Mostanában azt vettem észre magamon, hogy egy csomószor visszafogom magam, amikor le akarok írni valami. Pl. osztályfórumon most nagyon megy a szervezkedés, hogy otthagyjuk régi jó kis kocsmánkat, a híres-neves Óbestert, több mint hat év után (6 év…! ezt leírni is sok), és itt már legalább kétszer nekiálltam leírni valamilyen véleményemet, aztán kitöröltem az egészet (egyébként így utólag belegondolva talán jobb is). Meg olyan is szokott lenni, hogy elkezdek írni egy e-mailt, aztán félúton inkább úgy döntök, hogy hülyeség az egész, és végül azt sem küldöm el. A bloggal kapcsolatban ez inkább úgy szokott lenni, hogy neki sem állok írni valamit, hanem konstatálom magamban, hogy nem történt semmi leírnivaló, ami nem megy, azt meg minek erőltessük, és meg van oldva a dolog… De a mostanit nem törlöm ki, akármekkora baromságokat is írok.
Munkaügyben bizony valóban az igazi stagnálás van most, vagy úgy is mondhatnám, hogy várakozás, de nem a szó jó értelmében. Vagyis ez az a fajta várakozás, hogy ’történjen már valami végre’. De nem úgy értem, hogy nincs mit csinálnunk, vagy ilyesmi, hanem, hogy minden valószínűség szerint nagy változások fognak történni a munkákkal kapcsolatban, mind személyi, mind egyéb értelemben, de nem tudni, hogy MI, és, hogy pontosan MIKOR. Ennek persze első fázisa volt a vezérigazgató lecserélése, ez azonban még nem olyan súlyos dolog, hogy engem közvetlenül is érintsen (legalábbis most még nem). Viszont csak a mi szintünkről a közül a harminc emberből is egy csomóan kacsintgatnak kifelé, rebesgetik, pletykálják, hogy ki hova megy dolgozni… de valahogy mégsem történik semmi. Egy valakiről úgy volt, hogy augusztusban elmegy, most szeptember közepe az új dátum, volt még három ember, aki elvileg elmegy, de ők is ugyanúgy ittmaradtak eddig, plusz még lehet, hogy a közvetlen főnököm is elmegy, de ez is csak legkorábban egy hét múlva derül ki. És még ki tudja kik vannak, akikről nem is tudok… Szóval történhetne végre valaki, meg azt is megmondhatnák, hogy mondjuk mik a távolabbi kilátások, úgy am block az egész céggel kapcsolatban, mert most annyira ezt sem látom tisztán…
Amúgy most így a nyáron kicsit a gyakornokokkal is kevesebbet találkoztam, vagy én nem voltam itt, vagy ők, vagy én hoztam ebédet és ők nem, vagy ők igen, és én mással mentem el ebédelni, délutánonként nemigen volt program velük. Így állunk most, de azért valami lesz, hogy újra itt az ősz, jövő héten terveznek egy esti programot, majd akkor újra összejön a csapat :)
Amúgy kezdek kilábalni a megfázásból, vagyis egész jól kijöttem, csak ez az idő nem tetszik, nem túl sok meleg ruhával rendelkezem jelenleg, úgyhogy igazán örülnék, ha ANNYIRA nem lenne hideg…
Sz-szel most nézzük a Samurai Champloo-t, így másodszorra annyira nem nyűgöz már le eddig, de azért még jó. Ezt most csak azért írom le, mert tök fura számomra így visszatekintve, hogy ez a sorozat egy csomó helyen visszaköszön, annak ellenére, hogy annyira nem is jó… vagyis messze nem annyira, mint például az örök favorit Cowboy Bebop, vagy akár a Lupin the third. Mégis a mai napig az MSN-avatarom Fuu a Samurai Champloo-ból, sőt ha jobban belegondolok kb mindenhol máshol az osztályfórumon kívül, eddig kb öt különböző Samurai Champloo háttérképem volt a gépemen, pedig annyira sűrűn nem cserélem őket (mert egyszerűen jók – de mondjuk ebben versenyez a Cowboy Bebop-pal, az igaz), és… ha jól megnézitek, a blog háttere is ebből az animéből van, konkrétan ő is Fuu, és már nem emlékszem, hogy milyen indíttatásból álltam neki megfotosoppolni és kicserélni a régi buborékos style-t, de nekem tetszik egyébként… Szóval valamilyen oknál fogva anno nagyon hatással volt rám ez a sorozat, de már nem tudnám megmondani, hogy miért. Talán ha végignéztük, akkor rájövök. Egyébként arra jöttem még rá, hogy elég sajátos ez a japán humor. Amit ez a sorozat is képvisel. Nem tudnám megfogni, hogy miért, vagy, hogy miben rejlik a sajátsága, kicsit abszurd, mint az angol, de nem egészen olyan… na mindegy. Igazából rá kell állnia az ember agyának, hogy értékelni tudja és egy kicsit már én is elszoktam ettől őszintén szólva.
Egy nézésre egyébként ajánlom mindenkinek, elég egyedi, jó kis kikapcsolódás, könnyed darab – kicsit sok brutalitással, de még éppen a jó ízlés határain belül, nálam legalábbis nem veri ki a biztosítékot… de lehet, hogy csak azért, mert egy beteg ember vagyok :) Kedvcsinálónak – meg egyáltalán illusztrációnak pár kép amiket most találtam hirtelen (a képanyaga tényleg jó szerintem – persze a sorozattal együtt válik értékelhetővé nyilván, de akkor is…)
A három main character, mindegyik a rá jellemző arckifejezéssel – háttérben a napraforgóval :)
Természetesen nem tudtam megállni egy képnél, ez meg amúgy is olyan vicces… A többi meg >ITT< és >ITT<
Ja: amúgy megnéztem mit jelent a champloo szó (mert én sem tudtam), és mondjuk én nem értem teljesen, hogy pontosan honnan vették – mármint, hogy a sorozat készítői találták-e ki ezt a szót, vagy sem, de az urbandictionary ezt a két találatot hozta ki:
– Probably best known in the popular anime series “Samurai Champloo,” the actual word champloo means blend. “Samurai Champloo” is thus named because it is a blend of traditional japanese culture with a particularly funky hip-hop motif. The final product is one that somehow works albiet strange to first time viewers.
Ergo: keverék, vagy valami ilyesmi, ami amúgy illik is rá.
– Champloo, also spelled Champuru, is an Okinawa word meaning “mixed up” or “stirred together”.
Azért az vicces, hogy a Samurai Champloo-val mindkét találat párosította a szót, és a google is az első pár oldalon szinte csak Samurai Champloo-s találatokat ad.
Pytta blog 