esti elmélkedés

Egyébként gondolkodtam ezen a munka dolgon, és valamilyen szinten úgy érzem, még hasznos is lehet, hogy most ilyen élethelyzetbe kerültem, mert most legalább ezt is megtapasztalom. Úgy értem, ez egy olyan érzés, mintha teljesen kicsúszott volna a talaj a lábad alól, mintha feje tetejére állt volna a világ, mintha teljesen egyedül maradnál egy végtelen nagy térben, és fogalmad sincs, mibe kapaszkodj. Mármint valami ilyesmi volt az nap, amikor közölték velem, hogy vége. És ilyesmit még nem nagyon éreztem, mert tulajdonképpen azt mondhatom, hogy több, mint simán alakult az eddigi életem. Felvettek a gimibe (egyből), utána felvettek egyetemre (egyből), aztán azt is megcsináltam a kiszabott öt év alatt, és még utolsó évben elkezdtem dolgozni is, tehát még csak az előszelét sem éreztem meg annak sem, hogy milyen az, amikor az ember eszeveszettül és kétségbeesetten munkát keres. És azóta itt dolgoztam végig, ahol még hónap végéig vagyok. Persze közben voltak olyan periódusok (illetve igazán csak egy), amikor úgy éreztem, most körül kell néznem, és be kell adnom pár helyre az önéletrajzom, de ez is teljesen tét nélküli dolog volt, mert senki nem mondta azt, hogy namárpedig akkor mostantól ki vagy rúgva, mehetsz amerre látsz. Szóval nem voltam rákényszerítve a váltásra, most pedig rá vagyok, és végülis valamilyen szinten ennek örülhetek is, mert megtapasztalom, hogy milyen is ez az egész…

Aztán remélem, majd azt is, hogy milyen jó érzés az, amikor az ember isméttalál egy állást, és nem érzi magát teljesen értéktelennek és elveszettnek :)

Bükk

Amikor még nem tudtam, hogy gondolkoznom kell-e majd azon, hogy vajon novemberben hol fogok dolgozni, lefoglaltam a hosszú hétvégére egy szállást a Bükkben, hogy Sz-el pihenjünk egy kicsit. A terv az volt, hogy veszek egy Bükk térképet, és majd kitaláljuk, hogy mit csináljunk. Hát így is lett, ott voltunk három napot (egészen pontosan Répáshután, ha valakit érdekel, tehát inkább a Miskolchoz közeli részen, nem az Egerhez közeli felén), és mindhárom nap másfelé mentünk, és jól le is jártuk a lábunkat :) Azt még álmomban sem reméltem, hogy ilyen időnk lesz, mint amilyen most volt, és ilyenkor az erdő is különösen szép arcát mutatja, amit pár képen illusztrálni is tudok (tényleg nem rajtam múlt, de szerintem iszonyú jók ezek a képek, éshát mondanom sem kell, hogy élőben meg még szebb volt…):

szép fények

szép színek

nagyon szép színek

szép kilátás

Ja és persze – kell ezt még mondani? – rákattintva mindegyik kép eredeti nagyságában is megtekinthatő.

Egyébként egy csomó állatot is láttunk (őz, szarvas, muflon, bagoly), de azokat sajnos nem sikerült lencsevégre kapni…

munkaügyek

Azt hiszem most egészen apatikus hangulatban vagyok, egyszer csak közölte a főnököm, hogy október végétől nem sikerült meghosszabbítani a szerződésemet. Ez egy olyan hír, amire nagyjából minden hónapban számíthattam volna, sőt, ha nagyon komolyan végiggondolom, ez az opció már kb. tavaly év elejétől fennállt nálam, szóval őszintén szólva csodálkozhatok, hogy idáig sikerült kihúzni, de azért mégis meglepetésként ért. Például azért, mert azt gondoltam, most már olyan sokan elmentek, hogy tényleg „szükség” van a munkámra, a „tapasztalatomra”, bármilyen kevés is az, mert valamilyen szinten én vagyok itt legrégebb óta bizonyos munkaterületeken – a kemény három és fél évemmel. De most végre kimondták az ítéletet, ami némiképp megkönnyebbüléssel is eltölt, mert mondhatnám, hogy legalább vége a „szenvedésnek”, vagyis annak a lassú halálnak, ami már év eleje óta megy (akkor kezdődött el az, hogy tömegesen elhagyták az irodánkat és az igazgatóságunkat), és amiről azt gondoltam valamiért, hogy én mégis túlélhetem, de nem. Szóval ez megkönnyebbülés is lehetne, de most mégsem ez a legerősebb érzés bennem. Igazából sok érzés kering bennem, olykor az apatikus semmihez-nincs-kedvem érzés, olykor valami kalandvágyféle, hogy vajon akkor most mi is lesz, olykor meg félelem, hogy vajon akkor most mi is lesz… Mert azért a munka az biztonság is, valamilyen szinten kell az a rutin, hogy reggel bemész, este hazajössz, kb tudod, hogy mivel fog eltelni a nap. Hiányozni fog ez az épület, ez a környék, az ebédelések, az emberek, az asztalom, meg a székem… meg még sokminden. Valahogy a változásokat általában nehezen viselem, de őszintén szólva ettől most nem kéne annyira félni. Mert már olyan sok minden nem kötött ide, tényleg kivétel nélkül minden régi munkatársam elment már, akikkel anno kezdtem itt. Szóval a kötelék nem volt szoros, de azért mégis volt – illetve van. Meg ez a bejelentés is olyan hirtelen jött most, azt sem tudom, hova kapjak, befejezzem-e a munkáimat (minek? hogyan?) kinek adjam át őket, hol keressek másik állást, mivel frissítsem fel az önéletrajzomat… Azt hiszem most elég sok dolgom lesz. És a legrosszabb, hogy tényleg azt kezdtem már hinni, hogy márpedig most egyenesben vagyok, mert volt feladat, még sok is, de ezeket még ráadásul szerettem is csinálni, valamennyire már otthon éreztem magam ebben a munkakörben. Persze lehet, hogy máshol még jobb lesz :) Csak akkor megint megszáll az apatikus állapot, és nincs kedvem semmihez…

kukoricázás

(Jelzem, hogy ez a poszt már korábban íródott, csak most tudtam feltölteni a freeblog dolgai miatt – bár elvileg visszadátumozva teszem fel)

Hétvégén elmentünk a már-már hagyományszámba menő vönöcki kukoricaszedésre szordzs-ékhoz. A program nagyjából hasonló mindig, péntek este megérkezünk, szombat reggel elkezdjük leszedni a kukoricát, délután berakjuk a góréba, aztán elmegyünk egy szabadon választott termálfürdőbe, ott jó sokáig áztatjuk magunkat, vasárnap még kivágunk annyi kukoricaszárat, amennyire van időnk, és ebéd után nem sokkal indulunk haza.

Hát ez így ment most is, a pénteki indulás kicsit nehézkes volt ugyan, egyrészt, mert eleve később indultunk, másrészt mert még útközben is voltak fennakadások, de végülis szerencsésen megérkeztünk pontban éjfélkor. Kicsit sajnáltam, de Sz most nem tudott jönni, mert lebetegedett a héten, és bár pénteken már jobban volt, azért ezt a hétvégét nem vállalta be, mert annyira jó időt nem mondtak… De azért így is voltunk öten. Meg annyira sok kukorica sem volt (mint mondjuk két éve), úgyhogy egész vígan ment a szedés, kora délutánra végeztünk, és négykor már a sárvári termál bejáratánál toporogtunk. Jó volt ez is, bár itt meg a szaunában voltak kellemetlenségek, de végülis túltettük magunkat rajta, meg a vízicsúszdák kárpótoltak mindenért. De jó volt a melegvizes rész is, én legalábbis el tudtam tölteni elég sok időt ott is. Vasárnap reggel aztán valamiért elég későn tudtunk csak összeszedelődzködni, de végülis sikerült, a munka több, mint felét szerintem megcsináltuk így is, és ez az a rész, amit sose szoktunk teljes egészében befejezni emlékezetem szerint. Aztán ebéd, elláttak minket mindenféle útravalóval, és már robogtunk is haza – többek között két fatörzzsel a csomagtartóban, de ezt ne kérdezze senki, miért :) Szóval összességében jól telt a hétvége, Ati barátomékat is régen láttam már, meg egyébként szordzsot is, egész olyan volt, mint a régi szép koleszos időkben, valamin mindig el tudunk hülyéskedni, legyen az háromkilós lipóti kenyér, vagy akármi más.

zene

Szerintem ez egy zseniális csatornapromó, amit még Angliában láttam, amikor nyaraltunk (egyszer kapcsoltam csak be a TV-t, amikor kezdődött az olimpia, mielőtt bárki is rosszra gondolna, hogy nyaralás közben miért TV-zek…):

Most valahogy megszólalt a fejemben az All Together Now, onnan jutott eszembe a spot, amúgy ezt a videót már akartam posztolni akkor is, csak valahogy nem jutottam el idáig.

Egyébként a másik zene, amit már három(!) napja újra újra elkezdek dúdolni magamban, a U2: Beautiful Day. Fogalmam sincs, hogy ez miért van, lehet, hogy meg kéne hallgatnom a számot (már kb egy éve nem hallottam, a semmiből jött), és akkor kimenne a fejemből… De az is lehet, hogy akkor csak még jobban befészkelné magát :)

Sch mátrix

Vasárnap este még a Schönherz mátrixra is elmentünk, mert az jó. Én szerdán hallottam a dolgoról életemben először (tudom szégyen, dehát nekem ez eddig kimaradt, ez van, mentségemre legyen, hogy nem vagyok BME-s, és már nem is leszek soha), mármint arról, hogy van ez az esemény egyáltalán. Na mondom, akkor behozom a lemaradást, meg is nézem élőben, hogy milyen. Ha még esetleg rajtam kívül is van olyan, aki nem tudja mi ez, az előbb tájékozódjon >>erről az oldalról<<.

Jó volt, pont időre érkeztünk, mármint, hogy akkor kezdték. Viszont kicsit sokáig eltartott, meg egy idő után eléggé önismétlődővé, meg unalmassá vált, de azért egyszer tényleg vicces volt ott lenni. Ja meg hát nyilván a poénok 95%-át nem is értettem, mert ahhoz legalább 5 éve képben kellene lenni a Schönherz Qpával, meg ilyenekkel, de ezzel együtt pár olyan dolog is volt, amin én is tudtam mosolyogni. És ez egy remek alkalom, hogy ismét képekkel dobjam fel az oldalt végre :)

ilyenek voltak

meg ilyenek

Meg ilyen sok ember nézte. A képeket természetesen nem én csináltam, így a minőségükért sem tudok felelősséget vállalni…

esküvők

Az elmúlt két hétben két esküvőn is voltunk, mindkettőn osztálytársakkal, és osztálytársaknak (összesen háromnak :) ). Találkoztam már évek óta nem látott osztálytárssal is, meghát azok is jöttek – mindenki, aki tudott –, akikkel úgy amúgy össze szoktunk járni.

Más volt egészen a kettő, de mindkettőn jól éreztem magam. Mindkettőben voltak megható(bb) pillanatok, meg vicces részek, meg versengés, amiben mindig jó helyezést ért el a #9fc csapat :), meg voltak nagy evés-ivások. Kiderült, hogy a régészlányok jobb bulit csapnak, mint a metálos fiúk, viszont utóbbiak jobban fogyasztják a pálinkát, volt minden klasszikus elem egyébként, például elraboltuk a menyasszonyt, bár ez valószínű minden idők legbénább „rablása” volt, viszont utána legalább volt pezsgőivás cipőből a vőlegénynek, amit állítólag már nem így csinálnak, de mi konkrétan beleöntöttük :). Voltak vicces ajándékátadások is, és volt olyan is, hogy valaki pont ugyanazt vette, mint amit mi osztálytársak – na az annyira nem volt vicces, de legalább mi adtuk oda előbb, úgyhogy talán nekünk volt kevésbé kínos, de azért jót röhögött mindenki.

És most van két újabb házaspár a társaságban. Ami mondjuk nem tudom, mit jelent, de azért hosszútávon biztos érezhető lesz majd, hogy változik az „összetétel”, vagy az aktivitás, vagy valami a baráti társaságban. Félelmetes, de néha tényleg kezdem úgy érezni, mintha kicsit már felnőttek lennénk…