Bár egyre korábban sötétedik (főleg az óraátállítás óta :) ), ma azért sikerült elkapnunk egy naplementét Sz-szel a János-hegyen. Hogy mit kerestünk ott? Gyerekek a nagyszülőknél, úgyhogy időnk mint a tenger, még ilyenekre is futja belőle…!
Életemben először idén tavasszal voltam a szentendrei skanzenben (legalább is úgy, hogy emlékszem is rá), és már akkor megállapítottuk, hogy ez egy nagyon jó gyerekprogram, érdemes lenne visszajönni máskor is. Most az adta az apropót, hogy egyrészt az október 23. miatt ingyen be lehetett menni, másrészt pedig nagyon jó volt az idő, szóval mindenképpen valami szabadtéri programot akartunk szervezni.
Az ingyenesség ára egyébként az volt sajnos, hogy az egyébként kb. félórás út több mint egy óra lett odafelé és hazafelé is, amiből biztos, hogy több mint fél órát Szentendre belterületén, vagy annak közvetlen közelében töltöttünk (nyilván ez csak az autóval érkezőkre vonatkozik, de azért elég sokan érkeztünk autóval, ahogy láttam…). Hazafelé minderre már lélekben fel tudtam készülni, odafelé viszont síkideg voltam, amikor végre kiszálltunk a parkolóban, legalább egy fél óráig hozzám se lehetett szólni. Aztán ilyenkor a gyerekek is elég könnyen át tudják venni tőlem a feszültséget, szóval közel sem volt olyan idilli az együttlétünk, mint első alkalommal. De ezt leszámítva azért most is jó volt ott lenni. A skanzenben az a jó, hogy brutálisan nagy terület, ezért akármennyi ember simán el tud oszlani benne. Most nyilvánvalóan rengetegen voltak, mégsem volt tömeghangulat, ugyanúgy el lehetett menni bábot készíteni, ha azt akart az egyik gyerek (nem voltak hatszor annyian a bábkészítőnél, csak ugyanúgy egy-két család), és bárhol bármennyi időt el lehetett tölteni, nem volt sorbanállás, vagy akármi.
Egyedül talán a mosonmagyaróvári sortűz című ötvenhatos színdarabot, vagy jelenetsort kellett volna kihagynunk, az eléggé traumatizálta a gyerekeket (de csak konkrétan a fegyverropogás, valahogy a hangos dolgokat egyikőjük sem bírja), de ezt leszámítva élvezték, egy csomó olyan dolgot néztünk meg most, amit a múltkor nem (mentünk a kisvasúttal, ami a múltkor nem közlekedett, megnéztük az állatokat meg a szélmalmot, ami a múltkor szintén le volt zárva…).
És hát nem utolsósorban remek fotótémákat ad a hely, már legutóbb (ITT) is sokat fényképeztem, össze lehet hasonlítani a mostaniakkal:
Itt van az ősz, itt van újra, én pedig visszatérek az egyik kedvenc fotótémámhoz: levelek. Ezeket legalább közzé lehet tenni, mert nem sértenek személyiségi jogokat :)
De az őszi színek egyébként tényleg szépek, úgyhogy próbáltam megörökíteni őket most hétvégén, amikor Sopronban jártunk:
Múlt héten voltam <a rel="noreferrer noopener" aria-label=">>EZEN<>>EZEN<< a kiállításon, ami egyébként szerintem egy korábbi kiállításnak a kiterjesztése, legalábbis én úgy emlékszem, hogy egy-két éve pontosan ugyanezen a helyen már volt egy gördeszkás kiállítás, csak akkor azt valamiért nem tudtam megnézni, vagy egyszerűen elfelejtettem, hogy van. Most viszont szembejött velem <a rel="noreferrer noopener" aria-label=">>EZ<>>EZ<< a cikk, és gyorsan mielőtt megint elfelejteném, elmentem. Ami jó benne, az az, hogy ingyenes, szóval senki nem veszít semmit azzal, ha betéved, és egyébként ezen felül is egy csomó érdekességet látni (persze nyilván annak, aki legalább egy kicsit is érdeklődik a deszkázás iránt / valaha életében deszkázott), képeket, újságcikkeket, videókat. De mivel olyan nagy deszkás nemzet ugyebár nem vagyunk, úgy, hogy szinte minden kiállított dolgot részletesen megnéztem és elolvastam, még úgy is nagyjából fél óra alatt végeztem vele, szóval igazán nem nagy az egész. De jó, hogy ezt így valaki fontosnak érezte összerakni és megmutatni, meg hogy legalább egy embert a “nagyok” közül (Bors Laci) én is ismertem, már csak ezért is megérte elmenni. Sőt, azt is megtudtam, hogy a Deák tér már a kezdetek kezdetén is fontos “deszkás gyülekezőhely” volt, szóval volt még egy kötődési pont :). Azt viszont szomorú volt konstatálni, hogy én már soha életemben nem fogok úgy deszkázni, ahogy valaha szerettem volna, de ez meg már legyen az én bajom. Maradnak a kiállítások :)
Érdekes, hogy 11 évvel ezelőtt pontosan azon a napon regisztráltam a Facebookra, amelyiken aztán később a kislányom született. Ma. :)
Pytta blog 