ARCHÍV – az újak

Megjöttek ma az új munkatársaim, együtt is ebédeltünk most (kb mindenki, aki itt volt az irodáról, ez összesen az újakkal együtt hét embert jelent :D ). Az egyikük egy háromgyermekes anya, a másik egy nálam egy évvel idősebb srác. A csaj szimpatikusabb egyébként egy elsőre, de persze nem hiszem, hogy nekem személy szerint akármelyikükkel is problémám adódna. Azt volt furcsa inkább megfigyelni, hogy milyen óvatosan, milyen esetlenül mozognak mindketten ebben a környezetben, odafigyelnek, hogy mit mondjanak (vagy ne mondjanak), mindenre visszakérdeznek, hogy ki mire hogyan szokott reagálni, mik a szokások, puhatolóznak – szóval ahogy „pozícionálják” magukat szépen magyarul megfogalmazva. Hát, lehet, hogy én is ilyen voltam, nem tudom, meg igazából azt sem, hogy vajon én milyen benyomást keltettem eleinte az emberekben természetes esetlenségemmel és félszegségemmel… És persze most nagyon örülök annak, hogy nem kell ilyen szituációkat újra átélnem, legalábbis mostanában nem. Maradjon is ez így :)