ünnepi készülődés

Most mintha valami perverz vágyat éreznék arra, hogy részt vegyek az utolsó napi bevásárlási rohamban. Egyébként már hosszú évek óta ez számomra a leggyűlöltebb dolog a karácsonyban (mármint a nyomorgás a boltokban), de valahogy ez az, amit soha, egyszer sem tudtam még megúszni, hiába határozom el ilyenkor mindig újra és újra, hogy “de jövőre már november közepén kitalálom mindenkinek az ajándékát, és meg is veszem”. Pedig olyan nagyon sok mindent nem is kellene kitalálnom, de valahogy mégsem sikerül… Most viszont hiányzik a tömegben való verekedés, és idegeskedés, hogy vajon sikerül-e mindenhez hozzájutni, amit kitaláltam…

Ez bizonyos szempontból már haladás, mert múlt hét közepén épp azon gondolkodtam, hogy egy tízes skálán nagyjából nulla és egy között mozog az az érték, amivel az ünnepre való ráhangolódásom fokát tudnám meghatározni. Valahogy idén ez az egész úgy elrohant mellettem, nem sikerült felvennem a fonalat. És mindezt úgy, hogy (…most számolgatok) a mai nappal bezárólag, tehát december huszonharmadikán már legalább három karácsonyi ajándokozós körön vagyunk túl.

 

gáz

Megvan legalább négy olyan gázszerelő telefonszáma, akikkel remélem, hogy többé soha, semmilyen körülmények között nem találkozom, nem csak gázszerelés ügyben, hanem úgy egyáltalán (van olyan köztük, akivel még tényleg nem is találkoztam: egy héttel előre megbeszéltük, mikor jön, rátelefonáltam két nappal a megbeszélt időpont előtt, hogy “ugye jön, ahogy megbeszéltük”, erre aznap ki volt kapcsolva a telefonja, és egész nap nem értem el. Lehet, hogy valami komoly gond jött közbe, de utólag sem hívott fel, szóval, most ilyenkor mit gondoljak???).

Komolyan mondom, egészen elképesztő az, amilyen szakmai színvonallal és munkamorállal ma Magyarországon a mesteremberek dolgoznak – tisztelet a kivételnek -, csak imádkozni tudok, hogy ne legyen soha csőtörésem, vagy valami ilyesmi (pl. mint ami most volt, hogy az egyik szobában konvektort kellett cserélni), mert tuti, hogy egy hónap alatt sem találok rá embert, aki megcsinálná, de aki esetleg mégis, az cserébe átfúrja a falat a szomszéd lakásban, vagy pont eltalál egy elektromos vezetéket, vagy mittudomén, aztán összegányolva itthagy mindent, persze mindezt olyan áron, amilyen órabérrel a sztárügyvédek dolgoznak… Nem, tényleg, csak ne legyen semmi SOS, mert ez a lakás, meg az idegeim már nem bírnak ki sok ilyet.

“Fiam, maga kifogta Dél-Amerikát…” Part 2

Sao Pauloban már jó előre óva intett mindenki, hogy ne menjünk egyedül sehova, főleg este (!), legyen magunk mellett szorosan leszorítva a táskánk, ne telefonáljunk az utcán, ne fényképezzünk telefonnal, ne maradjunk le a csoporttól -satöbbi, satöbbi. Megmondom őszintén, ezek után kicsit negatív előítéletekkel álltam a városhoz, már egyből mínuszból indult, és valószínűleg az ijesztegetések nem voltak alaptalanok, de ez alatt a kb 3 és fél nap alatt szerencsére nem történt semmi baj. És tény, hogy vannak gáz részei a városnak (mondom ezt úgy, hogy természetesen favelának még csak a közelébe se mentünk, szóval klasszikus nyomornegyedet nem láttam, de azért az és a ‘normális városrész’ között még létezik több kategória), viszont ami jó része, az meg sokkal jobbnak néz ki, mint mondjuk Santiago. És egyik városban sem éreztem volna biztonságban magam egyedül sötétedés után, tehát konkrétan ilyesmi egyáltalán eszembe sem jutott, de ettől függetlenül nem volt bennem félelem, hogy “jaj, most mi lesz”.

“Fiam, maga kifogta Dél-Amerikát…” Part 1

Az elmúlt bő egy hetet (vasárnappal bezárólag) Dél-Amerikában volt alkalmam elölteni. Ez gondolom elsőre egy kicsit magyarázatra szorul, lényeg a lényeg, hogy egy kisebb kontingenssel, tehát hetedmagammal egy konferenciasorozaton vettem részt, kapcsolódva a tanulmányaimhoz, melynek két állomása Chile (Santiago) és Brazília (Sao Paulo) volt. Hogy miért pont ide, és miért pont így, erre kevés rálátásom van, mindenesetre adva volt a lehetőség, hogy előadjuk az eredményeinket (ez egyébként követelmény is ugyebár egy doktori iskolában, erre segít rá az egész program, különböző lehetőségek megteremtésével a hallgatók számára) az ottaniakkal karöltve egy-egy tudományos konferencia keretében, erre pályáztam sikeresen, és az egész egy nagyon érdekes élmény volt, de az meg pláne, hogy Dél-Amerikában, ahol még soha életemben nem jártam, és szerintem egyhamar nem is fogok.