törés

Egyébként szerintem az egyik törést az okozta nálam a blogírásban, amikor elmentünk még szeptember végén a Vasúttörténeti parkba, ahol fényképeztem egy csomót, majd itthon kiderült, hogy valami gebasz van az SD-kártyával, és az utolsó kb ötven képem teljes mértékben elveszett. Pont azok, amiket a terepasztaloknál csináltam, ami szerintem az egyik legjobb dolog ott a mozdonyforgató, meg úgy általában a mozdonyok után.

Szóval az ilyen képek vesztek el, mint ez (ezt még az elején láttuk, egy vonatban berendezett terepasztal, de volt erre egy külön épület is, amit a végén néztünk meg):

De ennél még sokkal jobb terepasztalok is voltak… (mondtam már, hogy imádom a terepasztalokat?) Ezt valahogy annyira sajnáltam anno, hogy aztán már írni sem volt róla kedvem. Legalábbis most ezzel magyarázom.

Ma este elvittem a gyerekeket korcsolyázni. Már írtam korábban is az óbudai fő téri korcsolyapályáról, meg az adventi vásárról, szerintem a városban ez toronymagasan a leghangulatosabb ilyen jellegű hely (mármint ilyen vásáros). És ez idén sincs másképp. Talán kicsit nagyobb, mint tavaly, több a bódé, de továbbra is elég családias, abszolút élhető, és nem kell nyomorogni a tömegben, el lehet férni, lehet levegőt kapni. Van körhinta, amire természetesen fel is ültek a gyerekek, és hát az ingyenes koripálya is eléggé olyan dolog, amit nem nagyon lehet überelni. Most mondjuk pont tiszta víz volt az egész, mert a fagyos hétvége után ma egészen brutális felmelegedés jött, de ettől függetlenül még mindig INGYEN van, és azt a tíz percet, amit ott töltöttünk, a víztócsákat kerülgetve is kibírtuk (és legalább tömeg sem volt, bár amúgy sem szokott lenni). Csak ne lenne olyan messze, akkor komolyan kedvem lenne kimenni minden este…