ARCHÍV – helyzetkép

Egy kis beszámoló az „albérleti” viszonyokról:

Szordzs-ék erőteljesen belekezdtek a lakásfelújításba, ami most abban nyilvánul meg, hogy a konyhát kicsit rendbeszedik, lejárólapozzák a padlót, meg lecsempézték az egyik falat (aztán majd valamikor jöhet egy rendes konyhabútor is gondolom). A végeredmény bizonyára szép lesz, de azért ez a hét nem volt egy könnyű időszak azt hiszem – nekik. Meg nekem sem egyébként, mert azért ez számomra is jár némi kényelmetlenséggel, még ha nem is vagyok olyan sokat ott (és még ha az ott töltött időm tetemes részét alvással töltöm is). Az egy kicsit kellemetlen meglepetés volt például, hogy vasárnap este (kb pénteken, tehát majd’ egy hete kezdődött az akció) a „szobámban” nagyjából mindent egy finom réteg mészpor fedett be, aminek annyira nem örültem. Jó, persze ettől viszonylag könnyen meg lehet szabadulni (pl. ruhákból is kijön ha egy kicsit megrázom, meg leporolom), de azért volt vele dolog. Azóta úgy hagyom el a szobám, hogy a matracommal elreteszelem a bejárat nyílását (ugyanis ajtó nincs rajta), ezzel csak az a baj, hogy így a meleg sem nagyon tud bejutni, de kb fél óra alatt újra felveszi a szobahőmérsékletet a szoba este nagyjából. A másik kellemetlenség a helyhiány. A lakás maga eleve nem nagy, de most még ennél is kisebb lett, a dolgok 80%-a szordzsék szobájában van, az előtérben a mosógép és gáztűzhely egymás tetején, mosogatni a fürdőszobában lehet csak (na nem mintha olyan sokat szoktam volna…). Viszont most még az eddiginél is családiasabb a hangulat :) Valamit valamiért.

ARCHÍV – játék

Egy kis játék: mutatok egy képet, találjátok ki, hogy hol készült. Kb. A megfejtéseket egyébként beírom a képek alá, a szöveg kijelölésével meg lehet tekinteni. Ezt (még sok egyéb képpel) e-mailben kaptam, szerintem érdekes (másrészt a képek mindig színesítik az oldalt). Jópárat felismertem belőlük, de azokat most nem rakom ki, viszont sok volt amin meglepődtem, én ezeket nem találtam volna ki…

Megfejtés: Malomkőbánya, Megyer-hegyi tengerszem

Megfejtés: Bodrog-zug

Megfejtés: Egerszalók

Jó mi? :)

ARCHÍV – kori

Tegnap voltam korcsolyázni itt. A korcsolyázás ötlete még a múlt hét végén érlelődött meg bennem, mert egyrészt idén még nem is koriztam itt Pesten, másrészt meg mindjárt vége a télnek, és ismét arra ébredtem, hogy ‘úristen, idén sem használtam ki a korcsolyaszezont’. Persze így legalább nem kopik annyira a korcsolya éle :) Szóval ezt én így kitaláltam, de szomorúan értesültem, hogy a Műjég bizonybizony már vasárnap bezárt (ami milyen dolog már, mert nem elég, hogy átépítik, és egy kis vacak pályán lehet csak korizni, de még be is zár, pedig még február van??). Nade ez nem csüggesztett el a legkisebb mértékben sem, hiszen van egy remek jégpálya a Westend tetején is, ahol persze még soha életemben nem voltam, dehát mindent ki kell próbálni.

Voltatok már ott? Mert ha nem, akkor nem ajánlom senkinek. Tudom, negatív reklám, meg minden, de akkor sem. Az, hogy drága, az még hagyján, mert végülis nincsenek annyira embertelen árai (mondjuk a ruhatárban, hogy a táska+kabát kombó már dupla ár, az kicsit meglepett, de ez nem fog földhöz vágni…). És tudom azt is, hogy viszonylag meleg van már, de ha valaki vállalja, hogy jeget csinál február végén, akkor az legyen is valóban jég. Mert a mostani pálya, az gyakorlatilag egy nagy pocsolya volt, kis száraz foltokkal. De tényleg, nem volt nagy víz, de egy olyan jó centis rétegben állt a pálya nagy részén, ami kicsit visszavesz a korcsolyázás élményéből, amellett pedig még eleséskor is különösen kellemetlen. Én szerencsére nem estem, de aki igen – hát azt sajnáltam. A másik, hogy mekkora a pálya – szerintem kisebb volt, mint a soproni, amellett pedig azért elég sokan voltak, én meg annyira nem szeretem kerülgetni az embereket, de sajnos egy idő után arra kényszerültem, hogy a szlalomtudásomat fejlesszem tökélyre. A harmadik meg a zene. OMG. A szlogen ez, hogy Rádió1 csak mai sláger megy (ezt kb ötszázszor elolvastam, mert a pálya szélén mindenhol kinn volt a kis logó). A mai sláger az először csak olyan technozenéből állt, amit a legalja falusi diszkókban nyomatnak (köszönhetően mindezt DJ Ádám-nak :D), utána pedig olyan zenék csendültek fel (szinte kizárólag), ami legalább 20 éve volt “sláger” utoljára (Neoton famíliától a Boney M-en keresztül az I will Survive-ig minden amit el lehet képzelni). És persze a társaság is nagyjából ehhez mérten verődött össze, pálya szélén bandázó kis diák/egyetemista csoportok, partiarcok, meg minden… DE lényeg a lényeg, hogy csúsztam egy jó másfél órát, rendesen elfáradtam, viszont mozogtam, és ez jó érzés volt. És most már nyugodtan búcsúztatom az idei korcsolyaszezont, mert egy ideig most nincs kedvem újra pályára állni… :)

ARCHÍV – munka van

Ha dagadt lennék, szakállas, szemüveges, mosdatlan, zsíros hajú, és egy nagy bőr forgószékben ülnék, az asztalomon iszonyatos kupi lenne és kajamaradékok (lehetőleg pizza, és/vagy kínai kaja dobozokban), előttem meg egy legalább 22″-os monitor lenne, nem ez a kis 17-es, vagy a gép mellett legalább még egy laptop is, akkor pont úgy néznék ki, mint a világmegmentős filmekben a számítógépes csávó, aki mindenkit utál, de ő az egyetlen, aki ki tudja számolni a kódot, amivel el lehet téríteni a becsapódó meteor pályáját / meg lehet állítani a bankrendszereket összeomlasztó vírus terjedését / Amerika megnyerheti a harmadik világháborút (és mindehhez SOHA nem használ egeret, kizárólag billentyűparancsokkal operál).

Naszóval még mindig nincs semmi érdemleges, nyugaton a helyzet változatlan, én pedig  rettenthetetlenül és megállíthatatlanul törtetek a cél felé. Szóval munka van.

ARCHÍV – ready

Problem solved (ahogy a művelt német mondja). Sikerült automatizálni a dolgokat, most kb fél óra alatt megoldottam azt amit eddig (jó esetben) másfél napig tartott, kis segítséggel ugyan, nem egyedül jöttem rá, de most már ezt is tudom. Minden nap tanul valamit az ember, és ez jó. Ezzel persze még így is lesz mit csinálni, de legalább már nem olyan kilátástalan a dolog, mint eddig gondoltam, és nem is kapok fejfájást a monitorra meredéstől.

A mai hír, hogy új gyakornokok jönnek hozzánk (is), azért remélem nem lesznek annyira okosak, hogy aztán a végén az én lábamra kössenek útilaput… Szerintem nem lesz rossz egyébként, most úgyis kicsit megfogyatkoztunk az utóbbi időben. Mondjuk őszintén szólva nem irigylem őket, mert amikor úton-útfélen arról hallani, hogy milyen rossz helyzetben vagyunk, meg erre sincs keret, arra sincs keret… Ez kicsit az emberek kihasználása valamilyen szinten – először ingyenmunka, aztán kitudja… És itt most inkább a kitudja rész érvényesül szerintem. Na de ez talán nem is az én dolgom. Lényeg, hogy én még megvagyok :)

(és legközelebb megpróbálok valami értelmes mondanivalót is összehozni talán…)

ARCHÍV – viccel

Még mindig küzdök, de valami már lesz a dologból, talán látni a fényt az alagút végén (ez most még mindig a tegnapi munkához kapcsolódó bejegyzés, ha valaki kételkedne), mindenesetre küzdök, az a lényeg. És mivel ezzel kapcsolatban most nem nagyon van miről írnom, inkább berakok két vicces képet, mert az legalább jó :)

Tessék csak beléjük nagyítani!

ARCHÍV – task

A mai feladat:

Ilyenből:

Ilyet csinálni (akinek nem egyértelmű a különbség… az ne olvassa tovább. Bár, jó azt azért illik elmondani hozzá, hogy az első verzió nem elég, hogy egy ömlesztett adathalmaz, ami egy ismeretlen kiterjesztésű fájlban van (.TSV), hanem ráadásul még az elemek, és az indikátorok is kódolva vannak – igazából ez okozza az igazi problémát, mert amúgy több-kevesebb sikerrel át lehet vinni excelbe viszonylag gyorsan).

Na ez viszont már azért egy szép átlátható verzió szerintem…

És most ez lesz a dolgom nagyjából egész nap. Közben elmegyek egyszer ebédelni, beszélgetek munkatársaimmal (mondjuk legtöbbet azzal, akivel egy szobában vagyok), olvasgatom az e-mailjeimet, délután csinálok egy kávét, mert az finom, és jobban megy tőle a munka, és mindeközben elképzelem, milyen jó lesz, ha végzek ezzel. Ez most lehet, hogy elég szörnyen meg unalmasan hangzik, deeee… Majd ha kész lesz, akkor jó dolgok születhetnek belőle, csak tényleg sok a munka vele, és a legbosszantóbb nem az vele (mármint most az adatrendezgetésről beszélek, ha valaki elvesztette volna a fonalat), hogy sokáig tart, meg monoton, hanem, hogy közben végig ott motoszkál e fejemben, hogy talán ezt lehetne sokkal egyszerűbben is csinálni… De remélem nem (vagy remélem soha nem jövök rá!) :)

ARCHÍV – ezmegaz

Minden kedves magyar anyanyelvű olvasó figyelmét szeretném felhívni, hogy az oldal jobb felén elhelyeztem egy szavazómezőt, és most már értelmes kérdést is tartalmaz :), lehet bátran szavazni, és érdemes ránézni később is a mezőre, mert lehet, hogy idővel újabb és újabb fantasztikus szavazásokat találok ki. Sőt, csak, hogy méginkább reklámozzam kis oldalamat, aki azt hinné, hogy nem lehet kommentelni, az téved, mert szintén a jobb oldalon van erre lehetőség, csak kicsit lejjebb kell görgetni, de ott van egy Disqus-os kis box, amibe be lehet írni. Hogy a posztonként való kommentelés a ’Comment’ feliratra miért nem működik, arra vannak tippeim, és dolgozom is rajta, de egyelőre nem tudom, van-e rá megoldás, mindenesetre majd ha már valóban használható lesz, akkor szólok, addig meg legalább olyan, mintha :)

És ha már reklám, akkor most nem is írok semmi értelmeset, meg amúgy sem tudnék, mert egyrészt fáj a fejem, másrészt meg már majd’ kifolyik a szemem, azt hiszem most kicsit túl sokat és túl kitartóan bámultam a monitort – bár hozzáteszem, hogy egy érdekes munkán dolgozgatok, úgyhogy amúgy nem panaszkodok, csak most kicsit leterhelt – de ha ebből lesz valami (mondjuk térkép, vagy elemzés) akkor lehet, hogy élvezni fogom csinálni. De az még mindenképpen odébb van.

Naszóval: olvasnivalónak itt van >>LINK<< ez, nézegetnivalónak meg >>LINK<< ez, mely két dolog egyébként összefügg, ilyen várostervezéssel kapcsolatos téma, úgy érdemes rákattintani, de szerintem érdekes.

Akkor most lépek.

ARCHÍV – szavazz

Ja, amúgy van új szavazás, lehet szavazni :D

 

És akkor szokásosan: jó hétvégét!

ARCHÍV – buli

Tegnap este gyakornokokkal voltunk „bulizni”, vagyis inkább kocsmázni, abból az apropóból, hogy most négy embernek is volt/lesz a napokban szülinapja, és ezt megünnepeltük. Jó volt, mert ott voltak sokan azok közül is, akik már nem dolgoznak itt, és így egy kis nosztalgiafeeling is volt. Egyébként olyan ez a kis társaság, mintha még mindig egyetemisták lennénk, nem olyan, mint egy ilyen munkahelyi merevebb meg kötöttebb közösség, bár azért néha a beszédtémákban ez érezhető. De most jót dumálgattam azzal a sráccal, aki nyáron ment még el a mi irodánkból, és néha együtt szoktunk ebédelni, mert a közelben dolgozik. Ő mondta, hogy igazából jó, hogy nem maradtunk túl sokáig együtt, meg, hogy tavasszal is elmennek egy páran, mert így jobban tudjuk értékelni ezt a csapatot., meg azt, hogy régebben “jobban” együtt voltunk. Azt hiszem, ez tényleg így van, ha sokáig, meg sokat lennénk együtt, akkor kijönnének olyan dolgok is, amik miatt rájönnénk, hogy egyik-másik ember nem is annyira jó fej, meg minden, és így legalább maradhatunk a „felszínes kedélyességben”. Egyébként a nap legérdekesebb momentuma az volt szerintem, hogy az alkalomra lejött az igazgatóságunk vezetője is, mert valahogy valaki őt is meghívta, és most pont ráért, vagy nem tudom… Egyébként ő is jó arc, meg viszonylag fiatal is, de azért az elején, amikor megjött egy kicsit elcsöndesedett a hangulat – aztán a végére feloldódott mindenki (én meg szerencsére messze ültem tőle, és nem kellett beszélgetnem vele. Nem mintha nem bírnám, de én tutira még mindig feszélyezve éreztem volna magam mellette). Vagyis azt nem tudom, hogy a „végén” mi történt, mert én viszonylag hamar, már fél 11-kor távoztam, de amikor elmentem, már akkor is jó volt a hangulat :) Hát ez egy érdekes este volt, az biztos… Csak ne kellett volna ma is dolgozni jönni!

Szordzs felhívta a figyelmemet az ilyen munkahelyi témákról írásnak a veszélyeire, hogy az ember így-úgy rátalálhat a dolgokra… Hát ezen nem tudom, hogy lehetne segíteni, talán az lenne a legjobb megoldás, ha lenne egy olyan e-mail címem, ami nem emlékeztet erre a blogra, és akkor senkinek eszébe sem jutna ezzel összekötni, rákeresni (hiszen akkor munkahelyen, önéletrajzban ezt az e-mail címet adnám meg, meg munkatársaknak is). Persze most ezzel szerintem nem kell foglalkoznom, mert közösségi oldalakon nincs fenn a honlapcím (de az is lehet, hogy ezekről a honlapokról alkalomadtán leiratkozom, túl sok hasznom úgysincs belőlük), amúgy meg van munkahelyi e-mail címem amit megadhatok másoknak. Egyelőre még van… :)

A végére pedig egypár térkép, most tematikus térképet nem volt időm csinálni, viszont bemutathatom, amit még nagyon szeretek ebben a vektoros programban: hogy bele lehet nagyítani a dolgokba. Anélkül, hogy pixelessé válna a kép. Jó, tudom, ez azért egy elég alap funkció, de azért nagyon hasznos – és persze azt is tudom, hogy képként kimentve ez a tulajdonság már nem él, hiszen így ismét raszteres formátumot vesz fel, de magában a programban szépen bele lehet menni. Íme Skandinávia példáján bemutatva (ezt magát is egy Európa-térképre való belenagyításból kaptam :) – méretarányt nem tudok mondani, de hát minden látszik a képen, el lehet képzelni):

A kijelölt részre kattintva kapom ezt:

Majd pedig ezt:

Hát tudom, ez így elég gagyin mutat, semmi domborzat, semmi google earth kinézet, de ennek most nem is ez a lényege…

ARCHÍV – mapmaster

A térképezésben az a jó, hogy látványos az eredmény. Ha írsz egy elemzést, az is valami, de azt nagyon kevesen fogják elolvasni, és amúgy sem érdekel senkit általában :) Ha kiszámolsz valamit, akármennyi munka is van benne, azok csak számok, esetleg ha grafikon is készül belőle, az már valami. De egy térkép igazán odavonzza a szemet, abban lehet gyönyörködni, lehet keresgélni rajta dolgokat, lehet egyszerűen csak nézegetni. A térképeket minden gyerek szereti, és a felnőttek is, sok embernek van térkép a falán, függetlenül attól, mennyire szerette a földrajzot a suliban. És most én is örülök, hogy térképeket gyárthatok, és most már kezdenek egész jól ki is nézni (mutatóba sajnos most nem tehetek ki, mert szerintem ezek nem publikusak (lehet persze, hogy soha nem is lesznek), de majd csinálok valami hasonlót a magam szórakoztatására is, ha lesz időm, meg akkor már valami érdekes dolgot próbálok megjeleníteni… – majd egyszer). Ennek mindenki örül, a főnököm is, a munkatársaim is. Mert a térképeket mindenki szereti :)

ARCHÍV – movies

Érdekes filmélményekkel gazdagodtam a közelmúltban, és most jobb híján ezekről fogok írni (írhatnék arról is, hogy munkatársaim (és egyben szobatársaim) ma kitalálták, hogy lehetne az iroda életéről egy posztmodern színdarabot írni, aminek egyes jelenetei most össze is álltak, de aztán végülis rájöttek, hogy igazából senki nem értené a poénokat, úgyhogy felesleges vesződni vele – szóval írhatnék erről is, de ez komolytalan. Vagy arról, hogy a női munkatársak mennyire sértődősek, és ármánykodók tudnak lenni (szintén mai megállapítás), dehát nekem erről nincsenek még személyes tapasztalataim (szerencsére), és amúgy is ez általánosítás, ráadásul én konfliktuskerülő ember vagyok, így ilyesmibe nem is nagyon szeretek keveredni – persze ha majd valami jó szaftos pletyka lesz, akkor természetesen leírom :D).

Szóval: tegnapelőtt megnéztem Sz-el a Married to the Mob (magyarul: Keresztanya) című 1988-as filmet, amit így elsőre nem is nagyon tudok hova besorolni, de talán a maffiavígjátékok közé lehet (már amennyiben van ilyen műfaj) leginkább. Egy időben nagy kedvenceim voltak a gengszterfilmek, amikor még a Sopranos–t néztem, és tényleg faltam őket, egész szép kis gyűjteményem van belőlük, és azt hiszem ezt is ezek közé rakom. Annyira oldschool, és béna, hogy már jó volt, de tényleg, tetszett, ilyen jó kis esti szórakozásnak elmegy – gondoltam. De kiderült, hogy ezt a filmet még Oscar-ra is jelölték…! (legjobb férfi mellékszereplő). Hátszóval itt tartott ’88-ban a filmgyártás, nem tudom, akkor melyik film vitte a díjakat, de ha ilyet is beválasztottak jelölésre, akkor nem sok jót tudok elképzelni. Hasonló amúgy a talán ismertebb Keresztapus (Mickey Blue Eyes) című filmhez, amiben az a jó, hogy sok szereplője van a Maffiózókból, ezért volt különösen vicces számomra. Szóval maffiavígjátékokról ennyit.

A másik egy magyar darab volt, az Intim fejlövés. Hát erről… nem is tudom, hogy érdemes-e írni. A magyar filmeket amúgy sem szeretem annyira (bár kétségtelenül van nem egy-kettő jó is), de ez még azok közül is kiemelkedik. Pocsék sztori, hihhhetetlenül erőltetett színészi játék és forgatókönyv, és túljátszott érzelmek, vontatott, unalmas, lapos egyveleg… Persze csalogató címmel, és filmplakáttal, egypár káromkodással, meg durvának szánt jelenettel.. Úristen, itt tartunk, és ennél már csak lejjebb lesz szerintem. SENKINEK nem ajánlom, hogy megnézem ezt a filmet, rosszabb, mint a szintén nemrégi és hasonló kategóriában mozgó Majdnem szűz volt, pedig az is egy ócska szar… Erre lehetne az idevágó idézetet berakni (sajnos nem emlékeszem pontosan rá):

– Szerinted nincs túlforgatva ez a film egy kicsit?

– Szerintem már az ötödik méternél túl lett forgatva…! (Természetesen Kapa-Pepe idézet valamelyik Jancsó-filmből…)

Persze az embernek néha rossz dolgokat is meg kell tapasztalnia, hogy aztán értékelni tudja a jókat :)

ARCHÍV – fordít

Jaj tudom még mit akartam írni, vicces dolgokat hallottam az Elnök emberei egyik részében (hetedik évad elején, talán 5-6. rész körül, de tökmindegy). Felszólal egy ember a fórumon, oktatás volt a téma éppen:

„- Ön mit gondol az intelligens dizájnról? XY vagyok, tudományt tanítok a tizedik osztályban.”

1) Ez az intelligens dizájn egyébként végigkísérte az egész epizódot, és hihetetlenül sérti a fület szerintem. Arról van ugye szó, hogy most akkor mit tanítsanak az iskolában, az evolúciót, vagy azt, hogy Isten teremtette a világot. Namost bár a design szó több esetben is maradhat (az egyébként szintén elég magyartalan) ’dizájn’, hiszen bizonyos esetekben ez jobban érthető és kifejezőbb, azonban alapvetően ez a szó azt jelenti, hogy tervezés (lehet, hogy ez csak azért olyan feltűnő nekem, mert egyszer én is fordítottam már, és dizájn-nak hagytam, és aztán rájöttem, hogy bizony ez inkább tervezés lett volna…). Speciel ebben az esetben ha egy kicsit elgondolkodott volna a fordító, és kimondja esetleg magában hangosan, hogy „intelligens tervezés”, akkor rájön, hogy ez értelmes, ellenben az intelligens dizájn-nal, ami hát valljuk be őszintén: hülyeség. És még nem is hangzik jól.

2) A másik viszont tényleg igazi vicces fordítás: tudomány-t tanít a tanárnéni. A laikus hallgató (aki esetleg nem siklik el efölött a kijelentés fölött) esetleg felkaphatja a fejét, hogy „Amerikában van olyan tárgy, hogy tudomány külön??? Ennyire buták az amcsik, hogy tudományt egy tantárgyban tanulnak” Hát nem. Szép is lenne… Hanem a science szó az angolban tulajdonképpen természettudományt, környezetismeretet jelent, ha tantárgyakról van szó. Ehhez azért szerintem nem kell egy magas szintű angoltudás, meg ha egy kicsit elgondolkodik a fordító, hogy ez mekkora ordító baromság, akkor könnyen ki lehetett volna javítani.

Na ennyit a mai észosztásról. Amúgy kicsit le vagyok törve, mert kevesebb bért kaptam, mint amire számítottam, mert mindenki azt mondta, hogy namost idén többet kapunk még ha nem is emelték a fizetést, ehhez képest nekem emelték, és még nemhogy az emelést nem kaptam meg, de még többet is levontak az alapból, ami egyébként ugyanannyi volt bruttó. Na sebaj, majd valahogy kiszámolom, hogy ez így most jó vagy nem, inkább nem idegeskedek rajta :)

ARCHÍV – art!

Beszélgettem Sz-szel tegnap “művészetről”, és nem jutott eszembe, hogy mi is az amit szeretek (egyébként egy pár igen, mert tudom, hogy szeretem az impresszionistákat, meg a posztimpresszionistákat, meg pár modern-t), de aztán valahogy beugrott a metrón hazafelé, hogy Roy Lichtenstein. És tényleg. Egyszer még kb nyolcadikos koromban volt egy ilyen naptárunk a koleszban, azóta szeretem őket, volt benne minden, Monet, Gauguin, Van Gogh, Degas, Fernand Léger, Roy Lichtenstein, Andy Warhol, még talán Picasso is. Múltkor amikor a Szépművészetiben kulturálódni próbáltam, rájöttem, hogy én csak azt tudom értékelni, amit még kiskoromban, vagy a suliban rajzórán megmutattak, hogy ez szép, ezért meg azért, és kész. A többit egyszerűen megnézem, és továbbmegyek, magamtól nem vagyok képes semmiféle véleményre, vagy értékítéletre, illetve igen, de csak negatívra :). Na de lényeg a lényeg, hogy ma is be tudok tenni szép képeket, az első az amit eddig is ismertem (Stepping out a címe, azt hiszem ez volt a naptárban), a másikat meg csak úgy találtam, és megtetszett (I love liberty). Ilyeneket még a falamra is kitennék…

Szokás szerint rákattintva nagyobbak lesznek! :)

ARCHÍV – home sweet

Ja tudom mit akartam még írni: úgy bírom, amikor valakivel beszélgetek, és szóba jön, hogy hol lakom (bár a „lakás” már kis túlzás, mert ahogy számolgatom, bizony már életem több mint felét Budapesten töltöttem, de hát azért az otthon az mégiscsak otthon van), és mindig vagy kiderül, hogy az illető a) járt már ott, és elkezd áradozni, hogy az egy milyen jó kis település b) az illetőnek van ott egy ismerőse (!) és megkérdezi, hogy én nem ismerem-e, és kiderül, hogy már többször is járt ott c) az illető áradozik, hogy ez egy milyen jó hely, és, hogy milyen régóta szeretne eljönni ide. Jó, van persze még az a lehetőség is, hogy igazából az embernek fogalma sincs, hogy hol van, de a többség legalább a név alapján belövi, és valami jó dologgal társítja. Ez szerintem mindenképpen pozitív dolog a falu szempontjából – nem is értem, hogyan nem tudjuk jobban kiaknázni.

Ilyen beszélgetéseket mostanában munkatársaimmal szoktam folytatni, akikkel mondjuk nem vagyok napi munkakapcsolatban, de tudják ki vagyok. És általában munkábajövet, vagy hazafelé ha egy buszon megyünk, akkor ilyesmi témák szoktak előkerülni. Ma pl a srác akivel jöttem (srác, jó, van már vagy negyven éves) mondta, hogy ők ott voltak terepgyakorlaton (!), még egyetemen, persze jött az áradozás, hogy ez egy jó kis hely. És a slusszpoén, hogy ez az ember ugyanott tanult, mint én, és egy olyan tanárral voltak ott, aki engem is tanított. Jó, az nem érdekes, hogy szakmabeliek ugyanott tanultak, de olyan furcsa volt belegondolni, hogy engem, meg őt ugyanaz a tanár tanította, pedig szerintem húsz év biztos, hogy van köztünk… Hát, ilyen kicsi a világ :)

És még mielőtt végleg jó hétvégét kívánnék: újra leporoltam és meghallgattam a Heaven Street Seven-es mp3-jaimat, és megint elgondolkodtam, hogy szinte hihetetlen, hogy hogyan tudnak ezek a srácok néha olyan ótvarosan szar számokat összehozni, néha meg zseniálisan jókat, amiket aztán az ember egész nap dúdol… De még az a szerencse, hogy vannak ezek a jobb számaik, és ez feledtet minden hullámvölgyet. Aki nem ismeri, az szerezze be/hallgassa meg, egy próbát megér, nekem a Kisfilmek a nagyvilágból és a Szállj ki és gyalogolj! című albumok a kedvenceim (nem mintha ez bármit is jelentene) :)

És akkor: jó hétvégét!