Az elmúlt napok eseményeit azt hiszem, jól jelzi az, hogy napok óta Halász Judit dalokat dúdolgatok magamban, mert nem tudom kiverni őket a fejemből… Elég éles váltás :)
Most kemény három hétig otthon voltam, ami alatt próbáltunk belerázódni a szülővé válás mikéntjébe, nem is tudom, hogy lehetne jellemezni ezt az egészet, talán az “embertpróbáló” egy jó jelző, mindenesetre kislányunk azért többnyire elég toleráns, és nem feszítette végletekig az idegeinket, sőt azt kell, hogy mondjam, az esetek többségében nagyon példásan viselkedik, például egy csomót alszik, és három hét alatt már 80%-os pontossággal azt is sikerült belőnünk, hogy ha épp nem alszik, hanem sír, akkor miért sír, és már több módszert is kidolgoztunk, hogy ilyenkor mi a teendő. Persze ennek különböző fázisai voltak a “na-most-akkor-mit-is-kell-csinálni”-tól (1. hét) a “szerintem-most-így-érez-és-erre-ez-a-megoldás”-ig (3. hét), de mondom, a hatékonyság exponenciálisan növekedett (meg a toleranciaküszöbünk is), és most már csak nagyon kevés dologtól esünk teljesen kétségbe, vagy pánikba, sőt, egy félórás üvöltést már abszolút sztoikus nyugalommal tűrünk, kb egy óra után kezdődik az, hogy ‘vedd-át-mert-ezt-már-nem-bírom-tovább”.
Egyébként élvezem a dolgot, eléggé segített kizökkenni az “unalmas” hétköznapokból, tényleg minden nap van valami extra, persze gondolom, egy idő után ezt is meg lehet unni, de mivel a gyerekek az elején viszonylag nagyot változnak, ezért szerintem még egy darabig meglesz az újdonág érzése :)
Na ennyit a családos élet izgalmairól, ezen a héten már ismét dolgozom gőzerővel, ami azért csalódás, mert realizáltam, hogy hétköznap tulajdonképpen mennyire kevés időt is vagyok otthon. De tényleg, és most már nem is éjfélig tartanak a napok, hanem inkább igyekszem én is lefeküdni tízkor (neadjisten 11-kor), mert ki tudja, éjszaka mi jön még, és akkor másnap ne legyek teljesen olyan, mint a mosott sz*r. Hát kemény dolgok ezek…
Azt nem tudom írtam-e, de lehet, hogy nem mertem nagy dobra verni, hogy október elején másodszor is nekifutottam az angol szóbelinek, és a héten megjött az eredmény, hogy sikerült! Ennek nagyon örülök, már csak azért is, mert nem a határon billegtem (mintha mondjuk egy fellebbezés után lett volna meg, mert ugye az előzőről egy százalékkal csúsztam le), hanem teljesen egyértelműen: meglett. Nem volt hiábavaló az a sok BBC4 hallgatás ezek szerint :) (mert úgy őszintén szólva azon kívül nem nagyon sokat készültem, pont a speaking részre például konkrétan csak annyit, hogy magamnak felmondtam a vizsgatémákról született gondolataimat (volt egy lista, hogy kb. mikre lehet számítani), de ugye a vizsgaszituáció pont teljesen más, szóval ez biztos, hogy nem ért sokat, de szerencsére jó témát húztam, amihez hozzá tudtam kötni a munkahelyi dolgokat, és az szerintem nagyon okosan hangzott :) ).
És még ráadásul a nagyon idegesítő szobatársam/munkatársam is el lett küldve november elsejétől, amit persze sajnálok, de szerintem neki is így lett a legjobb, nekünk maradóknak (most hárman vagyunk összesen) pedig biztos, mert tényleg már akadályozott a munkában sokszor, és tényleg abszolút nem ide való volt szegény…
Azt hiszem sikerült tömören összefoglalnom az elmúlt hetek eseményeit.
Pytta blog 