ARCHÍV – Gyarmat 4eva

Hétvége: szombaton megszálltuk Balassagyarmatot, összesen négyen mentünk le (és ez rekordnak számít), szordzs a barátnőjével, Sz meg én. Az volt a program, hogy napközben megnéztük a város nevezetességeit – Penny Market, Ipoly-part, Tóvidék, Atiék háza. Nagyjából ezeket. És ennél a résznél még teljesen képben is voltam a dolgokat illetően. Aztán elkezdődött az iszogatás, és én meg egyre jobban elvesztettem a talajt a lábam alól – hát mit mondjak, nem nagyon szívesen emlékszem vissza rá – már ha egyáltalán emlékszem valamire.

Végülis a fő esti program az volt, hogy elmentünk bulizni, van itt egy ilyen fantasztikusan jó hely, a Madách-ról elnevezett kulturális központ, ami olykor moziként szolgál, de konkrétan ma este rock-táncház volt benne. Négy fellépő volt, és ha azt vesszük, akkor ehhez képest egészen jutányos árú belépőért – az már más kérdés, hogy mi csak kettőt hallgattunk meg. Ott volt a Ska-Pécs, meg a Stereomilk nevű zenekar (amiket egy az egyben kihagytam – de nem direkt!), ők voltak az elején, meg a végén, közben pedig a Quimby és a Mystery Gang. Azok viszont egész jók voltak. De komolyan, ez a fajta zene még egészen be is jön nekem. Meg hát a hely is olyan, hogy nincsenek ANNYIRA sokan, nincs az a lökdösés meg izzadás, mint sok helyen itt Pesten, szóval általában jó a hangulat.

Kikupálódni viszont nem nagyon sikerült, azért olyan semmilyen ez a kis beszámoló is, mert vasárnap még azzal küszködtem, hogy valamilyen módon regenerálódjak (és ebben nagy szerepe volt az Atiéknál elfogyasztott igen ízletes ebédnek), ma meg teljesen lebetegedtem, egy órán voltam benn összesen, de azt sem tudtam, hogy ne boruljak a padra, annyira készen voltam, aztán haza is jöttem, de csak az orromat fújom, meg fetrengtem az ágyban. Annyira nem vészes persze, csak pont most van az a stádium, amikor el kell kezdenem egy kicsit tanulni is. Gyűlölök beteg lenni, de nagyon. Remélem holnapra kijön. Fájnak a szemeim meg az összes ízületem. De nem panaszkodok – a hétvége legalább jó volt, ezer éve nem buliztam már.

Ez egy jó kis hangulatkép – nem én csináltam

ARCHÍV – kaja pia stb

Itt voltunk Sz-szel szerdán, szordzs mondta, hogy ha regisztrálunk neten előre, akkor be lehet menni ingyen. Kicsit izgultam, hogy akkor ez most tényleg így van-e, de tényleg. Még kitűzőt is kaptunk. Namost ez egy ilyen élelmiszeripari kiállítás és vásár, legalábbis azt hiszem ez volt a hivatalos alcíme. Kijön egy csomó cég, és reklámozza magát. De a mi szempontunkból azért volt igazán jó, mert gyakorlatilag annyit ehettünk, amennyi belénk fért. Merthát ugye mintát a legtöbb standnál kínálgatnak, hogy nagyobb legyen az érdeklődés. Úgyhogy ettünk tésztákat, meg pogácsát, kakaós csigát, répachipset, tavaszi tekercset, rétest, csokit, sajtokat, halas szendvicset, ittunk ribizlibort, energiaitalt, maláta-üdítőt biokakaót… Utána egy kicsit felkavarodott a gyomrom, ha belegondoltam mennyi mindent összecsemegéztünk, de végülis nem lett semmi nagyobb baj. Hát mit mondjak, megérte elmenni – ingyen. Persze a cégeknek a 95 százalékáról még csak nem is hallottam, meg nem is jegyeztem meg őket, de igazából lehet, hogy tudat alatt elraktároztam mindent, és ez fogja meghatározni innentől a fogyasztási szokásaimat… Na befejezem.

Tegnap meg itt volt Ati barátom, benézett egy kicsit hozzánk, hát komolyan mondom amikor így hárman együtt hülyéskedünk, annál kevés jobb dolog van (például az, amikor négyen együtt hülyéskedünk…). Erre érvényes igazán, hogy “mint a régi szép időkben”, de egy az egyben olyan volt. És ez még csak a kezdet, mert hétvégén megszálljuk Gyarmatot, és ott lesz csak igazán a tetőfokán a hangulat, már várom…

ARCHÍV – hétköznapok

Valaki megemlítette nekem nemrégiben, hogy szerinte túlságosan tárgyilagosak azok a dolgok, amiket ide írok. Dehát könyörgök, ez azért mégiscsak az INTERNET, nem pedig a ‘Kedves Naplóm!‘ Ide azért kétszer is meggondolom, hogy mit és hogyan írok le – még ha ez nem is látszik meg mindig. Még így is túl személyes szerintem a tartalom. De nagy érzelmi kirohanásokat ne várjon senki ezentúl se – mondjuk szerintem ilyen igénye nem is nagyon van senkinek, amikor egy blogot olvas, nem?!

Írok egy kicsit a szobatársaimról – mármint az újakról. Mindkettőt Janinak hívják, úgyhogy lesz egy Jani1 meg egy Jani2. Jani1 egy igazán magának való srác, a napja nagy részében, amikor itt van a koleszban, akkor a Doktor House című sorozat epizódjait nézi teljesen random módon (de tényleg). Ezt úgy kell érteni, hogy szerintem már látta az összeset nem is egyszer, ilyenkor csak szemezget a neki tetsző jelenetek közül. Egy időben ezt csinálta a Kill Bill-lel is, de azt úgy látszik már megunta. Egyébként most ebben a pillanatban is ezt csinálja. Ez a srác nagyobb antiszoc, mint én!!! Mindenki kérdezi, hogy mi a véleményem róla, meg, hogy szokott-e beszélgetni. Igazából szokott, és néha egész jókat beszélgetünk, kicsit persze mindig radikálisan különböző véleményt fogalmaz meg, mint mi, de az nem baj. Szerintem nincs semmi baj a sráccal, csak egyszerűen nem társaságkedvelő – én megvagyok vele. Vannak idegesítő dolgai, dehát kinek nincsenek…

Jani2 ezzel szemben egészen életrevaló srác, olyan valaki, aki érti a poénokat, meg benne van a hülyéskedésekben – én meg szordzzsal nem sok komoly diskurzust szoktunk lefolytatni itt a koleszban. Szóval ebben a Jani2-ben van egy kicsivel több fantázia. Valami új infó mindig kiderül róla, ami alakítja egy kicsit a bennem kialakult képét, és egész jó irányba. Amúgy sokat tanul, meg alapból elég csendes, de ha nincs valami komolyabb dolga, akkor mondom, benne van mindenben – a tanulásban meghát nem akarom én sem visszavetni, ezt tiszteletben tartom.

Amúgy élem életem, kezdem megszokni a langyos vízben zuhanyzást, meg, hogy állandóan éjfél körül érek vissza este a koleszba – de arra még mindig rácsodálkozok néha, hogy mennyi unatkozó emberrel élek együtt – és felteszem magamnak a kérdést, hogy vajon én is ilyen voltam régen?!

ARCHÍV – 2007.11.08

Valahogy mostanában olyan gyorsan megy néha az idő, és azt érzem, hogy nem csináltam mégse semmit, kicsit mintha szétszórtabb lennék, vagy nem is tudom. Aztán néha bevillan, hogy hoppá, ezt is meg akartam csinálni, ide is el akartam menni, aztán már vége is a hétnek… Hát nem tudom, ez miért van, de ideje lesz egy kicsit összeszednem magam.

A koleszban meg megkaptam, hogy milyen visszafogott vagyok mostanában – két ember is mondta ezt nekem ugyanazon a napon. Lehet, hogy rossz passzban voltam, amikor velük találkoztam, hát én sem pöröghetek mindig száz százalékon… Néha azt érzem, hogy bizonyos emberek csak valami bohócként tekintenek engem, aki adott pillanatban elszórakoztatja őket a hülyeségével – és ezzel nincs is egyébként semmi baj, csakhát ennek az elvárásnak nem tudok mindig megfelelni – meg nem is akarok… Viszont néha egész jól megy, például tegnap este csocsózás közben egészen jól éreztem magam, bár ez amiatt is lehetett, hogy kb tíz meccset játszottunk és egyiket sem én fizettem – és nem azért mert mindig mi nyertünk.

Most nem tudom, hogy mit akartam tulajdonképpen mondani, de ez sikerült. Csak, hogy írjak valamit.

ARCHÍV – 2007.11.06

Megnéztük Sz-szel a Fattyboarding-ot, nem azért, hogy ezzel menőzzek, vagy ilyesmi, mert egyébként nem lett olyan jó, hogy sokat büszkélkedjek (ámbár én büszke vagyok magára a filmre), csak valamikor valahogy szóba került, és kíváncsi volt rá. Hát egészen érdekes volt megnézni, mert én is már rég nem láttam, egészen “fiatalok” voltunk még amikor ez készült. Meg bohémok. Jó kis vicc volt, az biztos, még így félkészen is jó. Ezzel kapcsolatban eszembe jutott, hogy van az a kép Stokerről, amikor nyomja az ollie-t, és valami miatt az eredetit nem tudom feltölteni, de itt van a retusált, azt beteszem, ha engedi a freeblog, végülis a viccesebb ez. Az eredetit meg kb bárki el tudja képzelni, mert nincs rajta semmi érdekes (majd azért még egyszer-kétszer megpróbálom azt is betenni, csak most nem).

Tegnapi nap sztorija: gyakorlaton az Ibériai-félszigetről tanultunk, magyaráz valamit nagyban a tanár, én meg épp elbambultam, vagy mi volt, egyszer csak azt hallom, hogy hozzám szól: “Maga járt már ott Laci? Mert úgy néz…” Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, aztán nagy nehezen kinyögtem, hogy “..nem, nem…” nem azért néztem olyan furcsán… Hát az egyik csoporttársam igen jót nevetett. De legalább nem aludtam el, ez is valami…

Na itt a kép, nincs rajta arc, nem lehet felismerni, ezért merem betenni: