Valamikor év elején olvastam róla, hogy készítettek mostanában egy Beatles-dokumentumfilmet, The Beatles: Eight Days a Week – The Touring Years címmel, és egyből felkeltette az érdeklődésem, mert bár nem vagyok egy hardcore Beatles-fan, valahogy mindig is érdekelt a zenekar története. Egy időben az volt a projektem, hogy megnéztem az összes filmet, amit még anno ők csináltak (A Hard Day’s Night, Help! Magical Mistery Tour stb.) – de gyorsan hozzáteszem, ezek élvezeti értéke a zenén túl nem túl nagy, inkább a kordokumentáció miatt érdekesek. Megvettem, és elolvastam a Beatles-bibliát is (az új kiadást), bár megmondom őszintén, attól is kicsit többet vártam, mert túlságosan az együttes megszületésére és a kezdetekre koncentrál (emlékeim szerint), pedig az utána lévő szakasz szerintem sokkal érdekesebb lenne.
Na mindegy, lényeg a lényeg, hogy itt ez a film, ami kifejezetten azokra az évekre koncentrál (ahogy a címe is elárulja), amikor országot-világot bejárva koncerteztek a srácok, az első fellépésektől kezdve odáig, amikor már egyszerűen képtelenek voltak úgy fellépni, hogy ne őrüljön meg totálisan mindenki az adott városban, körbejárva, hogy miért is hagyták abba végül ezt az egész cirkuszt, és hogy hogyan lett teljesen elegük abból, hogy szétszedi őket a közönség. Szóval van egy íve a történetnek, egyrészt ez is érdekes, meg végigkövethetjük a négy gombafejű “felnőtté válását”, és közben persze szinte folyamatosan valamilyen Beatles-szám szól, csomó archív felvétel, meg vannak “interjúk” is híres Beatles-rajongókkal (Sigourney Weaver, Whoopi Goldberg, Elvis Costello stb. – mondjuk ezek a részek kicsit talán erőltetettek) zenetörténészekkel, a turnék még elérhető résztvevőivel, meg persze az életben maradt tagokkal (Paul McCartney, Ringo Starr). A dokumentumfilm mint műfaj általában nem szokott megérinteni, de a zenés dokumentumfilmekhez eleve ad egy pluszt, ha valaki szereti az adott zenekart, ezt meg kifejezetten jól összerakták, szóval minden rajongónakérdeklődőnek csak ajánlani tudom.
Nekem konkrétan annyira tetszett, hogy még feliratot is fabrikáltam hozzá (hogy kicsit karban tartsam a fordítási skilljeimet), szóval legalább háromszor megnéztem egyben a filmet (+részleteiben még kismilliószor), de akármikor megnézném újra; illetve letöltöttem a Beatles-diszkográfiát, és most időrendi sorrendben végighallgatom az összes albumukat (életemben először!), általában munkába menet, meg hazafelé jövet. Most a Rubber Soulnál tartok, a kedvenc számaim jelenleg a You Won’t See Me, meg a Nowhere Man. Szóval, mondhatni eléggé rákattantam most erre a zenére – hiába, elkapott a beatlemania…!
Pytta blog 