ARCHÍV – 2006.09.26/2

Mindenből lehet viccet csinálni. Ezt ma kaptam e-mailben (nem én találtam ki!):

Sikeres volt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal akciója 2006.szept.18-án éjjel !

A Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat keretében megrendezett ingyenes épületlátogató hétvégéjének meghosszabbított programjai közül a legnagyobb tetszést a budapesti Szabadság téren lévő MTV Székház rendezvényei aratták. A teljesen ingyenes rendezvényen fáklyás felvonulás keretében lehetett bejárni a patinás intézményt, az egykori Tőzsdepalotát. A szervezők különleges meglepetése az ingyenes mellékhelyiség használat mellett az önkiszolgáló büfé volt, mely különösen nemes gesztus a köztudottan nehéz anyagi helyzetben lévő társaságtól, és remekül szimbolizálja a megszorító csomag miatt nehezebb helyzetbe került nagycsaládosokkal való szolidaritást.
A gyermekükkel érkezők között a mindig népszerű tűzoltóautóval ismerkedés mellett idén a rendőrség speciális vízágyús bemutatója is osztatlan sikert aratott. A programok látogatottságára és a résztvevők rendkívüli aktivitására való tekintettel – amennyiben az időjárás engedi – újabb közönségcsalogató meglepetések várhatók!

No comment

ARCHÍV – 2006.09.26

Óriási nagy dilemmában vagyok. Egészen a tegnapi napig úgy gondoltam, hogy természetföldrajzi irányban fogok szakosodni jövőre (Úristen, jövőre!). Csakhogy rájöttem, hogy ez az egész egy nagy ratyi – már bocsánat. Sőt, ez az a része a földrajznak, ami ha lehet, a legkevésbé érdekel. Annyira távoli, és annyira érthetetlen, és annyira humbug ez az egész, és egyáltalán annyira nem lehet vele semmit sem kezdeni; már úgy értem, hogy egy életen keresztül nem lehet ezt csinálni – legalábbis én nem akarnám. És erre csak tegnap jöttem rá. Durva. Az egyetlen probléma csak az, hogy akkor nem tudom, hogy mit kezdjek magammal. Persze ha jobban belegondolok, akkor nem értem, hogy egyáltalán miért is foglalkozom most ilyesmivel, amikor sokkal égetőbb kérdéseket is elővehetnék, de most tegnap szóba jött ez a dolog (miről beszélgessenek a geográfusok egymás között), és tényleg zavar. Az a durva, hogy két évet jár az ember egy hülye egyetemre, és akkor rájön, hogy lehet, hogy nem is jó helyen van… Persze ez azért nem fenyeget, mert azt hiszem mégiscsak van választásom, de ha mondjuk egy év múlva jövök rá, hogy hoppá nem is ezt akarom csinálni, akkor már gáz van. Szar ez az egész, legszívesebben most tartanék egy fél év gondolkodásszünetet – vagy ezt írta már?

Amúgy minden megy a régi kerékvágásban, eltekintve attól, hogy elvették a vasárnapomat, és “terepgyakorlatra” kellett menni, ami abból állt, hogy erőltetett menetben gyalogoltunk vagy négy órát, aztán lekéstünk egy vonatot, meg közben kicsit el is tévedtünk, és szétszakadozott vagy négy részre a csoport, és este tízre értünk vissza, úgy, hogy ma természetesen reggel nyolcra kellett mennem. Azon is gondolkodtam már, hogy lehet, hogy nem is olyan szörnyű ez az egész, csak az első két évben kicsit eleresztették a gyeplőt, és túlságosan hozzászoktam a kötetlenebb időbeosztáshoz. Nem tudom mi van, de ez így nem jó…

ARCHÍV – 2006.09.21

Benne vagyunk…

Azzal telnek a napjaim, hogy szobatársaim felolvassák a híreket hangosan (mert ez ugye közérdekű, és engem is biztos nem hallottam még), amúgy meg nullhuszonnégy megy a TV, és egy rakás ember ül előtte, és a folyosókon, meg reggeli, ebéd és vacsora közben mindenki mindig a legaktuálisabb eseményeket tárgyalja, és hogy mi lesz, és miért, és egyébként is… Na mindegy, szóval a csapból is a tüntetések folynak, egy nagyon picit már elegem van belőle, már nem abból, hogy az emberek elmennek tüntetni, mert menjenek csak, máshogy nemigen tudják a véleményüket kinyilvánítani, de az, hogy meghallgassam egyenként mindenkinek a véleményét, meg álláspontját, az már kezd kicsit sok lenni. Az a legnagyobb bajom, hogy nem sok újat tudok elmondani, persze szívesen meghallgatok másokat, de annyi minden történik, meg annyiféle verzió van, hogy én inkább már bele sem szólok – lesz ami lesz. Nem, egy kicsit hazudtam, ma már direkt kerültem azon emberek társaságát, akik az ország politikai helyzetét akarták megtárgyalni velem, lehet, hogy nem vagyok elég hazafi, meg miért nem törődök az ország sorsával, de úgy teletömték már a fejem, mindennel, hogy egy kicsit szünetelek.

Meg az is igaz, hogy a tegnapi eseményeknél már le is ragadtam, arról nem tudok, hogy ma történt-e valami nagy. Csak azt tudom, hogy tegnap még szidtam a bétékásokat, hogy bezárták a sulijukat, de ma már nekünk sem volt délután kettőtől tanítás, úgyhogy az jó volt. Egyből haza is jöttem. Délután meg kibicikliztem a Kossuth térhez, és épp nem volt ott semmilyen összecsapás, vagy gyepálás, vagy molotov-koktél dobálás, úgyhogy csalódottan eljöttem. Hát erről szólt ez a mai nap. De remélem történik majd valami. A holnapi diáktüntetés mindenesetre elmarad, és az nem jó, mert életemben először elmentem volna sodródni a tömeggel, és ordibálni azt amit a többiek, és fújjolni, meg füttyögni, meg minden. De szombaton lesz valami nagygyűlés, mondta volt osztálytársam, csak akkor épp otthon leszek, nagyon remélem.

Egyébként vasárnap este, amikor először meghallottam azt gyurcsany_full.mp3-at (nálunk így terjedt el), azt hittem, hogy valami poén, valami vicces ember leutánozta a miniszterelnök hangját, és feltette a netre, vagy Peti akar megviccelni. Nem tudtam komolyan venni… Aztán rájöttem, hogy ez teljesen komoly. Ez egy ilyen ország.

ARCHÍV – 2006.09.19

Végre rászántam magam, hogy megint írok, de igazából azt sem tudom, hogy mikor írtam utoljára – mindegy, nem most fogom felgöngyölíteni az események fonalát…

Nem akarok panaszkodni, de azért ezt most muszáj kiírnom magamból, mert akkor talán jobb lesz, vagy legalábbis azt hiszem: egyszerűen iszonyú szívás idén a suli. Kegyetlen sok névanyagot kell megtanulni, legalább három különböző tárgyból, hétfőn benn vagyok délután négyig/hatig kéthetente, kedden is, közte kisebb szünettel, szerdán tíztől hatig, és csütörtökön is reggel nyolctól hatig. Lehet, hogy ez csak nekem szokatlan, de basszus, ez kb kétszer annyi tárgy, mint amit egy normál félévben fel szoktam venni – kis túlzással. Komolyan legszívesebben elmennék most inkább egy fél évre dolgozni, vagy valami egész mást csinálni, mert nekem ez sok. Persze jó dolgokat tanulunk, érdekes, meg minden, de azt hiszem ehhez én még kicsi vagyok… Ezt a hidrológus szakképzést sem tudom mi a fenének vettem fel, mert kezdeni nem tudok majd vele semmit a jövőben (ha egyáltalán elvégzem), viszont cserébe van egy csomó plusz órám (6), és estig benn lehetek a suliban. És akkor még ilyenekkel jönnek a koleszban, hogy nem jövök-e hétfő esténként társastáncra, mert kevés a fiú? DE. Ne legyek már antiszoc. Megmondom: ideérek legkorábban hatra, akkor menjünk kocsmába, meg csocsózni, meg filmet nézni, meg csézni… Ránézek az órára: hoppá már éjfél van, lefekszek, és egyből felkelek, és másnap reggel van, és kezdődik minden elölről… Vagy csak most olyan hirtelen jött ez a sok dolog, én nem tudom mi van, ennyire nem lehet sűrű egy nap, de egyszerűen nincs időm semmire, lehet, hogy én vagyok szétszórt, és még nem szedtem eléggé össze magam, nem tudom… Tényleg olyan, mintha egyszerre szakadt volna rám minden. Valahogy túl sok a felelősség. Vagy csak túl komolyan veszem ezt az egészet – végülis ha azt veszem, hogy az előadásokra ugye nem kell bejárni, egyből szellősebb az egész órarend, azt a pár zh-t meg vizsgát meg majd túlélem valahogy. Túl sokat stresszelek…

Meg az is lehet, hogy ha többet aludnék este, akkor jobban tudnék koncentrálni nappal – sajnos ezt nincs alkalmam kipróbálni, mert itt élek egy koleszban olyan szobatársakkal amilyenekkel, és ez egyszerűen lehetetlen – nem csak miattuk, hanem miattam is. De ez egy másik történet.

Hétvégén otthon véletlenül fennjártam a padlásunkon, kerestem valamit, és azt tudni kell, hogy mi ott tartjuk az összes régi gimis könyvet, meg füzetet, meg ami úgy összegyűlik. Néhány ilyen füzetbe belelapoztam, és annyira nosztalgikus érzésem támadt, hogy legszívesebben ott maradtam volna egész nap, én szerettem azt a sulit, tényleg jó emlékeket idéztem fel magamban. Találtam egy osztályfotót is, amikor még ötödikesek voltunk tíz évvel ezelőttről (!) – nagyon durva volt, annyira mások voltunk, hogy nagyon, legszívesebben beszkennelném ezt a képet, és beraknám ide, de sajnos nem hoztam el… Mindegy, szóval a hétvégén nosztalgiáztam, és elmerenghettem azon, mennyire jobb volt akkor, mint most. De tényleg.

Elkezdtük nézni az Elitalakulat (Band of Brothers) című sorozatot, jó kis háborús film, tiszta Call of Duty utánérzés, csak ez nem FPS. Ilyenekkel megy el az időm, de most visszafogom magam, és megyek aludni hamar…

ARCHÍV – 2006.09.13/2

Egyszer régen, kb hat éve nyáron voltam az egyik koleszos szobatársamnál vendégségben. Neki volt egy versenybiciklije, és akkor ültem életemben először ilyen járművön, és abban a pillanatban bele is szerettem. Namost azóta egy titkos álmom volt, hogy egyszer én is összerakok magamnak egy ilyen biciklit – mert egyébként a srác is úgy összeszerelte magának. Egészen most nyárig nem igazán haladt a dolog, mert nem nagyon szántam rá magam, hogy elkezdjem, meg nem is értek a biciklikhez annyira, hogy én szereljek magamnak össze egyet. De véletlenül kiderült, hogy az egyik csoporttársamnak van egy eladó darabja. Na mondom, most vagy soha, egyszer élünk, megnézem a dolgot. Ma behozta suliba a járgányt, felültem rá, mentem vele egy kört, és azt mondtam, hogy jó. Szóval most akkora beruházást csináltam, hogy egész évben nem fogok kajára meg piára költeni, meg ha valaki tud valami otthon elvégezhető rugalmas munkaidejű jól fizető állást, akkor szólhatna… De viszont nagyon tetszik a gép, legszívesebben egész nap bicikliznék, de komolyan. Csak itt Pesten tényleg nem annyira jó, de majd kerülgetem a kátyúkat.

Na ez volt a mai nap nagy történése. Meg az, hogy folytattuk az Aliens-t, megnéztük A Bolygó neve: halál-t, kicsit más volt, mint az előző.

ARCHÍV – 2006.09.13

Itt a koleszban sokan párhuzamot találnak vonni a frizurám, meg a pisztolyvásárlás között. Azt mondja az egyik srác: “Mi ez a nátókompatibilis séró, meg ez a játékpisztoly? Asziszed, kemény vagy?”

1. A hajamat már ezer éve vágtam le, és már rég nem is vagyok kopasz – meg azért teljesen nem is voltam… 2. Azért vágtam le, mert rossz volt – de inkább az lenne a jó kérdés, hogy miért növesztettem meg? 3. A pisztolyt meg csak most vettem, és tényleg játékra. 4. De azért tényleg kemény :D Na mindegy, az a lényeg, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz, csak ők így együtt látják ezt a két megváltozott dolgot. Egyébként Petivel csináltunk délután egy frankó kis céltáblát, majdnem olyan, mint egy emberbábu, jól lehet rá lőni, csak még a golyók összeszedését kellene kicsit jobban megoldani…

Suli: végre olyan dolgokat tanulunk, amik tényleg igazán a földrajz tárgykörébe tartoznak, és még viszonylag érdekesek is, csak az a baj, hogy úgy tapasztaltam, hogy ebben a félévben kicsit tanulni is kell majd – bár lehet, hogy ez még csak a kezdeti beijesztés. De az azért nem gyerekjáték, hogy harminchat kreditet vettem fel, úgy, hogy csak a legfontosabb dolgok vannak meg, ráadásul úgy néz ki, hogy tankönyveket is kell venni, sőt – ez a legdurvább, bár lehet, hogy írtam is már – pénteken is lesz suli, nyolctól délig, és két gyakorlat!!! Pénteken suli, Úristen! Szóval tényleg félelmetes lesz ez a félév.

Elkezdtem nézni az Aliens tetralógiát, mert még nem láttam, Nyolcadik utas a halál, naggyon durván jó film, és még 1979-es! Már várom a többit…

ARCHÍV – 2006.09.10

Hol is kezdjem…

Pénteken vettem Stokerrrel air soft pisztolyt, alig bírtam ki hazáig, hogy ne bontsam ki a dobozból, de azért sikerült. És az a meglepő, hogy a szobatársaimnak is tetszett a dolog, pedig nem gondoltam volna, hogy ennyire rákapnak, de még az is lehet, hogy egyszer majd itt a koleszban fogjuk egymást lövöldözni eszetlenül. Igaz, egy-két biztonsági hibát elkövettem az elején, és meggondolatlanul odaadtam az eszközt mások kezébe, úgyhogy az egyik srác véletlenül fejbelőtte a szobatársát – de frankón -, de végülis nem lett nagy sérülése, és utána már jobban vigyáztam, hogy ne legyen ilyen baj. Végülis az lett belőle, hogy ez alatt a két nap alatt kb harmincszor kellett elmagyarázni, hogy hogy is működik a fegyver és mire is kell vigyázni… Na mindegy, az a lényeg, hogy nagyon tetszik!!! Van hozzá négyezer golyó, ami most egy JÓ IDEIG elég lesz, az egyetlen problémája, hogy eddig nem jöttem rá, hogy kell gyorstölteni a tárat, szóval szerintem nem is lehet, de ha jól számoltam, akkor 24 vagy 25 golyó fér egy tárba, és az nem kevés. Van fantázia ebben a sportban, először nem gondoltam volna, de mióta Tarcsán lövöldöztünk egy párat, azóta nagyon megtetszett, és egyre jobban tetszik! És ezzel nem vagyok egyedül…

Amúgy most gólyahétvége volt Piliscsabán, kolesszal voltunk, kb hatvanan, abból kb húsz új volt, tök rossz, hogy nem ismerek egy csomó embert, de arra jöttem rá, hogy olyan nagyon nem is akarom megismerni őket. Macival meg Atival igen jól elvoltunk, meg egy-két emberrel még lehetett beszélgetni, vagy hülyéskedni, de a fix programok annyira nem jönnek be, meg ez az ismerkedős dolog sem, lehet, hogy antiszoc vagyok, de én csak azok körében tudok igazán oldottan viselkedni, akiket szeretek – úgyhogy ismeretlenekkel nem szeretek jópofizni. Mindegy. Beszélgettünk egy egész jót az új koleszlelkésszel is, jó fej srác, bár majd kiderül idővel – mindenesetre az előzőnél szerintem biztos jobb…

Nagyjából ezeket a dolgokat érdemes kiemelni a hétvégéből (bő nyállal), most meg kezdődik a suli, és nagyon félek…

ARCHÍV – 2006.09.08

Nna, ittvagyok. Mindig, amikor elhatározom, hogy valami hosszút írok, akkor kiderül, hogy nemigazán van erre időm – mint ahogy az lenni szokott. Azt kellett volna csinálnom, hogy otthon szépen legépelek fél oldalt naponta a word-ben, aztán szépen bemásolom ide, és akkor lenne mit olvasni. De nem. Nem büntetek…

Nyárról annyit, hogy többé-kevésbé úgy sikerült, ahogy terveztem, legalábbis kb annyi helyre tudtam elmenni, amennyire akartam.

1. Voltam Szélrózsán, ami vegyes élmény volt, mert egyrészt találkoztam jó sok emberrel, akikkel már nagyon régen találkoztam/beszélgettem, de voltak sokan, akikkel szintén régen találkoztam, és mégsem jöttek. Hát ez általában így szokott lenni, bár igazság szerint én úgy külön nem is hívtam senkit, meg sz sem volt biztos, hogy én megyek-e egyáltalán, úgyhogy nem tudom mit vártam…

2. Utána voltam Rómában, családostul, mindenestül, ezzel az utazás hangulatát már nagyjából el is árultam, legalábbis én mostanában nem igazán szeretek szüleimmel nyaralni, nem is szoktunk együtt az igaz, de tényleg néha elég kibírhatatlanok. Viszont az jó volt, hogy nővérem meg tudta mutogatni a jó helyeket, ahova tényleg érdemes elmenni, meg mesélt csomó mindent, hogy miket csinált, mert igazából vele is régen kommunikáltam már. Volt Szicíliában, meg látta az Etnát, ami éppen füstölgött meg dübörgött, hát mit mondjak, nem kicsit irigyeltem. Dehát valakinek ez jut, valakinek meg az…

3. Augusztusban voltam Veresegyházán volt osztálytársam, Dombi “buliján”, elég érdekesre sikerült a dolog, mert úgy mentem, hogy leszünk egy hat hét nyolcan, aztán mikor odaértem, kiderült, hogy összesen ketten jöttünk, Tria meg én. De mivel én vittem kártyát, Tria meg vízipipát, a kaja pia, meg medence meg többé-kevésbé adva volt, azért végülis egész jól alakult a dolog, elvoltunk két egész napig, és igaz, hogy kicsit hideg volt a víz, meg kicsit béna módon kártyáztunk, de azért szerintem nem volt annyira rossz, sőt, még ráadásul egész jókat is dumáltunk.

4. Augusztus közepe táján voltam egy tíznapos szado-mazo mozgássérült táborban, na arról lenne mit mesélnem, mert voltak sokkoló élményeim, de emellett meg néhány nem kevés emberrel egész jól össze is haverkodtam. Jó fej emberek vannak ott tényleg, kicsit félelmetes ez az egész, de csak utólag visszagondolva, mert egyébként nagyon jól éreztem magam. Hát, mit modjak, furcsa, de nem is tudom igazán megfogalmazni…

5. Augusztus vége: szokásos Erdőtarcsa-party. Próbáltam kiszámolni, hogy ez hanyadik volt nekem, de nem igazán sikerült, azt hiszem az ötödik, de nem biztos. Hát sokadik, az biztos, de valahogy mindig egy kicsit más. Az egyik este például volt egy olyan jó beszélgetésünk így közösen, hogy már elég régen nem volt ilyen. Vagy csak régen voltam Óbesterben az is lehet, de ez tényleg jó volt. Meg szokásos módon irtottuk a fákat, teliment a kezünk akáctövissel, ami kell tarcsához, az megvolt.

6. Szeptember elején meg még mentem csoporttársaimmal Balatonra, egész véletlenül szereztem tudomást a dologról, és kicsit hirtelen is jött ez az egész, de végülis jól tettem, hogy elmentem, volt lángosozás, meg fürödtünk is kicsit, nem volt rossz.

Most meg kezdődik kolesz, suli, nem kicsit durva az órarendem, de arról majd később írok, amúgy sem érdekes, hétvégén meg koleszos gólyatábor, ezért sincs időm most írni – majd egyszer legközelebb…

ARCHÍV – 2006.09.04

Coming soon… Vége a nyárnak. Visszatérek!!!