Mióta komolyabban foglalkozom fordításokkal (mondjuk a “komoly” az hülye szó, de mindegy), azóta talán érzékenyebb vagyok ezekre a hírekre, de most egyébként is a kedvenc regényemről van szó, úgyhogy megosztom, hogy újrafordították a Zabhegyezőt, már elő lehet rendelni (én már megtettem), április 20-án jelenik meg, ha minden igaz. A hír nem új, sőt, egészen nagy hullámokat is vert az elmúlt hetekben, ugyanis nem elég, hogy újrafordították, de ezzel együtt a címe is megváltozott. Ezt nézzétek:
![rozsban_a_fogo](https://pyttablog.wordpress.com/wp-content/uploads/2015/03/rozsban_a_fogo.gif?w=169&h=300)
Nekem persze mindig is Zabhegyező marad, és szerintem abszolút semmi nem indokolta ezt a változtatást, ettől függetlenül baromira várom az új fordítást, már csak azért is, mert még sosem csináltam olyat, hogy tételesen összehasonlítottam volna egy szöveg két változatát. Márpedig ha kezembe kerül az új kiadás, akkor azt fogom csinálni, hogy előveszem otthon a régit, meg az angol eredetit, és mondatról mondatra végigmegyek az egész könyvön. El fog tartani egy ideig, és közben majd biztos csökkenni fog valamivel a lelkesedésem, de kb ez az egyetlen mű, amivel ezt megtenném, és most tényleg nagy kedvem is van hozzá. Nem azért, hogy jól lefikázzam az új fordítást, vagy akár a régit, egyszerűen tényleg érdekel, hogy mit hogyan oldottak meg 50 éve, és most. Technikailag izgat az egész. (Még akár “szakdolgozati” témám is lehetne ez – szakdolgozat alatt itt most egy 5-6 oldalas esszére kell csak gondolni -, ha nem pont múlt héten vezettem volna elő a tanáromnak egy másik témát, ami az eddigi szakmai pályafutásom során látott/hallott angol szakmai kifejezések elemzése lesz.)
Most a címváltozás miatt a vélemények nagy része egyébként afelé tendál, hogy utálja ezt az új kiadást – ez mondjuk nem meglepő, mert az emberek többsége arra van beállva, hogy ami egyszer jó (volt), azon minek változtatni. Márpedig a Zabhegyező egy kultkönyv, és Zabhegyező címmel lett kultkönyv, és abban a fordításban lett kultkönyv, ahogy generációk olvasták ötven éven át. Ugyanakkor mégis elgondolkodtató, hogy ha esetleg anno nem annyira szöveghűen, hanem esetleg a fordító saját stílusát jobban átvéve került lefordításra, most pedig arra törekedtek, hogy Salinger stílusa érződjön ki jobban belőle (nem tudom, de szerintem ez az elképzelés lehet mögötte), akkor igenis jó, hogy újra nekifutottak.
Erre viszont azt lehet mondani, hogy a fordítás attól még ugyanúgy fordítás marad, ha Salingert akarunk olvasni, azt sajnos csak a angolul tehetjük meg. Ez is teljes mértékben így van, de mégis ettől függetlenül még lehet törekedni egy jobban közelítő anyanyelvi változatra. Kérdés, hogy mi a jobb közelítés, és itt már egészen szubjektív irányokba kanyarodunk el…
Szóval ez igazából egy vég nélküli és meddő vita, mindenesetre én azt mondom, szegényebbek semmiképpen nem leszünk egy új fordítással, csak gazdagabbak, azt meg majd az olvasók fogják eldönteni, hogy ezentúl is Zabhegyezőként él-e a köztudatban majd a mű (tippre én azt mondanám, hogy legalább egy generációig még biztosan, persze nekünk a Széll Kálmán tér is Moszkva marad mindörökre), vagy Rozsban a fogóként.
*Aki pedig még nem olvasta, az pótolja, a régivel, vagy az újjal (vagy az eredetivel), igazából tökmindegy, jó könyv, higgyétek el! :)