ARCHÍV – salinger

Meghalt J. D. Salinger. Most olvastam reggel a hírekben, és hát mit mondjak, le vagyok sújtva. Ő volt a kedvenc íróm, vagyis még most is ő az. És a kedvencem tőle a – na vajon mi lehet? Igen, az, kitaláltad – a Zabhegyező. Ez a legismertebb műve is egyben, de az a nagy igazság, hogy nem véletlenül, ezt én sem tudom megcáfolni. Egyébként összesen ezen kívül még kiadott három (kis)regényt, meg egy jópár elbeszélést (ez a „Kilenc történet” című kötetben van összefoglalva), és még egy jócsomó kisebb novellát is, amik tudtommal magyarul meg sem jelentek eddig viszont angolul már olvastam őket (ez a „21 [under-published] Stories”). Kb. azt hiszem minden egyes betűt olvastam tőle amit valaha is kiadtak, mert igazából nem írt túl sokat. Sőt: most van 2010, és ő az utóbbi 45 (!!!) évben az égvilágon semmi olyat nem írt, ami megjelent!!! És én most annyira várom, hogy valami poszthumusz megjelenik tőle, mert az nem lehet, hogy azóta nem is írt semmit…! Remélem nem égette el őket, vagy valami. Egyébként azt is kell még tudni róla, hogy mióta nem írt semmit, azóta nem is nagyon jelent meg a nyilvánosság előtt, hanem elzárkózva élt a világtól. Szóval ilyen kis különc életet élt – többek között ezért is szeretem… A Zabhegyező-t kb háromszor olvastam magyarul, egyszer angolul, és megvan Audio-book-ban is angolul (tehát mp3-ban), már kb négy éve, de még arra nem szántam rá magam, hogy azt is meghallgassam. Az elbeszélései közül a kedvencem a „Nevető ember”, amit még egy animesztoriba is beintegráltak (egyébként a Zabhegyezővel együtt, vagyis azt hiszem, a Holden Caulfield karakter megjelenik, de erre már nem emlékszem pontosan), a Ghost in the Shell: Stand Alone Complex-be, ami elsőre elég furcsán hangzik, mert ez egy sci-fi animesorozat, aminek nem sok köze lehet Salinger-hez, dehát a japán gondolkozás az valahogy összehozta ezt. Szóval igen, a „Nevető ember” az szintén jó, a másik kedvencem pedig a „Teddy”, ezek egyébként mind szomorú véget érnek, de valahogy abban a koromban, amikor ezeket olvastam (hmm, nem is tudom, olyan 18-20 évesen), nagyon megfogtak. És egyébként máig nem olvastam jobbat ebben a kategóriában, pedig szoktam sokmindent a kezembe venni. Van egy másik elbeszélése, ami magyarul a „Ficánka bácsi Connecticutban” címet viseli (Uncle Wiggily in Connecticut ha így jobban tetszik), aminek alapján egy filmet is csináltak „My Foolish Heart” címmel (még valamikor jó régen – pontosan 1949-ben, most utánanéztem). Nem egy egetrengető film, de annyira nem is rossz, viszont az az érdekessége, hogy Salinger-nek annyira nem tetszett, hogy ezek után megtiltotta, hogy bármelyik művéből is filmadaptációt csináljanak…! (IMDB Trivia idézet: „J.D. Salinger so despised this adaptation of his short story “Uncle Wiggly in Connecticut” that he never again allowed any of his work to be adapted to film.”) Ez szomorú, mert én a Zabhegyező-t egy jó feldolgozásban nagyon szívesen megnézném, és őszintén szólva picit bízom is abban, hogy így az író halála után már esetleg fel lehet oldani ezt a tilalmat. Jó lenne…

Hm, a regényekről szólva még, a Zabhegyezőn kívül a többi az kicsit elvontabb, főleg pl a „Seymour – Bemutatás”, de egyébként érdekesek. Volt egy ilyen kitalált család, amit az író kreált, és a legtöbb művében ennek a családnak a tagjai jönnek elő, ilyen zsenigyerekek, meg különcködők… Ilyen a Seymour-karakter is, ami benne van az „Ilyenkor harap a banánhal”-ban is, ami szintén egy emlékezetes elbeszélés, vagy a „Franny és Zooey” ami egy regény, ők a legfiatalabb ikerpár a családban – vagy valami ilyesmi. Na az is egy jó könyv, kicsit van már benne a buddhista vonalból, jó sok hosszú-hosszú párbeszéd, de mégis engem valahogy lebilincselt, és főleg a vége miatt érdemes az embernek keresztülrágnia magát rajta.

Most jut eszembe, hogy az unpublished stories-ból még egyet én sem olvastam, pedig azt is már kinyomtattam vagy jó öt éve, a „Hapworth 16, 1924”-et. Ez volt talán az utolsó műve, most nézem, mert ez 1965-ös. Egyszer elkezdtem, csak akkor még túl nehéznek tűnt az angolja, és abbahagytam pár oldal után. Na most megvan a motiváció, hogy elolvassam, csak még haza kell menni hozzá. Egyébként a magyar könyveken kívül ami megvan tőle az erről az oldalról van, Salinger-témában hasznos. Illetve most nézem, hogy csak hasznos VOLT, mert leszedették az oldalról az összes angol tartalmat, amit itthon még nem adtak ki (huhh, de jó, hogy én még időben megtaláltam ezeket és szépen elmentettem magamnak mindent…!) :” Please immediately remove all of the external links to material by J.D. Salinger and confirm that you have done so” – olvasható az oldalon. Hát igen, a jogdíjak meg miegymás gondolom…

Huhhh, na azt hiszem ezt a témát most kiveséztem, gratuláció annak aki el is olvassa :). Egyébként ezt az írót tényleg nagyon-nagyon szeretem, és még sokat tudnék írni, de azt hiszem ennyi elég volt. Remélem kicsit meglódul most az irományainak a fordítása/kiadása/felkutatása most, hogy meghalt! Éshát: nyugodjon békében!

Még picit magamról: olyan mintha borotvapengéket nyeltem volna, két napja iszonyatosan fáj a torkom. Meg egyébként egyéb bajaim is voltak (fájtak az ízületeim, lázam is volt szerintem), de tegnap este (meg ma reggel) Sz annyira jól kikúrált, hogy úgy érzem most már nem lesz nagy baj talán. Csak a torkom még mindig, de remélem az nem komoly… Szóval még élek.

ARCHÍV – dolgok

Ma jött egy e-mail, hogy töltsünk ki egy kérdőívet, melynek témája a munkahelyi konfliktusok felmérése.

 

Hát, mit mondjak, vicces volt. (ja, gombra hiába kattint bárki, ez csak egy screenshot)

Ma együtt kajáltam egy sráccal, aki még itt volt szintén gyakornok, amikor én jöttem, aztán nyáron eltávozott sorainkból, viszont utána kb szeptembertől ismét elkezdett dolgozni egy közeli helyen hozzánk, és így továbbra is tartjuk a kapcsolatot, gyakran kajál velünk gyakornokokkal ő is. Szeret mindenféle abszurd témát felhozni, nem tudom, hogy provokálásból-e, vagy csak egyszerűen azt mondja, ami az eszébe jut, de mindenesetre vicces szerintem, bírom. Ma például megkérdezte tőlem, hogy mikor lesz az esküvőm, meg, hogy nem akarok-e a Péceli Önkormányzatban dolgozni, ha esetleg elküldenek innen májusban, aztán azt, hogy ’hogy van Isten?’. Erre mondjuk nem tudtam válaszolni…

Ma is volt médiaesemény, 14:20-kor szerepelt munkatársam a Rádio Café-ban, vicces volt (Utasellátó című műsor, talán meghallgatható itt, de nekem mondjuk nem jött be a link). Ráadásul ez most élő műsor is volt, ő az egyik szobában, mi meg sokan összegyűltünk egy másikban, ahol volt rádió is, és röhögtünk. De persze amúgy helytállt a srác. Talán a legviccesebb az volt, amikor a műsorvezető bemondta, hogy most pedig XY fog beszélni, aki a… és akkor elkezdte mondani a cég nevét igazgatósággal, irodanévvel meg mindennel, ami nagyjából három sor lenne itt leírva. És a beszélgetés egynegyede erről is szólt, hogy ezt csak A4-es papírra lehet kinyomtatni névjegykártyaként, meg, hogy akkor ő most mit is csinál tulajdonképpen, meg ilyenek, repkedtek a magas szintű poénok. Amúgy a téma meg a városi zöldfelületek voltak, mert most állítólag kiadtak egy amerikai tanulmányt, mely szerint a városi zöldfelületek gondozása (pl. kistraktor, fűnyírás, locsolás stb.) több üvegházhatású gázt termel, mint amit maga a park elnyel. Persze ez lehet, hogy igaz, de azt azért biztos érzi mindenki, hogy egy városba kellenek parkok, meg zöldfelület, és nem azért, mert feltétlenül hasznos környezetileg, hanem, mert nekünk embereknek szükségünk van rá, hogy kimenjünk a ’szabadba’. Én legalábbis így gondolom, és ez azért lejött az interjúból is…

Más érdekeset is olvastam, nem munkával kapcsolatosan: egy átlagos magyar olyan napi (igen, NAPI) 260 percet tölt a TV képernyője előtt, és ezzel harmadikok vagyunk, csak az USA és Szerbia (?) előz meg bennünket. Ez több, mint négy óra!!! Úristen!!! Jó persze biztos benne van az is, hogy sok helyen csak úgy megy a TV és nem feltétlenül nézi senki, meg a sok nyugdíjas nyilván többet nézi stb stb, de azért az durva, hogy Magyarországon a legnépszerűbb szabadidős tevékenység a TV-zés (a cikk elolvasható itt). Hát nem mondom, hogy erre büszkék lehetünk…

Én meg átlag napi 8-10 órát ülök a gép előtt (bár inkább csak munkanapokon), ez sem feltétlenül jó, de hát ez van. Most akkor megyek is.

ARCHÍV – air

Ma egy meglehetősen érdekes dologgal találkoztam munka közben (vigyázat, erősen szakmai tartalom!! :D). Le kellett fordítanom egy szöveget, aztán összefoglalni magyarul. Ez egy ilyen európai miniszteri szintű ajánlás, amit megvitatnak majd a tagországok (gondolom), és ehhez kell először mindenkinek a véleményét leírni és beküldeni – hogy aztán legyen miről vitázni. És a címe: „A beltéri levegőminőség javítása: új kihívás a helyi hatóságok számára” Hát amikor először elolvastam, akkor erősen elgondolkodtam, hogy EZ MOST KOMOLY? Ilyen tényleg van? De aztán végülis rájöttem, hogy egészen érdekes maga az írás, nagyon elgondolkodtatott, mert én erről még soha nem hallottam, hogy valaki ilyesmivel foglalkozik, hogy ilyesmi egyáltalán szóba kerül. Megszoktam már, hogy üvegházgázok, meg CO₂  kibocsátás, meg elsivatagosodás, árvíz, tengerszint-emelkedés, szmogriadó, extrém időjárási jelenségek – de hogy beltéri levegőminőség???

De igazából van benne valami, mert ha belegondolok, életünk mekkora részét töltjük a négy fal között – vagy legalábbis épületekben? És ez nem feltétlenül csak a városi emberekre vonatkozik, hanem kb. mindenkire, aki civilizált helyen él. Ha otthon vagy, ha iskolában vagy, ha munkahelyen vagy, ha vásárolsz, ha mozizol, ha étterembe mész… Itt azt írják, hogy az átlag európai élete 90%-át tölti beltérben. Ez durva azért szerintem. Jó, de mondjuk ebből még mindig nem következik az, hogy ez most levegőminőség szempontjából annyira sokkal károsabb lenne, de aztán azt is írták, hogy a beltéri levegő minősége akár kétszer rosszabb is lehet, mint a kültéri levegőé…! És miért? Hát mert itt van a festék a falakon, a lakk a bútorokon, lerakódik a por… Ezeket egyébként csak én gondoltam most tovább, de valami ilyesmi lehet a dologban – merthogy a végén ez a szöveg is arra jut, hogy pl. szigorúbban kellene bevizsgálni a vegyszereket/festékeket, amikkel nap mint nap kapcsolatba kerülünk… Na persze azért azt is írja, hogy ez a téma még nincs kellőképpen feldolgozva, és még nem áll elegendő megbízható információ a rendelkezésre, úgyhogy lehet, hogy kamu az egész, és egy jó szellőztetéssel megoldható a probléma. De mindenesetre érdekes volt ilyesmit olvasni, és a mai nap is kellemesen eltelni látszik :)

Este pedig megyek, hogy ismét jól lealázzanak Carcassonne-ban egy párszor :)

ARCHÍV – képrejtvény

Még egy bejegyzés mára, nem tudom visszafogni magam. Munkatársam küldte ezt a képrejtvényt, hozzátenném, hogy az ehhez hasonló poénok kb félóránként váltják egymást (általában azért szóban), de ha nagyon beindul, akkor sokkal nagyobb dózisban kapjuk… Néha kicsit nehéz bírni, de én azért ki vagyok képezve (szlomi barátom volt még anno ilyen, ő is keményen küldte néha).

Szóval a mai képrejtvény: a kérdés az, hogy mit látunk a képen (fentről lefelé haladva (3 részt alkot) kell nézni, megoldás lent, de nem ér egyből meglesni!!!):

A megfejtés: Neo Ton família

ARCHÍV – színház a világ

Először a munka:

Hétfőn volt az évindító megbeszélésünk (aki így jobban érti: kick off meeting :D), amikor az idei feladatokat megbeszélte a kis csapat, összeszedtük őket, súlyoztuk, emberekre leosztottuk, főfelelősök, „besegítők” satöbbi. Azért volt ez számomra (is) kifejezetten hasznos, mert így már tudom, hogy miről maradtam le tavaly. Meg, hogy ilyen egyáltalán van. Enélkül kicsit azért nehezebb úgymond átlátni a dolgokat, ha valaki csak úgy belecsöppen a közepébe és fogalma sincs semmiről. Így azért valamivel egyszerűbb, és mondom, hasznos. Kezdődhet is a munka! :) Kicsit mondjuk groteszk, hogy ez január közepén is túl történt, dehát ilyen-olyan okokból elodázódott most… Azt hiszem semmi konkrétumot, és semmi értelmeset nem írtam most ezzel, de igazából tökmindegy, úgysem érdekes ez az egész. Csak, annyi, hogy most egy kicsit azóta megszaporodtak a tennivalóim is, mert mindenki valóban belelendült, és most már valami érdemi is történik.

Volt valami pletyka, hogy másik szobába kerülök, ezt múlt hét pénteken ejtette el az egyik munkatársam, merthogy most ebben a szobában azért valóban egy kicsit szorosan férünk csak el – remélem nem más a valódi indok (…) -, és én vártam is, hogy ez is szóba kerül majd, de egyelőre még nem, és addig is igyekszem kiélvezni a jó helyemet, mert ez azért jó hely itt, a költözéssel kicsit perifériára kerülnék, meg nem is ugyanezekkel az emberekkel lennék persze, és kicsit elsőre le is tört a hír… De most nem is gondolok erre, mert úgy látszik annyira mégsem aktuális. Ha meg az lesz majd, akkor már fel leszek készülve rá, nem ér váratlanul legalább.

És a szórakozás:

Tegnap este Sz meg én megnéztük a Varázsfuvolá-t a Vígszínházban. Nekem őszintén szólva tetszett, maga a sztori kicsit ködös, pedig emlékszem, hogy énekórán anno részletesen átvettük, és azt én nagyon élveztem is, meg odafigyeltem, aztán láttam is már jópár éve az Erkel-ben, de valahogy a pontos sztori mégsem rémlik. Persze a lényeg azért átjött. De nem is ezt akartam mondani, hanem, hogy a zene jó volt szerintem, az ének is (nem értek hozzá), a színészi játék kicsit mesterkélt, de hát ahogy már ez egy operánál szokott lenni; viszont ami  igazán tetszett, az a díszlet volt. Próbálták vizuálisan felturbózni a darabot, kiterjesztették a színpadi teret mindenféle furcsa és trükkös megoldással (pl., hogy feje tetejére fordították kvázi a szobát, meg oldalra, meg mindenhogyan, én ilyet – ilyen jól megoldva – még eddig nem láttam, és szerintem nagyon ötletes volt). Szóval emiatt (is) érdemes volt újra megnézni, kicsit az visszavett az abszolút élvezetből, hogy mindezek mellett megpróbálták kicsit modernizálni is a darabot, az ilyesmik annyira nem jönnek be, meg amúgy a kosztümöket se vitték túlzásba, de talán ebbe a környezetbe az nem is illett volna bele. Lényeg a lényeg, hogy érdemes volt megnézni, aki a klasszikus Zauberflöte-t akarja látni, az ne ezt nézze meg, mert vissza fogja követelni a jegy árát hisztérikus rohamban futva a jegypénztárhoz, de aki valami érdekeset akar látni (amit mellesleg valljuk be, annyira nagyon talán nem is lehet elrontani, mert Mozart, meg mert Varázsfuvola), az megnézheti. Heti műsorajánlónkat hallották, köszönöm. (Próbáltam a díszleteket is megmutató képeket szerezni, nem tudom mennyire sikerült. A „szőnyeg a plafonon” kép azért remélem átjön…)

ARCHÍV – fizetés

Az mennyire bevett szokás, hogy az ember az első fizetéséből vesz valami jót magának (diákmunka most nem ér!)? Mert én most jöttem rá, hogy erről már nagyon lemaradtam… Múltkor mesélte munkatársam, hogy akivel ő kezdett még anno ugyanitt, az első fizetéséből vett magának egy kosztümöt (nyilván nő az illető). Egy gyakornoktársam meg azt, hogy (bár ez annyira nem átlagos már) az egyik ismerőse már akkor vett magának valamit, amikor még csak kiderült, hogy felvették (ergo előre elköltötte a fizetését), és nem is akármit, hanem egy ízléstelen zöld porcelánállatkát (már nem is tudom, hogy elefánt volt-e, de valami ilyesmi). Én meg elkezdtem gondolkodni, hogy vajon én mit kellett volna, hogy vegyek magamnak az elsőből?? Hát őszintén szólva most sem tudnék semmit mondani. Ha valami nagyot, akkor biztos, hogy egy laptop-ot vettem volna, de akkor arra nagyjából rá is megy az egész fizetésem, az meg azért mégiscsak túlzás – legalább annyira, mint előre venni egy porcelánelefántot :) De ha stílusos akarok lenni (vagy inkább: szakterületnél akarok maradni), akkor veszek egy földgömböt, egy olyat, amit mindig is szerettem volna gyerekkoromban, és soha nem volt. De persze most már az is csak porfogónak lenne jó, amúgy sem tudnék most egy ilyesmit hova tenni a négy négyzetméteres „szobámban”. Esetleg még egy jó nagy falitérképet, ami a Föld-et ábrázolja, és bejelölném rajta, hogy milyen helyekre akarok eljutni. De akkor egyrészt lenne egy jól összefirkált térképem, másrészt meg minden nap elkedvetlenednék, hogy „még mindig nem voltam egyik sehol sem..”. Na nem mintha annyira nagy utazónak tartanám magam, és egyelőre nem is tervezek ilyesmit, nem kell megsajnálni igazán… Ami késik nem múlik, én azt mondom, csak az első fizetés múlt már el. De a többit is el lehet költeni igazán bármire :)

ARCHÍV – társasjáték újra

Megvan az újabb társasjáték-adagom, most valahogy rákaptam ezekre. Karácsonykor a “cégtől” kaptunk egy pár csomag ajándék-utalványt, és eldöntöttem, hogy akkor most ebből veszek játékot (egyébként mást is vettem, meg még fogok is, de tény, hogy a nagy része a játékokra ment el). Szóval itt az újabb adag, eddig a Carcassonne a befutó abból azt hiszem még egy-két kiegészítőt is fogok venni, tényleg jó játék, a Metro-t próbáltuk még ki, ami őszintén szólva számomra így elsőre csalódás volt, mert hihetetlenül nehéz átlátni, és szerintem annyira nem is lehet benne taktikázni, de azért végülis nem rossz… Az Alhambra meg egyelőre pihenőágon van, de jövő héten biztos vagyok benne, hogy sorra kerül!

Szóval ez az eheti termés:

 

ARCHÍV – európa máshogy

Na és akkor még egy vicces kép, mostanában amúgy is kicsit hiányoztak, ezt is most kaptam e-mailben. Európa egy kicsit más szemmel – ahol Magyarország van a középpontban, és itt él a ‘kiválasztott nemzet’ :)

Nagyíts bele ha nem tudod elolvasni!

ARCHÍV – strike

Pár dolgot leszűrtem a BKV-sztrájk során:

–          Otthonról sokkal hatékonyabban lehet dolgozni (főleg, ha többnyire nem megy az internet :D ), kb háromkor befejeztem annyi tennivalót, ami itt benn két napig is eltart megcsinálni

–          Sokkal egészségesebb ha vonattal járok, mert ki lehet biciklizni a vasútállomásig, ami egy nem utolsó reggeli testmozgás (most kicsit meg is viselt egyébként pár hónapnyi tespedés után egy rush a vonathoz), egyébként pedig a vonat gyorsan bevisz, biztos, hogy van hely rajta, és sokkal kulturáltabb utazási mód

–          Mindazonáltal ha ellopják a biciklimet a péceli vasútállomásról (amin egyébként még a lámpámat is rajtahagytam, látszik, hogy kijöttem a rutinból – viszont cserébe kétszeresen is lezártam), akkor nagyon mérges leszek, és akkor ez számomra egy nagyon drága munkábajövés volt

Röviden ennyi. Ha holnap a MÁV is bemondja az unalmast, akkor van még egy olyan opció, hogy távolsági busszal bejövök a Népligetig, aztán onnan ahogy tetszik, de még az lenne a szép, ha szolidaritásból akkor már legalább metró sem járna, mert akkor egyszerűen tényleg KÉPTELENSÉG bejutni. De lehet, hogy ebből holnap is otthon dolgozás lesz, csak még valami jó kis feladatot kéne kitalálni magamnak, mert mostanában a többiek sem halmoznak el nagyon…

Nem tudom, írtam-e már a munkahelyi pletykálkodásokról, de ÚRISTEN. Most ebéd után kicsit beszélgettem a gyakornokokkal és olyan idiótaságokat mondtak, hogy öt perc után mosolyogva közöltem, hogy bocs, de én asszem megyek vissza a szobámba, mert tovább nem bírtam volna. Most nagyon konkrétabbat nem tudok mondani, meg ha mondanék, akkor sem értené senki úgysem, de egy valakinek az állításából akkora sztorit kerekítettek (lányok – nem általánosítok, de erre tényleg csak a lányok képesek), hogy hirtelen iszonyatos messzeségekben kezdett szárnyalni a beszélgetés. Én utoljára ilyesmit talán a gimnázium 8-10. osztálya között hallottam/hallgattam, amikor XY szerelmes Z-be, és A azt mondta erről B-nek, hogy nem is, de közben igen, és igazából biztosan nem is úgy van, hanem… bla-bla-bla. Tehát kb ez a szint, egy kicsit csalódás volt nekem most ez a délután. Komolyan visszamentem az időben –  még a növésben is megálltam.

Na de elég a crap szócséplésből, itt egy vicces kép, amit ma kaptam, e-mailben továbbküldendő cucc :) Biztos old már, de én még nem láttam, ezért kiteszem ide is.

Természetesen rákattintva kicsit nagyobban is megjelenik.

ARCHÍV – addiction

Egyébként – még az előző poszthoz kapcsolódóan – valahol maga a blogírás is egyfajta függőség, nem? :D Lehet, hogy leszokok róla, de még megggggggondolom… Mondjuk tekintve, hogy rajtam kívül az égvilágon kb senki nem olvassa ezt a blogot (jó, ne sértődj meg, tudom, hogy nem így van), azért ez nem lenne olyan nagy veszteség :) Mindenesetre azért én szórakoztatom vele magam.

ARCHÍV – megmondom a tutit

Ma volt alkalmam egy kicsit elgondolkodni a függőségről, mint olyanról (nem, nem azért, mert tegnap annyira bekábultam, hogy a detoxban ébredtem fel, vagy mert rájöttem, hogy a havi keresetem több mint fele intravénás drogokra megy el :D). Jó, egészen konkrétan azért, mert az igazgatóságunk vezetője (ergo az emeletünk vezetője, a „főnököm főnöke”, egy olyan ember, akit én nagyon nagyra tartok egyébként) körbeküldött egy kedves e-mailt ezzel kapcsolatban, megfűszerezve a saját élményeivel, még a Szilveszterről (nem, ő sem arról írt, mennyire szétcsúszott Szilveszterkor, de ezt most tovább nem részletezem). Szóval, hogy milyen sok minden van, amit nem tudunk elengedni magunktól, amihez ragaszkodunk, pedig tulajdonképpen egyáltalán nem fontosak.

Ezzel kapcsolatban hagy jegyezzem meg, hogy azért szerintem vannak olyan dolgok, amikhez igenis érdemes „ragaszkodni”, amihez fontos, hogy kössük magunkat. Most az ilyen magasztos dolgokon túl, hogy Isten, és a vallás, és az, hogy következetesen a helyes dolgokat próbáljuk cselekedni, egészen konkrét dolgokig. Szerintem ha az embernek jó kapcsolatai vannak, akkor azokhoz is igenis ragaszkodni kell, ápolni, azokat – főleg, ha annyira nem is olyan jók mindig… Például – bár ez azért nem konkrétan függőség – azért valamennyire mindenki függ a szüleitől, hiszen tőlük kaptuk az alapvető követendő mintákat (jobb esetben). És pl amikor az ember felnő, akkor egyre nehezebb lesz a szülőkkel való kapcsolat is, egészen pontosan megváltozik a szülő-gyermek viszony, és ez bizony általában nehezen szokott végbemenni – már amennyire én tapasztalom, nem csak magamnál. És ilyenkor igenis energiát kell arra fordítani, hogy ez a kapcsolat a rendes mederben folyjon tovább. De ugyanígy fontosak a baráti kapcsolatok, a JÓ baráti kapcsolatok, nem a haverok, meg az ismerősök, meg az olyan emberek, akikkel csak ideig-óráig vagyunk együtt (pl mint volt csoporttársaim, akik közül egyik sem lett a „barátom”), hanem az igazán olyan emberek, akik ismernek, akikkel tegyük fel együtt nőttünk fel, akik a hibáinkkal együtt elfogadnak és szeretnek. Az ilyen kapcsolatok persze megint csak nem a klasszikus értelemben vett „függőség” kategóriája (legalábbis normális esetben nem, ha pedig mégis, az már nem feltétlenül jó), de mégis egy kölcsönösen erős kapcsolat, és ez is olyan, amit mindig is erősíteni kell, hogy működjön tovább. Aztán ilyen a párkapcsolat is, ahol jó esetben a tagok egymás támaszai is egyben, egymás „kiegészítői”, akik szintén úgy ismerik és szeretik egymást, ahogy VANNAK, mindenfajta gyengeséggel és hibával együtt…

Na kezdek átmenni a nagyonlapos közhelyek szintjére, az a baj, hogy sokszor nem tudom rendesen megfogalmazni, hogy mire gondolok, mert csak úgy cikáznak a fejemben a gondolatok, és nehéz összefogni őket (viszont jó hír, hogy már egyre gyorsabban gépelek, így egyre több hülyeséget tudok leírni rövid idő alatt!)

Szóval például az már nem normális, amikor az ember a Windows újratelepítést egy új életciklusként fogja fel, pedig pont valami ilyesmi fogalmazódott meg bennem ma. Vagy ha az ember hazamegy, és az az első dolga, hogy bekapcsolja a gépet, és megnézze a következő sorozatepizódot, vagy ráfrissítsen arra az oldalra, amit egy másik helyen kb fél órával ezelőtt nézett meg utoljára. Amikor ilyen felesleges dolgok kerülnek előtérbe (és ezt most be lehet helyettesíteni sokmindennel, tévébekapcsolással, tükörben csinosítgatással, képregényolvasással, bélyeggyűjteménnyel, csokievéssel, vásárlással, mindenki tudna mondani x+1 ilyen példát szerintem…) ahelyett, hogy pl elbeszélgessünk a másik emberrel, találkozzunk valakivel, vagy egyáltalán csak a másikra gondoljunk valamilyen formában (pl. na most akkor elmosogatok XY helyett, biztos örülni fog), akkor az nem jó. És tulajdonképpen minden függőség mögött az ember önzősége áll, hogy ÉN magamnak valami jót csináljak, valamilyen módon kényeztessem magam, hogy magamra figyeljek mindenekelőtt, ne pedig másra. Persze, maga a „függőség” már egy kicsit ennél durvább dolog, mert akkor olyasféle vágyat akarunk kielégíteni, amit már nem is tudunk, és az magának az embernek sem jó érzés – főleg, ha kicsit meg tud állni és átlátni a dolgokat -, de alapvetően a függőség mint olyan, ami nap mint nap körülvesz mindannyiunkat, az sem olyan kellemes. Főleg azért, mert olyan észrevehetetlen, és nem mindig van időnk elgondolkodni rajta…

Ebből a nagy katyvaszból most azt hiszem SEMMI értelmes nem született, de sajnálom, most már nem fogom átírni, mert akkor azt hiszem abból nem lenne poszt. Ezt meg ennél jobban most hirtelen nem tudom megfogalmazni.

Más: holnap valószínű BKV-sztrájk, ami számomra azt jelenti, hogy ha jó fejek a többiek, akkor talán nem kell bejönnöm, hanem otthonról „dolgozhatok”, és még szabadnapot sem kell kivennem, de azért nem akarom elkiabálni még, ki tudja mi is lehet ebből, de persze örülnék, ha így lenne. Amúgy amilyenek mostanában ezek a sztrájkok, kb ötkor elkezdik (vagy műszakkezdéskor, vagy mittudomén), és olyan nyolcra már jár minden járat rendesen. Legalábbis s MÁV-nál így szokott lenni már egy ideje. Ha már sztrájkolnak, akkor ne járjon SEMMI egyáltalán! De nem? Akkor mi értelme van?! Annyi, hogy még egy lapáttal tesznek a BKV lejáratására, lehet kit szidni, lehet mit írni az újságba, lehet idegeskedni, ÉS: lehet kocsiba ülni. Ez lesz, pedig ha valami, akkor a tömegközlekedés egy nagyon fontos dolog lenne, ezt jó lenne belátni. De majd szépen ott fogunk tartani, hogy ha van kocsid, akkor menő vagy és járj azzal, mindegy mennyi a benzin, még mindig sokkal kényelmesebb és jobb így; ha meg nincs, akkor nyomorogj a a fűtetlen, koszos, büdös lassú buszon/metrón/villamoson, a sok csövessel, meg nyugdíjassal, meg aljanéppel együtt. De nem? Ahelyett, hogy reklámoznák a tömegközlekedést, hogy kitiltanák a kocsikat, lenne metró, buszsáv, meg P+R parkoló, ahelyett megy a huzavona meg a sikkasztás. Aztán lehet károgni, hogy de nagy a szmog meg a dugó a városban. Igen. Ti csináljátok. Mindegy.

OVER AND OUT.

ARCHÍV – statisztika

Na még egy kis statisztika, csak úgy… Időről időre meg szoktam nézegetni a kis oldalam statisztikáját, most épp aktuális, mert a 2009-es összegzést meg lehet tenni. Talán a legérdekesebb a keresőszavak listája, amik alapján rátaláltak a blogra (persze ezek inkább képtalálatok a legtöbb esetben szerintem, de most eszerint szétbontva nem tudom megnézni, meg amúgy is, tökmindegy).

1. Szóval a legtöbbször előforduló kifejezések (mi van?? az “Egyszer volt az élet” című rajzfilmhez kötődnek, ilyen-olyan formában ezt összesen kb olyan 262-en írták be, de van még csak simán egyszervolt, meg egyszer volt az ember, meg ilyenek is, szóval ez még egy kicsivel több is. Ez érdekes.

2. Második helyezett az “angyalbőrben” szó, kisbetűvel, ez összesen 114 találatot jelent (mit mondjak, ez eddig mindkettő olyan, amikről kb már vagy úgy három-négy éve írtam utoljára :D)

3. Harmadik a “jogi diploma” vagy csak simán “diploma“, ez a kettő összesen 79+53 találat (végülis ha azt vesszük, akkor igazából ez a második helyezett, de mindegy).

A többi pedig már mind ötven alatt, sok találat van a “stoopid monkey“-ra, a “hellsing“-re, vagy a “müpa“-ra… De inkább mondom a – szerintem – legviccesebbeket: “koleszos lányok képek”, ez több formában is előfordul, üdvözlöm a pornóra kiéhezett közönséget, de sajnos itt nem nagyon fogjátok megtalálni a számításaikat (mint ahogy arra nyilván rá is jöttetek már); “batman órarend”, ez is jó, ilyen nekem is kéne :); van egypár letöltős keresés is, mint “diszkópatkányok OST letöltése“, “musical albumok letöltése“, vagy “ingyen letoltheto Doom2 jatek“; de a TOP 3 szerintem a “legdurvább zombis képek a világon” (azért ez elég konkrét), az “angyalbőrben jól érzem magam nincsen baj csak az hogy nincs hajam” (ilyen szöveg amúgy nincs is ebben a számban, az biztos), és a “Mi van, ha nem időben fejezem be az egyetemet?” (ezt így hogy lehet beírni keresőbe EMBER??!!!). De még van pár gyöngyszem egyébként a “német káromkodások“-tól az “unatkozom, mit csináljak?”-on keresztül a “korcsolyás lányoknak bevág“-ig :)) Hát köszönöm mindenkinek, szereztetek nekem egy boldog tízpercet!!

ARCHÍV – milyen volt régen

Szeretnék én írni, most valahogy kedvem is van hozzá, meg éppenséggel időm is, csak azt nem tudom, hogy MIRŐL. Munkatársaim éppen a Malév indulóját hallgatták mellettem átszellemülten (velem együtt természetesen), közben tervezgetve, hogy milyen koreográfiával lehetne a legjobban előadni valamifajta performansz keretében (eddig a balett és valamifajta modern tánc keveréke látszik a legmegfelelőbbnek). De azóta már lement az Örömóda is, Dombi barátom elélvezett volna ha hallja, de azért nekem is felüdülés volt – főleg a még korábbi Szomszédok-bejátszások után. Valahogy most ebéd után nem nagyon ment a munka, vagyis ment az, csak nem volt olyan sok. Amúgy meg a munkaidő kettőkor hivatalosan lejárt, úgyhogy tulajdonképpen pontosan nem tudom, hogy mit keresek még mindig itt, de mivel a vonatom csak 19.10-kor indul, annyira most még nem sietek, főleg, hogy olyan szar az idő odakint (ha esik az eső, ha nem). Meg még egy kicsit meg is vagyok fázva, reggel úgy ébredtem, hogy fájt a torkom, meg folyik az orrom is, úgyhogy egy picit még jó lesz nekem itt benn.

Eszembe jutott ma reggel, hogy már mennyire ismerősek ezek az emberek itt körülöttem a munkahelyen, és, hogy milyen furcsa belegondolni abba, hogy nem is olyan régen még mindenki mennyire ismeretlen volt számomra. Emlékszem első nap például a két női munkatársamhoz kerültem, mivel akkor még máshogy voltak a szobák is meg minden, és velük akkor még abszolút nem találkoztam, mert az állásinterjú a főnökkel volt, meg még egy sráccal. És akkor mindenki aki belépett, először jól meglepődött, kicsit megilletődött, aztán meg bemutatkozott… Hát mit mondjak, annyira nem kívánom vissza ezeket az időket, jobb így, hogy már ismerősök között vagyok. Jó, az sem volt annyira rossz, meg annak is megvolt a pikantériája, de valahogy mindig kényelmetlenül szoktam érezni magam idegenek között. Jobb, ha már tudom, hogy milyen reakciókat várhatok attól, akihez beszélek, ha már valamennyire kiismertem, és nem mondok semmi olyat, amit nem kéne… Persze ez valahol alakoskodásnak tűnhet, vagy túlságos modorosságnak, de én alapvetően ilyen vagyok, szeretem, ha tudom, mit válthatnak ki a szavaim. 

Régen amúgy még szerettem “új emberekkel” ismerkedni, például amikor egyetemre kerültem, akkor kifejezetten vonzó volt számomra, hogy új embereket ismerhetek meg, és egyetem alatt is, de aztán ez szép lassan elmúlt. Úgy látszik, erre az embernek idővel már nincs igénye új arcokra, kicsit azt hiszem “telítődtem”. Persze most is van, hogy új embereket ismerek meg, de biztos, hogy nehezebb velük kapcsolatot teremteni, vagyis én konkrétan ezért nem teszek semmit. Persze amúgy sem vagyok egy túl könnyen barátkozó típus :), de ha lehet, akkor az utóbbi egy-két-három évben még kevésbé mint eddig.

Hát akkor megvolt a mai elmélkedés is, de most már befejezem és lassan indulok, jó hétvégét meg satöbbi.

ARCHÍV – helyzet van

Alapvetően szeretem a hóesést, sokkal jobban, mint mondjuk az esőt, mert az valahogy olyan jó, ha naaagy sűrű pelyhekben esik a fehér hó, és ropog az ember lába alatt, és minden világít. A városban viszont valahogy nem ezek a dolgok jutnak az eszembe; inkább az undorító szürke latyak, a lesózott járdákon való csúszkálás, az unott képű hólapátoló munkások, meg a hókotró monstrumok… Hétfőn egy olyan busszal jöttem az Örsig (ez kb egy negyvenperces út), aminek konkrétan havasak voltak az egyik oldalon az ülései, nem az összes, de kb három-négy, és a hó egész úton még csak el sem kezdett olvadni…! Hát nem nagyon volt fűtés azt hiszem. Tegnap majdnem 27 percet vártam a buszra, amíg végre megjött, mondanom sem kell, hogy kifejezetten szívderítő volt a járdaszigeten fagyoskodni, közben párszor elküldtem a BKV-t melegebb éghajlatra, és természetesen végig háromszor annyian voltak a buszon, mint egyébként szoktak, igazán komfortos volt az utazás. Így összesen aztán végülis csak félórát késtem, és persze nem lett belőle baj, de akkor is…

Hát ennyit az időjárási helyzetről. Amúgy kezdem felvenni a fonalat a munkában, de őszintén szólva annyira még mindig nincs mit – vagy csak én érzem így?? Tegnap például – bár ezzel lehet, hogy nem kellene dicsekedni -, kb másfél órás ebédszünetet tartottunk, de mondjuk ezt teljesen önhibánkon kívül, mert egyszerűen nem hozták ki a kaját, amit kértünk. Hát, cserébe beszélgettünk egy jót amíg vártunk, felelevenítve mindenki szilveszteri és egyéb ivós/bulizós élményeit, ami kifejezetten üdítő élmény volt.

Ami még kicsit aggaszt (hasonlóan izgalmas téma következik, vigyázat! – ez a poszt már csak ilyen most), az a péceli gépem állapota mostanában, csak egyszerűen nincs hozzá időm, hogy valamit kezdjek vele. Már kb két hete úgy indul, hogy öt percig tart maga a bootolás, ami közben egyszer úgy tűnik, mintha teljesen feladta volna a gép, még a monitor is kikapcsol; ezek után végre betöltődik a Windows, de kb minden művelet annyira lefoglalja a CPU-t, mintha a régi otthoni  Pentium 2-es 433-assal dolgozgatnék. A DVD-írás, ami normál esetben tizenöt percig tart, most több, mint háromnegyed óra (!), ami közben semmit, azaz semmi mást nem lehet csinálni, mert 100%-os a foglaltság, teljesen leáll minden más… Namost ez nem normális. Amúgy megnéztem, most csak 1,1 GHz-es teljesítményt ismer fel a processzornál, pedig korábban emlékeim szerint ez 1,4 volt, és ez nem jó… Karácsony óta egyébként cseréltem benne memóriát, 512 helyett most 1 giga – az eredmény SEMMI. Vagy még rosszabb is :). Próbálok vírusirtani is, hát eddig nem sikerült az egész gépet átvizsgálni, pedig már több, mint 5 órát ment a csekkolás (mondanom sem kell, hogy ez is erősen lefoglalja gép erőforrásait)… Ha valakinek van ötlete mi lehet ez, akkor írja meg! :) Komolyan, már rendesen filmet sem lehet nézni, mert recseg a hang, meg szaggat a kép. De én már tudom mi lesz: windows újratelepítés. Majd ha lesz időm :) Vagy alaplap+proci csere, de arra még kevesebb kedvem van most.

Na azt hiszem ez most tényleg kellően elborzasztott mindenkit, hogy továbbra is ezt az oldalt látogassa (hacsaknem a színes, villogó, kattogó izgő-mozgó bigyók miatt), úgyhogy most akkor be is fejezem. Kicsit azt hiszem fáradt vagyok még, hogy értelmes dolgokon gondolkodjak.

ARCHÍV – újév

Új év, újrakezdődött a „munkásélet”. Őszintén szólva kicsit még elveszve érzem magam, mert egyrészt nem nagyon van mit csinálnom, másrészt meg a megszokott emberek egy része is hiányzik körülöttem. Például még az sem derült ki, hogy a velem együtt dolgozó gyakornoklány, aki még volt csoporttársam volt, és szeptember közepén jött ide; szóval, hogy vele most mi van? Mert ahogy kivettem, még neki is igencsak bizonytalan a sorsa – mármint a maradást illetően. A másik lány meg, aki velem együtt kezdett anno, és márciustól kimegy Berlinbe Erasmussal, őróla meg még annyit sem lehet tudni. Szóval számítottam rá, hogy a gyakornokok egy jó részével már nem találkozom, de pont rájuk nem gondoltam, mármint, hogy rájuk még „számítottam”. Viszont például az ebédem jól sikerült, mert hoztam most kaját, és pont akkor mentem ki (egyébként szokásommal ellentétben, mert én általában kicsit korábban szoktam ennél kajálni), amikor ők is kint voltak – mármint a „megmaradt” gyakornokok, és akkor kicsit beszélgettünk. Bár ez is egy kicsit szomorú volt így, mert a korábbi nagy ebédekhez képest, amikor alig fértünk az asztalhoz, vagy a két asztalhoz, most mindössze négyen voltunk… Hát szóval azt szűrtem le most itt magamban, hogy nagyon meg kell becsülnöm, hogy itt lehetek, és jó lenne (már csak a magam lelkének megnyugvása érdekében is ) az elkövetkezőkben letenni valamit az asztalra, valami hasznosat és maradandót alkotni. Csak, hogy senki ne mondja, hogy feleslegesen maradtam itt. Remélem nem így lesz.

Kiderült, hogy a cég vett nekem is éves bérletet, pedig ugye határozott idejű szerződéssel vagyok itt, és az a határozott idő nem december 31 J. Hát korábban ez úgy volt, hogy havibérletet vettünk számlára, és a számla bemutatása és a lejárt szelvény bemutatása után visszakaptuk a pénzt. Én azt hittem, nekem továbbra is így lesz, ezért szépen meg is vettem a havibérletet tegnap, ahogy kell, erre ma kaptam az éves bérletet a kezembe… Grrrr… Most valahogy ezt el kéne sózni, különben bukok 9400 forintot! Szóval ha valakinek kell egy (majdnem) havibérlet, szóljon nyugodtan, olcsón megszámítom!!!! :D

Most jut eszembe, hogy kicsit elfelejtettem a „szünetről” írni. Furcsa volt az idei, most éreztem először igazán, milyen jó is az, ha nincs VIZSGAIDŐSZAK. Az egyszerűen megölte nekem a karácsonyt, meg mindenfajta ünneplést és pihenést. És ez most nagyon jó volt, hogy nem volt. Görnyedni a könyvek felett, betenni a két ünnep közé is egy vizsgát, mert annyi van, meg karácsony előtt közvetlenül vizsgázni, meg szigorlat, meg beadandó, meg minden… Most egyszerűen élvezhettem a semmittevést, olvashattam kedvemre, filmezhettem, és tényleg lelkiismeret-furdalás nélkül csinálhattam akármit… Egyedül az idő rondított be, mert mondjuk ki a szabadba nem nagyon jutottam el, de hát ezt túléltem. És hihetetlenül jó volt. Szóval feltöltődtem, kipihentem magam (dacára, hogy a Szilveszter még nem is olyan régen volt…), és most újult erővel szállok a ringbe!! Háhá!!! És tényleg. Megyek is.