Már-már botrányos(nak is mondható) események történtek ezen a héten itt nálunk, úgyhogy most jobb híján ezekről írok egy kicsit.
Az egyik még a hétfői konferenciához kapcsolódik. Ehhez viszont egy kicsit kell beszélnem az épület biztonsági rendszeréről. Szóval itt nálunk úgy van, hogy nem lehet bemenni az irodákhoz, csak mágneskártyával, az „áteresztő pontokon”. Be lehet jönni a portásokig, meg az úgynevezett nagytárgyalóba, ahol általában az ilyen workshopokat tartjuk, de tovább nem. Ergo ha jönnek vendégek, akkor kapniuk kell egy ilyen „vendégkártyát”, amit adott napon tudnak csak használni, majd az esemény végével vissza kell szolgáltatniuk. Ez azért kell, hogy mondjuk legalább a mellékhelységbe el tudjanak menni, illetve az ebédre, ami szintén általában itt szokott lenni helyben, csak egy másik teremben.
Az első incidens az volt a konferencia előtt fél órával, hogy még mindig nem álltak rendelkezésre a vendégkártyák, pedig jópáran megjöttek már, majd pedig a portás olyan minősíthetetlen modorban közölte a vendégekkel, hogy márpedig, ha nem adják őket vissza, akkor nagy baj lesz (állítólag, mert én ezt konkrétan nem hallottam ugyan, de el tudom képzelni), hogy az nem éppen öregbítette a jó hírnevünket. Ez ellen aztán az egyik „kollégám” felemelte a hangját, amiből végülis az lett, hogy valami fegyelmi eljárás alá veszik a portást, nyilvános megfeddés satöbbi, úgyhogy egész kis ügy kerekedett a dologból, aztán még annak a lánynak lett lelkiismeretfurdalása a dolog miatt, aki szóvátette. Amúgy ez nem is az első eset, meg a portások amúgy is közismerten kőbunkók (erről is lehetne bővebben írni), úgyhogy szerintem teljesen jogos volt a dolog, és ennyi igazán kellett már.
A másik furcsa eset egy folyóirat címlapjához kötődik, amit a mi irodánk, vagy szintünk, vagy mi gondoz, a címe lényegtelen, mert úgysem ismeri senki, mindegy, egy ilyen szakmai lap. Szerintem amúgy kicsit ez a dolog fel van fújva, de egyes részletei érdekesek. Ezt is korábbról kell kezdenem: van az emeleten egy ember, aki mintegy önállóan dolgozik, tehát senkivel nem kooperál, nem kommunikál, hanem szépen csendben magában elvan, és néha egészen hihetetlen végeredményű dolgokat produkál. Ilyen volt a mostani eset, amikor is a folyóirat aktuális lapszámát ő felügyelte, vagy nem tudom, pontosan hogy működnek ezek a dolgok, de ő volt az egyik fő felelős. Ergo senki nem tudott semmit a számról, egészen mostanáig, amikor már ki lett nyomtatva X példányban, és jött a meglepődés… Ugyanis a címlapon egy nagy-Magyarországos térkép van, ami állítólag nemtetszést váltott ki a cég vezérigazgatójából, és ezért nem azon az emberen csattant az ostor, aki mindezt úgy kivitelezte, hogy előtte nem mutatta meg SENKINEK (a tartalmat igen, de a borítót nem), hanem a mi igazgatóságunk vezetőjén, aki meg szegény hát nemigen tudott szintén erről. Na és most az megy, hogy mindenki, akinek a neve csak szerepel is valahol a lapban, igyekszik tisztázni magát, hogy elhatárolódik az egésztől… Amúgy tényleg durva ez a folyamat így, de azért érzem kicsit felfújva, mert nekem például egyáltalán nem tűnt fel, hogy bárkit is sérthet ez a térkép, mert amúgy meg az a címe, hogy ’A Duna’ és a Duna-szabályozások idején készült szép régi térképről van szó, ami hát jó, hogy nagy-Magyarország, de hát istenem, akkor az volt, erről már igazán nem tehet senki…
Na és most már csak az lesz a botrány, ha kiderül, hogy nem dolgozok semmit, úgyhogy mára ennyi!
Az ominózus Duna-térkép. Így semmi nem látszik belőle, de rákattintva megnő.
Pytta blog 