Tegnap megkérdezte egy srác, hogy szeretem-e azt, amit tanulok. Azt mondtam neki, hogy igen. És az a durva, hogy nem hazudtam. Mert bár magát az ottani szellemiséget annyira nem szeretem (azt az öntömjénező én-eltés-vagyok-mindenki-más-szar-ember hozzáállást), néhány tanáromat meg csoporttársamat sem szeretem ‘annyira’, de úgy összességében szeretem a sulit.
Nem tudom, írtam-e (valószínűleg nem), de nemrég gondolkodtam el rajta, mennyire két részre oszlottak idéntől a tárgyaim. Ugyanis vannak a szakirányos tárgyak, amikről azt lehet mondani, hogy látok bennük valami perspektívát, valami már kezd körvonalazódni, hog mit fogok csinálni, ha nagy leszek talán; meg vannak azok a tárgyak, amiket még meg kell csinálnom, de abszolút nem érzem úgy, hogy bármikor a jövőben hasznukat fogom venni. És az a furcsa, hogy ezek a tárgyak a ‘klasszikus’ földrajzos tárgyak. Persze félreértés ne essék, ezek is érdekesek, néha talán még érdekesebbek is, mint a többi, de egyszerűen nem lehet hasznosítani őket. Maximum a Legyen ön is milliomos-ban a nemtudomhanyadik kérdésnél, amikor meg kell mondani, hány szomszédja van Kínának, de amúgy nem – én meg oda úgysem megyek… De tényleg, ilyenek, hogy Afrika természetföldrajza, meg Európán kívüli országok regionális földrajza, ezek jók, meg egy földrajzosnak illik is tudni valamit róluk, de ennél nincs többről szó, hogy illik – szerintem. Szóval tényleg élesen különválik a két dolog, és néha egészen furcsák a napjaim, amikor mondjuk Településszociológia után beülök Ázsiára, vagy Környezetvédelem után Területi programozás és monitoring-ra. Egy kicsit identitászavaros lesz az ember ettől. De én szeretem mindkét végletet, csak olyan furcsa, hogy ennyire különböznek… Vagy csak nekem furcsa? Nem tudom.
Pytta blog 