Durván rá tudok kattani számokra. Ezt például tegnap legalább huszonötször meghallgattam egymás után. Plusz még kb ugyanennyiszer a nap során. Valahogy nagyon betalált. Tudom, az ilyeneket elég felesleges ajánlgatni, mert másvalakinek meg épp egész más hangulata van, és tökre nem azt hallja, amit én, de azért beteszem:
Múlt héten családos nyaraláson voltunk, most csak mi négyen, Orfűn. Pont előtte volt az a nagy lehűlés, de szerencsére hétfőtől jó időnk volt. Nem terveztük túl a programot, és végül egészen pihentetőre sikerült, legalábbis nem azt éreztem hazaérve, hogy hulla vagyok (jó, mondjuk közvetlenül a megérkezés után pont valami hasonlót éreztem három óra vezetés után, meg azután, hogy a kocsiból az összes cuccot fel kellett hordanom a harmadikra, de ezt leszámítva…). A szállásunk közel volt a Kis-tó strandjához, ezt a helyet látogattuk meg legtöbbször, ez azért is volt ideális, mert viszonylag sekély a part, és van egy jó nagy homokos rész, szóval homokozásra is alkalmas volt, és a vízbe is be lehetett menni még nemúszóknak is, kislányom nagyon élvezte. Aztán volt még állatsimogató is, ami külön gyönyörűsége a lányunknak, nem tudom, honnan jön ez, de ha bármilyen állatot meglát, egyből simogatni, meg ölelgetni akarja őket.
Aztán voltunk még más strandokon is, meg szétnéztünk a helyi nevezetességek között, de alapvetően pihentünk, lógattuk a lábunkat, és próbáltuk minimálisra venni a tevékenységeinket. És azt hiszem, elég jól is sikerült, igaz, most így visszarázódva a hétköznapokba úgy érzem, mintha legalább öt évvel ezelőtt lett volna ez a nyaralás, de azért az emléke szép :)
Július 20-án pedig telihold volt, ennek apropóján próbáltam képeket csinálni a Holdról aznap, meg másnap éjjel is, a teliholdas éjszakán tiszta volt az ég, másnap meg kicsit felhős, de mindkettő ideális volt fényképezgetésre, meg a “ultrazoom” tesztelésére, beteszek erről is két képet, hogy legyen illusztráció.
Időről időre eszembe jut egy szám, aminek sose tudom a címét/előadóját, de néha elkezdem dúdolgatni, és ilyenkor eszembe jut, milyen nagyon régóta meg akarom tudni, mi is az. Most elkezdtem annyira eltökélten keresni, hogy tényleg megtaláltam. De hogyan!
Először azon a vonalon indultam el, hogy úgy emlékeztem, ez valamilyen reklámnak volt a zenéje, egészen pontosan egy Coca Cola reklámé. Beírtam tehát a keresőbe, hogy „coca cola reklám zene”, amire ki is jött egy egészen használhatónak tűnő oldal >>ez<<. Végigpörgettem a youtube-on a számokat, de sajnos egyik sem az volt, amit kerestem. Itt majdnem fel is adtam, mert amúgy nem is vagyok biztos benne, hogy Coca Cola reklámról van szó, szóval akkor merre induljak tovább?
Hát elkezdtem beírni a szám dallamát, valami ilyesmit, hogy „pam param pam pam”, erre kijöttek például >>ilyen<<, meg >>ilyen<< oldalak, de ez sem segített (mondjuk, őszintén: ennek mekkora az esélye, hogy ilyen béna kereséssel valaki megtalálja amit keres?).
De még mindig nem adtam fel! Kitaláltam egy sokkal jobb keresőszót: „ha ha haaaa song”, erre >>ez<< volt az első találat, ami megint csak zsákutca, de a >>második találat<<(!): szinte könnybe lábadt a szemem, hogy a világ legesélytelenebb keresésével: MEGTALÁLTAM!!!
Ha valakit érdekel: Spandau Ballet – True. (Hallott már valaki egyáltalán erről a zenekarról?)
Azóta meghallgattam, vagy ötször, és rájöttem, hogy ez egy tök gagyi szám, de azért örülök, hogy megtaláltam. Volt értelme felkelni ma.
Nagyjából szökőévente szoktam háttérképet cserélni (tényleg, kb négy éve cseréltem utoljára), és szerintem ez az első alkalom, hogy saját képre, de ma sikerült egy igazi háttérképnek kívánkozó képet készítenem, a szüleimnél töltött hétvége során. Íme:
Idén hosszú idő után először nem jutottam el a volt gimis osztálytársaimmal Bánkra, mert otthon úgy találtuk, hogy két gyerekkel már macerás lenne együtt a többiekkel. De azért idén sem maradt el a bánki nyaralás, csak más formában (és szervezésben), ugyanis a már-már hagyománnyá váló “kétcsaládos” nyaralásunkat (az idei volt a harmadik, ha jól számolom) éppen Bánkra szerveztük.
Tavaly kicsit túlszerveztük magunkat, szinte minden nap máshova mentünk Mohácstól Bajáig (Szekszárdtól a Gemenci-erdőig), ezt kicsit kompenzálandó idén úgy voltunk vele, hogy legyen helyben valami strandolási lehetőség, és különösebben ne kelljen sehova se menni, ha nem muszáj. Bánk azért jó, mert itt ez megvan a Bánki-tó személyében, ami strandolásra kiváló (igaz, elég gyorsan mélyül, és ebben az esetben ez fontos szempont, de majd jövőre ezt is számba vesszük), nem túlzsúfolt, barátságos, családias, nyugis hely, és még ha nem lett volna olyan jó időnk, mint amilyen volt, akkor is találunk programot a környéken (egyik nap kellett is keresni).
Utolsó nap, hétfőn reggel már ugyan kicsekkoltunk a szállásról, de a strandra még úgy gondoltuk, leugrunk, és konkrétan ez fogadott:
Jó, ez már-már posztapokaliptikus hangulat, de tényleg nem volt senki a vízben, és rajtunk kívül az egész strandon is kábé csak öt ember tartózkodott.
A szálláson (illetve annak kertjében) a gyerekek abszolút mértékben ki tudták elégíteni mindenfajta mozgásigényüket, mi meg tudtunk pihengetni, meg főzőcskézni, ami a tavalyi alkalom óta leginkább a férfiak dolga – és leginkább szabadtéren. Idén annyit grilleztünk, hogy most kb egy évig nem is akarok grillkolbászt látni, azt hiszem. Tényleg a végére már kicsit sok volt, persze ezt is lehet még fejleszteni (pl. változatosabb ételeket készíteni), majd jövőre. De azért jókat ettünk.
Vasárnap pedig (az egyetlen borongósabb napunkon) ellátogattunk a legbátrabbak városába, Balassagyarmatra, és megnéztük a vadasparkot, a gyerekek, mondanom sem kell, ezt a programot is imádták (egyébként én is, mert tudtam fotózgatni).
Az éjszakák a hagományoknak megfelelően társasozással teltek, amit az idő előrehaladtával egyre kevésbé bírtunk (akár csak a nappali “talpon levést”), és megállapítottuk, hogy bizony 5 éjszakánál tovább semmiképpen nem lehet tartani egy ilyen nyaralást, mert egyszerűen fizikailag nem bírjuk (meg hát mentálisan sem). De egy évben egyszer azért bírható ez a fajta megterhelés, aztán majd jövőre valahol máshol remélem folytatjuk.
Pytta blog 