Nehéz, nagyon-nagyon nehéz búcsú

Van egy már-már legendássá vált képregény, amiért a gyűjtők szinte szó szerint bármit képesek megadni, ez pedig a Sin City első része „A nehéz búcsú”.

Én valamikor novemberben néztem meg a Sin City 2-t, ami – egyet kell értenem a kritikákkal – sajnos csak árnyéka lett az első résznek (ami a mai napig benne van a kedvenc… 20 filmem között), de ezzel együtt kellemes szórakozás, meg a csalódás valószínűleg csak annak köszönhető, hogy mind ismerjük a forradalmian zseniálisra sikerült első részt. Annak a szintjét nem sikerült sajnos elérni, pláne túlszárnyalni, de önmagában (vagy az első rész ismerete nélkül) a második is szinte ugyanannyira élvezhető (lenne), mint az elődje. Na nem is ez a lényeg, hanem, hogy a film megnézése után elkezdett motoszkálni bennem, hogy ennek azért egy hasonlóan forradalmi vizualitással rendelkező képregény az alapja, amiből idehaza 5 rész meg is jelent magyarul, milyen jól mutatna itt a polcomon ez a kis sorozat. Szépen fel is kutattam, hogy lehetne beszerezni, és meg is vettem a 2-5. részeket. Nem volt olcsó, de nem is extrém drága. A többit (az elsőt, meg azokat, amik nem jelentek meg magyarul) letöltöttem digitálisan, és így olvastam el az egész sorozatot – ez egyébként karácsony táján volt, adtam az ünnepi hangulatnak :) ).

Januárban aztán komolyabban elkezdtem foglalkozni az első rész beszerzésével. Antikváriumok, képregényes fórumok, vatera jófogás stb. Ekkor derült ki számomra, hogy mekkora ritkaságot is keresek. Sehol nem lehet kapni, és mindenki vadászik rá – pont azért, mert nem lehet kapni. Azt egyébként hagy tegyem hozzá, hogy még csak nem is ez a legjobb sztori a sorozatban, nekem a The Yellow Bastard például sokkal jobban tetszett, illetve az is, amelyikben rövid különálló történetek vannak, a 6. rész, azt hiszem, ez meg sem jelent magyarul (csak részei a fekete-fehér képregényantológiában). Talán még a The Big Fat Kill is jobb – és ezek szintén szerepeltek az első filmben, ergo a Nehéz búcsú kultstátusza csak azzal magyarázható, hogy… elfogyott.

Az értéknövekedést egyébként úgy kell elképzelni, hogy a kb 9 éve, eredetileg 2900 forintba kerülő könyvet pár hónapja 15 ezer forintért láttam a vaterán (az se biztos, hogy valós volt a hirdetés, mindenesetre a lejártával nem újították meg, ami azt jelenti, hogy valaki megvette – nekem ennyit azért nem ért meg), illetve volt olyan akció is, hogy az első két kötet 19 ezer forint. De ez mind semmi ahhoz képest, hogy fél év alatt ezen a két hirdetésen kívül sehol sem találtam eladó példányt.

Szóval kezdtem már lemondani róla, amikor eszembe jutott egy utolsó elkeseredett lehetőség. Van a moly.hu oldal, biztos ismeritek, ezen megnéztem, ki az, aki bejelölte magáról, hogy megvan neki a könyv. Kiszűrtem azokat, akiknek a teljes sorozat megvolt, ezek biztos nem adják el, a többiek közül még szűrtem azokat, akik nagyon sok egyéb képregénnyel rendelkeztek. Végül maradt 15 ember, ezek mindegyikének írtam egy szívhez szóló üzenetet, hogy sajnos nem tudom beszerezni ezt a kiadványt, nem gondolkodtak-e még azon, hogy esetleg eladják? 15-ből heten méltattak válaszra, ebből hat elutasító volt (ugye már érzitek a happy end szagát?), egy azonban visszaírt, hogy bár idáig nem gondolkodott rajta, de igazából neki nem nőtt annyira a szívéhez… BINGO! Pár levélváltás után megállapodtunk abban, hogy cserealapként beszerzem neki angolul a könyvet, így 4952 forintért hozzá is jutottam (ha valaki nem ismeri, tudom ajánlani a bookdepository.com oldalt, ebay helyett könyvekkel kapcsolatban úgy tűnik, jobb!), vettem ajándékba egy tábla csokit… és ma reggel boldog tulajdonosává váltam a Sin City 1: A nehéz búcsú című, tökéletes állapotban leledző műremeknek, amit szépen be is tettem kistestvérei közé a polcra, és most nagyon örülök magamnak :)

bicikli

Mivel bejött a jó idő, a bérletem meg lejárt, meg aztán még mindig nem fizeti a munkahelyem a munkába járást, ezért csütörtökön szépen letisztítottam a kerékpáromat, és nyeregbe pattantam, és azóta is így közlekedek. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ide is nagyjából 20-25 perc alatt beérek (ez eddig mindegyik munkahelyemre igaz volt) kényelmes tempóval, szóval ez tök jó. Az egyetlen, ami ilyenkor sajnálni szoktam, az az olvasással töltött tömegközlekedéses perceimnek az elvesztése. És ez nagyjából az egész napos olvasási időm is,szóval ilyenkor jelentősen lelassulok a könyveimmel :)

Szombaton voltam egyetemen; amikor délután végigmentem az Andrássy úton, a Kodály köröndtől az Oktogonig tartó szakaszon kb 15 beerbike-ot láttam, nem vicc. Tényleg, volt olyan, hogy hárman álltak egymás után, és egymást tartották fel, nem bírtak haladni. Biztos nagy fun volt nekik :). Egyébként aki ezt az egészet kitalálta, az biztos, hogy egész nyáron Malibun nyaral, mert ez valami hihetetlen, mennyire népszerű a cucc, és hogy mennyien járnak így legénybúcsúzni… Nem csak ez alapján mondom, a Városligetben is (pedig az azért nem csak egy “utca”) állandóan jönnek-mennek, amikor hétvégén ott vagyunk, kikerülhetetlenek, tavasztól őszig. Szóval valaki ezzel biztos jó sokat keres :)

A mai nap legnagyobb bosszúsága az, hogy nem tudom rendesen begépelni azt, hogy mongol, meg, hogy Mongólia. Mindig valami olyat írok, hogy Monglaói, vagy Monólgai, meg ilyeneket, és rohadt idegesítő, mert ma sokszor kellett leírnom. Cserébe viszont már alakul az irodánk (amit elvileg május 4-én már át kellett volna adni “készen”), ma kaptunk végre rendes forgószéket, meg egy csomó növényt hoztak, én sose gondoltam, de a zöld az tényleg nagyot tud dobni egy belső tér kinézetén – meg egyáltalán, más érzés körülnézni. Naszóval ilyesmik történtek mostanában.

éljen május elseje

Péntek délelőtt családilag megnéztük a repülő show-t, mert annyira jó helyen van a munkahelyem, és mert azt mondták, hogy beengednek május elsején is. És tényleg így volt. Egyből kezdésre mentünk, kb egy órát néztük, utána meg egy kicsit sétáltunk a bazárnál is, és már akkor is kezdtek nagyon sokan lenni, de szerencsére még időben sikerült lelépnünk, azt hiszem. Mindezt persze csak azért írtam le, hogy be tudjak tenni pár kevésbé rosszul sikerült képet (ezek a repülők olyan rohadt gyorsak, hogy nagyon oda kell figyelni, ha be akarja őket fogni az ember…!).

Pl. ezen a képen látszik elsőre, hol van a repülő?

…itt :)

Hát ilyesmi volt a program. Sajnos a második világháborús gépeket nem fényképeztem le (vagy csak egy volt?), de mindegy, majd jövőre.

Aztán este részt vettem egy érdekesre sikerült legénybúcsúban is. Igazából ha jól emlékszem, eddig összesen egy legénybúcsúban voltam életemben (most megállok egy kicsit a gépelésben gondolkodni… igen, olyan “igazi” legénybúcsúban csak egyben), ez volt a második. Nagyon hasonlított az elsőhöz, mert itt is gokartozni mentünk “bemelegítésképpen”, utána viszont egy maratoni vacsorát ültünk végig, amin aztán kb mindenki annyira bepunnyadt, hogy a többi programpontot kár is volt már erőltetni. Volt még kocsmázás, aztán kóvályogtunk a városban kicsit (lévén, hogy május elsején nem sok éjszakai hely volt nyitva szinte teljesen kihalt volt minden), és végül szégyenszemre hazamentünk dolgavégezetlenül… :) Nekem persze ez így kényelmes volt, de olyan “öregurasnak” éreztem magunkat, nem volt sok kraft az egészben. Na mindegy, lényeg, hogy az ünnepelt jól érezte magát remélhetőleg, meg persze mi is, csak nem ilyenre számítottam. De soha rosszabbat.

És végre lassan bútorokat is kapunk az irodába, úgyhogy kezdeni fog egy munkahelyhez hasonlítani! :)