ARCHÍV – csak a hírek

Találtam még egy jót, de ígérem, mára befejezem a hírblogolást! :)

http://www.mercer.com/costoflivingpr#Top_50

A világ 50 legdrágább városa 2009-ben. Budapest nincs köztük – mééég…

ARCHÍV – épületek

Ez egy érdekes cikk (és ezt most éppenséggel munka közben találtam!):

http://www.hg.hu/cikk/epiteszet/7407-a-vilag-10-legcsunyabb-epitmenye

És akkor még nincs is benne ez:

(MÜPA)

vagy ez:

(Pécsi toronyház)

Persze kinek mi a csúnya/szép, arról lehetne vitázni, de szerintem csak kis hazánkban lehetne egy sokkal brutálisabb TOP 10-es listát összeállítani, mint ebben a cikkben…

ARCHÍV – blabla

Hogy is mondjam…

Azt vettem észre, hogy amióta nincs suli, azóta több kapacitásom van – egy csomó mindenre. De tényleg, és az egy dolog, hogy dolgozom, és ez valamennyire leterhel (elvileg), de az az igazság, hogy a suli az utolsó három-négy félévben ennél sokkal jobban elhasznált. Tényleg nem is tudom, hogy hoztam be kb egy egész félévnyi lemaradást, de végülis csak sikerült öt év alatt befejezni, és ennek én igazán örülök.

Az, hogy senki nem kérdezi meg, milyen lett a diplomád, nem igaz. Az, hogy milyen az érettségid, azt talán tényleg nem – pedig az nekem éppenséggel kitűnő lett -, meg azt sem, hogy hány százalékos lett a nyelvvizsgád; de a diplomát… Ma rákérdezett a főnököm, ééés… húú de nagy szemekkel nézett rám, majd elsüllyedtem szégyenemben. “Háááááármas??? Hát azt meg hogy csináltad?” Az a nagy igazság, hogy az egyetemen én nem nagyon törtem magam, hogy éltanuló legyek. Bejártam órákra nagyrészt (azért ez nem kis dolog szerintem…), megírtam a zh-kat, levizsgáztam, még tanultam is rájuk – de igazából nem vettem nagyon komolyan. És nem hiszem azt, hogy emiatt kevesebbet tudnék, mint mondjuk a csoporttársaim nagy része. Mert az egyetemen az érdemjegyek szerintem csak egy igenigen átfogó képet adnak valakinek a tudásáról, sokszor köze nincs ahhoz, mennyire van otthon dolgokban, vagy, hogy egyáltalán érdekli-e őt a földrajz, meg ezek a dolgok (ezzel érvelnek a rossz tanulók, mi? :D). Mindenesetre a főnököt ez megrázta. Az viszont jópont volt, hogy hidrológiát is végeztem, pedig az aztán igazán egy nem komoly képzés volt… :) Dehát persze valami alapján értékelni kell az embert…

Más: megjavult a biciklim, szordzzsal megnéztük a kereket múlt héten, hát bizony egy kicsit kilyukadt a belső, éppen a szelepnél, úgyhogy venni kellett újat, de nem volt vészes, és most már jó is – állítólag, bár most csütörtökig nem tudom meg, hogy milyen, mert be van zárva a garázsba, szordzs meg otthon van addig, és nála a kulcs. Hát így jártam. Viszont ennek ellenére a sörözés már be van tervezve szlomival a hétre valamikor, pontosat még nem tudok, de akárhol lesz, akármikor, eljutok oda, gyalog, vagy valahogy.

Tegnap volt szokásos Óbester 27, nem is tudom, hogy valaha voltam-e nyáron itt, mert én ugye ilyenkor azért általában otthon vagyok/nyaralok, de most ráértem – és még egy páran voltunk így ezzel. Igazán jó volt, és fura belegondolni (mostanában sokat nosztalgiázok), de gyakorlatilag ezt már öt éve csináljuk, és kisebb-nagyobb rendszerességgel tartjuk a kapcsolatot és tudunk egymásról, és ez egy jó dolog!

Belegondoltam abba is, hogy vajon az egyetemi csoporttársaimmal mi lesz a helyzet ilyen téren. Igazából a 90%-ukkal szerintem soha többet nem találkozom, esetleg ha a “szakmában” összekerülünk valami miatt, de még ez sem valószínű. A kapcsolattartás már kb a múlt félévben megszakadt, és ez még csak fokozódni fog. Fura, hogy gyakorlatilag az egyetemi éveim egy kompakt öt év, amit egy az egyben le lehet zárni, és teljesen újat kezdeni (vagyis folytatni egy másik mederben). De ezt nem szomorúan írom (nem is boldogan), csak megállapítottam.

Hát röviden ennyit, amúgy jól vagyok, bár kicsit tönkretett a hétvégi balassagyarmati összejövetel, de még élek – és virulok. Kicsit egyedül vagyok a héten, a lakásban is, meg amúgy is, mert pl Sz-szel sem tudok nagyon kommunikálni, mert ő is nyaral egész héten, én meg itt poshadok – és blogot írok… :D

Meglesz a négyszázadik bejegyzés lassan, csak erre hajtok amúgy :) 

ARCHÍV – diploma

Ja és a legfontosabbat nem írtam le: július 24-én pénteken (azaz pénteken)10 órakor lesz a diplomaosztóm, munkaszüneti nap, nemzeti ünnep, meg amit még el lehet képzelni!!! Már várom!

ARCHÍV – nyár

Kicsit nyaraltam az elmúlt valamivel több, mint egy hétben. Persze igaz, nyaralást máshogy is el lehet képzelni, de azért ez is az volt. A már-már szokásosnak mondható kemenesmihályfai Bárka-táborról van szó ugyanis, ami most a megszokottól némileg korábban volt, de így legalább hamarabb túlestünk rajta. Ezek azok a táborok, ahol általában NAGYON ki szoktam fáradni, most is 13 és fél órát aludtam utána otthon, ami azért elárul valamit, de összességében mégis azt lehet, mondani, hogy megéri a fáradtságot.

Egyrészt, mert már nagyjából ismerős a társaság, ilyenkor már hiányoznak is, úgyhogy jó találkozni velük. Aztán meg azért is jó, mert ezekben a táborokban mindig történik valami, az ember soha nem unatkozik (talán ezért is alszunk olyan keveset…). És itt most nem csak az egyes programokra kell gondolni, hogy strandolás, vagy városnézés, vagy „hegymászás”, hanem a legapróbb kis eseményekre, beszélgetésekre, játékokra. Ennek folytán azért úgy a közepe felé már kezdtek elfogyni az energiáim, és ezzel Sz is valahogy így volt, úgyhogy kezdtük kicsit nehezen viselni az újabb és újabb megpróbáltatásokat, de így utólag visszagondolva azért kibírható volt, és igazán nagy élmény – még mindig. Kell egy nagy adag elszántság, lelkierő, kitartás, és türelem ezekhez a táborokhoz (és ezekhez az emberekhez). Plusz ha még van egy kis határozottság, alázat, humor, ötletesség és kedvesség is az emberben, akkor már nem is annyira nehéz átvészelni :). Szóval valahogy így működnek ezek a dolgok.

Talán nem is írtam még, de beköltöztem szordzshoz Pécelre – már közel egy hónapja :) Jó kis helyem van a padlástéren, egy akkora szoba, amiben elfér egy matrac, egy polc, meg a gépemnek is van még hely, és kb ennyi. De mondjuk nem is a helyhiányt furcsa megszokni (vagyis azt egyáltalán nem, mert nekem ennyi elég is), hanem a magasságokat ebben a lakásban. Például az én szobámban nem nagyon tudok egyenesen állni, mert szinte biztos, hogy beverem a fejem valamibe. Ugyanez igaz a lépcsőn közlekedésre, a konyha egy részében való tevékenységekre, de még a zuhanyzásra is. Hát igen, ez az átka a tetőtéri lakásoknak. De persze én teljesen biztos vagyok benne, hogy ez csak megszokás kérdése, és én hihetetlenül boldog vagyok, hogy itt lakhatom most egy ideig, és eszembe sem jut panaszkodni!!! Kb egy óra alatt benn vagyok a munkahelyen, útközben tudok olvasgatni (elkezdtem a Háború és béké-t – de komolyan!), és tök jó az egész. Most még mindig defektes a biciklim, de amint ráér szordzs is, megszereljük szépen, és akkor megnézem a környéket is, mert egyelőre nem sok mindent láttam még Pécelből. Namegaztán szlomi barátommal is fel kéne venni a kapcsolatot, hogy összejöjjünk, megmutatja a legjobb kocsmákat, vagy nem tudom. Szívesen találkoznék vele is már. Hát ennyit az ideiglenes elszállásolásomról, hogy meddig leszek még itt, azt megint nem tudom, mert kezdtek bizonytalanná válni a dolgok, ha valaki albérlőtársat keres ősztől Pesten, az nyugodtan szóljon :) Majd meglátjuk mi lesz…

Munkáról most nem tudok sokat írni, van légkondicionáló az irodában, úgyhogy most boldogan gépelgetek. Ennél több nem is kell – a munkáról magáról meg nem nagyon tudok írni, mert… – hát fogalmam sincs mit írjak. Ha valakit érdekel, iratkozzon fel a http://eukn.hu honlapon a hírlevélre, és a szeptemberi számban a dolgoknak egy icipici százalékát lehet, hogy én szerkesztem össze. Ez egészen publikus. Na de ez is elárul valamit, hogy július végén szeptemberre dolgozok. Ez azt jelenti, hogy nyáron kicsit leülnek a munkák, de azt mondják ősztől beindul a hajjaj. Apropó munka, jövő héten eeeelvileg kiderül, hogy meghosszabítják-e ittartózkodásomat. Kíváncsian várom!

És akkor most itt ezen a ponton be is fejezem az elmélkedést.

ARCHÍV – The Wall

Voltam falmászni. Mostanában nagyon nem jártam el olyan helyekre, ahol eddig még nem voltam, csak azért írok erről. Jó, írhattam volna a Dagály fürdőről is, ahova kb három hónapja járok többé-kevésbé rendszeresen úszni a kedves kollégiumom jóvoltából (ingyenbérlet) – igen, az is egy érdekes hely sok szempontból, de azt hiszem ezen most túllépek, már csak azért is, mert többet nem megyek oda (lévén, kiköltöztem a koleszból, de erről is talán majd legközelebb).

Szóval: van egy srác, nevezzük Pistinek, aki a munkatársam volt június elejéig, de azóta is néha találkozok vele, és amikor még itt volt, kérdezte, nincs-e kedvem egyszer elmenni vele falmászni, én meg igent mondtam. És hát most került sor a dologra. Jött ő, meg egy másik ismerőse, hárman voltunk, az egész teremben meg összesen öten – hát ugye gondolom este tízkor már nincs nagy tolongás, meg amúgy is aki igazán komolyan űzi ezt a sportot, az már a szabadba is kimehet.

Ez a falmászás egy igen durva sport. Kb ott voltunk egy jó órát, és közben az összes idő, amit mászással töltöttünk, nem volt több öt percnél. A többi az erőgyűjtés. Teljesen kikészülnek az ember ujjpercei, az alkarja, meg minden. Végülis nagy izomlázam nem lett, pedig azt hittem, az ujjbegyeim viszont fájnak – például gépelés közben :) Hátszóval végülis érdekes volt, így, hogy most voltam először, de azt hiszem ez nem a nekem való sport teljesen. Meg arra is rá kellett jönnöm, hogy egyszerűen gyenge vagyok. Pedig azt hittem nem, de mégis. Szóval valami mozgást azért jó lenne csinálni, csak még nem tudom mit. Most defektes a biciklim is (‘most’ – már több, mint egy hónapja), nem tudom mit kéne kitalálni, ami mondjuk nem is drága (ez a mászás 1100.- per alkalom, úgyhogy csak burzsujoknak való, mint a squash), és meg is mozgat valamennyire… Hát nem tudom.

Más: mostanában a fórumon (9fc) előjött az egyetemi barátság-nem barátság kérdés, és az jutott eszembe, hogy most, hogy elvégeztem az egyetemet, szerintem egy olyan embert sem tudnék mondani, akivel továbbra is fogom tartani a kapcsolatot. Ez érdekes, mert mégiscsak öt évig voltunk együtt, és a mi évfolyamunk azért annyira nem is volt népes. És igazából én teljesen jól kijöttem egy csomó emberrel, de valahogy mégsem kerültünk “közel” egymáshoz. Ebben azt hiszem azért annak is volt szerepe, hogy volt osztálytársaimmal viszont a mai napig tartjuk a kapcsolatot, ami szerintem egy hihetetlenül jó dolog.

Persze nem mondom, lettek új barátaim, de azokat leginkább a koleszban ismertem meg, azt hiszem ők álltak legközelebb hozzám ebben az öt évben, és velük továbbra is kapcsolatban maradok minden bizonnyal.

Monológ befejezve. Majd valamikor rakok be valami színes nyári képet, mert szerintem rossz ránézni erre az oldalra (nem mintha ránézne bárki is) :)