a karantén idején a gyerekekkel (kor: 6 és 4) is többet filmezünk, megmutattam nekik pár kedvencemet, és eddig minden bejött nekik, legalább is a visszajelzések alapján, pedig volt egy-kettő, aminél tartottam a fogadtatástól. Nyilván ez nem lesz egy egyetemes érvényű lista, de azért megosztom, mikkel bővült a repertoár az elmúlt szűk két hónapban:
Családba nem üt a ménkű (It Runs in the Family / My Summer Story): ez egy olyan film, ami gyermekkoromban az egyik legnagyobb felfedezésem volt, és őszintén szólva semmit nem kopott a bája. Talán azért még nagyobbaknak való, inkább 10 éves kor körül, de így is tetszett a közönségnek. Az egyetlen kellemetlenség (amire nem emlékeztem), hogy a főszereplő családfő szinte csak és kizárólag ordibálva beszél benne mindenkivel, de ezt leszámítva egy ez kedves, gyerekbarát film.
Keménykalap és krumpliorr: szintén gyerekkori kedvencem, és talán szintén egy picit még nagyobbaknak való, sok mindent kellett benne magyarázni, hogy mi is történik, de azért 6-8 évesen már követhető talán.
Viszont ez személy szerint nekem óriási csalódás volt. Nem tudom, mikor láttam először és utoljára, kb 10-12 évesen, de most újranézve egyszerűen borzalmas volt: bugyuta, retardált forgatókönyv, mindegyik szereplő totálisan idióta (főleg a felnőttek persze), az egész történet olyan, mintha konkrétan egy tízéves gyerek találta volna ki. Ténylegesen semmi értelme, logikája nincs az eseményeknek. Budapest olyan benne, mintha közvetlenül a világháború után járnánk, pedig 1978-as a film, nagyon szomorú az egész. Színészi játékról alig lehet beszélni, pedig nem kis kaliberek (is) játszanak benne. Szóval ez egy olyan film, amit viszont felnőtt fejjel ne próbáljon újra senki.
Egyszer volt… az élet (Il était une fois… la vie): a kortalan rajzfilm, ami annyira jól sikerült, hogy mi még biológia órán is néztünk belőle részeket a gimiben. Az Egyszer volt… sorozat legemlékezetesebb darabja (sokak szerint a legjobb is persze, de szerintem a Világűr volt a legjobb, az egyetlen, amelyik nem tanító jellegű, hanem egy igazi kalandsorozat), bármilyen korosztálynak jöhet, imádja mindegyik gyerek. Nyilván töredékét értik csak, de az pont elég.
Shrek: ez volt a legrizikósabb, mert ezt egyrészt én is már 15-16 évesen láttam először, és nem is úgy emlékszem rá, mintha kisgyerekeknek készült volna, meg azért valljuk be, a Disney-animációk nem kicsiknek szólnak, én az egészestések közül nem nagyon fogom erőltetni, hogy bármit megnézzünk 10 éves koruk előtt (vagy lehet, hogy utána sem, mert amúgy a legtöbbet utálom közülük). Meg azért itt van akció is bőven, egy csomó beszólás, ami csak összezavarhatja őket… Szóval kicsit tartottam tőle, de ezt is óriási élvezettel nézték (persze itt is magyarázni kellett sokszor, hogy éppen mi történik), és máig emlegetik, mikor nézzük újra, sőt, most már az ogre is a szókincsük részét képezi. Meglepően jól szűrték a nehezebb részeket, szóval pozitív volt ez is. (Egyébként volt már olyan, hogy nem nekik való dolgokat néztünk, ezt abból lehet tudni, hogy utána napokig kérdezgetnek, hogy ez mi volt, az mi volt; ez a biztos jele annak, hogy valami félelmetes/zavaró/ijesztő volt benne. Ilyen például – hogy erre is mondjak példát – az Óz a csodák csodája anime, amit még valamikor tavaly ősszel néztünk, de négy rész után abba is hagytuk, meg mostanában egy-két bábszínházi felvétellel is befürödtem (Aranyecset, Hókirálynő), úgyhogy egyelőre ezt is hanyagoljuk.)
Régen láttam már én is a Shrek-et, meglepően jól öregszik (jövőre lesz 20 éves egyébként, őrület!!!), iszonyú jó a szinkronja, vicces, fordulatos a történet, de nincs is túlcsavarva és túlspilázva, pont jól találták el a hangsúlyokat, szóval rendben van.
Sivatagi show (Animals are Beautiful People): Újabb klasszikus, Sz azt mondta, ez unalmas lesz nekik, és valóban volt is egy mélypont az első óra környékén, összességében viszont ezt is emlegetik, hogy mikor nézzük már újra (megjegyzés: mostanában nem fogunk újranézni semmit, csak az Egyszer volt… részeket). A Sivatagi show ismét gyermekkorom egyik emlékezetes természetfilmje, még az is lehet, hogy anno ezt is biológia órán láttam először, legalább is most a sulihoz kötődik a fejemben, de nem tudnám megmondani pontosan. És nyilván ez sem teljes mértékben befogadható még négy és hat évesen, de kisebb kiegészítésekkel szerintem érthető volt.
Hát, egyelőre itt tartunk, azt hiszem, az Idétlen időkig és az Ollókezű Edward a kedvenceim közül még korai lenne, szóval azokkal még várok pár évet, de még gondolkozom, hogy mit lehetne előhúzni a tarsolyomból…
Pytta blog 