vadas

Múlt hét végén elmentünk a balassagyarmati (nyírjesi) vadasparkba, babalátogatás apropójából, meg úgy egyáltalán körülnézni, hogy mi a helyzet ott fenn északon a bátrak városában.

Jó volt találkozni régi barátokkal az egyik kedvenc magyar városomban (azt hiszem, Sopron után Balassagyarmatot szeretem a legjobban ebben a méretkategóriában), jó látni, hogy bizonyos szempontból még mindig minden ugyanolyan – bizonyos szempontból meg persze egy csomó minden megváltozott, de ez is így van rendjén.

Lényeg a lényeg: ha valaki akar egy jó erdei programot magának, és nem akar túl nagyot kirándulni, az mindenképpen ugorjon be a vadasparkba, megéri (és most erről fogok pár kedvcsináló képet betenni a baba helyett, személyiségi jogi okok miatt)!

+1 random hangulatkép:

Absolute Watchmen

Nem tudom, írtam-e már (pedig biztosan kellett volna!), hogy számomra minden idők legjobb képregénye a Watchmen. A rajzolása, a sztorija, a történetvezetése, a hangulata, a szereplői… minden klappol benne, nagyon eltalálták, eleve ugye ’86-os, tehát ez már egy jópont :D, de viccen kívül, baromi jó – és nem akarok egy szót sem írni arról, hogy miről szól, de mindenkinek ajánlom, hogy tegyen vele egy próbát. Ez a képregények Maffiózókja, ha lehet ilyen hasonlatot tenni, szóval a műfaj egy olyan darabja, amiről egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy felül lehetne múlni.

És most azért vált aktuálissá a téma, mert újra megjelent magyarul: eddig egy háromkötetes kiadványa volt (12 füzet a sztori, tehát négyesével voltak egy könyvben), most viszont megjelent EGYBEN az egész, ráadásul nagyobb méretben (oversized), és keménykötésben (HC) – és ha ez még mind nem lenne elég, készítettek belőle egy limitált kiadást is…! Szóval hiába pihen a polcomon a korábbi kiadás, egyszerűen nem tudtam ellenállni neki, hogy ezt is megvegyen… és hát akkor már újra is olvasom. Ugyanaz, mint a másik (fordítás, színezés, minden), de ez egy olyan történet, amit többször is elő lehet venni. Én olyan két-három éve olvastam, de ugyanúgy élvezem most is, mint anno.

Beindult a nyár part II

…És folytatva az előző bejegyzést, a nyár beindítását egyből kicsit szorosra is vettük, ugyanis egy nappal a hazaérkezésünk után már mentünk is tovább, a hétvégét (kiterjesztve hétfőig) volt osztálytársaimmal, a #9fc csapattal töltöttük (és ez a hashtag még nem a facebookos időkre utal, hanem az IRC-sekre!).

Az együtt “osztálynyaralásoknak” tulajdonképpen már (kimondani is szörnyű) évtizedes hagyományai vannak, persze a társaság időközben némiképp cserélődött (nyilvánvalóan sokan lemorzsolódtak, sokan viszont időközben születtek meg egyáltalán :) ), a helyszínek is változtak (az eredeti Erdőtarcsa után volt egy időben Velence, aztán Bánk, idén pedig, mivel kezdtük kinőni magunkat, egy teljesen új és ismeretlen helyszínt, Egerszalókot próbáltuk ki – szerintem nagy eséllyel ez is egy visszatérő helyszín lesz, mert az árán kívül nagyjából mindennel elégedettek voltunk vele kapcsolatban – én legalábbis biztosan), de a lényeg nagyjából ugyanaz maradt: fürdés, kikapcs, sütögetés, JÁTÉK minden mennyiségben, beszélgetések, alkoholizálás… és tulajdonképpen az egyetlen alkalom az évben, ahol tényleg szinte mindenki egyszerre jelen tud lenni – akivel még az érettségi után 14 évvel is tartjuk a kapcsolatot.

Persze az évek során itt is sokat változtak a dolgok, például már nem tudjuk megcsinálni azt, hogy hajnali négykor lefekszünk, és majd másnap délben előtámolygunk; éjfél körül (ha nem előbb) már alapból elkezd fáradni a társaság nagy része, és esetleg még egy-két órát kibírunk valahogy, de igazából már mindenki azt számolgatja, mikor kelnek majd a gyerekek, és mennyit is lehet még aludni… :) Ennek megfelelően az alkoholfogyasztás is sokkal szolidabb, el-elmarad a vízipipa (mármint, idén egyáltalán nem is volt!), meg ilyesmik. A gyerekekhez nagyban alkalmazkodtunk, viszont itt is az volt most idén, hogy tök jó, hogy már olyan nagyok (nagyjából egy korosztályt sikerült összehozni, mindenki 1-5 év közötti, és azért nem kevés, nyolc gyerekről beszélünk), mert el tudnak lenni egymással is, nem kell annyira vigyázni rájuk (vagy legalább is mindig meg lehet bízni valaki mást, hogy figyeljen már a gyerekekre… :) )

Szóval ez a négy nap most egészen idillire sikerült, pedig az idő még itt sem volt tökéletes, de mégis jól tudtuk érezni magunkat, és valahogy mindenki azt érezte, hogy akár még egy-két nappal többet is el tudnánk tölteni így… Hát, ha mást nem, majd jövőre mindenképpen – remélem!

Itt olyan intenzív fotózást nem folytattam, mint Orfűn, vagy legalább is inkább az embereket örökítettem meg, azokat a képeket meg nem fogom betenni, úgyhogy csak két hangulatképet rakok be, itt a sütögetésről…

…ezt a naplementét pedig búcsúzásképpen.

Beindult a nyár

Na ja, hát így július közepén ideje is már, nem? :)

Egyébként már június végén beindult, legalább is mi akkor indultunk nyaralni, a már hagyományszámba menő szokásos kétcsaládos egyhetünkre. Ez minden évben máshol van, és felváltva keresünk helyszínt, idén mi választottunk, és Orfű lett a befutó. Mi két éve voltunk itt, de akkor annyira bejött ez a hely, hogy most szívesen visszatértünk.

Az idő viszont már annyira nem volt kegyes hozzánk, finoman szólva változékony volt, és bár előzetesen egy laza tóparton-strandolós-láblógatós nyaralást terveztünk, ezt azonnal keresztülhúzták az időjárási viszonyok. És ha ez még nem lett volna elég, a gyerekek felváltva lázasodtak be, a négyből három is, igaz, csak egy-két napra, de tényleg egymás után, szóval ez kis fejszámolással kiszámítható, hogy majdnem teljesen le is fedte a hét napot, amikor ott voltunk.

Aztán az utolsó nap – mintegy megkoronázásaképp ennek az egész tragikomédiának – szikrázó napsütéssel és felhőtlen égbolttal búcsúzott tőlünk a vidék, de azért nem adtuk olyan könnyen magunkat, még egy utolsót strandoltunk délelőtt a szállásból való kiköltözés után is, nehogymár…

Ezeket az akadályokat leszámítva viszont az egyik legjobb nyaralásunk volt az utóbbi évekből, úgyhogy végül is azért jó élményekkel és hangulatban tértünk haza. Megvoltak a szokásos körök is – tökélyre fejlesztettük a grilltudományunkat, volt bográcsozás, este végigjátszottuk szinte az összes társasjátékot, amit hoztunk; és persze a gyerekekkel is évről évre más, most már csomószor el tudnak játszani magukban, nem kell 0-24 velük/mellettük lenni, és figyelni, mit csinálnak, szóval azért ez is egy kis könnyebbségnek tűnt.

És persze még a fotózásra is volt alkalom bőven:

Ez ha jól emlékszem, mindjárt első este volt, miután a bezárt(!) strandról hazafelé menet elkapott egy zápor, de amikor már hazaértünk, kb. el is állt. Na, és azután kezdett el felszállni a pára a szemközt lévő dombokról. Egész trópusi hangulata volt…

Egy másik szemben lévő domb, másik időpontban. Hát, éppen itt sem süt a nap…

Egyik este felkerekedtünk csillagfotózni, aminek ez lett az eredménye – többek között (ezt tényleg javaslom nagyban megnyitni, mert így annyira sok nem látszik belőle). Komoly volt, ezzel egy egész estét el lehetne tölteni egyébként, mármint eleve egy kép elkészítése legalább egy-másfél perc, és ha valamilyen beállításon utána változtatni akarsz, akkor legalább újabb egy-másfél perc, és ezt nagyjából a végtelenségig lehet művelni, és akkor is egy óra alatt csak maximum 20-30 képet csináltál… Mi odaúttal-visszaúttal együtt voltunk kint összesen másfél órát szerintem, és készült nyolc darab képem. Nem nyolc darab jó képem – nyolc darab képem.

És végül az utolsó napi ominózus strandolás (egyébként volt egy másik nap is, amikor megmártóztunk, meg egy délelőtt, amikor szintén kijöttünk a strandra – igaz akkor nem volt fürdés – szóval azért nem igaz, hogy csak utolsó nap fürödtünk, de ezért többet is el tudunk volna viselni). Ezen a napon már tömegek voltak a strandon, rajtunk kívül legalább még húsz másik ember. Amúgy az egész faluban elég nagy pangás volt, biztosan a rossz idő miatt, de én valahogy nagyobb pezsgésre emlékeztem. A Kistó konkrétan kihalt volt, nem csak, hogy emberek nemigen voltak, de az infrastruktúrája is kicsit mintha pusztulásnak indult volna. Pedig ez tényleg jó hely, és gyerekkel annyira ideális lehetne…

Hát, így indult be nálunk a nyár.