Hihetetlen, hogy minél régebben írok utoljára, annál nehezebb rávennem magam, hogy megint leüljek pötyögni egy kicsit. Valahogy mindig olyankor jut eszembe, amikor nem vagyok gépközelben, hogy “basszus, akartam írni, és megint elfelejtettem”. Mert amikor itt vagyok a gép előtt, akkor meg valahogy mindig van valami más, ami az eszembe jut, és teljes mértékben feledésbe merül, hogy van ez az én kis blogom is. Szóval most akkor jól kimagyaráztam magam annak a nagyszámú olvasótáboromnak, akik napról napra tűkön ülve, körömrágva várták, hogy mikor jön már az új poszt; bocs fiúk (lányok).
De azért, hogy folytassam a magyarázkodást: augusztus közepén jó sok időt elvett az, hogy véghezvittük a leges-leges-leges-legutolsó (de tényleg!) lakásfelújítási projektet, és ez kipakolással-visszapakolással együtt majdnem két hetemet elvette, amikor a legutolsó dolog, amihez kedvem lett volna, hogy blogolgassak, volt itt sokminden egyéb. De legalább kész van, és most már tényleg az égvilágon semmit nem tervezünk ezzel a lakással, maximum festeni valamikor (a távoli jövőben), vagy a bútorokat ide-oda rendezni, esetleg egy-két képet feltenni a falra, de ez a maximum (illetve most hazudtam, mert pont a jövő héten még felszerelünk egy bordásfalat is a gyerekeknek, de ez sem olyan jellegű dolog, ami egy óránál több időt elvenne). A másik meg, hogy közvetlenül ez után valahogy megint összeomlott a windows-om (bár szerintem most kb két évig is húzta, az nem rossz…), és az, hogy újra felállítsam a rendszert minden kis apró beállításommal (ráadásul Win8.1-en a 7-es után – mert ha már így alakult, akkor ápgrédeljek már egy kicsit…), szintén legalább öt estémet elvitte.
Szóval ezzel nagyjából le is fedtem az augusztus második felét, az első fele meg már olyan régen volt, hogy nem is emlékszem rá, de ez valószínűleg azért is van így, mert az égvilágon semmi érdekes nem történt akkor.
Aztán most meg már igencsak benne vagyunk a szeptemberben. Kislányom elkezdte az óvodát, ami kisebbfajta sokk számomra, mert ha most már ovis, akkor nemsokára iskolás lesz, és úristen, azért nem gondoltam volna, hogy ezek a dolgok ilyen hamar eljönnek, még én is alig fejeztem be a sulit (ha jól meggondolom, még most is járok), erre most meg a gyerekeim fogják elkezdeni? Hát micsoda világ ez? Hova ez a rohanás???! Szóval ezt még nekem szoknom kell, de épp ez az, hogy félek, mire megszoknám, már vége is lesz. Valahogy nekem gyerekként természetes volt, hogy növök, és sose értettem, amikor valaki csodálkozva mondta nekem (vagy a szüleimnek), hogy milyen sokat nőttem, de felnőttként ez tényleg egészen sokkoló tud lenni, hogy megnézek mondjuk egy fél évvel, vagy egy évvel ezelőtti képet, és elképesztően mellbevágó, hogy ahhoz képest már mekkorák a gyerekek most. És belegondolni, hogy ez még hosszú évekig így fog menni, amíg egyszer csak már megszűnnek gyerekek lenni, én meg még mindig úgy fogom érezni, hogy még csak most végeztem a gimiben. Persze biztos akkor már éppen máshogy fogom érezni az idő múlását, és a saját gyerekkorom is végtelenül messzinek fog tűnni, de valahogy ezt olyan nehéz elképzelni…
Na, elkalandoztam. Szóval kezdődött az ovi, tiszta stressz, meg minden, rajtam kívül jól le is betegedett az egész család a hétvégén, csak a szokásos megfázás, és már jönnek is ki belőle, de most ez a hét ezzel telt nagyjából.
És amiről pedig regényeket, regényfolyamokat írhatnék, de mégsem írok inkább egy szót se, az meg a munka, ahol napról napra egészen extrém dolgokat tud produkálni az élet, és azt gondolom minden reggel, hogy nekem már nem nagyon lehet újat mutatni, aztán mindig bebizonyosodik, hogy de mégis… Szóval a munka az izgalmas, jelenleg például úgy tűnik, hogy teljesen más irányba kezd elmozdulni a tevékenységünk, mint amit elkezdtünk úgy másfél éve, de mi azért még mindig ugyanúgy csinálunk mindent, ahogy eddig, amiből a végén nem tudom, mi fog kisülni, de egyre kevésbé hiszem, hogy bármi értelmes… Na és pont ezért nem írok a munkáról, mert csak így rébuszokban tudnék róla beszélni, és ennek meg tökre semmi értelme, tehát akkor ezt a szeletét hagyjuk is az életemnek, mindenesetre megemlítettem, hogy ez is megvan még, ugyanott vagyok, azt nem mondom, hogy minden szipi-szuper, de azért valahogy elvagyunk.
És akkor most, hogy így ideömlesztettem ezt a sokmindent, ígérem nem tűnök el megint másfél hónapra, hanem próbálok megosztani ezt-azt, egy dolgot már kis is találtam, de biztos vagyok benne, hogy lesz még több téma is idővel… Akkor most ennyi.
Pytta blog 