ARCHÍV – csak úgy

Azért gondoltam, hogy írok egy kicsit (újra), mert illene. Igazság szerint sokszor eszembe jutott, hogy valamiféle hírt kéne adnom magamról, de valahogy valami mindig egy kicsit fontosabbnak tűnt ennél. Van ez így, és egyre gyakrabban érzem. És most sem tudom konkrétan, hogy mi lesz a téma, mert óriási kavalkád van a fejemben dolgokról, nem tudom, hol kezdjem, vagy miről írjak egyáltalán – attól félek, hogy az egésznek igazából nem is lesz semmi értelme.

Például az egyik dolog, ami szemet szúrt nekem (vagy inkább fület), és nem nagyon örültem neki, az a gólyákhoz köthető itt a koleszban – vagyis talán nem is kizárólag hozzájuk, de náluk ütközött ki a legjobban. Szóval az, hogy nagyon sokan csúnyán káromkodnak itt mifelénk. Nem vagyok prűd, vagy erkölcscsősz, vagy ilyesmi, de nem ezt kéne itt erőltetni szerintem (és az ember újra és újra hajlamos feltenni a kérdést, hogy vajon MI ALAPJÁN veszik fel az embereket ebbe az intézménybe???). Most aki ismer, az mondhatja, hogy ‘bagoly mondja’, mert igazság szerint én nem szoktam sokat káromkodni, de itt a koleszban – vagy ezzel a társasággal (szordzs és volt szobatársaim stb) lényegesen többször. Persze azok legnagyobb része egyfajta idézet bizonyos filmkeből, és ezt mi nagyon jól tudjuk is. Meg én bizonyos szinten meg is engedhetem magamnak úgy érzem, de azért erre nem bátorítok senkit, pláne új emberek előtt szerintem egyáltalán nem beszélek csúnyán. Ez senkinek nem tűnt fel egyébként? Vagy senki nem foglalkozik vele? Vagy csak én vagyok képmutató? (Egyébként most olvastam egy interjút Mucsi Zoltánnal (forrás: origo), nagyon ideillik ez a szakasz – már csak a magam védelmére is:

“- De sokat káromkodsz az életben is?

– Nem. A magyar átlagnál jelentősen kevesebbet. Azt gondolom, ez a humor egy formája. Ennek a figurának nagyon erőteljes jellemzője, ahogyan beszél. Szerintem a káromkodás itt Kelet-Európában nem megy ritkaságszámba, de ez meg van írva, és nyilván nem ugyanúgy van felépítve, mint ahogy az utcán hallod, hanem annak a sűrítménye. Vagy az is lehet a humor egy formája, hogy olyan helyen káromkodsz, ahol nem szoktak, tehát olyan helyekre teszed be, ahol egyáltalán nem helytállóak.“)

A másik – szintén kolesz még – ez az iszonyú belterjesség… Ez zavar engem. Egyre többször mondogatom magamnak, hogy már csak egy év, már csak egy év – de igazából az az egy év még nagyon hosszú. Most annyit fizetek napi két étkezésre, amennyiből meg tudnám oldani a napi hármat is, csak mivel ezt KÖTELEZŐ vagyok befizetni, ezért nem lehet, mindezt azért, mert a koleszigazgatónak van egy ismerőse, aki olcsón tudta vállalni ezt az egészet (ugyanis szolgáltatót váltottunk, hogy miért, azt sem értem egészen, de mindegy). Az internet olyan, hogy már három éve is elavult volt, amikor sávszélbővítés volt, és ha valaki mondjuk megnéz egy klipet a youtube-on, vagy elkezd skype-olni akkor hetvenöt másik nem tudja megnézni az e-mailjeit, vagy az index-et rendesen. Szeptemberre lett igérve bővítés, ehhez képest SEMMI nem változott, az újabb igéret, hogy az igazgatónak van egy ismerőse, aki olcsón megcsinálja – erre leszek én kíváncsi. De nagyon. És ez még csak az első két hét…

Amúgy amiről írhatnék, az a suli, de azt meg tényleg nem is tudom, hogy hol kezdjem – meg hol fejezzem be. A végső állapot 55 kredit, ezzel kb el is mondtam mindent – de év közben tuti, hogy csak a suliról fogok írni ( ha nem b*sszák fel az agyamat nagyon itt a koleszban), ami persze senkit nem érdekel, viszont számomra annál izgalmasabb. De tényleg. Nem csak azért, mert ez az utolsó évem itt (elvileg!), hanem mert ez valamennyire képet ad egy olyan dologról, amibe kevesen látnak bele, és leginkább azért, mert ezt még szerintem én is szívesen visszaolvasnám egyszer, és nem biztos, hogy így emlékezni fogok a benyomásaimra, érzéseimre. Ugyanis elég visszás dolgok vannak itt, persze az egész felsőoktatásban, de én ezt látom. Például van egy tanár, aki egyszerre vezeti idén a társ-gazd, meg a természetföldrajzi tanszéket is, ami több, mint röhejes – persze maga a személy is, de ez már egy másik kérdés; kb feleannyi tanár van, mint amennyi kéne (a diák meg egyre több a Bsc miatt); nincs rendes gyakorlatunk amivel mondjuk lényegesen lehetne növelni az elhelyezkedési esélyeinket… Nem akarok panaszkodni, mert vannak nagyon jó élményeim is, csak az ilyesmik mindig elnyomják őket.

És akkor itt most be is fejezem, mert sok lesz a jóból. Talán majd egyszer folytatom. Tényleg.

ARCHÍV – újév

ELKEZDŐDÖTT

Mármint az új év. A tanév. Augusztus 31-én beköltöztem a koleszba, és ilyen még nem volt a történelemben, hogy ENNYIRE korán. Sőt, azóta folyamatosan itt vagyok, és az az igazság, hogy túl sok dolgom nincs általában. Illetve lenne, csak azokkal nincs kedvem még foglalkozni. Szóval nagyrészt ülök a koleszban, és gondolkodok, mit csináljak…

Új szobában vagyunk, kétszemélyes, én meg szordzs. Otthagytuk a Janikat, és ami azt illeti, igen örülök neki. Nem mintha nem lett volna jó az is, vagy rosszban lennénk, vagy valami, csak az ember egy idő után már nem annyira alkalmazkodó. Én az vagyok, legalábbis annak tartom magam, de sokkal egyszerűbb úgy élni mégis, hogy csak egy másik emberhez kell alkalmazkodni, mint ha háromhoz. Amúgy meg a kétszemélyes szobának más előnyei is vannak… Közelebb van most a fürdőszoba, meg a kiskonyha, van kilátásunk (és nem csak a Láng gépgyár udvarára), egyedül az kellemetlen, hogy a lépcsőfordulóval szemben van az ajtó, tehát kb mindenkit hallunk, aki felmegy vagy lejön, főleg ha többen, mert akkor kb mindig a lépcsőfordulóban állnak meg beszélgetni. De szerintem ezt meg lehet szokni. Valamit valamiért.

Ami azt illeti, még nem kezdődött el a suli (ezért is furcsa, hogy itt vagyok), de azért nem állhatom meg, hogy ne írjam le; idén előreláthatólag hatvan (azaz 60) kreditet veszek fel – illetve vettem fel. Persze ez nem végleges állapot, de azt hiszem ötven alá semmiképpen nem fogok lemenni. És ez nem azért van, mert megbuktam volna sokmindenből, egyszerűen ilyen a tanterv, hogy az utolsó két évben kell behozni az első két év lébecolását. Csak fejezném be egyszer… Na mindegy, ilyesmire talán még ráérek aggódni, de az azért szintén durva, hogy a mostani órarend szerint 6 kettős, és két hármas óraütközés van, ergó kb az óráim felére alapból nem is tudok bejárni. Ez annyiból jó, hogy így nem tűnik olyan sűrűnek maga az órarend még ennyi órával sem. Vicces.

Nem tudom, hogy van ez, de most mintha kétszer annyian nyitogatnának be a szobánkba, mint eddig. Valahogy a többiek is unatkoznak, vagy én nem tudom, pedig igyekszünk szerintem minél antiszociálisabbak lenni. Majd remélem ez is változik idővel… Most nem hiányoznak túlságosan az itteni emberek.