ARCHÍV – 2007.12.21

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok ezúton (is) MINDENKINEK!

Most jobb nem jutott az eszembe:

ARCHÍV – satöbbi

Rájöttem, hogy a mi kis “közösségünk” itt a szobában nem is annyira rossz. Még így is, hogy az emberek fele új, de a tavalyit még inkább tudom ezek értékelni. Komolyan, amikor az ember három teljes évet lehúz ugyanazokkal az arcokkal, akkor akarva-akaratlanul kialakul valamiféle belsőségesség, és azért mi tényleg nem voltunk egy rossz szoba. Most se vagyunk azok, bármennyire is úgy tűnhet esetleg egy kívülállónak. Csak a mostani közösség teljesen más, mint a régi. Viszont nagy problémákkal szerencsére egyáltalán nem küzdünk – mint amikkel küzdhetnénk. Persze magamtól nem gondolok ilyesmikre, csak amikor máshol látom, hogy mik vannak, akkor csodálkozok el. Na mindegy, ezt most konkrétan nem is tudom, miért írtam le – csak ezért, mert grafomán vagyok. Meg, hogy nehogy elfelejtsem.

Tegnap voltam a Vörösmarty téren a karácsonyi vásárban, ott volt az egyik csoporttársam, és csináltak egy ilyen néptáncos betlehemezős műsort, megnéztük őket is (márminthogy ő is táncolt). Hát rájöttem, hogy ez a népzene tényleg nem igazán az én műfajom. Igaz, az sem segített, hogy majd megfagytam és úgy álltam végig az egy órát, de szerintem ez egy fűtött teremben sem tetszett volna jobban. Ez van. Utána viszont meg lettem hívva palacsintázni, és az már sokkal jobb volt, mert fullextrás kiszolgálást kaptam, ezt szeretem.

Ma VÉGE a szorgalmi időszaknak.

ARCHÍV – tanulni tanulni tanulni

Tegnap kiderült – számomra legalábbis tegnap derült ki -, hogy van egy tárgy, amit nem vettem fel idén, pedig igencsak fel kellett volna vennem. Az az egyetlen szerencsém – utánanéztem -, hogy csak EGY másik tárgy épül rá (elvileg), úgyhogy ha nagyon rágyúrok, akkor MÉG MINDIG befejezhetem az egyetemet öt év alatt, csak egy kicsit össze kell majd kapnom magam az utolsó évben. Normális helyeken az utolsó év már csak lébecolás, de nekem az utolsó esély lesz arra, hogy bepótoljam, amit még eddig nem csináltam meg, ergo le fogok izzadni egy kicsit. Már várom – ha egyáltalán eljutok odáig. Úgy értem, lehetek még jövőre is “negyedéves”… Na mindegy. Ma már mindenki ezen röhögött, hogy mekkora egy lúzer ez a srác, hogy azt se tudja mit kéne megtanulnia – ugyanis a többiek ma írtak zh-t ebből a bizonyos tárgyból. Hát, néha kicsit nem vagyok képben, én egyszerűen már nem tudom követni ezeket a dolgokat, ez van, nem tehetek róla. Pedig istenbizony be akarom fejezni a sulit minél hamarabb, ezt az egyet biztosan tudom, ha mást nem is, többek között azért is, hogy ilyesmikkel ne kelljen szórakoznom, mint ETR, meg tantervi háló, meg anyámkínja. Ezek persze gondolom mindenki más számára teljesen világos és magától értődő dolgok, de én néha nagyon el tudok veszni a labirintusban. Még az a szerencse, hogy odafigyelnek rám, ez is úgy derült ki, hogy valaki megkérdezte, fénymásoljon-e nekem is jegyzetet, én meg tiltakoztam, hogy nekem ilyen tárgyam márpedig nincs is.

Na mindegy, örülök, ha egyáltalán ezen a féléven túl leszek valahogy, aztán a többi már a jövő zenéje, még ráérek ezen aggódni!

ARCHÍV – weekend

Itt voltam a hétvége nagy részén Pesten. Most volt ugyanis a meviszes karácsony (vasárnap), amire alapból biztos, hogy nem megyek el, de van egy srác a táborunkból, aki kerekesszékes és kifejezetten ezért jött most fel a világ végéről, Békés megye csücskéből, és azt szerette volna, ha én is ott vagyok. Szóval muszáj volt, bár őszintén szólva bírom ezt a srácot, úgyhogy örültem, hogy itt lesz, meg minden, csak maga ez az össznépi dolog nem vonzott annyira.

Milyen programokra lehet ilyenkor számítani: áhítat, kézműves foglalkozások, valamilyen előadás (most volt bábjáték, meg egy táncos-zenés valami), közös ebéd, tábori képnézegetések vetítéssel. Hát őszintén szólva annyira tényleg nem izgi. Viszont egészen kellemes csalódás volt a nap, mert rengeteg emberrel találkoztam a mi táborunkból, akikre nem számítottam, és azért így már egész más a dolog, mint ha egy rakás idegennek kell jópofiznom. Szóval jókat beszélgettem, meg tényleg örülhettem a rég nem látott arcoknak. És végül, de nem utolsósorban még az is jó volt ebben a napban, hogy volt a helyszínen egy csocsóasztal, amit ingyen lehetett igénybe venni és egy idő után azon kaptam magam, hogy már annyit játszottam, hogy már fáj a csuklóm, meg kezdett besötétedni is. Dehát nem lehetett nem kihasználni. úgyhogy most egyesek szemében el vagyok könyvelve, mint kocsmatöltelék, mert hát hol máshol tanulna meg az ember csocsózni (meg kártyázni, mert azt is szoktam), mint egy kocsmában. Mindegy, ennyi előítéletet nekem ez megért. Azonkívül meg volt még annyi süti, hogy egész hétre jól laktam volna belőle, meg még ebédet is kaptunk, abszolút teljes ellátású parti volt, tök ingyen az egészet persze. Ezt szeretem. Csak az volt a bibi, hogy nem igazán volt karácsonyi hangulat, leszámítva a plafonról lelógó csillogó díszeket – dehát mindent azért mégsem lehet… Összességében azért jó volt a nap, nem panaszkodok. Tényleg.

ARCHÍV – Gigabuli

Tegnapi nap olyan buliban volt részem, hogy nem mehetek el mellette szó nélkül, de tényleg. Három oka volt, hogy elmentem, az egyik, hogy Sz hívott, a második, hogy ingyen volt (és innentől kezdve persze nem lehet egy rossz szavam sem), a harmadik, hogy egy ideig ott volt a Heaven Street Seven a maga valójában, amely zenekarról azt kell tudni, hogy vannak igen jó számaik (mint például az örök-osztálysláger Dél-Amerika), de eddig még soha nem láttam, hogy egyáltalán hogy néznek ki és mindig is kíváncsi voltam (na jó ez utóbbi nem igaz, de ha már ingyen van…).

A helyszín a Városligetben van, ami eleve azt feltételezi, hogy az odatévedő emberek nem az én társadalmi osztályomból valók nagyrészt. És tényleg. Voltak a kigyúrt kopasz/zseléshajú srácok, meg az öltönyben/minimumnyakkendőben bulizó srácok, meg a csajok, akik egy két ruhadarabbal kevesebbet vettek fel. Csak ilyenek. Namost a buli úgy zajlott, hogy mire odaértünk, már javában nyomta a HS7. Bemegyünk a terembe, kb kétszer annyi ember befért volna, és aki ott volt, az sem táncolt, csak úgy álldogáltak, meg nézelődtek. A színpad előtt senki, vagy két méteres sáv kihagyva, csak azután voltak egyáltalán emberek – a legnagyobb fanok, gondolom. Hát én nem erre számítottam. Gondolom ez nem feltétlenül az a zene, amit ők szoktak hallgatni. De azért jó lett a hangulat és még pár számot ismertem is azok közül, amiket eljátszottak, amiknek kifejezetten örültem (igen, volt a Dél-Amerika is!). Sőt, a legvégére, az utolsó számnál bementünk az első sorba (mondom, nem kellett nagyon tolakodni), és csápoltunk mint az őrültek. Kár, hogy csak a legvégén.

Na ezután jöttek a szokásos diszkóslágerek, majd ismét egy zenekar, amit jobb lett volna nem kivárni. Volt egy enyhén meleg kinézetű srác, meg egy nagymellű szőke nő (ez nem értékítélet) akik énekeltek régi-új főleg tengerentúli slágereket (plusz gitár-dob-szinti persze). Kiálltak úgy, hogy egy darab saját számuk nincs, viszont azt megtudtuk – és ez bizonyára fontos -, hogy a nevüket megváltoztatják januárban. Hogy a rajongók felismerjék őket. A legszörnyűbb az volt az egészben, hogy erre viszont megtelt az egész terem, komolyan harcolni kellett, hogy ne könyököljenek félpercenként a vesémbe – meg, hogy én se tapossak minden ugrásra valakinek a lábára. Hát komolyan elrontották a kedvem egy kicsit. Dehát ezt is kibírtam egy ideig, viszont amikor az egyik srác elkezdte kiabálni teli torokból, hogy ‘Hülye kurva!’ de egymás után vagy hatszor, meg tényleg veszélyes közelségbe kerültünk a többi emberrel, meg egyáltalán, a zene is egyre borzasztóbb lett, hát úgy döntöttem, hogy elhúzom a csíkot. Igen, ebben annak is nagy szerepe volt, hogy ma fél kilenctől suliba kellett mennem, de szerintem amúgy sem maradtam volna sokkal tovább.

De a HS7 jó volt, meg a társaság is – mármint akikkel én voltam. Meg ingyen volt, ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni És egy élmény volt. Megjegyzem, hol van EGY ÚJABB hely, ahova úgy alapból nem nagyon érdemes elmenni. Persze megfelelő emberekkel bárhol jól érzem magam, ez is igaz – és ez a tegnapi estére is igaz volt.