Na ja, hát így július közepén ideje is már, nem? :)
Egyébként már június végén beindult, legalább is mi akkor indultunk nyaralni, a már hagyományszámba menő szokásos kétcsaládos egyhetünkre. Ez minden évben máshol van, és felváltva keresünk helyszínt, idén mi választottunk, és Orfű lett a befutó. Mi két éve voltunk itt, de akkor annyira bejött ez a hely, hogy most szívesen visszatértünk.
Az idő viszont már annyira nem volt kegyes hozzánk, finoman szólva változékony volt, és bár előzetesen egy laza tóparton-strandolós-láblógatós nyaralást terveztünk, ezt azonnal keresztülhúzták az időjárási viszonyok. És ha ez még nem lett volna elég, a gyerekek felváltva lázasodtak be, a négyből három is, igaz, csak egy-két napra, de tényleg egymás után, szóval ez kis fejszámolással kiszámítható, hogy majdnem teljesen le is fedte a hét napot, amikor ott voltunk.
Aztán az utolsó nap – mintegy megkoronázásaképp ennek az egész tragikomédiának – szikrázó napsütéssel és felhőtlen égbolttal búcsúzott tőlünk a vidék, de azért nem adtuk olyan könnyen magunkat, még egy utolsót strandoltunk délelőtt a szállásból való kiköltözés után is, nehogymár…
Ezeket az akadályokat leszámítva viszont az egyik legjobb nyaralásunk volt az utóbbi évekből, úgyhogy végül is azért jó élményekkel és hangulatban tértünk haza. Megvoltak a szokásos körök is – tökélyre fejlesztettük a grilltudományunkat, volt bográcsozás, este végigjátszottuk szinte az összes társasjátékot, amit hoztunk; és persze a gyerekekkel is évről évre más, most már csomószor el tudnak játszani magukban, nem kell 0-24 velük/mellettük lenni, és figyelni, mit csinálnak, szóval azért ez is egy kis könnyebbségnek tűnt.
És persze még a fotózásra is volt alkalom bőven:
Ez ha jól emlékszem, mindjárt első este volt, miután a bezárt(!) strandról hazafelé menet elkapott egy zápor, de amikor már hazaértünk, kb. el is állt. Na, és azután kezdett el felszállni a pára a szemközt lévő dombokról. Egész trópusi hangulata volt…
Egy másik szemben lévő domb, másik időpontban. Hát, éppen itt sem süt a nap…
Egyik este felkerekedtünk csillagfotózni, aminek ez lett az eredménye – többek között (ezt tényleg javaslom nagyban megnyitni, mert így annyira sok nem látszik belőle). Komoly volt, ezzel egy egész estét el lehetne tölteni egyébként, mármint eleve egy kép elkészítése legalább egy-másfél perc, és ha valamilyen beállításon utána változtatni akarsz, akkor legalább újabb egy-másfél perc, és ezt nagyjából a végtelenségig lehet művelni, és akkor is egy óra alatt csak maximum 20-30 képet csináltál… Mi odaúttal-visszaúttal együtt voltunk kint összesen másfél órát szerintem, és készült nyolc darab képem. Nem nyolc darab jó képem – nyolc darab képem.
És végül az utolsó napi ominózus strandolás (egyébként volt egy másik nap is, amikor megmártóztunk, meg egy délelőtt, amikor szintén kijöttünk a strandra – igaz akkor nem volt fürdés – szóval azért nem igaz, hogy csak utolsó nap fürödtünk, de ezért többet is el tudunk volna viselni). Ezen a napon már tömegek voltak a strandon, rajtunk kívül legalább még húsz másik ember. Amúgy az egész faluban elég nagy pangás volt, biztosan a rossz idő miatt, de én valahogy nagyobb pezsgésre emlékeztem. A Kistó konkrétan kihalt volt, nem csak, hogy emberek nemigen voltak, de az infrastruktúrája is kicsit mintha pusztulásnak indult volna. Pedig ez tényleg jó hely, és gyerekkel annyira ideális lehetne…
Hát, így indult be nálunk a nyár.
Pytta blog 