Na végül nem lett semmi tegnap este. Mostanában Sz-el elkezdtünk lakások után nézelődni, mert legkésőbb ősztől szeretnénk otthagyni az albérletet (talán gazdaságosabb is, meg talán feljön Sz öccse is Pestre, és akkor lakhatnánk együtt egy másfélszobásban, neki sem kellene koleszt/albérletet fizetni, meg nekünk sem). És mivel sosem lehet elég korán kezdeni, ezért egypár hirdetésre visszaírtunk a napokban, hogy megnéznénk. Hát tegnap lett volna az első helyszíni szemle, de igazából örülök, hogy nem lett belőle semmi. Az ingatlanos, akivel telefonon egyeztetettem amúgy is egy agresszív hangú bunkó hölgy volt, aki miután közöltem vele, hogy megnézném a lakást, megkérdezte, hogy „de ugye meg is akarom venni, mert ha csak úgy nézegetek, akkor inkább hagyjuk az egészet…” Miután köpni-nyelni nem tudtam pár másodpercig, legszívesebben megmondtam volna neki, hogy „…DE, igazából csak unatkoznom, és passzióból nézegetek eladó lakásokat, amúgy eszembe sem jutott megvenni.”, de persze nem ezt mondtam.
Szóval tegnap estére beszéltük meg, aztán amikor odaértem, felhívtam, hogy akkor ő hol van, erre mondja, hogy a tulaj beteg lett, ő meg próbált hívni többször is, de foglalt voltam. Ahha, IGEN. SMS-t meg nem tudott volna írni. Egyébként egész nap kb 40 másodpercet beszéltem telefonon, metróban nem voltam, tehát nekem ne mondja, hogy többször próbált hívni, mert egyszer sem próbált. Nem fogadott hívásom sem volt. De mindegy, amúgy sem tetszik a lakás már kívülről sem, legalább most már ezt kihúzhatom a listáról :) Holnap egyébként folytatódik a sztori, másik lakás, másik ingatlanos, hang alapján barátságosabb, de mondjuk ez sem az a lakás lesz, amire azt mondom, hogy azonnal írjuk meg az adásvételit…
Egyébként (most nagyon más téma következik), kicsit lehangolt vagyok, tegnap este kaptam egy e-mailt, hogy meghalt az egyik csoporttársam(!). Nem mondom, hogy nagyon szoros kapcsolatban voltunk, kb kétszer beszélgettem vele összesen az öt év során (na jó, lehet picit többször), de kicsit megrázott ez a hír. Valami baleset történt, de nem írták, hogy mi… Szóval most ez be-bevillan a gondolataimba, hogy ilyen megtörténik, és igazából bárkivel megtörténhet, velem is, és milyen furcsa, hogy olyan sokat tervezgetjük a kis életünket, és néha ilyen váratlan események közbejönnek, amivel nem lehet mit kezdeni… Nekem nem nagyon halt még meg közeli hozzátartozóm, vagy csak kiskoromban, akire már olyan nagyon nem is emlékszem, szóval ezért is van az talán, hogy ennyire nagy hatással van rám most ez. Na mindegy, ezt csak úgy leírtam, nem tudom miért.
Pytta blog 