ARCHÍV – 2006.04.30/2

Na hétvége: van egy olyan szokás ebben a koleszban, hogy rendeznek egy tavaszi hétvégi kirándulást, általában valami evangélikus kötődésű helyre, de tulajdonképpen ez nem előfeltétel, csak az a lényeg, hogy egy kicsit összerázódjon a csapat, meg jól érezzük magunkat. Tavaly ez az alkalom Pécsett volt, most pedig Sopronban, kb huszonöt-harmincan voltunk ott, de ez azért nem kevés a nyolcvanas összlétszámhoz képest. A szobából mindenki jött, kivéve Atit, aki eldobta a barátságot a barátnője miatt (ezzel szívatjuk szegény srácot, hogy lelkiismeretfurdalása legyen), és hazament inkább. Mivelhogy én pénteken későn érkeztem, szordzs pedig ugye dolgozott, már nem értük el a pénteki utolsó vonatot, így szombat reggel mentünk, ami úgy nézett ki, hogy kb fél perc választott el attól, hogy abszolút lekéssük a vonatot, és azok után lehet, hogy útra se kelünk, mert olyan szar volt amúgy is az idő, meg olyan fáradtak voltunk, hogy nem sok kedvünk volt elindulni sem. De elértük. Sopronban egész végig esett az eső – de már péntektől, és kb keddig fog is -, a városból kb annyit láttam, amennyi az út volt a szállás meg a vonatállomás közt, meg a belváros környékét egy szempillantás erejéig. A nap első része arról szólt, hogy kártyáztunk, meg ping-pongoztunk, utána elmentünk egy helyre bowlingozni, aztán jött a java. Az egyik koleszos srác soproni, és felvetette, hogy felugorhatnánk hozzá egy kicsit vacsora előtt. Na most ebből az lett, hogy először elővette az erdélyi szilvapálinkát, aztán a helyi “mézbort” és azt kellett ízlelgetni, tényleg nem volt szívem visszautasítani, mert finomak voltak – komolyan. Csak az volt a baj, hogy amikor a többiekhez odaértünk a vacsorához, már mindenki frankón lecsekkolta, hogy nem vagyok százas, és ezen szórakoztak, illetve próbáltam én szórakoztatni őket, több-kevesebb sikerrel, de szerintem egész jól ment. Csak az a baj, hogy ezek az emberek megjegyeznek mindent, aztán felhánytorgatják a múltadat, úgyhogy lehet, hogy jobb lett volna ki sem nyitnom a számat, de most már mindegy. Az a lényeg, hogy az est további részében már nem volt szükségem folyadékra, de nem is bírtam volna többet inni, így viszont teljesen jól voltam végig. Reggel meg folytatódott a hülyeség, semmi másnaposság, viszont annyira jó volt nézni az elgyötört arcokat, mindenki csak kóválygott, ez a legjobb része a buliknak – persze ha az ember nem ugyanebben az állapotban van. Szerencsére most megúsztam.

Csak a vonatúton volt kisebb kellemetlenségünk, ugyanis szordzzsal hamarabb haza akartunk menni, a többiek meg jöttek utánunk, és a vezetők meg ránkszóltak, hogy miért bujtottuk fel a népet, hogy menjenek haza, ne pedig városnézzünk, Dehát ez nem óvoda, aki várost akar nézni az csak nézze nyugodtam a fagyos szélben, meg a szitáló esőben, nekem annyira nem volt sok kedvem hozzá, de úgy láttam a többieknek sem. Na mindegy, ezzel aztán vége is lett a kirándulásnak, és bár messze nem érte utol ez a mostani  a tavalyi pécsit, azért voltak itt is jó pillanatok, például amikor az egyik srác arról mesélt, hogy milyen szimbiózisban él a medvékkel a Bucsecs lábánál, vagy amikor a belvárosban nyolcvannal száguldozott velünk a helyi srác, és úgy be voltam szarva, mint még soha kocsiban (még Dombi mellett sem!)… Szóval jó volt, de most már jó lenne egy kicsit kipihennem magam, és tiszta mázli, hogy holnap május elseje, ha nem kéne megírnom a terepgyakorlat jegyzőkönyvét, akkor egész nap csak a lábamat lógatnám. De valami ugye mindig közbejön, hogy ne unatkozzon az ember.

ARCHÍV – 2006.04.30

Annyira elterveztem, hogy valami jó kis beszámolót írok erről a pár napról, amíg nemigen voltam itthon, de igazából sem annyi időm nincs, hogy itt most nekiálljak valami rendes állagú szöveget megírni, sem kapacitásom, mert ha belekezdenék, akkor asszem nem is lenne vége, meg se füle se farka nem lenne, mert kicsit szét vagyok esve.

Szóval csütörtök-pénteken folytatódott a terepgyakorlat, ami gyakorlatilag annyiból állt, hogy kegyetlenül sokat buszoztunk, megnéztünk gyárakat, meg erőművet, meg önkormányzatot, meg amit csak lehetett az észak-magyarországi vonalon, nem volt éppenséggel haszontalan, de igazából kicsit elfáradtam. Azt meg mondanom sem kell, hogy az esti program pedig a standard leisszuk-magunkat-és-jó-lesz volt, amivel tulajdonképpen semmi baj nincs, csak egy kicsit már unalmasnak érzem néha, ennek ellenére jól éreztem magam, ráadásul úgy, hogy nem vettem semmilyen piát, csak megkínált mindenki – nem mintha valami zsidó lennék, vagy ilyesmi, de nem akartam nagyon sokat inni – nem is ittam. Viszont az előtte játszott focimeccs az jó volt, és azzal együtt, hogy ugyanúgy focizok, mint idáig (vagy rosszabbul focizok, mint négy éve), rúgtam egy gólt, meg adtam egy gólpasszt – és persze jól kikaptunk, de azért tetszett.

Na folyt  köv  a hétvégéről, csak most tényleg el kell mennem.

ARCHÍV – 2006.04.26

Az jutott eszembe, illetve azon gondolkodom mostanában, hogy blogot írni tulajdonképpen hihetetlenül nagyképűség, legalábbis ha az ember többnyire a saját életéről ír, az valami nagyon nagy arcot követel meg, legalábbis akik olvassák, azok talán azt gondolják, hogy na ez a srác elég sokat képzel magáról… Az az igazság, hogy egyre inkább szembesülök ezzel a dologgal, hogy te blogot írsz? vagy olvastam a blogod és ilyenkor egy kicsit mindig elszégyellem magam, vagy nem is tudom ,olyan fura érzés, hogy miért is írok ilyen dolgokat oda, ahol mindenki elolvassa, mert tulajdonképpen teljesen átlagos életet élek, ami se nem szórakoztató, se nem bővelkedik tanulságos élményekben, amiket esetleg érdemes megosztani. Persze mindent nem írok le, de azért ez mégiscsak egyfajta exhibicionizmus (remélem jól írtam le), és nem is valami rejtett formája. De én nem gondolom se azt, hogy ez valami menő dolog, sem azt, hogy nagyképű lennék, én tulajdonképpen csak úgy indítottam ezt az egészet, hogy magamnak leírok ezt-azt és majd egyszer visszaolvashatom, hogy miről mit gondoltam régebben, és esetleg mit gondolok most. Meg túlságosan magvas gondolatokat sem szoktam leírni, de legalább ha valami ismerős olvassa az oldalt, akivel ritkán találkozok, akkor ez tulajdonképpen olyan, mintha elmesélném a napomat neki. Csak az a baj, hogy olyanok is olvassák néha, akiket annyira nem ismerek, vagy nem annyira illetékesek, és ez olyan kellemetlen is tud lenni néha. Én alapvetően szerény srác vagyok, nem is tudom, miért vágtam bele ilyesmibe, igazából csak azért, mert sok feleslegese időm volt, és talán úgy gondoltam, hogy alkotok valami maradandót – elsősorban magamnak. Persze ha valami, akkor az interneten lévő dolgok nem maradandóak, se nem privát dolgok, mert az internet nem erről híres, de mindegy. Eddig még nem omlott össze a rendszer, úgyhogy elvileg mindent el lehet olvasni amit leírtam. Na mindegy, az is eszembe jutott már, hogy abbahagyom ezt az egészet, mert nem sok értelmét látom, de nem tudom, mit csináljak. Majd ha elég erőm lesz hozzá, akkor megnyomom a HARAKIRI gombot, fogok egy füzetet, és abba írogatok magamnak…

De azért a mai napot még biztos leírom, mert speciel ez érdekes volt. Terepgyakorlaton voltunk, ami még folytatódik holnap-holnapután is a vidéki helyszínekkel, ma meg csak Pesten voltunk. Ez azt jelenti, hogy nagy bánatomra 27-én este Mezőkövesden leszek, nem az Óbester közelében, tényleg bánom, mert így már tényleg naggyon rég nem fogok látni embereket, akiket pedig szívesen látnék, ha csak pár óra erejéig is…

Szóval a mai nap: három állomásunk volt, az első a legérdekesebb, a BKV forgalomirányító központ, ahol például azt a rendszert mutatták meg, amivel a buszokat irányítják, kb kettő kivételével az összes buszjáratot Bp-n, összesen nyolc, azaz 8 emberrel. Hihetetlen, ezek után az derült ki számomra, hogy csoda, hogy ennyire működik ez az egész közlekedés-dolog – úgy értem legalább ennyire. De a hármas metró irányítóterme még érdekesebb volt, egy olyan villogó lámpákkal teli falon irányítják az egészet, ami kb vagy huszonöt éves, olyasmi, mint a Kontroll-ban, jó oldschool, és az volt az érdekessége az egésznek, hogy akkor épp “akció közben” láthattuk a diszpécsereket, mert egy ember a szerelvény elé ugrott a Népligetnél, és szegények össze-vissza telefonáltak, meg rádióztak, nagyon nem is zavarhattuk őket. Mindenesetre érdekes volt.

Második állomás a magyar villamosenergia-elosztó volt, ott is volt pár érdekes dolog, leginkább az áramfogyasztásnak az alakulása, például mutattak egy grafikont egy átlagos napról, meg egy szilveszteri napról – hát kicsit más. Meg egy heti ábrát is – állítólag egy átlagos héten a magyar ember csütörtökön fogyasztja a legtöbb áramot. Hogy miért? Na mindegy, ilyesmikről volt szó.

A harmadik állomás meg egy logisztikai park volt az M0-ás környékén, ott meg egy öltönyös srác beszélt mindenféle marketing dolgokról, ami a többiekből egyértelműen negatív indulatokat váltott ki, de jó tudni, hogy ilyen emberek is vannak, nem is kevés, akik iszonyú sokat dolgoznak pénzügyekkel, meg piaci viszonyokkal, meg árversennyel, meg satöbbi, és akárki akármit mond, ezzel meg lehet élni biztosabban, mint egy geográfus diplomával. Szóval bármennyire tenyérbemászó modora volt annak a srácnak, nekem azért tetszett, amiket mondott, mert ez egy annyira másmilyen felfogás, és annyira másmilyen világ, hogy már tetszik.

Este találkoztam még Királlyal, meg wheer-rel, meg még egy sráccal, beszélgettünk egy kicsit, de holnap olyan korán kelek, mint idén szerintem még soha, úgyhogy hamar eljöttem. Fekszek is – de sokat írtam…

ARCHÍV – 2006.04.25

Na, mai nap: legelőször is bementem  suliba, hogy megtanuljam az anyagot a következő órai zh-ra – és sikerült. Na jó, azért ennyire nem vagyok laza, mert azt hozzá kell tenni, hogy ez csak egy olyan tantárgy, aminek nem sok köze van a geográfussághoz, amúgy is a társadalomtudományi kar hirdette meg, de azért jó ha megvan. És tanultam rá hétvégén is, csak tegnap nem sokat, mert egy kegyetlen térképet kellett leadni, igaz szobatársaim csak kiröhögtek, hogy mit szenvedek, amikor csak színezgetni kell össze-vissza, dehát értenek is ők hozzá… Csak az a baj, hogy igazából én sem nagyon értem. Mindegy, kész lett, le is adtam azt is.

Feljött volt szobatársam Szegedről két napra, nem tudom mi az aktuális beceneve, de a koleszban szerényen csak Királynak hívatta magát. Szóval vele voltam este, beültünk a Forestba, és dumáltunk egy csomót, általában nem szeretek nosztalgiázni, de néha magam is meglepődöm, amikor a régi dolgokat felemlegetik, hogy miket is csináltunk anno, és nem is olyan rossz visszaemlékezni. Mi összesen négy évet voltunk együtt, abból kettőt volt szobatársam – ha jól emlékszem. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy mennyi hülyeségben benne voltunk, és ilyenkor mindig azt gondolom, hogy a mostani idők milyen unalmasak – azt hiszem ezt hívják úgy, hogy megszépültek az emlékek… Most meg kb már két éve nem találkoztunk – de legalább másfél. Közben meg egy másik volt szobatársammal is találkoztam, Lallerral, elvileg egy helyre járunk suliba (helyileg), de őt se láttam már jópár hónapja. Persze megint megbeszéltük, hogy majd valamikor összefutunk de meglepődnék, ha ebből lenne valami. Mindegy, legalább összefutottunk. Hazafelé menet meg csoporttársammal futottam össze, este fél tizenegykor indult haza vonattal – úgy látszik nem csak én fekszem későn mostanában.

Lejöttek új CB részek, egyenlőre még csak egyet sikerült megnéznem, de még van kettő tartalékban, de egyszerűen nincs időm megnézni őket… Lehet, hogy még beteszem estére, csak megint az édes álmaim rovására…

Heavy Metal Queen – mármint a rész címe…

ARCHÍV – 2006.04.24

Ki is felejtettem a kultúrprogramok közül A FILMET, amit szombaton láttam. Az a címe, hogy Der blaue Engel (Kék angyal), és az az érdekessége, hogy egy 1930-as fekete-fehér (hangos)film, és már azóta meg akartam nézni, hogy a gimnázium tizenegyedik osztályában egy egész fejezet erről szólt a német könyvünkben. Annyira oldschool film, hogy már kíváncsi voltam rá, és egyébként nem is olyan rossz. Igaz, hogy miközben néztem, az játszódott le bennem, hogy gagyi romantikus vígjátékok már hetven éve is voltak, de azért mégsem olyan egészen – legalábbis a vége elég depis volt számomra. De azért tetszett.

Ma meg néztem NGE (Neon Genesis Evangelion), igaz, hogy két rész még mindig hiányzik, a kilences, meg a tizenötös, de addig megnéztem, nem rossz, de azért még kivárom a végét a véleménnyilvánítással.

ARCHÍV – 2006.04.23

Kultúr- és egészséghétvégét tartottam most, igaz, hogy nem önszántamból, de azért jó volt. Ja és közben még sofőrködtem is. Pénteken anyámmal mentem le Zebegénybe, mert valami munkatársának a temetése volt, és amíg ő ott volt, addig elküldött engem a helyi hajómúzeumba, ami igazából csak kiállítás volt, de nem tudom mi a különbség… Nem is emlékszem már, mikor voltam utoljára múzeumban, de tényleg, nem most volt. Azt mondani sem kell, hogy én voltam az egyetlen látogató, de így legalább mindent jól meg tudott mutogatni a tárlatvezető néni, és azt kell mondanom, hogy egész érdekes is volt, bár én nem sokat értek a hajókhoz. Még a hajómodellezéshez is megjött a kedvem, vannak ezek az összeszerelős micsodák, csak nem olcsó gondolom… Na mindegy, az a lényeg, hogy jó volt, ráadásul még a jegyet is olcsóbban kaptam meg, mert először is úgy adott diákjegyet a néni, hogy nem volt nálam diák, másodszor pedig kétszáz forinttal több visszajárót adott, és azt meg csak otthon vettem észre. Pedig ha észreveszem, visszaadtam volna, mert megért annyit, amennyi a jegy volt…

Vezettem szombaton is, annyira durva, mert olyanok lettek nálunk az utak (most pártszimpátiámtól, meg mindentől függetlenül – szóval nem szidok senkit…) a télen, hogy egyszerűen nem lehet nyugodt szívvel végigmenni rajtuk, olyan mint egy rallypálya, de a végére már kezdtem élvezni, csak apám kapaszkodott kicsit jobban (mert akkor meg vele mentem). Ez mondjuk se nem egészség-, se nem kultúrprogram, csak olyan rokonlátogatós.

Ma este meg Ati szobatársam kitalálta, hogy mi lenne, ha elmennénk futni. Bejön a szobába, azt mondja: Menjünk el futni. Engem meg jól belevisznek minden hülyeségbe, mondom menjünk. Este nyolckor. Szóval elindultunk a kolesz előtt, és mentünk egy kört. Ezt mondjuk egyedül lehet, hogy nem mertem volna megcsinálni, mert itt is vannak olyan utcarészek, hogy elég félelmetes ilyenkor este, úgyhogy ott megpróbáltam gyorsabban elfutni. De végülis nem találkoztunk szembe semmilyen veszélyes elemmel, csak jól leizzadtam a végére. Na ennyit erről a hétvégéről…

ARCHÍV – 2006.04.19

Most, hogy kitavaszodott, rájöttek a csajok, hogy kevesebb ruhát is elég felvenni, és azt sem tudtam az egyetemen, hogy hova forgassam a fejemet útközben. Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyi csaj van itt, és a legszomorúbb az egészben, hogy a kilencvenkilenc és fél százalékukat még csak meg sem fogom szólítani egész életemben – a maradék meg a csoporttársaim, meg esetleg egy-két ismerős innen onnan. Na mindegy, csak ez olyan sokkolóan hat mindig, amikor hirtelen tavasz lesz…

Írtam egy fasza kis zéhát excelből egyből a legelső órán, de pont ugyanaz volt, amit kb egy hónapja is írtam, csak most már megtudtam csinálni a feladatokat. Ez volt a nap jó része, viszont délután véletlenül valahogy szóba jött, hogy milyen tételek lesznek a szigorlaton, és egy srác elővett egy listát, és akkor kicsit rosszabb lett a kedvem, de igazából ez még olyan messze van, hogy könnyen kimegy a fejemből. Viszont van még egypár dolog, amit előtte meg kell csinálnom, és az ilyen beadandó házidolgozatokat meg kiselőadásokat, meg térképrajzolásokat nem igazán szeretem – na mindegy. Csak azért írtam erről, mert a mai nap kb erről szólt.

ARCHÍV – 2006.04.18

Na megjöttem, azért nem írtam, mert nem voltam itt – ennyire egyszerű. Ez azt jelenti, hogy nem voltam internetközelben, és így elég nehéz írni. De most… Most sem fogok írni, mert nincs túl sok időm, csak megmutatom, hogy itt vagyok. Jó hosszú kis szünetem volt, legalább kipihenhettem magam. Egyébként tényleg jó volt otthon lenni, mert most két hétig voltam előtte itt Pesten és azt vettem észre, hogy ha túl sokat vagyok itt a koleszban a szobatársaimmal, akkor egészen degenerált leszek. Meg persze nem csak én, hanem így együtt, és ez nem vicc, mert tényleg annyit hülyéskedünk együtt, hogy az már nekem is sok. És az már durva, ha már nekem is sok. Szóval most egy kicsit sikerült regenerálódnom, kellett is a pihi, mert most hazamegyek hétvégén, de utána három hétig zsinórban fenn leszek, és már előre félek…

Még egy kis maradék húsvéti feeling, aztán megyek is:

ARCHÍV – 2006.04.06

Rájöttem hogy van Isten. Bemegyek táblázatkezelés órára, azt mondja a tanár: Hát, az a gond, hogy a zh-k egy része amit két hete írtatok elveszett. Az enyém is. El sem tudom mondani mennyire örültem. Nem mintha földhöz vágott volna, de speciel az a zh tényleg rosszul sikerült, pedig egyébként tök könnyű az egész, még örülök is, hogy újraírhatom.

Nővérem meg megfogta az Isten lábát, kapott egy akkora támogatást, hogy le sem merem írni, az egyetlen probléma, csak az, hogy nincs már itt, és egy két dolgot alá kell írogatnia, meg ilyasmik, úgyhogy tegnap a fél napom azzal telt, hogy ezügyben szaladgáltam ide-oda. Végülis megéri, csak iszonyatosan elfáradtam nap végére. A koleszos lányok meg kitalálták, hogy Petit éjfélkor köszöntik fel a szülinapja alkalmából, úgyhogy még a korai lefekvést is elfelejthettem. De hogy ezt a srácot hogy szeretik a csajok, azt egyszerűen nem tudom megérteni, hogy csinálja, mi lehet a trükk? Egyszer megkérdezem…

Jövő héten szünet, azt hiszem otthon is maradok, úgyhogy most egy kis blogpihenő is lesz.

ARCHÍV – 2006.04.03

Huh. Jó lenne most valami képekkel illusztrált beszámolót írni, de mivelhogy saját képeim nincsenek, a többiekéi meg csak idővel jutnak el hozzám, azért most csak szövegesen, meg nem is írok sokat, mert majd elalszok. Egész nap terepgyakorlaton voltam Észak-Magyarország különböző pontjain, hegyen-völgyön át, ami egyrészt azt jelenti, hogy nem voltam ugye suliban (nahát), másrészt meg azt, hogy gyakorlatilag részt vettem egy kiránduláson és ráadásul még kreditet is kapok érte. Csúnya dolog, tudom. Az egyetlen kellemetlenség, amikor az ember nyakig sárosan újra beér a városba, mert olyankor furcsán néznek az emberek, de annyira talán most nem is voltam mocskos. Viszont szép helyeket láttunk, tényleg, úgyhogy majd egy-két képet talán lopok valakitől valamikor, és akkor meg lehet nézni. Holnap nagyjából ugyanez lesz a program, rá is kell készülnöm egy kicsit..

ARCHÍV – 2006.04.02

Egész hétvégén itt voltam Pesten, egész konkrétan itt  a koleszban, mert most nálunk ilyen szakkollégiumi konferencia van, ami nagyon jól hangzik, de tulajdonképpen azért ennyire nem tudományos a dolog, csak arról szól, hogy a végzősök előadnak ilyen mindenféle dolgokat, például amiből a diplomájukat csinálják, abból egy előadást adnak le… Dögunalmasan hangzik, tavaly nem is voltam, de idén kipróbáltam, és annyira nem is rossz szerintem, némelyiket egészen élveztem. Például az egyik lány valami élelmiszermérnöknek tanul, és az volt az előadása címe, hogy Minden amit a sörről rudni kell vagy valami ilyesmi, és az jó volt. Még termékkóstoló is volt utána. Egy másik lány meg a filmek és a marketing kapcsolatáról beszélt, az sem volt rossz.

Aztán este elmentünk bowlingozni, a kolesz kibérelt egy helyet, úgyhogy ingyen volt a dolog. Namost azt tudni kell, hogy én még életemben soha nem láttam közelről, hogy hogy is kell ezt a sportot művelni, de annál inkább ki akartam próbálni mit is tud. Hát elsőre dobtam egy jó nagy nullát (illetve első kettőre, mert ugye két dobás van), ahogy kell, mondom ez nem az én sportom, aztán meg egyből letaroltam az egészet. Király. Csak néztek a többiek, de én lepődtem meg a legjobban, aztán rájöttem, hogy nem is olyan nehéz ez az egész. Csak a fél kolesz rajtam röhögött, amikor dobtam, mert én úgy nekifutásból próbáltam lendületet szerezni, és ez olyan viccesen hatott biztos, vagy nem tudom… Mindenesetre tetszett a dolog.

Lehet így is…

Meg így is. Futottam mint a villám.

Utána a Ráday klubot látogattuk meg, szobatársaim, meg akik hozzánk csapódtak, lányok, fiúk egy páran. Az elején valami noname koncert volt, valami fogalmamsincsmilyen zenekarral, de őszintén szólva elég borzalmas volt, szerencsére ez csak egy fél óráig tartott, utána már rendesebb zene ment, mondjuk nem éppen az én világom, de láttam, hogy a többiek jól elvannak, és én is beépültem a rendszerbe. Ott roptuk egész zárásig majdnem, úgyhogy most picit fáj a lábam, meg a fejem, meg a hátam, meg a hüvelykujjam rohadtul, de az a bowlingozástól.

Mai nap: nővérem ment vissza Rómába, feljöttek szüleim is, nagy családi búcsúzkodás, meg minden. Aztán anyám megkérdezi: nem jössz fidesz gyűlésre? Mondom most inkább kihagyom. Egyébként az egész város ellepték a narancssárga pólós, esőkabátos, kalapos, kendős stb emberek, jó nézni. De azért az nekem sok lenne, hogy egy ilyen kampányszöveget végighallgassak, meg különben is, egyrészt nem érdekel, másrészt meg úgyse befolyásolna semmilyen irányban, úgyhogy tökmindegy. Van jobb dolgom is…

Cowboy Bebop – The Movie. Ez volt az első anime, amit egészben végignéztem még anno Balatonakarattyán. A dolog érdekessége, hogy akkor is hajnalban álltunk neki, meg tagnap is (legalábbis az utolsó egy órájának). De megéri.