Kis gerillamarketinget folytattam, és kiküldtem még pár meghívót e-mailen olyan embereknek, akiket egyébként nehezen érek el, és fogalmam sincs, hogy mi a postai címük… Még a végén hasznát veszem az iwiw-nek/facebook-nak, de komolyan :)
Az ígért képes beszámoló: nem szerkesztettem be a másik bejegyzésbe, hanem inkább külön teszem, szóval ilyen helyeken jártunk:
Ez a Szent Anna-tó, amit még gyorsban hétfő reggel megnéztünk útközben, ez volt az egyetlen ilyen nagyobb megálló.
Ebben a kis egyszerű vártemplomban volt az esküvő, szerintem hangulatos volt (a kép meg nem tudom, miért ilyen természetellenesen kékes árnyalatú, de ezzel most nem tudok mit csinálni).
Random útmenti hangulatkép a kocsiból fényképezve
Ezt meg így a végére csak azért, mert vicces. Van Romániának kb 50 kilométer autópályája is, amit igazából senki nem használ, mert nem nagyon köt össze semmilyen települést. Nekünk viszont pont kapóra jött, mert így ki tudtunk kerülni két nagyobb város is, éshát nem utolsósorban gyorsabban haladhatunk. A kép csak az út ürességét hivatott illusztrálni :)
Ez most így nem az igazi, mert nincsenek nálam képek, amiket feltehetnék illusztrációképpen, de azért a szöveget megírom, aztán majd update-elem a posztot mondjuk holnap.
Szóval: hosszú hétvégén voltunk Sz-el, méghozzá Erdélyben egy esküvőn (most jut eszembe, a road map-et be tudom rakni, és akkor lesz kép :) ). A táv kb 750 km volt, szüleim kocsiját kértem el rá, és azt kell tudni még mindehhez, hogy jómagam szerintem életemben nem vezettem még egyhuzamban többet 200 km-nél. Most nagyon gondolkozom, de nem. Sz-nek még nincs jogsija, tehát a váltásnak még a lehetősége sem állt fenn, de fejben felkészültem nagyon, hogy ne legyek fáradt, meg figyeljek mindenre, meg ilyenek; és arra jöttem rá, hogy szeretek vezetni! De tényleg, rohadt jó volt pénteken is, meg tegnap is reggel fél ötkor felkelni, bepakolni a kocsiba, és menni egész nap (persze azért megálltunk pihenni, legalább háromszor húsz percre/félórára mindkét alkalommal), és nézni a térképen, hogy ennyit haladtunk, számolgatni, hogy még ennyi van hátra, az kb ennyi óra… És a végén pedig megérkezni. Szóval élveztem, meg nem mondom, hogy nem izgultam, de így utólag belegondolva azért annyira nem volt durva, mint amire számítottam. Mármint fáradtság, meg ilyenek szempontjából, egyáltalán nem mondom, hogy a vezetés utáni estéken már abszolút semmit nem tudtam kezdeni magammal, elfáradtam persze, meg el is tompultam rendesen, de azért nem az volt, hogy bedőlök az ágyba, és alszok 12 órát.
Na de időrendben haladva: pénteken reggel fél hatkor már a kocsiban ültünk, kilenc körül értünk a határra, előtte tankoltam egyet (ami egyébként hiba volt, mert a román benzin olcsóbb nem is kevéssel), aztán szépen lecsorogtunk, először kicsit szokni kellett az ottani vezetési stílust, de azért belejöttem. Ugyanis nem a magyarok vezetnek durván, egyáltalán nem; a románokhoz képest mi kismiskák vagyunk. De tényleg. Először próbáltam még településeken ötvenre-hatvanra visszalassítani, aztán amikor már azt láttam, hogy a kamion előz a záróvonalon a falu közepén, akkor realizáltam, hogy ez itt nem működik. És mindenhol ez volt, szerintem a románoknak az első dolog amit megtanítanak az autósiskolában: ha előtted van valaki, ELŐZD meg. Mindegy, hogy százzal megy, vagy akár száztízzel főúton (kipróbáltam), mindegy, hogy kanyar jön, előzni tilos tábla, záróvonal, dupla záróvonal, település, vagy szerpentin, ELŐZZ. Sz szerint a visszaúton már én is átvettem ebből, de azért próbáltam higgadt maradni, merthát mi azért nem is siettünk, az utakat sem ismertem annyira (az útminőség egyébként vállalható, itthon sem jobb…), és különben is: nem az én kocsim, meg külföldön ne kössek már ki az árokban…Így is jó sok szabályt megszegtem, de nem volt se rendőri atrocitás, se másmilyen… Egy eset volt, amikor már csak két falura voltunk a céltól, kanyarodok be a mellékútra, int egy rendőr a járdán, na mondom megállás. Szépen kisorolok, erre nyílik a hátsó ajtó, beszól a rendőr, hogy melyik faluba szeretne eljutni: nem ellenőrzött, csak éppen stoppolt :) Kicsit feszült volt az a tíz perc amit együtt töltöttünk, de azért ez egy utólag belegondolva vicces volt.
Szombaton volt az esküvő, este lagzi, ez ottani viszonyok között kis esküvőnek számított (kb 130-an voltunk), csak egy napos, disznóvágás se volt, hanem étteremben ettünk, meg annyira nem is volt ultratradicionális, de azért én élveztem, meg így is volt pár székely sajátossága, amik itthon elég furcsán néznének ki (pl. az ajándékozási szokás: mindenki kap egy borítékot, és belerakja a pénzt – mindezt a lagzi közepén kb egy meghatározott időpontban -, és odaadja a párnak; ergo nem vesznek semmilyen ajándékot, mindenki pénzt ad; vagy a menyecsketánc keringő volt, ez is fura szerintem, de ott így szokás…), hajnali négyig roptuk mi is rendesen.
Vasárnap kicsit pihentünk, meg akkor esős idő is volt, úgyhogy nem tudtunk sokmindent csinálni, ezért csak átmentünk a vőlegény családjához egy kis családi sütögetésre, meg a maradékok elfogyasztására…
Hétfőn már négykor keltünk, picit más úton indultunk, megnéztük még gyorsan a Szent-Anna tavat is (amiről vannak szép képek), és tovább hazafelé.
Itt a legnagyobb esemény az volt, amikor Nagyvárad előtt egy akkora zápor kapott el, hogy konkrétan meg kellett állni a kocsival az út közepén, és öt percet várni, mert az ablaktörlő nem tudott olyan gyorsan mozogni, hogy bármit is lássunk… Ilyen szituációban sem voltam még. Aztán útközben még esett párszor az eső, de ilyen durva nem volt sehol. Végül kilenckor értünk haza a lakáshoz, teljesen jó volt. Jó kis hétvége volt :)
Nemadomfel, még mindig reménykedek, keresek, kutatok, sőt, meglehet, hogy némileg új területeket is sikerül feltérképeznem nemsokára a lakáspiacon – mert ez a rész már kezd egy kicsit uncsi lenni valljuk meg őszintén :) Most egyésugyanazon utcában néztem meg két különböző lakást, az utca két végében (egyébként ez a ’most’ is már múlt héten volt, de ez teljesen mellékes információ):
Na hol járunk? :) (amúgymeg: trükkös kis kép, nem?)
Tegnap este gondolom kifejezetten örült a pizzafutár, amikor háromnegyed kilenckor leadtunk egy rendelést. Illusztrálom képekkel is a viszonyokat (köszönet az idokep.hu-nak ahonnan a képeket loptam). Elég durva volt – persze mint gondolom sok helyütt máshol is.
Mentségünkre legyen, hogy maga a pizzéria nincs több, mint 500 méterre tőlünk, de ez pont elég lett volna tegnap este, hogy bőrig ázzunk.
Az viszont szomorú, hogy az egyik ablakunknak úgy kirohadt a tokja is már, hogy konkrétan nem lehet becsukni (illetve hiába csukjuk be, kinyílik). Ez most még annyira nem gáz, de télen az lesz. El kell innen költözni… :)
>>EZ<< egy vicces gyűjtemény arról, hogy milyen lesz a jövőnk az egyes filmek szerint (tehát: évszám –>filmcím –>max kétmondatos leírás). Összeszámoltam mennyit láttam belőle, 45 a 73-ból, az végülis egész jó arány.
A lista jól összeszedett, igazából nekem csak a régivonalas sci-fi-k hiányoztak, de azok lehet, hogy a jelenhez képest már a múltban játszódnak (ami elég bizarr egyébként), vagy egyszerűen nincs konkrét időpont amiben játszódnak (ez egyébként valószínűleg igaz a legtöbb kimaradt filmre). Ilyenekre gondolok, mint az Alphaville, a Metropolis, a Clockwork Orange, az Escape from New York, a The Thing, a War of the Worlds, a Fahrenheit 451, a Brazil… Nameg persze pár anime kimaradt, mint a Neon Genesis Evangelion, vagy az Appleseed, de ezt nem rovom fel, merthát azért ott van a két legnagyobb kult, a Cowboy Bebop meg a GITS (meg az Akira is amúgy).
Június úgy telt el, hogy gyakorlatilag alig volt igazán jó idő hétvégén, valami mindig „beárnyékolta”. És igazi kánikula idén nyáron szerintem most volt először, és ezt sikerült a lehető legjobban kihasználni; épp erre a hétvégére szerveződött az a Velence-parti, amit már kb tizedikes korunktól kezdve rendszeresen megtartunk minden évben. A forgatókönyv persze azóta sokat változott, régen biciklivel jöttünk le, most kocsival, régen belógtunk a fizetős strandra röpizni, meg beeveztünk csónakkal mentőmellény nélkül, most csak a vízben dobálgattuk a labdákat, régen egy páran úgy berúgtak, hogy még a vodkával töltött vízipipából is kiitták a maradék undorító dohányos alkoholt, most meg csak kellemesen iszogattunk… De a lényeg nem változott, reggel későig alvás, utána kómás reggelizés, aztán le a vízhez/random játék rossz idő esetén (vagy mindkettő felváltva), este sütögetés a tűzön, utána valami játék, vagy kártyázás még nagyon sokáig, közben persze megy a zene, este meg bedőlni az ágyba, és kezdődhet minden elölről.
Szóval most jól kifogtuk az időt, ennyi embert én még azon a strandon életemben nem láttam, volt sok kör Bang!, meg gyilkosozás változó népszerűséggel (aztán amikor én voltam mesélő, akkor abba is hagytuk, mert véletlenül jól elrontottam az egész játékot :D ), sült szalonna hagymával, vízipipa vegyes-gyümölcsös dohánnyal – ami kell. És nem utolsósorban a társaság, ami a legjobb az egészben, főleg, ha belegondolok, hogy milyen régóta is jövünk így össze… Persze nem mindenki minden évben, pl tavaly én nem voltam, idén meg mások hiányoztak, de azért néha így-vagy látjuk egymást, és ez tök jó.
Megint lusta voltam időben beposztolni az eredményeket, ezért most megint egy nagyobb áttekintő térkép jön – amiken egyébként sokkal könnyebb beazonosítani, hogy hol járunk. Megnéztem most is egy újabb jó sötét lakást, aminek egyébként ez volt szinte az egyetlen baja, meg az, hogy a konyhát rendbe kellett volna szedni, amúgy élhető szerintem, nagy is volt, meg jó szobaelosztással, meg minden. De így nem játszik… A másik meg vicces volt, bemegyünk az udvarra, kis betonplacc, középen pár kókadozó növény ezekben a nagy fadézsákban, de egyáltalán nem ízlésesen elrendezve, ingatlanos szövege: „nagyon szép már az udvar is, két éve díjat is nyert, mint a legszebb udvar!” Nem akartam visszakérdezni, hogy: a legszebb udvar az utcában? Vagy hol? Mert max kerületi szinten tudom elképzelni, de még az is túlzás lenne szerintem, inkább volt hervasztó látvány. Aztán az a lakás se nyerte meg a tetszésemet, az ingatlanos meg tovább tukmálta magát, hogy menjek be vele az irodába, itt van öt percre, és tud még mutatni RENGETEG lakást, ami megfelel az igényeimnek. Mondtam neki, hogy nem, nincs időm – és amúgy sem tud olyat mutatni, amit még nem láttam… Nem ma kezdtem én sem a keresést, titkos jollyjoker lakások pedig nem léteznek, bármennyire is szeretné az ember. Illetve ha vannak is, azt nem nekem fogják ajánlgatni, de ebben az árkategóriában nincsenek, ebben én biztos vagyok. Szóval a történet még mindig folyt. köv.
Nem szoktam a facebook-on lógni, (nagyjából soha, mondjuk pont ezen a héten valamiért legalább hét ember is megtalált és felvett ismerősnek, akiket vissza kellett igazolni, de kb ennyi volt a tevékenységem az oldalon), de ezen a képen jót nevettem, meg szerintem az is viccesnek találja, aki nincs is fenn az oldalon (mert van ilyen ember). Mellesleg szerintem dacból nem fennlenni hülyeség, úgy kell csinálni, mint én: fenn lenni, csak soha nem nézni rá :) Mert így legalább más kapcsolatba tud veled kerülni – mondjuk állítólag nekem még az üzenőfalamra írás sincs engedélyezve senkinek, egyszer volt egy hullámom, amikor próbáltam beállítgatni ilyen dolgokat; ezt lehet, hogy feloldom – majd ha egyszer nagyon unatkozom, és megtalálom, hogy kell…Ja, mert természetesen noob is vagyok az egészhez, de ez általában így szokott lenni.
Na mindegy: a kép gondolom biztos too old, de én ezt még nem láttam, ezért nekem jó volt. És akkor lassan indulhatok is a Velencei-tóra (!!!)
KATT rá, és végigolvasni! (hosszú, de jó)
Hétvégén voltam abban a nyári táborban, ahova egy ideje minden nyáron ellátogatok, sajnos egyre rövidebb ideig, most konkrétan a 10 napból csak két és felet tudtam ott lenni. De azért jó volt „elindítani” a tábort, tavaly azt hiszem pont a végére estem be, az is jó volt, de akkor kicsit úgy éreztem, hogy sok jó dologból kimaradok. Most ezt nem érzem, mert nem mondja el senki, miből maradok ki :)
Volt egy nosztalgianap szombaton, ez külön érdekesség volt, ugyanis idén 15 éves a „tábor”, és eljött egy csomó régi tag, meg az első táborvezetők, természetesen sokan azóta már családdal meg minden, a létszám meg szépen megduplázódott, vagy majdnem megháromszorozódott… Beteszem a csoportképet, mert szerintem tök jó hangulata van, persze lehet, hogy csak nekem, aki sok mindenkit ismerek… (és én is ott vigyorgok a képen!)
Szürreális jelenet játszódott le tegnap a postán, ami egyébiránt jellemző is kis hazánkra, bár én eddig csak idősebb emberekkel kapcsolatban tapasztaltam…
Szóval állok a sorban, be akartam fizetni négy darab csekket, ez kb két és fél percet vesz igénybe. Egy ember volt mindössze előttem, gondolom azért nem állt senki mögé, mert ő nagyon hosszú ideig ügyintézett, de már láttam, hogy a vége felé jár, ezért én odaálltam. Egyszer csak azt veszem észre, hogy a mellettem álló sorból egy nálam nem sokkal idősebb srác kicsit átorientálódik mellém, és az én ablakom felé nézeget. A mögöttem lévő hölgy megkérdezi tőle, hogy mégis miben mesterkedik, erre kiböki, hogy ő csak egy csekket szeretne befizetni, de az előtte levő ember már egy fél órája nem bír végezni – aztán megkérdi, hogy beállhat-e elém, gyors lesz (itt kellett volna elküldeni a p*csába, de nem vagyok bunkó, meg annyira amúgy sem siettem… Pedig – ha az a hölgy nem kérdez rá, szerintem szó nélkül beáll elém, igazi taplóforma volt, pedig kinézetre semmi extra, jólszituált, kissé alteres fiatal srác).
Jó, beáll elém, sorra kerül csekk befizet, kérdi a postás, hogy nem akar-e kitölteni valami lapot, amivel visszanyerheti a befizetett összeget (biztos tudjátok – aki járt már postán, az ismeri). Erre a srác kicsit hezitál(!), hogy múltkor sem nyert vele, aztán rájön, hogy najó, mégis megpróbálja(!!). A hölgy mögöttem csendben fulladozik, hogy örüljön, hogy előreengedtük, most meg még elkezd itt lapokat kitölteni, én eleresztettem egy hangosabb köhintést, hogy takarodjon már haza (ezt persze nem mondtam hozzá, csak gondoltam), de ezt elengedte a füle mellett, vett még egy bélyeget is(!!!), meg még nem tudom mit szórakoztak ott, de k*rva ideges lettem no perc alatt. Aztán persze nem mondtam neki semmit, mert én nem vagyok olyan, meg egyébként is, nem ér meg ennyit az egész, de komolyan mondom, az ilyen embereket sípcsonton kéne rúgni az utcán… Na most szépen kidühöngtem magam, jöhet a hétvége :)
Egy kicsit lemaradtam a lakásnézős beszámolókkal, viszont nem kell aggódni, TI nem maradtatok le semmiről: még nem vettük meg az igazit. Viszont a keresés természetesen nem állt le, mindig vannak újabb és újabb versenyzők, bár igaz ami igaz, kicsit már félgőzzel és megfáradva indulok/indulunk neki általában. Ami az elején még izgalmas, és újdonság volt, most már kezd rohadt unalmas lenni, ahogy belépek a sokadik sötét, előnytelen elosztású, rossz környéken lévő romos állagú épületben megbúvó lakásokba…Na meg az is igaz, hogy nekem már van befutóm, amit el tudok képzelni magaménak, csak azért még él bennem valami remény, hogy hátha találok valami még jobbat/olcsóbbat, és akkor az milyen jó lesz – hát eddig ilyesmi még nem történt. De nem adjuk fel, és talán olyan sok idő már nincs is hátra (vagy ki tudja), szóval kibírjuk szerintem.
Illusztrációnak meg legyen itt egy összefoglaló térkép, kp ezek a környéken mozgunk már jó ideje, úgyhogy igazából tökmindegy, hogy egyértelműen beazonosíthatóak-e a helyszínek, vagy nem (egyébként ezen pont, hogy nem, mert kellően kicsi a térkép felbontása…)
Pytta blog 