változások

Tegnapelőtt bejelentették, hogy megszűnik a hivatal, ahol dolgozom :) Mit mondjak, elég váratlanul ért (mindenkit), pedig igazából valami hasonló már régóta a levegőben volt. Most fejeztünk be egy elég régóta tartó munkafolyamatot a következő EU-s ciklussal kapcsolatban, és a további feladatokat még nem láttuk magunk előtt – nem véletlenül ezek szerint. Korábban elméletben volt szó lehetséges átcsoportosításokról, meg átsorolásokról is, de ilyen hirtelen most semmilyen átgondolt folyamatot nem lehet elindítani valószínűleg. Meg korábban leginkább csak a mi főosztályunkkal kapcsolatban gondolkodtunk ilyesmin, ami cirka 15 ember, most viszont intézményi szinten 80 körüli emberről van szó. Mission impossible.

Hát ezek a hírek így röviden, most ismét egy elég izgalmas élethelyzetben találtam magam, sokkal korábban, mint amit remélni mertem (ennél még az előző helyemen is többet voltam!), dehát a váltás nem feltétlenül jelent rosszat, és én sem vagyok most még annyira elkeseredve jelen pillanatban, először őszintén szólva egy kicsit még meg is könnyebbültem, hogy végre ki lett mondva az “elkerülhetetlen”.

Mindenesetre mostanában a leghasznosabb munkavégzésem az volt, hogy befrissítettem az önéletrajzomat, és átnyálaztam az álláshirdetéseket :)

Érettségi találkozó

Szombaton volt 10 éves érettségi találkozónk. Ami azt jelenti, hogy tejóisten, már 10 éve leérettségiztünk, borzalmasan megöregedtünk és én egyszerűen el sem hiszem, hogy már ennyi idő eltelt…!

Felemás volt egyébként az alkalom, legalábbis számomra kicsit csalódást okozott, de kezdem a jó részével inkább :)

Szóval tök jó volt például a tanárokkal találkozni, az ofővel, ofőhelyettessel, meg a némettanárommal. Az ofőnek külön örömet okoztam azzal a bejelentésemmel, hogy elkezdtem fordítást tanulni, mert ő volt az angoltanárom, egészen büszke volt rám. Beszélgettünk is erről egy csomót, meg ő végigjárt mindenkit, hogy kivel mi van. Vele meg az van, hogy kint él Amerikában, azért is volt például csak most novemberben a találkozó, mert hozzá igazítottuk, de ez is valahol szomorú, mármint a tudat, hogy teljesen más irányt vett az élete, nem is tanít persze, és valószínűleg sose lesz olyan alkalom, hogy véletlenül összefutunk valahol az utcán, vagy bárhol (nem mintha korábban emlékeznék ilyesmire, hogy bármelyik tanárommal összefutottam, bár pl. a hittantanárommal “összefutottam”, amikor a keresztelő volt :) ).

Jó volt olyan embereket látni, akiket már egy éve, vagy mondjuk öt éve nem láttam akár. Például stoker barátommal is több mint egy éve nem beszéltem, és akkor is csak összefutottunk valamikor egy sörre, hogy mégis mi van vele, mert már azelőtt is kb egy éve beszéltünk utoljára :) És volt még pár ilyen ember, főleg a lányok, akiket ritkán szoktam látni, és jó volt, hogy volt egy olyan kör, amikor mindenki öt percben elmesélte, hogy mi történt vele az elmúlt időszakban, milyen élethelyzet-változások estek velünk. Jellemző témák voltak a “befejeztem az egyetemet”, “itt és itt dolgozom”, “megházasodtam”, “megszületett a kislányunk” (nincs fiúgyermek eddig! :) ), “elköltöztem ide és ide”, szóval úgy nagyjából mindenki olyan szakaszban van, hogy elkezdődött körülötte az élet, visszavonhatatlanul felnőttünk, és ez elől nincs menekvés :)

Ami viszont olyan csalódást keltő volt számomra, hogy egy csomóan nem jöttek el a találkozóra. Persze nyilván mindenki nem lehetett itt, meg az embernek közbejöhet bármi, de még ezzel együtt is szerintem kevesen voltak. Főleg úgy, hogy egy csomóan előzetesen jelezték, hogy jönnek, aztán meg mégsem. Sokan meg egyáltalán nem is jeleztek vissza semmilyen módon. És mondanom sem kell, hogy ezek kb egytől egyig olyan emberek, akikkel amúgy sem szoktam/szoktunk találkozni, tehát akiket tényleg nem láttunk már 5 éve legalább, és akik egy csomó mindent tudtak volna mondani arról, hogy mi is van velük. Akikre “igazán” kíváncsiak lettünk volna, hogy hogysmint vannak. Na de ez csak az én személyes csalódásélményem, egyébként tényleg jó volt látni mindenkit, és jó volt így együtt lenni, még ha alapvetően nem is nagyon gyúrtunk rá a nosztalgiafaktorra, szóval nem idéztünk fel sulis élményeket, meg nem volt régi fényképek nézegetése, vagy ilyesmi, és nem is feltétlenül hiányzott, de egy húszéves találkozóra, amikor a gyerekeink már lassan annyi idősek lesznek, mint amennyik mi voltunk akkor, mikor elindultunk az első osztálykirándulásra, na arra már érdemes lesz egypár megporosodott fényképet, meg régi ereklyét előkotorni, és elszörnyülködni, hogy úúúúúúú de rég is volt ez…

Néha egyébként még mindig olyan érzés, mintha kb tegnap kerültünk volna ki az iskolapadból, és ha mondjuk holnap reggel be kellene ülni egy töriórára, akkor teljesen otthonosan érezném magam, délután meg mennénk ki a térre deszkázni. Máskor meg arra eszmélek, hogy mennyire megváltozott már minden, és mindenki, és, hogy mennyire másmilyen volt akkor az életünk, a társaság, és hogy erre bizony már csak visszaemlékezni lehet, de az emlékek is egyre jobban megfakulnak, és egy idő után már csak halvány érzések maradnak bennem, hogy milyenek is voltak a középiskolás évek.

Tria barátunk egyébként szokás szerint sajátosan kezdte a beszámolóját, hogy ő vajon még mindig önmaga, az aki a suliban volt, vagy valaki más lett? – tette fel önmagának a kérdést. Aztán megállapította, hogy ő még ugyanaz. Ezen akkor persze jót röhögtünk, de megmondom őszintén, szerintem meg mindenki más, mint akkor volt, nem vagyunk ugyanazok, megváltoztunk. Persze van kapcsolat a mostani, meg a 10 évvel ezelőtti állapotunk között :), de csomó mindenről máshogy gondolkodunk, mint akkor, csomó mindent máshogy látunk, és máshogy élünk meg, más hatások érnek most, mint akkor, és egészen máshogy viszonyulunk a körülöttünk lévő világhoz is. Ez persze természetes, hogy így van, ez történik az emberrel, ahogy telik az idő, csak olyan furcsa erre rádöbbenni, rácsodálkozni :)

Na és most akkor be is fejezem ezt a terjedelmes nosztalgiaömlengést.

2014.11.19.

Szolgálati közlemény: nagy “munkán” vagyok túl, az utóbbi hetek során sikerült összerakosgatnom életem kis mozaikdarabkáit. Időről időre (amikor nagyon unatkozom), felmerül bennem, hogy rákeresek, mi van a freebloggal, és valahogy nem lehet-e mégis visszaszerezni az én kis blogtartalmamat. Hát, képzeljétek el, találtam egy honlapot, ahol azt ajánlották, írjak egy e-mailt, és elküldik nekem a korábbi blogom összes szöveges tartalmát. Na mondom, ezt muszáj kipróbálni, úgyse működik már biztos, de… hátha.

És láss csodát, a levelemre kb fél óra múlva kaptam választ egy hétmegás csatolmány kíséretében, amiben TÉNYLEG benne volt az összes posztom egy html fájlban! Majdnem lehidaltam ott helyben :) Így aztán szépen bemásolgattam ide ezeket a posztokat, egyesével, de rendesen visszadátumozva az eredeti közzétételi idővel, felcímkéztem őket, és egy ARCHÍV előtaggal láttam el minden posztot, csak azért, hogy ne lepődjön meg senki, hogy a képek pl nincsenek benne, meg esetleg pár link nem működik benne… Úgyhogy rövid időn belül legalább 700 poszttal bővült a tartalom, rövid időn belül elérjük a 1000 posztot :)

2014.11.18.

Múlt héten megelégeltem, hogy annyi spamet kapok a freemailes címemre, és nekiláttam, hogy kicsit ügyködjek a spamszűrő beállításával. Van egy olyan (haladó) funkció is, ahol meg lehet adni paramétereket, hogy pl. ha a levél tartalmában ilyen és ilyen kifejezés szerepel, akkor blokkolja a levelet (lehet feladóra is szűrni, tartalomra stb, vagy azt megadni, hogy a spam mappába dobja a levelet automatikusan, kombinálni a paramétereket…).

Beállítottam két szűrőt, és megörültem, mert egész nap nem kaptam spamet. Igaz, rendes e-mailt sem, de ez nem keltett bennem gyanút, mert napjában kb max 2-3 “rendes” levelet kapok a 6-10 spam mellett, és simán megesik, hogy egész nap nem ír nekem senki semmit. Aztán másnap sem kaptam e-mailt, ami már kicsit gyanús volt, de még mindig nem igazán foglalkoztam vele. Aztán harmadik nap mondta az egyik csoporttársam, hogy adjam már meg a címem, mert neki valószínűleg rosszul van meg, mert akart küldeni egy e-mailt, de hibaüzenetet kapott vissza :) Na ekkor már tudtam, hogy nem sikerült olyan jól az én kis akcióm, hazamentem, és csalódottan szépen deaktiváltam a szűrőket. Minden a régi. Most azt fontolgatom, hogy írok a freemail “gépház”-nak, ugyan csináljanak már valamit a viagrareklámokkal, meg a kaszinónyereményemmel, meg a rágcsálóirtókkal, és betörésvédőkkel, mert én egyszerűen nem bírok velük, de hozzájuk még egy rohadt e-mail elérhetőséget sem találtam :) Ez egy 22-es csapdája, sose fog megoldódni.

2014.11.17.

Múlt héten lábaltam ki egy jó kis megfázásból, szerencsére nem volt annyira durva, de azért rendesen körbefertőztük egymást otthon, ahogy kell. Egyébként viszonylag sok volt most a munka, meg a suli is, ezért sem írtam (nem mintha túl sok érdekesség történt volna amúgy).

Viszont: van új szerzeményem, úgy hívják, hogy Puerto Rico.

 

Alapvetően gazdálkodós jellegű játék, nálunk az ilyenek népszerűek, mármint, hogy Sz is szereti (én szeretek mindent, ami társasjáték, de tény, hogy az egyik kedvencünk a Le Havre, ami erősen a gazdasági lehetőségek optimalizációjáról szól). A Puerto Rico annyira nem komplex, és egymásra épülő, de ebben is rengeteg fejlődési irányt, és választható stratégiát követhetünk, és már egy végigjátszás után is teljesen kitisztul a logikája és menete. Elsőre mondjuk bonyolultnak tűnik, mert tényleg sok az opció, de azért nem végtelen. Hat akciókarakter van, akikkel “dolgozhatunk”, tehát elsősorban ezt a hat típusú akciót váltogathatjuk, ezt erősítik még meg bizonyos épületek (kvázi “extra-tulajdonságokat” adva), a lényeg pedig csupán annyi, hogy az egészből a lehet legtöbb pontot hozzuk ki. Terményeket ültethetünk, amiket aztán feldolgozhatunk, a termékeket pedig eladhatjuk, vagy elhajózhatjuk. Ezen kívül még épületeket építhetünk, és telepesekkel népesíthetjük be a szigetünket (akik működtetik az épületeinket, és learatják a terményeinket). Ennyi az egész, mindez egy tök jó pörgős játékmenettel van ellátva, minden körben minden játékosnak van lehetősége valamilyen cselekvésre. A játékidő 1-2 óra körül van, barátságos, egyedül az előkészületek tesznek ki sok időt, mert egy csomó kis bizbasszal kell operálni (mint általában). De ez a legkevesebb. Először ketten próbáltuk ki, ennek némiképp módosított szabályai vannak, de hétvégén négyen is játszottuk vele, igazából mindkettő elég jól működött.

Ja, hétvégén voltunk családilag “családlátogatóban” egy baráti párnál, jók ezek az alkalmak, amikor elég annyit csinálni, hogy azt nézzük, hogyan produkálják magukat a gyerekek. Én legalábbis imádom ezt. És most szombat délutánra annyira nem sikerült kipihenni magam, hogy szerintem sokkal többre nem is lettem volna képes :)