Hétvége: szobatársam Attila rábeszélt, hogy menjek vele Sopronba, el kellett kísérni egy mozgássérült srácot, mert ő, meg a tesója meglátogatták régi ismerőseiket. Először nemigen akaródzott mennem, mert úgy volt, hogy tanulnom is kéne, meg otthon is kéne lennem, de végülis bevállaltam, és azt kell mondanom, hogy nem bántam meg a dolgot.
Egy Sopron melletti (Ágfalva) lelkésznél voltunk elszállásolva, ők voltak a kapcsolat, a többiek ismerték őket, meg aztán én is. Egész hétvégén sztoriztak, meg kártyáztunk, meg megnéztük az íjászversenyt, amit épp akkor rendeztek ott, megkóstoltuk a jó kis helyi sárgabarackpálinkát, meg kékfrankost, meg ételspecialitásokat, úgy voltunk tartva, hogy már én is szégyelltem magam, hogy mennyit eszünk. De jó volt. Megmutattam a srácoknak a pisztolyt is, szegény lány (Orsi) aki velünk volt, alig bírta felhúzni – először, aztán meg úgy belejött, hogy le sem akarta tenni. Hiába ez már csak ilyen játék.
A lelkésznek meg annyi filmje volt, hogy alig tudtuk Szordzzsal, hogy mit másoljunk fel a laptopra, mert nem volt olyan sok helyünk. Na jó, ezt lehet, hogy, nem kéne ilyen nagy dobra verni, mindenesetre azért ezúton is utólag is köszönjük. Apropó filmek: megnéztük a Kiss Kiss Bang Bang című filmet, azt mondom, hogy aki még nem látta, annak érdemes megnézni, mert mostanában nemigen láttam ilyen jó filmet. Persze nem is nagyon néztem jókat, de tényleg sokat röhögtünk, dobott a hangulaton.
Val Kilmer nagyot alakít
Most meg nincsen nyugtom, mert Peti meg Manó úgy beb*sztak mint a csacsi (nem, azt mondják csak “halmozott illuminációs állapotban leledzenek”), még a seggbelövés sem segít nekik, azt hiszem most be is fejezem inkább, mielőtt belekontárkodnak a dologba… De tényleg.
Pytta blog 