ARCHÍV – H1N1

Megkaptam a H1N1 oltást, itt a munkahelyen, mert én egy olyan helyen dolgozok, ahol úgy látszik, államérdek, hogy ne legyenek betegek az emberek. Odaadták nekünk előtte az „Országos Munkahigiéniás és Foglalkozás-egészségügyi Intézet Állásfoglalásá”-t, ennek ismeretében lehetett vállalni a dolgot. Hát én bele is nézegettem amíg vártam a szurira.

Azt mondja: „Egy pandémia esetén a társadalomra és a gazdaságra kifejtett hatások jelentősek lehetnek, amelyek érinthetik az ország kritikus infrastruktúrája működőképességét, korlátozhatják – a hiányzások miatt – a nemzetgazdaság teljesítményét.

Egységesen elfogadott meghatározás ugyan nincs, de általában a kritikus infrastruktúra körébe tartozónak tartják az államigazgatást, az egészségügy, az alapvető szolgáltatásokat nyújtókat (élelmiszer-, víz-, gáz-, elektromos ellátás, távközlés, honvédelem, rend- és tűzvédelem, közegészségügy-járványügy stb.)” Ebből én nem tudom melyikben vagyok benne, gondolom az államigazgatásban, vagy mi…

Aztán leírja a kockázati csoportokat is:

Foglalkozásuknál fogva veszélyeztetett munkavállalói csoportok

Számos nemzetközi szervezet (OSHA, CDC) ajánlásával megegyezően célszerű a teendők megfogalmazásánál a tevékenységhez kapcsolódó expozíciós kockázatokból kiindulni.

Nagyon nagy expozíciós kockázatnak lehetnek kitéve a H1N1 vírus okozta megbetegedésben szenvedők közvetlen ellátását végző egészségügyi dolgozók (orvosok, ápolók, fogorvosok) egyes aeroszol-generáló eljárásokat végzők (bronchoscopia, endotracheális intubáció, lélegeztetés, fogászati eljárások, a fertőzött beteg újraélesztésében közreműködők); a fertőzött beteg váladékait vizsgáló laboratóriumi dolgozók.

Nagy expozíciós kockázati csoportba tartoznak az egészségügyi ellátásban a fekvő- és járóbeteg ellátásban, (beleértve az elhunytakkal kapcsolatos teendőket ellátókat is) dolgozó orvosok, nővérek, kisegítő személyzet, a betegek szállítását végző mentőszolgálat vagy más betegszállító szolgálat munkatársai.

Közepes az expozíciós kockázata azoknak a munkavállalóknak akik gyakran érintkeznek lakossági csoportokkal (iskolák, nagy létszámú irodák, forgalmas kereskedelmi egységek, szolgáltatás, ügyfélszolgálatok, stb.)

Alacsony expozíciós kockázattal jár az irodai alkalmazotti munkavégzés, illetve ahol a lakossággal, szolgáltatást igénybe vevővel való kapcsolattartás eseti.

Na ebből meg mondjuk pont a legalacsonyabban vagyok, de mindegy. Fő a biztonság! Persze lehet, hogy aztán meg pont emiatt leszek beteg, én egy kicsit félek. Igazából nem is tudom, miért oltattam be magam, mert amúgy meg sose szoktam beteg lenni, de tényleg, olyan, hogy betegség miatt otthon kellett maradnom szerintem hetedikes koromban volt utoljára, de akkor is max. egy-két napot. Egyszer könyvet is kaptam év végén a suliban azért, mert egy napot sem hiányoztam :) Na mindegy, ingyen volt, remélem nem lesz nagy baj belőle – ha meg igen, akkor így jártam…

ARCHÍV – cigiszünet

Tegnap kitalálta valamelyik gyakornok, hogy menjünk fel délután a teraszra, csak úgy. Ugyanis például aki dohányzik, az kb óránként, kétóránként kimehet cigiszünetre, és hogy ez milyen igazságtalan, meg minden, és akkor már igazán jár nekünk is egy kis friss levegő, ha már nekik is. Történetesen az irodaépületünk tetején van egy kis terasz, ahol egész jó a kilátás, meg most az idő is kivételesen szép volt, úgyhogy fel is kerekedtünk, és egy tízpercet ott töltöttünk – na nem mintha amúgy meg kellene szakadni a munkában, de jó volt kinn is lenni egy kicsit. Mondjuk nem tudom, ha például esik az eső, meg hó, meg minden akkor nem szívesen mennék ki, de ez most egyszer jó volt.

Itt meg egy kis kép(-telenség), ez ment ma körben e-mailben, aztán gondoltam akkor beteszek én is, jól néz ki, amúgy meg többet is lehet látni itt.

ARCHÍV – Movies 4eva

Mostanában kicsit nosztalgiázok a filmjeimmel. Ezt nem úgy kell érteni, hogy régi filmeket nézek (bár minden relatív), hanem, hogy számomra régen meglévő filmeket nézek meg.

A dolog úgy kezdődött, hogy körülbelül négy évvel ezelőtt vettem egy új gépet, amiben már DVD-író is volt (bizony!!!). És mivel akkor még egy darab filmem nem volt, az én antiati szobatársamnak meg nagyon sok, ezért fogtam szépen, és ami csak egy kicsit is érdekelt, mondjuk a címe alapján vagy valami, anélkül, hogy bármit is tudtam volna róla, azt átmásoltam magamhoz. Nade egy idő után szépen megtelt a vinyóm, ezért anélkül, hogy megnéztem volna a filmeket, szépen kiírtam őket DVD-re.

Csakhogy idővel folyamatosan újabb és újabb filmek kerültek a figyelmem középpontjába, ezért valahogy ezek a „régebbi filmek” mindig kimaradtak. Egy idő után pedig bevezettem azt a szabályt magamnak (okulva az előzményekből), hogy csak olyan filmet írjak ki, amit már előtte megnéztem, mert bizony látatlanban sok hiba csúszhat a dologba. De így aztán még fontosabb lett, hogy először azokat a filmeket nézzem meg, amik a gépen voltak, hiszen a hely mindig kellett a következőknek és így tovább – szépen benne voltam az ördögi körben.

Csak a nyarak voltak alkalmasak, hogy behozzam a folyamatos lemaradást, és megnézzem azt a mintegy 40 (!!!) filmet, amit csak úgy látatlanban kiírtam. A nyarak; és az a folyamat, hogy minél több filmet láttam, illetve minél több filmem van, annál kevésbé vágyok újakra, és most, hogy már a koleszból sem jön a dömping, így kicsit nyugalmasabb periódusba kerültem, amikor újra a „régiek” felé kacsintgathatok. Jelenleg már csak kb tíz film van, amiket ha megnéztem, igazán boldog leszek :)

Hát ezekből faragok most, nemrég megnéztem a Big Fish című alkotás, ami tökre nem az volt, amire számítottam (mondom, tényleg igen keveset tudok általában ezekről a filmekről), de tetszett, örülök is, hogy kiírtam, mert lehet, hogy ha most döntenék, letörölném; legutóbb pedig a Luther-t néztem (pont tegnap este). Ez meg egy olyan film, amit egy evangélikusnak illik látni, és mivel pont most lesz a reformáció ünnepe, ezért gondoltam megnézem, és ez sem volt olyan rossz, mint amire pedig számítottam. Jó, nem egy filmremek, de meg lehet nézni, nem is csak egyszer.

Amúgy a maradékok között olyan filmek vannak még, amiket vagy egyáltalán nem akarok már megnézni (pl.: Gyűrűk ura trilógia, jó, tudom ez kötelező darab, de engem ezek a fantasy-dolgok nem nagyon vonzanak, pláne, hogy 9 óra(!!); Csodálatos Júlia (ezt miért írtam ki?!); a Polar Express, vagy a Bálnalovas), vagy már négy teljes éve várom, hogy láthassam – több-kevesebb lelkesedéssel (mint a Beatles: Help!, a Stigmata, vagy a Pingvinek vándorlása). Hát ezek a kilátások a jövőre :)

ARCHÍV – édesség

Van egy kedves szokás itt az irodánál (vagyis itt az emeleten): amikor valaki külföldön jár ilyen-olyan okból kifolyólag (persze az az ok munkával kapcsolatos azért), akkor hoz az adott országból valamilyen édességet, amit aztán az asszisztensnők asztalára kitesznek, és lehet belőle eszegetni. Olykor kedves kis figyelemfelhívó e-maileket is írnak a kollégák, mint a következő (na és ennek a posztnak tulajdonképpen ez a tartalmi lényege): 

Feladó: AB

Tárgy: ídesség 

Hoztam a prágai kollokviumról¹ némi édességet, XY (az asszisztensnő neve, én cenzúráztam, bocsánat) asztaláról lehet einstandolni.

Nem nagy eresztés csak ilyen generálcucc, de Bohémia sose az édességeiről volt híres (except Deli csoki állítólag). Viszont a serfőzés Ady Endréjét, a malátaitalok Metallicáját (gy.k. Pilsner Urquell vagy a kisöccse a Gambrinus) mégsem hozhattam. 

Jó majszolást J

AB 

¹ 10/1-es szóvicceket megereszteni kívánó kollégáknak üzenem hogy a cuccot nem magáról a konfról nyúltam le hanem természetesen egy szabványos boltban vételeztem.

ARCHÍV – társasjáték folyt

Folyt köv. társasjátékok: 

Kipróbáltuk őket! És JÓÓÓK!!!

Sz ott aludt most nálunk, és szépen kipróbáltuk a játékokat. Először a Stratego-t, azt viszonylag gyorsan el tudtuk kezdeni, mert én tegnapelőtt már felelevenítettem a szabályokat, így gyorsan elmagyaráztam, és amúgy sem annyira vészesen nehéz megérteni. Na ehhez képest nekem például sikerült úgy felállítanom a bábukat, hogy a zászló meg az aknák összesen három emberemet tartották „fogva”, tehát én magam elzártam az útjukat az egyik sarokban – és mindezt csak a játék felénél vettem észre. Továbbá kb amikor már csak a fele csapatom volt meg, akkor már nem volt egy darab aknászom sem, sem a tábornagy, és Sz eléggé betámadólag közeledett, de egy huszáros kamikaze-akcióval beközelítettem hozzá a 9-es szintű katonával, és ráhibáztam hol a zászló, így kis szerencsével sikerült megnyerni… De azért izgalmas volt, én legalábbis izgultam!

Na és a Citadella: hát ott kb jó fél óra volt a szabályok értelmezése, majd egyet játszottunk, ami alatt szintén még csak ismerkedtünk a szabályokkal, de aztán egyre jobban megtetszett ahogy belejöttünk. Ezt az elsőt Sz nyerte, aztán muszáj volt még egyet, amire már szordzs is beszállt, ő időközben jött meg, aztán még egy utolsót – csak úgy. A másodikat én nyertem, a harmadikat szordzs – csak, hogy kiegyenlített legyen :) Amúgy ez is vicces játék, jól ki lehet babrálni egymással, és lehet benne taktikázni, és jó ketten is, meg hárman is, de négyen-öten is szerintem (többen már talán kicsit vontatottabb, de lehet akár heten is azt hiszem). És most még a bónuszkártyákat nem is használtuk, úgyhogy még van potenciál ebben a játékban…

 Hajnali egykor sikerült lefeküdni, de igazán jó volt, egyáltalán nem is vagyok fáradt :)

ARCHÍV – társasjáték

Tegnap bevásároltam:

Stratego-val még Stoker ismertetett meg nagyon-nagyon régen, amikor Balatonakarattyán nyaraltam nála, a Citadellát meg egy volt koleszos srác reklámozta, aztán rákerestem, és valóban érdekesnek tűnik, igaz még nem játszottam vele, de majd kipróbálom! :)

ARCHÍV – hétfő reggel

A mai hétfő reggel egy kicsit álmosan kezdődött. Igazából alapvetően a hétfő reggelek lassan szoktak beindulni, erről nem tudom, hogy írtam-e már. Ha éppen nincs semmi határidős feladat, vagy valami sürgős, vagy fontos, olyan feladatunk, ami hosszú előkészítést, vagy soknapi munkát jelent, akkor hétfőn biztos, hogy nem lesz hajtás, ugyanis bármilyen találkozó, megbeszélés, leadás stb. inkább a hét második felében lehet csak. Most még kezdik összeszedni magukat az emberek, megnézik az e-maileket, amik esetleges feladatokat jelenthetnek, esetleg az előző hétről átmentett feladatokat folytatják, de ilyen azért nincs mindig, mert a legtöbb feladat teljesítése péntekre tevődik, így hétfőn kvázi ’tiszta lappal’ lehet indulni megint. Hát ez is egy ilyen hétfő. Aztán persze vannak olyan periódusok, amikor viszont iszonyatosan felfutnak a dolgok, egyszerre mindenkinek háromfelé áll a feje, feltorlódnak a dolgok, nehéz összeegyeztetni mindent mindenkivel – egy kicsit kiszámíthatatlan ez az egész. Végülis a múlt hét is néhány embernek egy kicsit ilyen volt, hogy sokmindent kellett egyszerre összeegyeztetni, de azt hiszem, hogy ez a múlt héten le is csengett, és most még csak próbálgatjuk összeszedni magunkat.

Persze ehhez a ’lazsáláshoz’ az is hozzájárul, hogy például a főnökünk most egész héten szabadságon van, sőt eleve rövidebb lesz a hét és hosszabb a hétvége, és ezt már mindenki várja, szóval most ez a helyzet.

Ma munkába jövet eszembe jutott, milyen fura is az, hogy így megváltozott a daily routin-om, hogy mennyire más „nem egyetemistaként” tengetni a napjaimat. Mert azért öt év alatt nagggyon meg tudja szokni az ember ezt az életstílust! Persze sokminden van, ami miatt nem vágyok rá vissza, de időnként bizony belémnyilall, hogy milyen szintű szabadságom is volt akkoriban. Ha akartam, nem mentem be órákra, ha akartam egész napok maradtak ki a héten, amikor nem mentem suliba, elvétve kellett csak egy kicsit is készülni egy-egy órára… Ugyanakkor ami nem hiányzik, az a vizsgaidőszak, bármilyen szép (és valahol komolytalan) is visszagondolni ezekre az izgulós, meg stresszes időszakokra, azért nem hiányzik, hogy megint vizsgázzak, vagy tanulni meg izzadni kelljen ott a padban, vagy a tanár előtt. Na meg az sem hiányzik, amikor azokat a hülye beadandókat, vagy kiselőadásokat kellett csinálni, hiába, hogy nem kellett sokszor komolyan venni azokat sem, de akkor is, az valahogy nekem sokkal jobb, ha itt a munkahelyen kell valami elemzésfélét írni, vagy valamihez anyagot gyűjteni, valahogy ezeket a dolgokat közelebb érzem magamhoz, pedig nagyban hasonlít az egyetemista dolgokhoz, de valahogy mégis más.

Sokszor nem tudom eldönteni, ha látok egyetemistákat, vagy hallom őket beszélgetni, hogy ilyen zh, olyan vizsga, meg, hogy a jegyzetek, meg a kiselőadás, meg satöbbi, hogy vajon visszasírom én ezeket az időket, vagy inkább csak megmosolygom? Vajon jó, hogy vége, vagy inkább jobb lett volna, ha tart még egy kicsit? Azt hiszem ez idővel persze meg fog változni, de én úgy érzem, most örülök, hogy itt vagyok, és hogy minden nap nyolc órát le kell húznom egy irodában, majd pedig megvenni a vacsoráravalót, minthogy lébecoljak az egyetemen, utána meg a koleszban filmezzek meg netezzek, meg fikázzam a többieket. És nem csak azért, mert hasznosabbnak érezhetem magam akkor, ha itt vagyok, hanem azért is, mert itt úgy is érzem, hogy többet és hasznosabb dolgokat tanulhatok, mint az egyetemen valaha. De erről azt hiszem már írtam… 

Hétvégén Sz meg én a Mecsekben voltunk, nem esett az eső, és nem is fagytunk le teljesen, úgyhogy jó volt – már régen terveztünk egy ilyen túrázós hétvégét, és örülök, hogy most végre sikerült sort keríteni rá!

 

A babás szerkövek :)

ARCHÍV – új belépők

A mai nap nagy része azzal telt, hogy megismertem a céget, ahol dolgozok :). Ismertetőt tartottak az új belépők számára, amire én egyébként egészen hivatalosan nem is kaptam meghívót, biztos nem vagyok még egészen beépülve a rendszerbe (pedig azt hittem), de biztos ami biztos azért jeleztem, hogy én is itt vagyok, és még nem voltam ilyenen, és ezért beengedtek. Hát őszintén szólva nem volt éppen túl sok értelme az egésznek (azon kívül, hogy elment egy csomó idő), fél év után már annyira sok újat nem tudtak mondani, de azért egy-két hasznos információt így is kaptam, meg sok új embert megismertem.

Az esemény maga 10-től egészen 15 óráig tartott, ami több, mint sok, de közben volt szünet, és még valami ebédfélét is kaptunk (szendvicseket), ami tök jó, mert bár korábban már rendeltem a mai napra kaját, azt most eltettem holnapra, és akkor ez azt jelenti, hogy ebédre egész héten gyakorlatilag nem költöttem, meg nem is kell kimennem a csontig hatoló hideg szélbe – na már csak ezért is megérte elmenni. Amúgy a többi gyakornokok egy része is lejött, úgyhogy annyira nem is maradtam egyedül – mármint voltak ismerősök is-, és így azért sokkal jobb volt; mondjuk azon meglepődtem, hogy olyanok is voltak itt, akik sokkal hamarabb jöttek mint én (mármint régebb óta itt dolgoznak), konkrétan két „öregebb” gyakornok már tavaly október óta itt van. Szóval nem én voltam a „legrégebbi” új belépő :).

De most már ezen is túlvagyok, ezzel is felvértezve folytathatom a továbbiakban – reménykedve, hogy most már semmi sem zavarja meg az érdemi munkát!!! :)

ARCHÍV – irodaértekezlet

Nem is gondolná az ember, hogy mennyi idő elmegy néha csak azzal, hogy megszervezze egy iroda a munkáját. Mi most épp egy ilyen fázisba kerültünk többé-kevésbé. Ugyanis az utóbbi időben egyre-másra mentek külföldre ilyen-olyan ügyekben többen is közülünk, közben a főnöknek is elég sok dolga akadt, és már érezni lehetett, hogy nem annyira van képben, egy kicsit szétcsúszott, és nem tudja összefogni a dolgokat.

Na az ilyen alkalmakat, amikor megbeszéljük, ki mit csinál éppen, és mit fog a közeljövőben, ezt hívjuk irodaértekezletnek. Erről az ugorhat be az embernek, hogy öltönyös figurák körbeülnek egy nagy asztalt és okosakat mondanak, közben esetleg projektoron megy valami prezentáció, mindenki előtt egy csomó papír, és mindenki nagyon komolyan figyel. Hát a filmek alapján én valahogy így képzelném el.

Ezzel szemben nálunk úgy működik, hogy először is bemegyünk a főnök szobájába (az is csak akkora, mint a mieink, de ő csak egyedül van rá, mi általában hárman). Már ez maga komoly logisztikai feladat, mert egyrészt be kell hozni egy csomó plusz széket, majd be kell FÉRNI, ami szintén nem könnyű, mindenkinek kell hely, kell levegő a szobába, ne legyen túl meleg… És mindezek után lehet kezdeni. Persze közben van, hogy valaki kitalálja, hogy hoz egy kis gyümölcsöt, sütit, csokit, hogy jobban menjen a figyelés, de amúgy a hangulat alapból nem annyira komoly, ilyenkor hallom a legjobb céges pletykákat (olyan emberekről, akiket nem ismerek természetesen legtöbbször), vicces sztorikat stb.

Amúgy alapvetően hasznosak ezek az irodaértekezletek, mert egyrészt a vállalatban folyó eseményekről is hírt kapunk (tehát a „felsőbb körökből”), másrészt képbe kerülünk egymás dolgait illetően, ki mit csinál, ki van túlterhelve, kinek kellene segítség, kinek mik a határidői, hogy állnak a munkák, mi várható a jövőben. Hát erről volt szó most is. Azt gondolhatná valaki, hogy ez úgy fél-egy órában le is megy, de mégis szinte mindig több mint egy óra, sőt, inkább másfél (/kettő…), és akkor már nagyon operatívak voltunk.

Tehát a mostani hét úgy nézett ki, hogy hétfőn volt ez az irodaértekezlet. Kb egyhavonta szokott ilyen lenni, sőt, inkább szerintem sűrűbben, de a legutóbbira én egészen konkrétan nem is emlékszem mikor volt, szerintem olyan augusztus végén lehetett, a szeptember az most valahogy kimaradt. Na de a hétfőin aztán kiderült, hogy kell egy külön megbeszélést tartani kedden is (sőt nem is csak egyet igazából, de én csak egyen vettem részt), majd pedig kedden, hogy szerdán is kell egyet. Ez naponta olyan egy-másfél óra megint CSAK arra, hogy megbeszéljük azt, hogy mik a teendők. De még így is ezek a találkozók, ezek a másfél órák a leghatékonyabbak, mert hiába, hogy közel dolgozunk egymáshoz, mégsem ÚGY vagyunk közel, és igazán az ilyen eseményeken lehet egymással megfelelően kommunikálni, megvitatni a kérdéses elemeket, majd ezek alapján továbbmenni. Biztos van ennél hatékonyabb megoldás is, de mi most egyelőre itt tartunk…

ARCHÍV – telefon

…éééés már saját telefonom is van az asztalomon! Ez egyszerűen hihetetlen, én nem is tudom mi lesz, ha ez így megy tovább… :D

ARCHÍV – botrány

Már-már botrányos(nak is mondható) események történtek ezen a héten itt nálunk, úgyhogy most jobb híján ezekről írok egy kicsit.

Az egyik még a hétfői konferenciához kapcsolódik. Ehhez viszont egy kicsit kell beszélnem az épület biztonsági rendszeréről. Szóval itt nálunk úgy van, hogy nem lehet bemenni az irodákhoz, csak mágneskártyával, az „áteresztő pontokon”. Be lehet jönni a portásokig, meg az úgynevezett nagytárgyalóba, ahol általában az ilyen workshopokat tartjuk, de tovább nem. Ergo ha jönnek vendégek, akkor kapniuk kell egy ilyen „vendégkártyát”, amit adott napon tudnak csak használni, majd az esemény végével vissza kell szolgáltatniuk. Ez azért kell, hogy mondjuk legalább a mellékhelységbe el tudjanak menni, illetve az ebédre, ami szintén általában itt szokott lenni helyben, csak egy másik teremben.

Az első incidens az volt a konferencia előtt fél órával, hogy még mindig nem álltak rendelkezésre a vendégkártyák, pedig jópáran megjöttek már, majd pedig a portás olyan minősíthetetlen modorban közölte a vendégekkel, hogy márpedig, ha nem adják őket vissza, akkor nagy baj lesz (állítólag, mert én ezt konkrétan nem hallottam ugyan, de el tudom képzelni), hogy az nem éppen öregbítette a jó hírnevünket. Ez ellen aztán az egyik „kollégám” felemelte a hangját, amiből végülis az lett, hogy valami fegyelmi eljárás alá veszik a portást, nyilvános megfeddés satöbbi, úgyhogy egész kis ügy kerekedett a dologból, aztán még annak a lánynak lett lelkiismeretfurdalása a dolog miatt, aki szóvátette. Amúgy ez nem is az első eset, meg a portások amúgy is közismerten kőbunkók (erről is lehetne bővebben írni), úgyhogy szerintem teljesen jogos volt a dolog, és ennyi igazán kellett már.

A másik furcsa eset egy folyóirat címlapjához kötődik, amit a mi irodánk, vagy szintünk, vagy mi gondoz, a címe lényegtelen, mert úgysem ismeri senki, mindegy, egy ilyen szakmai lap. Szerintem amúgy kicsit ez a dolog fel van fújva, de egyes részletei érdekesek. Ezt is korábbról kell kezdenem: van az emeleten egy ember, aki mintegy önállóan dolgozik, tehát senkivel nem kooperál, nem kommunikál, hanem szépen csendben magában elvan, és néha egészen hihetetlen végeredményű dolgokat produkál. Ilyen volt a mostani eset, amikor is a folyóirat aktuális lapszámát ő felügyelte, vagy nem tudom, pontosan hogy működnek ezek a dolgok, de ő volt az egyik fő felelős. Ergo senki nem tudott semmit a számról, egészen mostanáig, amikor már ki lett nyomtatva X példányban, és jött a meglepődés… Ugyanis a címlapon egy nagy-Magyarországos térkép van, ami állítólag nemtetszést váltott ki a cég vezérigazgatójából, és ezért nem azon az emberen csattant az ostor, aki mindezt úgy kivitelezte, hogy előtte nem mutatta meg SENKINEK (a tartalmat igen, de a borítót nem), hanem a mi igazgatóságunk vezetőjén, aki meg szegény hát nemigen tudott szintén erről. Na és most az megy, hogy mindenki, akinek a neve csak szerepel is valahol a lapban, igyekszik tisztázni magát, hogy elhatárolódik az egésztől… Amúgy tényleg durva ez a folyamat így, de azért érzem kicsit felfújva, mert nekem például egyáltalán nem tűnt fel, hogy bárkit is sérthet ez a térkép, mert amúgy meg az a címe, hogy ’A Duna’ és a Duna-szabályozások idején készült szép régi térképről van szó, ami hát jó, hogy nagy-Magyarország, de hát istenem, akkor az volt, erről már igazán nem tehet senki… 

Na és most már csak az lesz a botrány, ha kiderül, hogy nem dolgozok semmit, úgyhogy mára ennyi!

Az ominózus Duna-térkép. Így semmi nem látszik belőle, de rákattintva megnő.

ARCHÍV – névtábla

Kikerült a nevem az ajtónk melletti névtáblára! (ez valamit már jelent…) Észrevétlenül beépülök a rendszerbe :)

ARCHÍV – tudás hatalom

Amikor kikerültem az egyetemről (azért nem volt még olyan régen…) biztos voltam benne, hogy most azért egy jó darabig nem akarok tanulni, elég volt, jó volt persze, de elég. De az az igazság, hogy ha valaki szakmá(já)ban marad – és ez szerintem minden szakmánál így van, legyen szó kétkezi munkáról, vagy „szellemi” foglalkozásról – akkor bizony nem csak a papokra igaz, hogy holtig tanulnak, hanem mindenkire. Végülis ha belegondolok, ez valahol érthető is, mert ha valami, akkor a területi folyamatok napról-napra változnak. És ezt csak úgy lehet követni, ha az ember „tanul”. És az a jó abban, hogy én ITT dolgozok, hogy – bár ezt én magam sem gondoltam -, egyszerűen JÓ megtanulni újabb és újabb dolgokat, és egyre inkább rájövök, hogy bizony az, amiket az egyetemen hallottam (pedig én igen sok órára szorgalmasan bejártam!) bizony egy szinten túl nem feltétlenül bizonyul elégségesnek. Egyszerűen nem volt rá ott elég idő. Ez kicsit furcsának tűnhet, mert például a gimnáziumban el nem tudtam képzelni, hogy mit lehet a földrajzon MÉG öt éven keresztül tanulni, vagy mi újat tudnak tanítani. Pedig lehet. És nem is keveset, mert például mondjuk Európa földrajzára még az egyetemen sem jutott sokkal több idő, mint a gimiben, és ha jobban belegondolok, igazából semmire sem. Kaptunk egy erősebb hátteret, meg bizonyos dolgokban új ismereteket (pl. számolások, statisztika, térképezés), és ennyi. Az viszont tök jó, hogy itt újabb és újabb dolgokról hallok, és ha ügyes vagyok, talán még hasznosítani is tudom ezt a tudást.

Na ez csak azért jutott eszembe, mert például tegnap is otthont adtunk egy ilyen konferenciaszerűségnek (vagy még felvágósabban ’workshop”-nak), ahol most kifejezetten hasznos előadásokat hallottam, olyan emberektől, akik ezeket ’csinálják’. Ez azért jó szerintem, mert azért az egyetemen mégiscsak a legtöbb ember a négy fal közül mondta meg a tutit (amit persze mi is sokszor csinálunk itt munka közben), és ehhez képest sokkal életszagúbbak tudnak lenni azok a dolgok, amiket maguk a szereplők adnak elő. Ezek sem lesznek feltétlenül objektívak, vagy elfogulatlanabbak, de azért mégis más az egész, és jó ilyet IS látni. Nem mondom, az alap megadásához az egyetem teljesen tökéletes volt, de a továbbiakban jó egy ilyen szemléletet is megismerni.

Na az ilyen eseményeken túl még két módon is bővíthetem magam:

–      Egyrészt szokott lenni szintén helyileg itt, és abszolút „házon belül” egy ilyen klubszerű fórum (tudományos tanács a neve azt hiszem, ami nem sok jót sejtet, de ez csak a neve), ahol a dolgozó(in)k mutatják be a munkájukat gyakorlatilag, tehát ez úgy néz ki, hogy van egy ilyen prezentáció, a projekt vezetője mond valami hosszabb-rövidebb bevezetőt, vagy ismertetőt, és ezután valamiféle vita is kialakul a dolgokról. Ezek is igazán hasznosak szoktak lenni számomra, a különböző vélemények, illetve nézőpontok megismerése.

–        A másik dolog, amit most vezettünk be irodaszinten. Van itt az épületben egy ilyen kis könyvtárunk, ahova rendszeresen járnak szakmai folyóiratok (angol/magyar). És az egyik kolléga felvetette, hogy milyen rossz, hogy az ott megjelent cikkekről legtöbbször tudomásunk sincs, és így lemaradhatunk a legújabb eredményekről, vagy irányokról, és hogy ezt nem szabadna hagyni – egyébként tényleg nem. Ezért most bevezettük kísérletképpen, hogy egy hónapban egyszer összeülünk, mindenki elolvas előtte egy-két cikket, és akkor bemutatjuk egymásnak, hogy miket olvastunk, meg esetleg véleményt is róla, és akkor gondolom itt is lehet vitázni majd. Hát nem tudom, ez mennyire lesz sikeres, de én azért mindenesetre kíváncsi vagyok rá…

 És akkor most folytatom a munkát :)

ARCHÍV – pirate metal

Most értesültem róla, hogy van olyan, hogy kalózmetál. Az már eddig sem volt új, hogy olyan van, hogy lovagmetál (bár én sokáig azt hittem, hogy ezt csak mi használtuk az osztályban, mert amúgyis annyira viccesen hangzik, de NEM!), de most már azt is tudom, hogy a kalózmetál is létezik. Annyi a különbség – legalábbis ‘A’ szerint, aki a legnagyobb metálos itt az irodában, hogy a zenekar kalózruhába öltözik. Ez mennyire szánalmas már…!

Érdemes rákeresni arra, hogy pirate metal :)

Na és most megyek is, ma sok dolgom volt, jó hétvégét, majd írok többet is – vagy nem.