Kb nem sok kedvem van írni, de kaptam egy érdekes e-mail-t, úgyhogy gondoltam bevágom ide, és akkor írtam is, meg nem is. Kommentet azt már nem írok hozzá.
Egy este egy unoka a nagyapjával beszélgetett aktuális eseményekről.
Egyszer csak hirtelen megkérdezte:
– Nagyapa, hány éves is vagy?
A nagyapa így válaszolt:
– Hadd gondolkozzam egy kicsit… A televízió, a gyermekbénulás elleni
védőoltás, a fénymásoló gép, a kontaktlencse és a fogamzásgátló tabletta
előtt születtem.
Nem volt még radar, hitelkártya, lézersugár és pengekorcsolya.
Még nem találták fel a légkondicionálót, a mosogatógépet, a szárítógépet
(a ruhát egyszerűen kitették száradni a friss levegőre).
Az ember még nem lépett a Holdra, és nem léteztek sugárhajtású
utasszállító repülőgépek.
Nagyanyád és én összeházasodtunk és azután együtt éltünk, és minden
családban volt apuka és anyuka.
A “gay” tisztességes angol szó volt, amely elégedett, vidám és jókedvű
embert jelentett, nem pedig homoszexuálist. Leszbikusokról sosem
hallottunk, a fiúknak pedig nem volt fülbevalójuk.
Én a számítógép, a kétszakos egyetemi képzés és a csoportterápia előtt
születtem. Az emberek nem analizáltatták magukat, legfeljebb amikor az
orvos vér- vagy vizeletvizsgálatra küldte őket.
25 éves koromig minden rendőrt és férfit “uram”-nak szólítottam, minden
nőt pedig “asszonyom”-nak vagy “kisasszony”-nak.
Párjuk a galamboknak és a nyulaknak volt, de nem az embereknek. Az én
időmben ha egy hölgy felszállt az autóbuszra vagy a villamosra, a gyerekek
és a fiatalok mindenki másnál hamarabb álltak fel, hogy átadják neki a
helyüket, de ha terhes volt, a helyére kísérték és – ha kellett –
megváltották a jegyét és odavitték neki.
A férfiak a járdaszegély, a nők a házfal mentén mentek, a lépcsőn a nőé
volt a korlát melletti oldal, elsőként lépett be a liftbe és onnan ki;
alátolták a széket, hogy leülhessen; egy férfi sosem üdvözölt úgy egy nőt,
hogy ne állt volna fel, ha éppen ült, amit akkor is megtett, ha a nő állt
fel – hacsak egy pillanatra is – az asztaltól, kinyitotta előtte az autó
vagy bármi más ajtaját, és a férfi segített neki levenni a kabátját.
Az én időmben a szüzesség nem okozott rákot, és a családi erény
bizonyítéka volt a lány és a tisztaságé a férj számára.
A mi életünket a tízparancsolat, a józan ész, az idősebbek és az érvényes
törvények tisztelete szabályozta, később teremtő együttélésben és felelős
szabadságban telt.
Bennünket megtanítottak arra, hogy különbséget tegyünk jó és rossz között,
és hogy felelősek vagyunk tetteinkért és következményeikért.
A fast foodról azt hittük, azt akkor eszik az emberek, amikor sietnek.
A komoly kapcsolat azt jelentette, hogy jóban voltunk unokatestvérekkel és
barátokkal.
A time sharing azt jelentette, hogy a család másokkal együtt nyaralt, nem
pedig idegenekkel közös nyaralót.
Ismeretlen volt a vezeték nélküli telefon, a mobiltelefonról nem is
beszélve.
Sosem hallottunk sztereó zenéről, URH-ú rádióról, kazettákról, CD-ről,
DVD-ről, elektromos írógépekről, számológépekről (még mechanikusakról sem,
hát még hordozhatókról). A “notebook” jegyzetfüzet volt.
Az órákat naponta felhúzták. Semmi digitális nem létezett, sem órák, sem
világító számos kijelzők a háztartási gépeken. Gépeknél tartva, nem voltak
pénzkiadó automaták, se mikrohullámú sütők, se ébresztőórás rádiók. Hogy
videomagnókról és videokamerákról ne is beszéljünk.
Nem léteztek azonnal előhívott színes fényképek. Csak fekete-fehér képek
voltak, előhívásuk és másolásuk több mint 3 napig tartott. Színes képek
nem léteztek.
Ha valamin a Made in Japan szöveg volt, az rossz minőséget jelentett, és
nem létezett Made in Korea, se Made in Taiwan, se Made in Thailand, még
kevésbé Made in China.
Sosem hallottunk Pizza Hutról vagy McDonald’sról, se az instant kávéról,
se a mesterséges édesítőkről. Olyan üzletek voltak, ahol 5-10 centavóért
lehetett vásárolni.
A fagylalt, a buszjegy, az üdítő: mind 10 centavóba került. Új autót 1000
dollárnál olcsóbban lehetett venni… de kinek volt annyi pénze?
Az én időmben a fű olyasmit jelentett, amit nyírtak, nem szívtak. A chip
szilánkot, szálkát jelentett, a hardware vasárut, software pedig nem
létezett.
Mi voltunk az utolsó nemzedék, amely azt hitte, hogy egy asszonynak férjre
van szüksége ahhoz, hogy gyereke legyen.
És most mondd, szerinted hány éves vagyok?
– Hát, nagyapó… több mint 200! – felelt az unoka.
– Nem, kedvesem, csak 60!
Pytta blog 