ARCHÍV – lánclevél

Lánclevélben kaptam, most beteszem ide, mert szerintem vicces, de mondjuk hogy annyira sokmindenkit ne botránkoztassak meg, azért nem teljes egészében lesz minden látható :)

“Hello!

Semmiféle politikai E-Maileket többé!
Semmiféle vallási Maileket többé!
Semmiféle lánclevél Maileket többé!
Semmilyen szerencse Maileket (ön nyert) többé!
Semmiféle adakozó E-maileket többé!

Térjünk vissza arra, amire az e-mailt egyáltalán kitalálták…!

(A továbbiakban pedig ha legördíti az ember a levelet, ez látszik: – szerk. megjegyzése )

>>KÉP1<<

>>KÉP2<<

>>KÉP3<<

>>KÉP4<<

>>KÉP5<<

>>KÉP6<<

>>KÉP7<<

Ha ezt a Mailt nem küldöd el legalább 7 embernek, abszolút semmi sem fog történni!”

 

Elég egyszerű poén, de azért annyira nem rossz… :)

ARCHÍV – kocsma + korcsolya este

Tegnap este egy érdekes helyen voltam. Azt hittem már láttam egy pár underground kocsmát – de ilyet mint most, még nem. Az egyik munkatársunk vitt el, kivételesen nem gyakornok, de amúgy mindenki más gyakornok volt – szóval a szokásos csapatból. De ez valami olyan hely volt, ahova azt mondták, „csak úgy” nem lehet lemenni, azért ’vezetett’ ez a munkatársunk – és tényleg. Az a neve, hogy Volán club, vagy klub, nem tudom (József utcában van ha valaki keresi), egy ablaktalan pincekocsma, a bejáratnál egy kis tábla, hogy „Belépés csak tagsági igazolvánnyal”, és semmi más cégér, vagy reklámtábla vagy ilyesmi… A helyet valami idős házaspár vezeti, akik közül most csak a nénit ismertük meg, aki mindenféle vicces sztorit mesélt nekünk amíg ott voltunk, de tényleg folyamatosan (nyilván nem ma kezdte a kocsmároskodást). Szóval olyan igazi családias hely ez, van egy törzsgárdája, akiket névről ismernek a tulajok, amúgymeg gondolom kb nem jár oda senki más. Igazi büdös füstös lepukkant hely, különösebben nem is olcsó szerintem, olyan pesti árakkal megy, de gondolom aki lejár ide az azért szereti, mert olyan barátságos és meghitt a hangulat. Igazából a falusi kocsmákat is ezért szeretik az odajárók, csak Pesten ritkább az ilyesmi, azért számít talán kuriózumnak – bár szerintem ha valakinek van egy törzshelye, akkor bárhol ismerősként fogadják, csak itt már ismeretlenként is olyan barátságos volt a fogadtatás :)

Na mindegy, itt amúgy nem maradtam sokáig, amúgy is csak csocsózni mentem le, elvesztettem kb négy meccset, meg talán egyet nyertem, aztán úgy gondoltam, hogy most akkor ez így elég is volt. Utána hazamentem, és még gyorsan leszaladtam az óbudai Fő térre, ahol megnéztem a korcsolyapályát. Még pénteken mondták, hogy nemrég nyílt ingyenes koripálya, mondom ezt meg kell néznem – és tényleg.

Az egész pálya kb akkora, mint egy… nem is tudom, mint egy röplabdapálya, vagy ilyesmi, nem sokkal nagyobb, mint a suliban a tornatermünk volt – szóval kicsi. Viszont: tényleg tökingyen van, ruhatár sincs (igaz, a cipődre sem vigyáz senki amit ott hagysz a korcsolya átvétele után), és annyit lehetsz ott ameddig csak akarsz, elvileg reggel nyolckor nyit és 22-kor zár, de én pl. 22 után öt perccel jöttem el, és még akkor vígan csúszkáltak rajta emberek. A Fő tér szépen ki van világítva, meg vannak árusbódék is, szóval van egy ilyen ádventi vásár hangulata, meg az egy amúgy is szép hely, érdemes elnézni oda csak úgy is, már ez is kárpótol a pálya kicsinységéért… Éshát az is jó benne, hogy nekem egy negyed órára van gyalog otthonról, villamossal csak tíz perc, vagy ha egyből jön, akkor öt perc – két megálló és ott vagyok! Ja és ugye ilyen estefelé (én kilenc után értem oda) már annyira sok ember sincs, most összeszámoltam, tizenöten voltunk egyszerre legtöbben a pályán, igaz, abból nem mindenki korcsolyázott is egyidejűleg, de ennyit még simán bír a pálya, szerintem olyan harminc emberig még nem érezni tömegnek a tömeget. Szépen el is határoztam, hogy ide eljövök legalább hetente egyszer, de akár többször is jó lenne, a tegnap este különösen jó korcsolyázóidő volt, mert nem volt annyira nagggyon hideg, de azért meleg sem, és nem esett az eső/hó, meg a szél sem fújt. Na ez volt a reklám helye, tovább nem dicsérem, meg kell nézni! :)

ARCHÍV – parti

Pénteken voltak nálunk osztálytársaim, afféle előhuszonhetedike partit tartottunk, mert ez ugye huszonhatodika volt, de most akkor emiatt nem is találkoztunk 27-én (meg én amúgysem voltam Pesten). Jól sikerült, mint általában az ilyen találkozások, még stoker barátom is eljött, akit már… több mint egy éve nem láttam személyesen (igaz, fényképen sem… :) ), meg még jó sokan, alig fértünk el megint; csináltunk zsíroskenyeret, meg forralt bort is, volt evés-ivás ahogy kell, játszottunk Carcassonne-t, aztán meg elkezdtünk vénkurvázni, de annak mondjuk nem jutottunk a végére – amúgy jobb is, mert végig én voltam a vénkurva… Közben pedig megbeszéltük ismét az élet nagy dolgait ahogy szoktuk, a pszichológus-szakma nehézségeitől a szülés fájdalmasságán keresztül a nyugdíjreformig – szóval vicces témák kerültek elő. Ja és közben pedig láttuk az év első hóesését, amit nagyon sajnálom, hogy nem fényképeztem le, de így is jó volt, valamikor este kezdett esni, és éjfél után már egész jól meg is maradt, és tök jó volt kinézni az ablakon, tiszta fehér volt minden :) Szóval úgy látszik lassan elkezdődik a tél talán – mondjuk ideje is lenne!

ARCHÍV – puzzle

Kiraktam életem első nagy puzzle-jét. Vagyis jó, nem én raktam ki teljesen, de én fejeztem most be, meg az utóbbi időben kb már csak én szenvedtem vele (két viszonylag homogén folt maradt a legvégére). 1500 darab volt, és szerintem kb. pont egy teljes évig készült :) igaz, azért ebben nagy szerepe volt annak, hogy itt van Sz-éknél, és annyira sokat nem vagyunk itt és amikor itt voltunk, akkor sem mindig raktuk persze… Kerestem róla képet a neten, de egyszerűen nincs, ez valami olyan limited edition lehet, hogy sehol nem találtam meg… vagy csak én vagyok béna. Viszont itt van eredetiben a helyszín:

A puzzle-ben ehhez képet kicsit kevesebb az előtér, és kicsit több a háttér, ami egy ennél sokkal sűrűbb fenyőerdő – itt volt az a két folt amit a végére maradt. De amúgy stimmel a többi :)

De van már másik is, fenn az albérletben, amit még ha jól emlékszem, névnapomra kaptam, ami nyár elején volt – na abból eddig kb a keret van kész :) De most, hogy már ez kész van, azt lehet intenzívebben rakni – ja és az csak ezer darabos, szóval gyerekjáték lesz :) Így néz ki amikor kész van:

ARCHÍV – animeeee

Sose gondoltam volna, de most valahogy ismét fogékonyabb lettem az animékre. Régen elég sokat néztem, azt meg kell hagyni, de kb olyan két-három éve ez a „szenvedély” erősen alábbhagyott, miután rengeteg szemetet megnéztem, és egyszerűen ráuntam az egészre (nem mellesleg milyen az az ember aki ennyi idősen ilyeneket néz?? J )… Azóta kb még egyszer megnéztem a Cowboy Bebop-ot kb egy éve, meg most elkezdtük (már kb fél éve) a Samurai Champloo-t újra, de azzal valahogy nem haladunk Sz-el… És ezen kívül gyakorlatilag semmi, nem is érdekel már, nem követtem a „híreket” meg semmi ilyesmit…

Viszont tegnap valahogy újra rábukkantam olyan dolgokra, amik elkezdtek érdekelni, és rájöttem, hogy mééééég mindig van lehetőség a témában… egy kicsi. Volt egy nagyon kedves gyilkolós sorozat, aminek az volt a címe, hogy Black Lagoon, először csináltak belőle 12 részt, aztán még 12-t, és gondoltam, hogy ezzel vége is, ezeket nem szokták annyira elhúzni, meg különben is, ez már kb 3-4 éve volt. Viszont most kiderült, hogy megfejelték a sorozatot újabb öt résszel, amit nem tudom milyen szisztéma szerint adnak ki, de kb idén nyáron kezdték, és jövő tavasszal fogják befejezni (még egyszer mondom, ÖT részről van szó csupán), és mindezidáig kettő azaz kettő részt lehet belőle beszerezni – de azokat este gyorsan be is szereztem J Szóval ez a Black Lagoon Roberta’s Blood Trail, ahogy elnézem fikarcnyit sem változtattak a sorozaton, kinézetben sem, meg az eseményeket tekintve sem. Egy kis csapatról szól a sorozat, akik már nem is tudom, hogy fejvadászok, vagy bérgyilkosok, vagy csak simán kalózok, de folyton maffiügyletekbe keverednek, meg nácikkal harcolnak, meg mindenféle elvetemült emberekkel, és erről szólnak a részek. Ropog a géppuska, fröcsög a vér, de a karakterek nagyon jók, meg a zenéje is, meg az egész feeling, ez még egy olyan sorozat volt amit szerettem, és várom már most is az új részeket – meg ezt a kettőt is gyorsan meg fogom nézni szerintem… :) A kép meg csak a hangulat végett – hát kb erről van szó:

Ezen felbuzdulva kicsit elkezdtem keresgélni, és még két másik cuccot találtam, amik régi kedvencek voltak – és valahogy befejezetlenül maradtak (mert azért a legnagyobb kedvenceimet már befejeztem, ezek nem legnagyobbak, csak befejezetlenek…):

Az egyik a Hellsing, a ma nagyon divatos vámpírsztorik egyike, csakhogy ez még kicsit korábbra nyúlik vissza (na azért annyira nagyon nem), és mondanom sem kell, hogy animéhez illően elég más hangulata van, mint a megszokott vámpíros cuccoknak  – főleg mint a maiaknak. Szóval volt egy korábbi Hellsing sorozat, amit még szordzs mutatott meg, és az első animéim között volt, ez 13 részes volt, és jó volt, szép volt, de vége volt. Viszont: valamikor 2006-ban ezt is elkezdték reboot-olni, vagy újragondolni, vagy nem is tudom, és 50 perces részek formájában kiadták – illetve még adják ma is, mert tíz részt azóta sem tudtak végigcsinálni… Valamikor elkezdtem leszedni ezeket, de aztán mérgemben letöröltem, mert sehogy sem haladt a dolog, és a formátumaik is olyan nézhetetlenek voltak, most viszont leszedtem egyben az első hét részt egységes formátumban, beépített magyar felirattal, aminek külön örülök – már csak arra vagyok kíváncsi, hogy a maradék három résszel mi lesz. De mindegy is, maximum megnézem őket, aztán letörlöm, mert annyira nem a szívem csücske ám a Hellsing, csak ha már megtaláltam, akkor gondoltam ide vele… Vér ebben is van bőven (hogyne lenne, hát vámpíros), de nem ettől igazán jó – meg persze most megint csak azokat a sztereotípiákat sikerül erősítenem, hogy az animék erőszakosak, brutálisak, eldeformálják az agyadat és megakasztanak a fejlődésben. Hát igen, ezek tényleg ilyenek, de mit lehet tenni…

A harmadik pedig egy tényleg nagy kedvencem, a Lupin the 3rd (Lupin sansei). Na ez olyan, amit egy időben nem tudtam megunni, pedig iszonyú sokat néztem, életem leghosszabb sorozata azt hiszem. A Lupin the 3rd egy tolvajbandáról szól, akik mindig valami nagyot/értékeset/különlegeset lopnak el, általában gonosz emberektől – aztán valahogy mégsem sikerül nekik sosem meggazdagodni… Mondják anti-James Bond-nak is a főszereplőt, én nem is tudom, mihez lehetne hasonlítani, de nem is kell semmihez. Nagyon oldschool a sorozat, kb a hatvanas (hetvenes?) évektől napjainkig gyártják – szóval Japánban már generációk nőttek fel rajta. Alapvetően vicces, de inkább felnőtteknek szóló anime, viszont ez tényleg nem az a véres brutális hentelés, inkább olyan ártatlan, naiv az egész. Minden egyes karaktere hihetetlenül szerethető (a főtolvajtól a nyomozóig), a történetek pedig attól függetlenül, hogy egy idő után már az elején kitalálod mi lesz, nem unalmas, hanem egyszerűen szórakoztató. Igazi kikapcsolós sorozat, amit jó úgy nézni, hogy hetente egyet, vagy esténként egyet, semmiképpen sem egyben sokat…

Van a sorozatból egy 23 részes első évad, azt megnéztem, meg egy kb 155 részes második évad, ebből láttam eddig hetvenkilencet, meg egy szintén kb huszonx (vagy negyvenx?) részes harmadik évad, de az annyira nem érdekel – és töménytelen számú videófilm, másfélórás OVA, ezek azok, amiket még napjainkig is gyártanak. Ezek közül szedtem le pár éve a 2008-as Lupin III. Sweet Lost Night-ot, japán hanggal felirat nélkül, de feliratot azóta sem találtam hozzá, viszont tegnap eszembe jutott ez, és mára már egy beépített angol feliratos verzió boldog tulajdonosa vagyok, ami pedig még jobb hír, hogy elkezdtem tölteni a második évadot a nyolcvanadik résztől kb a századikig, azokra még kíváncsibb vagyok…

Hát ez történt most anime fronton, mondom, nem gondoltam volna, hogy én még valaha is ilyeneket fogok nézni, de ez most egészen felvillanyozott (na de azért annyira nem lelkesültem be, hogy újra olyasmit nézzek, amiről azt sem tudom, hogy mi, csak jól hangzik a címe, olyat többet tényleg nem csinálok…)

Na ez egy hosszú poszt lett :)

ARCHÍV – robot+alpha

Csak egy gyors kép, szokásos helyről, kinagyítva még el is lehet olvasni talán:

Na jó, meg még valamit írok, hátha akad olyan ember, akinek felkelti az érdeklődését: mint arról már régebben írtam, keddenként mostanában jártam egy keresztény csoportba, ami érdekes kérdéseket boncolgatott, előadás+utána beszélgetés formájában, ennek az a neve egyébként, hogy Alpha-kurzus, olyan embereknek szól alapvetően, akik annyira nincsenek tisztában a kereszténységgel, de talán érdekli őket, hogy mi ez, hogy működik… Nem utolsósorban azért is volt jó ez a 10 hét (ja igen, mert 10 alkalmas volt a dolog), mert minden este meleg vacsorával kezdtük az alkalmakat – amit ingyen adnak.

Most pedig következik a záróalkalom lassan, amire azt a feladatot kaptuk, hogy mindenki hívjon meg valakit rá. Persze tudom, ez most így elég személytelen, és nem így kellene ezt az egészet csinálni, de mindegy, azért bemásolom ide is a meghívó szövegét, akit érdekel, az vegye fel velem a kapcsolatot…:

“MEGHÍVÓ

A Talipont Református közösség szeretettel meghívunk az ünnepi alpha záróvacsorára. A vacsora keretében elhangzik az “Adhat-e ennél többet az élet?” című előadás, valamint tájékoztatást tartunk az alpha kurzusról.

December 7. 19:00 GRUND (Nagytemplom utca 30.)”

Nnna, ez így most eléggé szektásan hangzik ahogy újraolvasom, mindegy, bennehagyom most már, ártani nem árt – de ha valaki mégis kedvet kapna: ez csak egy alkalom, nem kell megvenni semmit, és nem fognak senkiből ördögöt űzni – viszont INGYENKAJA!!! :)

ARCHÍV – nagy semmi

Berakom még azt a másik vicces kávés képemet, és akkor szépen keretbe lesz foglalva ez a hét… :)

Amilyen szép napsütésesen indult az idő hétfőn, most olyan borongós szutykos lett – hétvégére. De legalább arra jó lesz, hogy egy kicsit kipihenjem magam, mert azt hiszem ez a múlt hétvége óta nem sikerült – folyamatosan kicsit punnyadt hangulatban voltam, itt a munkahelyen is, mert most annyi dolgunk nem is volt, nagy-nagy csend van most; meg egyébként otthon is, most már tánc sem volt, egyedül kedd este mentem el a szokásos beszélgetésre, egyébként semmi… Sz-szel akartunk menni az Uránia moziba, mert még nem volt a díszteremben, és kíváncsi rá (egyébként tényleg szép) – hát egyszerűen nem játszanak semmilyen jó filmet (szarra meg minek beülni?). Aztán kitaláltuk, hogy megnézzük a Social Network-öt otthon, de ahhoz még nincs magyar felirat, és amikor elkezdtük nézni, hamar kiderült, hogy angollal elég nehezen követhető (bár szerintem azért megbirkóztunk volna vele, de talán tényleg élvezhetőbb lesz magyarul). Egyedül hétfő este volt “közös programunk”, amikor is főztünk, ez jó volt, én legalábbis szeretem, attól függetlenül, hogy nem sok mindent tudok hozzárakni, de tök jó érzés, amikor csinálsz valami kaját magadtól (és nem olyat, amit csak mikróba kell berakni, illetve forró vízbe por alakjában).

Azt még nem tudom írtam-e, hogy újabb volt csoporttársam kezdte meg gyakornokságát nálunk, illetve másik irodán, de egy emeleten vagyunk. Vicces, a srác még csak most nyáron fog végezni, pedig velem kezdett… És szerintem most sem a legmegfelelőbb helyre jött, mármint nem gondolom, hogy hosszútávra terveznek vele – de aztán ki tudja, még bármi megeshet.

Na itt a kép, aztán mentem.

ARCHÍV – bakonyi képek

Képes illusztráció a hétvégi kiránduláshoz, csak mert azzal mindig szebb és színesebb lesz az oldal – meg azért jó látni, hogy milyen szép tájak vannak kis hazánkban:

1. nap, Kerteskői-szurdok, Bakonybél felől indultunk – illetve ez még csak a szurdokba vezető út, ha jól emlékszem.

Ez pedig már biztos, hogy maga a szurdok, még mindig ugyanazon a túrán.

2. nap, Cuha-patak völgye, ez Bakonyszentlászlótól nem messze volt (Vinye mellett egészen pontosan). Ezen a patakon jó sokszor át kellett kelni, de legalább izgalmasabb volt a túra.

Egyéb képeket a személyiségi jogok figyelembe vételével most nem teszek be, pedig lenne még jó sok vicces dolog, de azt tényleg jobb, ha nem mutatom meg… Amúgy is szupertitkos volt ugye az egész hétvége, úgyhogy már maga ez a kis beszámoló is egy teljes kiközösítéssel ér fel bárki látja is meg :)

ARCHÍV – kirándulás

Nagyon jó hétvégét tudok magam mögött, illetve nem is tudom, hogy fogalmazzam, élménydús volt, meg emlékezetes, azt hiszem.

A gyakornokokkal már régóta terveztük, hogy az egyik hétvégén el kéne mennünk kirándulni egyet, és ezt az időpontot jelöltük ki, mint kiderült soha jobbat nem választhattunk volna, november közepén igazi tavaszi idő volt, nem gondoltam volna, hogy egyáltalán a házból ki fogunk tudni mozdulni, és konkrétan pólóban kirándultunk napsütésben!

A helyszín Bakonyszentlászló volt, elmentünk Bakonybél felé egy túrára, meg a Cuha-patak völgyébe is (képek most nincsenek, de majd legközelebbre valamit felteszek ha nem felejtem el). Ez az Észak-Bakony, nem a déli rész, ahol nyáron voltunk, úgyhogy még ráadásul teljesen új is volt számomra. Ott volt Sz is, a többiek gyakornokok, illetve az egyik lány férje, és az egyik főnökünk, aki bulikon is ott szokott lenni néha (nem a közvetlen főnököm, hanem eggyel feljebb), és akit eddig én kicsit idegenkedéssel kezeltem, de most ez egy vízválasztó hétvége volt. Őt egyébként nagyon bírom, folyton poénkodik, kb olyan, mintha gimiben lennénk, vagy még a koleszban ismertem hasonló figurákat középiskolában – és egy idő után én is tudtam poénkodni vele, és nem úgy gondolni rá, mint főnökre. Ez külön jó volt, persze ezzel együtt nem gondolom, hogy egészséges dolog ilyen embert ilyen alkalmakra mindig meghívni, mert nehogy aztán átessünk a ló túloldalára, de most ez így teljesen jó volt.

Ami még nem tetszett, az a szervezés megkülönböztető jellege, amiről már biztos írtam, hogy vannak emberek, akik élvezik, hogy két csoportra osztják az egyébként egységes gyakornoki gárdát, a jó fejekre, meg a nem jó fejekre, és ebből biztos, hogy lesznek még sértődések, meg rossz viszony… Pl. most is pár embernek egyszerűen NEM szóltak, hogy lesz a hétvége, ami szerintem kifejezetten g*ciség, utána meg elvárják, hogy például ha megkérdezik tőlem, hogy mi volt a hétvégén (egy másik gyakornok), akkor hazudjak valamit. Hát én pont reggel belefutottam egy ilyen személybe, és nem hazudtam neki, mert amúgysem tudok jól, és nem is szerettem volna – ennyit a nagy titkolózásokról.

Na mindegy, szóval szervezésben voltak gondok, meg az is hamar kiderült, hogy a munkán kívül nem sok minden köt össze minket, mert annyira nem vagyunk jó társaság együtt (ez volt a bajom anno az egyetemi csoporttársaimmal is, bár náluk azért ez a csapat szintekkel jobb, de mondjuk osztálytársaimat nem közelítik meg, akikkel bármennyi időt el tudnék tölteni), de azért egy hétvégére jó volt összejönni, meg valóban azért közelebb is kerültünk egymáshoz, fontos, hogy megteremtődik egy közös valóságalap. Közös kifejezések (mint a zsírfeka, pajzán), a közös élmények, ezek fontos, hogy meglegyenek. Ezért is érzem nagyon-nagyon kirekesztőnek, hogy van akit meg sem hívtak ide, annak ellenére, hogy ugyanúgy együtt dolgozunk, mondhatnám egy hajóban evezünk…

Na mindegy, ezen túllépve: jó sokat játszottunk, volt egy kis Tarcsa-feelingem, körbeültünk egy nagy asztalt a konyhában, és kártyáztunk egy csomót, megtanítottam őket mocsarazni, amit kb egy ember kivételével mindenki nagyon szeretett, meg kocsmáztunk is, de az annyira nem jött be nekik, meg rikikiztünk, de azt meglepő módon szinte mindenki ismerte már. Meg volt egy activity-kör is, ami sajnálatosan aránytalanságokat hozott a két csapat között, ami miatt többeknek is elment a kedve a játéktól, de azért itt is voltak vicces momentumok, nekem tetszett (és nem, nem azért, mert mi nyertünk :) ).

Szóval szerintem nagyon jól sikerült a hétvége, jobban megismertem szinte mindenkit, és örülök, hogy Sz is betekintést nyert, hogy kikkel is dolgozom, mármint mélyebb betekintést. Azt hiszem most már egyedül az egyetemi csoporttársaimat nem ismeri jobban, de őket már nem is fogja azt hiszem, mert egyáltalán nem tartom velük a kapcsolatot :)

Most beteszek egy random vicces képet, mert mondom, fénykép nincs nálam, de majd bepótolom ezt is idővel.

Ebből a sorozatból van mégegy, majd az is jön :)

ARCHÍV – süsü reloaded

Tegnap voltam ’bulizni’. Szerintem ilyet már… nem is emlékszem, hogy mikor csináltam utoljára, persze igaz, Ati barátomhoz azért néha-néha lenéztünk valami koncertre Gyarmatra, meg ugye a szilveszterek is… meg ja, tavasszal voltam a ZP-ben ez is igaz… Na mindegy, de valahogy azt hiszem már kinőttem ebből a dologból, vagy mondhatnám úgy is, hogy ’kiöregedtem’, de igazából egyik sem igaz, csak szimplán – nincs kivel elmenni, Sz-el meg kettesben nem nagyon szoktunk arra vetemedni, hogy bulizzunk egyet.

Most viszont egy régenvolt koleszos szobatársam hívott el (legyen Dani), nemrég volt a szülinapja, ez volt a dolog apropója tulajdonképpen. Vele még a Rózsák terén laktam együtt pár évig, aztán azóta is megmaradt a barátság, igaz miután egyetemre mentem, két-három évig nem nagyon találkoztunk, de most ismét – olyan félévente :) Ott volt wheer is, velük általában mindig együtt találkozom – meg még számomra két ismeretlen pár is velünk volt. A helyszín a Morrison’s 2, azaz a régi (és nekem mindig is) Süsü, vagy Süss fel nap, ahol azóta nem jártam, mióta Morrison’s 2 lett belőle (ami jó régen lehetett, mert wheer felvilágosított róla, hogy arra már csak az öregek emlékeznek, hogy volt ilyen hely egyáltalán..). Hát igen, lehet, hogy öreg vagyok, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy amikor bementem, és láttam, hogy mindenkinek csekkolják a személyijét, én meg azt nem is hoztam magammal, félve kérdeztem az ajtónálló sráctól, hogy „most mutassak egy személyit?”, az meg csak egy unott kézmozdulattal jelezte, hogy ne szórakozzak itt, hanem takarodjak befelé…

Hát ez a hely már nem a Süsü tényleg, ami ugye egy pincediszkó volt, itt meg az egész bérház egy nagy szórakozóhely most már… Azt nem mondom, hogy rosszabb, mert végülis nem az, mert több a hely, több igényt kielégítenek, satöbbi. Csak nekem olyan idegen – amikor kerestem a többieket (mert én picit később érkeztem) egészen rossz érzésem volt, mintha elvesztem volna, meg, hogy egyáltalán mit keresek én itt? De aztán megbarátkoztam vele (miután megtaláltam a többieket). Meghát a régi Süsünél rosszabb nem nagyon lehet, mert az egy utolsó mocsok hely volt, drága, zsúfolt, sötét, lehányt bútorokkal, rohadó falakkal… Ez meg inkább egy kicsit ’sznobabb’ embereknek való, koktélokkal, meg szivarszekrénnyel, meg nyakkendős pincérekkel.

De nem is ez a lényeg, a srácokkal jól eldumálgattunk, főleg a régi szép időkről, mindenféle élményeinket felidézve, ami egy gyakorlatilag kimeríthetetlen téma – de tényleg. Aztán ezzel jól el is ment az idő, kicsit még lementünk „táncolni” (a tánctér ugyanolyan zsúfolt, meleg, lökdösődős és szar, mint volt), aztán búcsút intettem, mert azért én mégiscsak dolgozom ma (is). De azért nem bántam meg, hogy elmentem, megint láttam valami újat :)

ARCHÍV – táncos

Annyi minden történt ezen a héten, hogy azt nem is tudom egy posztba összefoglalni, úgyhogy most inkább írok egymás után többet is – legalább nem lesznek annyira hosszúak talán.

Ezen a héten volt az utolsó táncóránk Sz-el, legalábbis a bérletünk most járt le, hogy meg fogjuk-e újítani az még kérdés, szerintem most ősszel már nem biztos, esetleg januárban, vagy valahogy így. Amúgy nekem összességében tetszett ez az egész, attól függetlenül, hogy a táncórák alatt Sz-szel átlagosan csak mindössze két percet táncoltunk kb (mivelhogy mindig párcserélés volt), meg, hogy sokan voltunk és néha nehezen fértünk el, de azért elviselhető volt…

Szóval kicsit megismertük a swing-et, ami mint kiderült számomra, kicsit gyűjtőfogalom is, mert voltak sztepp-szerű lépések, egy kis charleston, (vagy hogy írják; csárlszton), meg twist, balboa; igazából nem tudom, hogy olyan, hogy tisztán swing van-e egyáltalán :). Jók voltak a tanárok, részletesen megmutatták a lépéseket (néha már túl részletesen), vicces nevekkel együtt (texas johnny, meg shim-sham-shimi, fülig jimmy – na jó, az utóbbi konkrétan nem volt, de hasonló nevek; meg voltak szimplábbak is, mint a turn, inside, outside, circle…), meg hogy melyik lépést melyik híres táncoshoz kötik, ilyenekkel fűszerezték az órákat. Kb megtanultunk egy rövidebb szalagavatós táncra való lépést, igaz még lehetne mit, meg sajnálom, hogy pont most fejeztük be, mert pont egy tök jó kombináció közepén voltunk, amikor vége lett az órának, és valahogy annyira meghaladta a képességeinket a dolog, hogy Sz-el már aznap este sem tudtuk reprodukálni a lépéseket (pedig most kivételesen szorgalmasan gyakoroltunk – illetve akartunk gyakorolni). Meg igazából jó volt ez a kis mozgás heti egyszer, meg ez nem is olyan mozgás, mint egy edzőterem, vagy ilyesmi, vagy mint egy Margitsziget-körbefutás, hanem kényelmesen, szól a zene, lépegetünk, forgunk, meg ilyenek. Na majd meglátjuk lesz-e folytatás. Egyébként valami >ILYESMIRŐL< van szó, csak persze mi nem ezen a szinten űztük a dolgot.

ARCHÍV – sorozatos

Ez a hét úgy látszik az ’M’ betűs sorozatoké, mert pont úgy alakult, hogy kettőt is befejeztem, egyet meg elkezdtem letölteni beszerezni. És egyébként van még kettő, amit majd valamikor megnézek – az ’M’ betűs sorozatok jók :)

Igaz, az, hogy befejeztem, az egy kicsit túlzás az első esetben, mert igazából csak a második évadot fejeztem be a MASH című nagyszerű retrósorozatból, de ezt azért tekintem befejezésnek, mert kis hazánkban csak ez a két évad jelent meg szinkronosan, egyéb forrásokból meg most nem állok neki töltögetni, báááár… szóval lehet, hogy érdemes lenne, mert annyira jó, de igazából ennek a szinkronját is rendesen eltalálták, úgyhogy maradok ennél – majd ha kiadnak többet is, akkor megnézem azokat is, de addig meg várok, annyira nagy dózisban nem is jó :) Aki nem ismeri: a sorozat a koreai háború idején játszódik, egy kitelepített kórháztáborban pár kilométerrel a frontvonal mögött. Ebből annyira nem jön le, hogy ez egy vígjátéksorozat, pedig AZ. Folyton ugratják egymást az emberek, mindenféle vicces karakter megjelenik a helyen – naggyon jól van összerakva az egész, külön érdekesség, hogy közben időről időre előjönnek a legkomolyabb háborúellenes témák meg  persze van egy csomó dráma is amikor ilyen-olyan sebesülteket behoznak, meg persze meg is halnak egypáran. És ez még csak két évad tanulsága, pedig van belőle (kapaszkodni) tizenegy!!

A másik (szintén comedy kategória) a The Middleman, mely sorozat mindössze 12 részt élt meg, ezért is mertem nekikezdeni… Pedig mennyire jó volt!!!

A Middleman az sorozat, aminél az jutott eszembe a nézése közben, hogy ez pont olyan, mint amit mi is csinálhattunk volna akár a gimiben az utolsó években. Mármint, hogy pont olyan elborult ötletek voltak benne :) De azért jó látni, hogy másban is megfogalmazódnak ilyesmik, olyan valaki fejében, aki ezt meg is tudja valósítani.

egyenruha, fegyverek… kész :)

A Middleman sztorija kicsit nehezen elmagyarázható (ezzel csak azt akarom kihangsúlyozni, hogy MEG KELL NÉZNI), legalábbis a leírás nem nagyon ad vissza semmit a hangulatból. A történet főszereplője nem is annyira a Middleman, hanem egy Wendy Watson nevű lány, akit elhívnak, hogy legyen segítője a ’Közvetítőnek’, aki egy olyan szervezetnek dolgozik, akik egzotikus problémák megoldását tűzték ki célul – egyébként azt, hogy ki a főnöke, maga a Middleman sem tudja. Szóval igen, ez olyan képregényes sztori, kicsit sci-fi, kicsit action, de mindenekelőtt PARÓDIA, tele mindenféle utalással más filmekre/könyvekre/sorozatokra/képregényekre/zenékre, többnyire zseniálisan összehozva. Van benne robot-asszisztensnő, titkos harckiképző-mester (sensei Ping), az egyes epizódok témáit tekintve pedig a legalapvetőbb klisék kibelezése: vámpírok, zombik, szellemek, földönkívüliek, párhuzamos világ, intelligens állatok, frusztrált gonoszok, ami csak kell. Kicsit hajaz a Doctor Who-ra is, bár annál sokkal komolytalanabb, még a Man In Black-hez szokták még hasonlítani de szerintem az tökmásmilyen volt… Mit mondjak még, tetszett, és bár a vége felé kicsit elkezdték túldrámázni a dolgokat, és valami szerelmi szálakat belevinni, amit szerintem nem lett volna muszáj – azért nagggyon jó volt. Kár, hogy csak 12 rész, de szerintem ez így jó, legalább nem tudtak tovább rontani rajta :) Szóval megnézni, mert szimpatikus karakterek vannak benne, pörgős cselekmény, és egy vicc az egész, szinte minden egyes párbeszéd.

A megnézendő listán még a ’Marsbéli krónikák’ van, ami egy háromrészes minisorozat, amit már jó rég csináltak, azt hiszem valamikor a ’80-as években, és persze biztos nem lesz olyan jó, mint a könyv volt, de egyszerűen kíváncsi vagyok rá – három részt biztos megér :).

Na most hirtelen ennyi, így is több ez mint kéne…

ARCHÍV – megy a vonat

Tegnap itt a munkahelyen felvetődött a kérdés, hogy hogy hívják pontosan az Északi vasúti összekötő hidat, merthogy van ahol így szerepel, ahogy én írtam, van ahol csak Északi összekötő híd, van ahol Újpesti vasúti összekötő híd – és gondolom még van egy pár variáció erre a témára. Aztán valakinek eszébe jutott, hogy kérdezzenek meg egy harmadik embert, mert neki a barátja ilyen helyen dolgozik. Mire jött a meghökkent arc, és lejátszódott a következő párbeszéd:

–         …merthogy ő mit dolgozik? Mozdonyvezető? :)

–         Nem, tudod, ilyen kopogtatós ember. :))

–         Amúgy nem, valami közlekedésmérnök…

Egyébként persze ez vicces, meg én is megmosolyogtam, de aztán egyből belém villant, hogy „…amúgy az én apám pont egy ilyen kopogtatós ember.” És ez igazából nem is vicces. Persze nem vagyok ezért most mérges, vagy sértődött, inkább az volt a rossz érzés oka, hogy én is milyen könnyen nézem le az ilyen szakmákat. Utána eszembe jutott, hogy mi lett volna, ha ezt így hangosan is megjegyzem, hogy heló, amúgy apám pont ezt csinálja, a srác biztos egy kicsit szarul érezte volna magát.

Egyébként volt egy idő, amikor kicsit szégyelltem azt, hogy mit dolgoznak a szüleim, főleg gimiben, bár akkor ebbe annyira komolyan nem is gondoltam bele, de ott az emberek kilencven százalékának a szülei mind mérnökök, orvosok, tanárok, diplomás emberek voltak – persze én sose éreztem, hogy emiatt engem kinéznének, vagy ilyesmi, csak annyira nem dicsekedtem el vele, hogy anyám pénztáros a MÁV-nál, vagy apám villanyszámlás (igen, azt is csinálta egy darabig), vagy lakkozó… Pedig, komolyan mondom, ezek a szakmák, vagy foglalkozások többet érnek, mint amit mondjuk én csinálok (néha ezt érzem). Igen, ezt gondolom, és én büszke vagyok arra, amit a szüleim dolgoznak, és, hogy ebből annyira sokat fordítottak a taníttatásunkra, pedig őszintén szólva nekik ebből az égvilágon semmi hasznuk nincs, sőt inkább vállalták, hogy nem maradunk otthon, és nem leszünk velük, amikor megöregszenek… Na kezdek túlságosan belemélyedni a témába :)

Szóval szüleimtől kicsit elvonatkoztatva: sokkal többre becsülendők azok a munkák, amiknek látható eredménye van, látható haszna (még ha alantasabbak is), mert igaz, hogy talán azok az emberek akik ezt csinálják nem tanultak annyit, mert lusták voltak, vagy utáltak iskolába járni (vagy mert nem tudták megfizetni), de legalább így hasznossá teszik magukat… Mert bár nem sokan tudják, de a kopogtatós ember nélkül nem indulhat el a vonat, mert ha úgy indul el, lehet, hogy két megálló múlva belehajt egy másik vontba. Kicsit a valószínűsége, de megeshet, és ha ezt elkerülhetjük, már többre becsüli az ember a kopogtatást :)

ARCHÍV – pólós képes

Ja és mivel ismét kezd elhatalmasodni a szövegmennyiség a posztokban, ezért berakok egy képet is, újabb és újabb vicces pólófeliratos dolgokat találok, úgyhogy amikor más nincs, akkor ezekből rakok be – és most nincs más, sajnálom :)

Ez az, amihez nem nagyon kell magyarázatot fűzni szerintem :)

ARCHÍV – fogas kérdések

Tegnap voltam fogászati kivizsgáláson egy magánrendelőben. Na nem azért, mert annyira figyelek az egészségemre, vagy mert olyan gazdag vagyok, csak azért, mert felhívtak valamikor múlt héten, hogy mivel XY egészségpénztár tagja vagyok, így elmehetek egy ingyenes vizsgálatra – nyilván azért, hogy utána majd jól lehúzzanak, de persze ezt én is tudtam, viszont mivel maga a vizsgálat nem került semmibe, azért csak elmentem.

Hát érdekes egy hely, kicsit olyan, mint a filmekben ezek a magánrendelők, vagy mint a Kés/alatt-ban, ha valaki látta (annyi különbséggel, hogy itt azért nagyon sok ember dolgozik, nem csak kettő); szóval bemegyek, kellemes berendezésű kis recepció meg váróterem, kényelmes fotelokkal, meg újságokkal, meg a falon egy nagy TV-n megy a Mamma Mia!, a várakozási idő kb pont annyi volt, hogy kitöltöttem valami orvosi papírt és már be is hívtak… Aztán egy kis labirintuson keresztül bejutottam a fogorvosi szobába, hát az a rész már kb olyan mint máshol, de azért teljesen kulturált, meg ott is modern eszközök, meg minden… Hát kihozták, hogy van egy kis lyuk az egyik fogamban, amit jó lenne betömni, meg egy korábbi tömés, amit jó lenne újracsinálni. Utána meg is röntgeneztek, kiderült, hogy felül egyáltalán nincsenek bölcsességfogaim – ezen kicsit meglepődtem, mármint, hogy ilyen lehet, de este beszélgettem valakivel, és neki is így van, úgyhogy azt hiszem annyira nem egyedi eset. Na viszont az alsó kettő bölcsességfog meg úgy fog majd kinőni, hogy bár ne nőne, mert benyomja a mellette lévő fogakat, úgyhogy arra meg azt javasolták, hogy ki kell hízni, amit a doktornő is olyan fájdalmas arccal közölt, hogy úgy gondolom az nem lehet egy kellemes élmény. De arra még ráérek talán.

A végösszeg meg 34 ezer forint lett, ez két tömést jelent – már amennyiben legközelebb visszajönnék ide, csakhogy több, mint biztos, hogy nem fogok :) De azért jó, hogy ezeket már legalább tudom. Meg egyszer talán lehet, hogy megkérdezem, hogy a foghúzás kb mennyibe fájna, bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy azt az összeget inkább nem akarom hallani…

Na ez volt a nagy történés, este meg csináltunk teaház feeling-et, eljöttek szordzsék hozzám (az EGÉSZ család), meg nálam volt antiati is, kb havonta egyszer megszáll nálam, mert még jár a levelezőre – na mindegy, szóval pont itt volt mindenki, csak Sz nem, úgyhogy csináltunk melegszendvicset, meg jó sok teát, aztán játszottunk két kör Szamurájt – mivelhogy azt pont négyen lehet, és úgy még nem is nagyon játszottam én sem. És jó volt, az elsőt megnyertem, a másodikat már nem :) Hát így telt ez a tegnap este.