2015. február havi bejegyzések

pótlás

Kb hetek óta akarok már írni valamit, de valahogy mindig az van, hogy van egy bizonyos információszelet, amit még nem oszthatok meg, és várok vele egy kicsit, csak aztán mikor azt már leírhatom, jön egy másik ilyen információszelet stb… Szóval mindent csak virágnyelven lehet.

Mindenesetre most nagyon úgy néz ki, hogy a közeljövőben ismét munkahelyet váltok, amit abszolút pozitív változásnak élek meg. Nem mintha agyondolgoztattak volna a mostani helyemen, vagy ilyesmi, épp ellenkezőleg, belekerültem egy akkora állóvízbe, hogy ha sokáig itt ragadok, félő, hogy soha többé nem tudok kijutni belőle… Na és ez akkor most elég virágnyelven volt tényleg. Majd ha már valóban megtörtént a váltás, akkor lehet, hogy írok bővebben is (lenne mit), de most egyelőre legyen elég ennyit.

Egyébként egy olyan helyre vettek fel most, ahova még szintén december elején jelentkeztem, csak itt nem működnek olyan gyorsan még a fogaskerekek. De abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tudok várni, és most nagyon úgy tűnik, hogy megérte ez a várakozás. Ráadásul fogalmam sincs, hogy hogy sikerült ez az egész, teljesen lemondtam róla már régen (persze mélyen belül mindig is ott motoszkált bennem az a de-mi-van-ha-mégis érzés, csak magamnak sem ismertem be, hogy egy ilyen szalmaszálba kapaszkodok). Szóval az hagyján, hogy eltelt már két hónap, de ráadásul az történt, hogy az öt, vagy hat (volt) munkatársam közül, akik szintén jelentkeztek ide, egyikük sem jutott el még az első interjúra sem! És ez tök fura, mármint, hogy kb hasonló kvalitású emberek közül miért pont én kerültem a jó oldalra… Ha lesz alkalmam rá, akkor megkérdezem, hogy mégis mik voltak a kiválasztási kritériumok.

Ami jó a mostani munkahelyemen (még legalább március közepéig, de lehet, hogy a hónap végéig is eltart ez a munkahelyváltási procedúra…), az az, hogy még mindig itthonról dolgozom, ergo mindenre van időm, amire korábban nem szokott lenni, ráadásul most, hogy már többé-kevésbé publikus az átigazolásom (ma szóltam a főnökömnek, de már tudott róla), gondolom feladatokkal sem fognak annyira elhalmozni. Nem mintha eddig el lettem volna halmozva…

Na mindegy, munkáról ennyit, ezek tényleg elég lassú folyamatok, de most nagyrészt ezek a dolgok tették ki a mindennapjaimat, ezért nem tudtam, hogy miről is írjak tulajdonképpen.

De most még az is volt, hogy elkezdődött ismét az “egyetem”, mármint a következő félévem. Eddig tök jó volt, hogy nem volt, most kicsit érzem a “nyomást”, az első hétvége elég kemény dózist jelentett, de azt is gondolom, hogy jó, hogy legalább van mit csinálnom, és ez az időszak tényleg abszolút alkalmas arra, hogy most ráfeküdjek a tanulmányaimra. Szóval az a furcsa helyzet állt elő, hogy valahogy a hátam közepére se kívánom az egészet, mert kinek van kedve péntek-szombaton a suliban rohadni, másrészt viszont tök jó, hogy úgy érzem hasznos, amiket “tanulok”, és ha valaha is eljutok oda, hogy akármilyen fordítást készítsek hivatalosan, ezek a dolgok biztosan egy csomót segítenek – már csak amiatt, hogy tágítják a horizontomat, olyan szempontokat adnak, amikre korábban nem is gondoltam. Mert persze magát a fordítást, vagyis a fordításhoz való affinitást nem igazán lehet megtanítani, de ha valaki érez ehhez affinitást, azt lehet fejleszteni.

Ebben a szezonban egész sokat voltam korizni is, négyszer, vagy ötször is eljutottunk egy volt koleszos szobatársammal (még a gimiből), akivel mostanában így egész sokat találkozunk. Azt hiszem, ennek vége (mármint a korizásnak), mert ma délután már vízben állt a műjég, ahogy láttam, de örülök, hogy legalább ennyiszer tudtunk menni, mert a kori mindig is gyenge pontunk volt Sz-szel (ő nem szeret menni, dehát most nem is tudott volna ugyebár), egyedül meg annyira nekem sincs rá motivációm, a Városliget közelségét viszont mindig pazarlásnak érzem, hogy nem használjuk ki eléggé.

Nagy vonalakban (elég nagyokban) azt hiszem bepótoltam életem eseményeinek megörökítését…