ARCHÍV – 2006.01.28

Megvolt Óbester meeting, és azt kell, hogy mondjam, hogy ez volt talán az egyik legjobb (idén legalábbis biztos :D). Egy picit később értem le, mint a hivatalos kezdés, de azt hiszem nem volt senki, akivel ne találkoztam volna, mert már olyan korán elment, maximum olyan, akivel kevesebbet beszélgettem – egy kicsit. Nem voltunk olyan naggyon sokan, de nem is ez a lényeg, jó társaság jött össze. A többiek meg síelnek, meg zh-t írnak biztos, vagy valami ilyesmi. Egyébként megértem, mert nem mindenki jár olyan helyre mint én, és azért máshol vannak talán követelmények, arra én is biztos többet tanulnék – nem mintha nem tanultam volna eleget a vizsgaidőszakban, nem arról van szó.

Nem tudom, írtam-e már, de akkor most igen, hogy úgy tűnik megindult a Masszafilm szekere, érdemes megnézni az oldalukat akit érdekel, mert be lesz mutatva jó sok filmjük – ha nem az összes. Legalábbis a publikusak. Szóval itt a reklám helye, és azt azért el kell mondanom, hogy büszke vagyok rátok srácok, legalábbis azokra, akiket ismerek, ha tehetem, akkor igyekszem elmenni én is. Miért is ne tehetném – lefixálódott, hogy csütörtökön lesz a talajtan UV-m, de úgy néztem csütörtök előtt nincs vetítés – és ez jó. Ja és ezúton is ezer köszönet Eresznek a jegyzetért amit adott nekem, ha ezek után sem sikerül, akkor egy örök vesztes vagyok – vagy csak lesz egy rossz napom.

Na, vissza Óbesterhez: úgy alakult az este, hogy viszonylag hamar elment a társaság nagy része, és ott maradt Horpe, Tria, Dombi meg én. Mi sem akartunk sokáig, mert ilyen kevesen már annyira nem jó, meg igazából én is örültem volna, ha hamarabb hazavetődök, de végülis nem így alakult. Épp kiléptünk az ajtón, és búcsúzkodtunk, amikor lám ki jön szembe az utcán; Szappan, azaz Zsolt, őt vettem észre először, mögötte meg egy kis csapat Szlomival, meg BME-s arcokkal. Ádámnak elvileg koncertje volt (az  egyik zenekarával, amelyik nem a Felsővezeték),  és azt mondta nem jön, de úgy látszik hamar befejezték, és még benéztek ide. Ezért Dombi is úgy gondolta, hogy még marad, meg Zsolti is nagyon csúnyán nézett, amikor el akartam indulni. Ez volt kb fél tizenegykor. Ismét bebizonyosodott, hogy ez egy jó társaság, ott volt a másik Zsolt, meg Peti, akiket még Ádám tavalyi szülinapi partyjáról ismertem, de ők már valószínűleg nem emlékeztek rám, mindegy, jó arcok, meg egy lány, az egyik Zsolti húga (egész jól bírta a gyűrődést hat sráccal!). Röpködtek a szlomi-viccek, csak fogtam a fejem, mert amikor Ádám belead apait-anyait, akkor kő kövön nem marad, olyan rossz vicceket tud mondani, de az a jó benne, hogy az embernek önkéntelenül is nevetnie kell rajta. Nagyon ott volt a hangulat, tényleg örültem, hogy nem mentem haza.

A vége meg az lett, hogy Dombi (szokás szerint :D) hazavitt kocsival, és ez volt hajnali kettőkor – egy kicsit elhúzodott a dolog, miattunk maradt nyitva a kocsma – még a pultosnéni is mondta, amikor Ádámékkal visszajöttünk, hogy …ti nem mentetek már egyszer el? Én meg mondtam, hogy olyan jó ez a hely, hogy még maradnunk kell. Itt megjegyzik az embert…

Más: elvileg össze van rakva a gépem, szordzs segített, úgyhogy még szerdán vettem egy használt konfigot, mínusz videókártya, azt meg tegnap elintéztem, azért késtem, kell még bele egy-két ventillátor, mert most egyrészt k*rva hangos, másrészt meg… nem is tudom, az a lényeg, hogy nem jó. És ennyi, jövő héten be is lehet indítani talán. Az egyetlen probléma vele, hogy a srác, akitől vettük, egy akkora házban adta, hogy olyan magas, mint az asztalunk, de komolyan , nem semmi, de Petinek van egy felesleges háza, ha abba bele lehetne tenni az jó lenne, ezt meg eladni… Mindegy, inkább most még nem foglalkozok ezzel.

Voltam korcsolyázni a tavon otthon csütörtökön, igaz, megmondták, hogy elvileg nem lehet, és csak saját felelősségre engedik, én meg kicsit be voltam szarva, amikor rámentem, finoman lépegettem, de azért a mínuszok megtették a hatásukat, nem volt semmi gond, csak az a rossz, hogy picit göröngyösen fagyott be néhol, és az elég kellemetlen, de nem hasaltam el egy szer sem, pedig közel voltam hozzá néha – igazából nem is mertem elesni… A monitort meg hazavittem szerdán, hát nem mondom, embertelenül nehéz volt, majd leszakadt a karom, és még most sem tudom behajlítani rendesen, naggyon nehéz volt, de hazaértem vele, azt nem tudom, hogy működik-e még, de majd kiderül.

Hát röviden most ennyi.

ARCHÍV – 2006.01.25

Szordzs talált nekem egy jó kis oldalt – prohardver -, úgyhogy beindult a gépfejlesztési project, elvileg az alapokat azt sikerül ma megvenni, aztán az egyéb tartozékokat majd ha sokat leszek itt Pesten, ergo a vizsgaidőszak után, mert most megint hazamegyek, és nem igazán tudok ilyen jellegű ügyeket intézni. Egyébként vicces lesz a hazamenetel is, mert egyrészt szeretném hazaszállítani a régi monitoromat is, és egyúttal a korcsolyámat is, mert most már elvileg befagyott annyira a tó a faluban, hogy rámenjek. Ha nem, akkor meg így jártam… Szóval az a tizenkilós monitor elég nagy fejfájást okoz, nem is tudom, hogy bevállaljam-e, mert végülis nem muszáj pont most elvinnem, csak már így is olyan a szoba, mint egy bontó-kisbolt, monitor van az asztalom alatt, gépház az ágyneműtartóban, kábelek az asztalon, a polcokon, a szekrényben…

Ezt néztük tegnap este (Egy szoknya, egy nadrág), remélem örök életre elvitte a készítők kedvét, hogy magyar filmekből remake-et csináljanak, mert ez borzalmasan ratyira sikerült… Az egyetlen dolog amiért mégis érdemes megnézni, az Kapa, meg Pete (Mucsi Zoli, Scherer Péter) alakítása, nagyon önmagukat adták…

ARCHÍV – 2006.01.24/2

Mi visz arra embereket, hogy ne a guglin keressenek valamit, hanem mondjuk ilyen helyeken, hogy kurzor.hu? Biztos ők egyediek akarnak lenni. De nem is ezért írok, hanem mert végre van hosszú ő és ű betűm!!! És megcsináltam, hogy mindig az utolsó 27 bejegyzés legyen az oldalon, nagyon májer vagyok, remélem tényleg sikerült is…

ARCHÍV – 2006.01.24

Hú… kicsit megállt velem most az élet, mert otthon voltam sokat, és nem csináltam semmit kb, vagyishát tanulni próbáltam több kevesebb sikerrel, de… mindegy. Az a lényeg, hogy végeztem a vizsgákkal, illetve van még egy UV-m, de az még messze (1 hét), úgyhogy még nem is gondolok rá inkább. Meg amúgy sincs rá túl sok esély, hogy sikerüljön, csak az vigasztal, hogy egy egész jó társaság nem ment át ezen a vizsgán, nem vagyok letörve, mert nem csak nekem nem sikerült. Bár, hogy közülük kik jönnek el UV-zni azt már nem tudom…

Csütörtökön nem volt már időm írni, mert ugye hazamentem, és azóta is otthon voltam, de… vettem egy új monitort. És nem is akármilyet, annyira tetszik, hogy legszívesebben ezt bámulnám egész nap. Hm. Tulajdonképpen ezt bámulom egész nap. De tényleg tetszik, már csak az a baj, hogy ősrégi hozzá a gépem, de azt hiszem a közeljövőben fejleszteni fogok ezen a téren is, csak most így nincs rá túl sok időm. Így néz ki a kicsike:

Csináltam egy nem kis ingyenreklámot az eldzsínek, de tökmindegy (a gép paramétereit meg trükkösen nem lehet elolvasni direktbe. Egyébként az enyém olyan fehér szélű az elején, nem fekete). Szóval ez volt csütörtökön, azóta nem is láttam szegénykémet… Egyébként érdekes volt az emberek arcát nézni, amikor végigmentem a fél városon vele, mert ugye zacskót azt már nem tudtak adni hozzá, mindenki először a dobozt nézte meg, aztán meg engem. Aztán megint a dobozt.

Ma meg bementem suliba, mondta egy srác, hogy senki nem akar rajta kívül elsőnek bemenni (mert szóbeli volt), mondom akkor bevállalom, legalább hamar túlleszek rajta. Volt egy tétel, ami alapból nagyon könnyű lett volna, csak a második feléhez egy büdös szót nem tudtam szólni, mert nem volt benne semmilyen jegyzetben. Meg is kérdeztem a srácot, hogy vajon ő mit mondana erről a témáról. Áááá, hagyjad, én sem tudom, de biztos nem húzod ki… Hát kihúztam. Próbáltam a hangsúlyt az első részre fektetni, de a tanár észrevette a turpisságot és belekérdezett a végébe is, de egyébként jó fej volt, végülis hármast kaptam, dehát ettől a félévtől már túl sok mindent amúgysem vártam, úgyhogy mindegy…

Nővéremnek holnap még kell intéznem dolgokat, elvileg márciusban hazajön vizsgázni, meg ilyeneket, aztán utána visszamegy még egy félévre, mert rájött, hogy neki az jó, de tulajdonképpen nekem sem rossz, mert akkor legalább az egyik nyári programom már megvan, kimehetek Olaszba – erről mindig a Szakonyi Károly: Adáshiba című darab jut eszembe, ott mondták, így, hogy Olaszban. Na mindegy.

Ezt néztük most Atival. Tök alsó kettő. Persze az első jobb volt, de azért ebben is voltak jelenetek, meg egy csomó új szinonimát tanultam bizonyos szavakra, nem is gondolná az ember, hogy milyen vicces ez a magyar nyelv – például a male whore szó kb ötvenszer jött elő a filmben, de nem volt két ugyanolyan fordítás rá a feliratban…

ARCHÍV – 2006.01.18

Kb nem sok kedvem van írni, de kaptam egy érdekes e-mail-t, úgyhogy gondoltam bevágom ide, és akkor írtam is, meg nem is. Kommentet azt már nem írok hozzá.

Egy este egy unoka a nagyapjával beszélgetett aktuális eseményekről.
Egyszer csak hirtelen megkérdezte:
– Nagyapa, hány éves is vagy?
A nagyapa így válaszolt:
– Hadd gondolkozzam egy kicsit… A televízió, a gyermekbénulás elleni
védőoltás, a fénymásoló gép, a kontaktlencse és a fogamzásgátló tabletta
előtt születtem.
Nem volt még radar, hitelkártya, lézersugár és pengekorcsolya.
Még nem találták fel a légkondicionálót, a mosogatógépet, a szárítógépet
(a ruhát egyszerűen kitették száradni a friss levegőre).
Az ember még nem lépett a Holdra, és nem léteztek sugárhajtású
utasszállító repülőgépek.
Nagyanyád és én összeházasodtunk és azután együtt éltünk, és minden
családban volt apuka és anyuka.
A “gay” tisztességes angol szó volt, amely elégedett, vidám és jókedvű
embert jelentett, nem pedig homoszexuálist. Leszbikusokról sosem
hallottunk, a fiúknak pedig nem volt fülbevalójuk.
Én a számítógép, a kétszakos egyetemi képzés és a csoportterápia előtt
születtem. Az emberek nem analizáltatták magukat, legfeljebb amikor az
orvos vér- vagy vizeletvizsgálatra küldte őket.
25 éves koromig minden rendőrt és férfit “uram”-nak szólítottam, minden
nőt pedig “asszonyom”-nak vagy “kisasszony”-nak.
Párjuk a galamboknak és a nyulaknak volt, de nem az embereknek. Az én
időmben ha egy hölgy felszállt az autóbuszra vagy a villamosra, a gyerekek
és a fiatalok mindenki másnál hamarabb álltak fel, hogy átadják neki a
helyüket, de ha terhes volt, a helyére kísérték és – ha kellett –
megváltották a jegyét és odavitték neki.
A férfiak a járdaszegély, a nők a házfal mentén mentek, a lépcsőn a nőé
volt a korlát melletti oldal, elsőként lépett be a liftbe és onnan ki;
alátolták a széket, hogy leülhessen; egy férfi sosem üdvözölt úgy egy nőt,
hogy ne állt volna fel, ha éppen ült, amit akkor is megtett, ha a nő állt
fel – hacsak egy pillanatra is – az asztaltól, kinyitotta előtte az autó
vagy bármi más ajtaját, és a férfi segített neki levenni a kabátját.
Az én időmben a szüzesség nem okozott rákot, és a családi erény
bizonyítéka volt a lány és a tisztaságé a férj számára.
A mi életünket a tízparancsolat, a józan ész, az idősebbek és az érvényes
törvények tisztelete szabályozta, később teremtő együttélésben és felelős
szabadságban telt.
Bennünket megtanítottak arra, hogy különbséget tegyünk jó és rossz között,
és hogy felelősek vagyunk tetteinkért és következményeikért.
A fast foodról azt hittük, azt akkor eszik az emberek, amikor sietnek.
A komoly kapcsolat azt jelentette, hogy jóban voltunk unokatestvérekkel és
barátokkal.
A time sharing azt jelentette, hogy a család másokkal együtt nyaralt, nem
pedig idegenekkel közös nyaralót.
Ismeretlen volt a vezeték nélküli telefon, a mobiltelefonról nem is
beszélve.
Sosem hallottunk sztereó zenéről, URH-ú rádióról, kazettákról, CD-ről,
DVD-ről, elektromos írógépekről, számológépekről (még mechanikusakról sem,
hát még hordozhatókról). A “notebook” jegyzetfüzet volt.
Az órákat naponta felhúzták. Semmi digitális nem létezett, sem órák, sem
világító számos kijelzők a háztartási gépeken. Gépeknél tartva, nem voltak
pénzkiadó automaták, se mikrohullámú sütők, se ébresztőórás rádiók. Hogy
videomagnókról és videokamerákról ne is beszéljünk.
Nem léteztek azonnal előhívott színes fényképek. Csak fekete-fehér képek
voltak, előhívásuk és másolásuk több mint 3 napig tartott. Színes képek
nem léteztek.
Ha valamin a Made in Japan szöveg volt, az rossz minőséget jelentett, és
nem létezett Made in Korea, se Made in Taiwan, se Made in Thailand, még
kevésbé Made in China.
Sosem hallottunk Pizza Hutról vagy McDonald’sról, se az instant kávéról,
se a mesterséges édesítőkről. Olyan üzletek voltak, ahol 5-10 centavóért
lehetett vásárolni.
A fagylalt, a buszjegy, az üdítő: mind 10 centavóba került. Új autót 1000
dollárnál olcsóbban lehetett venni… de kinek volt annyi pénze?
Az én időmben a fű olyasmit jelentett, amit nyírtak, nem szívtak. A chip
szilánkot, szálkát jelentett, a hardware vasárut, software pedig nem
létezett.
Mi voltunk az utolsó nemzedék, amely azt hitte, hogy egy asszonynak férjre
van szüksége ahhoz, hogy gyereke legyen.
És most mondd, szerinted hány éves vagyok?
– Hát, nagyapó… több mint 200! – felelt az unoka.
– Nem, kedvesem, csak 60!

ARCHÍV – 2006.01.16

Nem politizálok, mert nem szokásom (bár régi jó gimnáziumigazgatónk bizony a lelkünkre kötötte, hogy tegyük ezt), és nem is szeretnék, de pont az előző bejegyzés kapcsán láttam két dolgot, ami vicces, és ilyenkor csodálom, hogy milyen kreatívak is tudnak lenni az emberek ha azon múlik – mondjuk ehhez hozzáteszem, hogy az ilyen jellegű véleménynyilvánításoknak ez égvilágon semmi értelme.

Az egyik firka, amit a Jöjjön el az én országom-ra találtam, az az volt, hogy eléírták, hogy SOSE. De amelyik viccesebb volt, az az amikor utánaírták, hogy ÉS SZABADÍTS MEG A GONOSZTÓL. Hát ilyen destruktívak tudnak lenni az emberek, és akkor még a fidesz-mszp kifigurázásokról nem is beszéltem, de nem is fogok, és ezennel le is zárom a témát, igaz, nem garantálom, hogy ha valami nem zaklat fel NAGYON, akkor azt nem írom le, de általában ez a téma teljesen hidegen szokott hagyni, nem könnyen háborodom fel semmilyen nyilatkozaton, vagy beszéden, legyenek azok tények, vagy egyenes hazugságok, igazából nemigen tud érdekelni ez a dolog, nem mondom, hogy nem érint, de akkor is… (UGYE senkit nem sértettem meg, vagy befolyásoltam a pártállását illetően, és hogy kire szavaz, és egyáltalán – mert nem volt szándékomban. Vigyázni kell ám ezzel a hülye internettel!)

Most kicsit szar napom van, mert megvágtak talajtanból, és nem is ez zavar leginkább, mert igazából tényleg nem tudtam ANNYIRA, bár jobban (örülnék egy kettesnek), hanem az, hogy nem volt elég három (HÁROM!!!) nap tanulás erre a szarra, és olyan részletesen belekérdez a tanár, mintha valami nem tudom milyen fontos valami lenne, közben meg csak egy választható random tantárgy. És az az igazság, hogy ha egyszer valaha levizsgázok, akkor sem lesz közöm sem a talajokhoz, mert még egy darab földet nem láttam élőben, amiről meg tudnám mondani, hogy mi, csak ilyen hülye kémiai fogalmakat magolhatok be, ami ha azt vesszük persze fontosak – de nem egy geográfusnak szerintem, legalábbis ilyen mélységekben. Szóval most egy héttel hosszabb a vizsgaidőszak, de nem törtem össze lelkileg, meg semmi, csak kicsit idegesít, hogy miért vettem fel ezt a tantárgyat, de ha már felvettem, akkor jó lenne elvégezni is – amúgy sincs túl sok kreditem…

ARCHÍV – 2006.01.12

Most jöttem rá reggel a metróban, hogy az szdsz-nek ez a Jöjjön el az én országom  szövege a Jöjjön el a Te országod-ra utal a miatyánkból – legalábbis azt hiszem. Pedig már vagy két hete nézem ezt a plakátot, és eddig még semmi értelmét nem láttam ennek a szlogennek, mekkora hülyeség, hogy jöjjön el az én országom? aztán most leesett, és megint rájöttem, hogy milyen lassan dolgozik az agyam.

Megírtam az etnikumok- és vallások földrajza vizsgát, elvileg ma délután ki is javítják, de az ilyen ígérgetéseknek nem nagyon dőlök be, meg annyira amúgy sem érdekel, úgyhogy inkább hazamegyek – már ha nem döglik be a közlekedés ettől a fél centis hótól… Nem is merek inkább a vizsgákról írni, majd inkább ha túl leszek a nehezén – két hét múlva ilyenkor… bele sem gondolok inkább.

ARCHÍV – 2006.01.11

Tulajdonképpen semmi olyan nincs, amit mondjuk érdekes lenne leírnom, mert tanulságos eset történt velem, vagy vicces – de azért mégis írok, mert legalább pihenek egy kicsit.

Mentem vizsgázni, planetológia a tantárgy címe, és arról szól, hogy érdekes dolgokat tanulunk a Naprendszerből meg innen-onnan, bolygók, meg holdak, meg stb… és azért jó, mert elborult csillagászok tartják az órákat, és idén csak geográfusok voltunk rajta, tehát közünk nincs az egészhez, de legalább tetszik. És nagyjából az itt szerzett ismereteket (hű de szépen fejeztem ki magam) nem tudjuk hasznosítani semmire.

A vizsga úgy nézett ki, hogy elvileg írtunk egy házidolgozatszerűséget, és arról kell majd beszélni – merthogy szóbeli volt a vizsga. Namost öten írtunk ilyen dolgot, és bementünk mind az öten a terembe. A tanár meg elkezdte lapozgatni a dolgozatokat, meg kérdezgetett erről-arról, meg ami úgy eszébe jutott, aztán elkezdett mindenkit kikérdezni, hogy ki mit akar kezdeni a jövőben az életével, meg mivel akar majd foglalkozni, mert ezzel nem lehet elég korán elkezdeni foglalkozni, stb stb. De ez nem új, mert órán is mindig kiszúr egy embert ez a tanár, akinek be kell számolnia mit fog majd kutatni felnőttkorában. Minden pillanatban rettegtem, hogy egyszer rám kerül a sor, de ez szerencsére nem történt meg. És lám, nem tudom, hogy mi leszek nagykoromban… Az egésznek az lett a vége, hogy mindenkinek kollektíve beírtak egy négyest, amit kb. akkor is megkaptam volna, ha egy büdös szót nem szólok egész vizsga alatt, mert amit mondtam, az úgyis rossz volt, de ez nagyjából mindenkivel így volt. Én örülök a négyesnek, de aki tanult sokat rá, az talán kicsit igazságtalannak érezte az osztályzást – de ilyen szerintem csak egy ember volt.

Utána meg beírtam a másik vizsgámat, amit múltkor írtam, négyes lett, megkönnyebbültem…

Ma találkoztam Lajossal a liftben egy emelet erejéig, úgyhogy nem sokat beszéltünk, épp tegnap húzták meg valamiből azzal dicsekedett el. Hazafelé meg wheer-be futottam, ő is vizsgázott, most ment az eredményt megnézni.

Délután vettem jegyeket, február 14-én szobaszinten elmegyünk színházba, igaz Peti nem jön, de lélekben velünk lesz. A Bárka Színházba megyünk, a Mulatság-ot nézzük meg, nagyon nagy színészek játszanak benne, kíváncsi vagyok rá, milyen lesz.

Holnap megint vizsgázok, nemtom milyen lesz, ettől annyira nem félek, de a hétfői, az naggyon durva lesz…

ARCHÍV – 2006.01.08/2

Tudtam!!! Tudtam, hogy kihagyok valakit. Thez is ott volt, igen, és bocsánat…

ARCHÍV – 2006.01.08

Rohadt MÁV!!!!!!!!!!! Nem mintha az anyukám is ott dolgozna a cégnél, de pont ezért lehet szidni őket rendesen. Nővéremet elvileg ma adtuk volna fel Rómába (szombat), de kiderült, hogy a vonata egy órás késéssel indul kb. és így már tuti, hogy nem éri el a csatlakozást Wiener-Neustadtban. Nem is ez volt a baj, hanem a pénztárosok értetlensége, amikor jegyet akartunk visszaváltani, meg új járatokat keresni. Mindegy, az a lényeg, hogy hihetetlenül bonyolult ez az egész utazás dolog, és senki nem ért semmihez. Még szerencse, hogy anyukám valamennyire tudott segíteni… De így is az lett a vége, hogy ma még itt alszik a koleszban a nővérem, és holnap (azaz ma, vasárnap) reggel indul majd Rómába. Nem egyszerű eset…

Este voltam szalagavatón, azt hittem, hogy pöttyedt elkések, mert tényleg később értem oda, de az ilyesmit sosem kezdik időben, úgyhogy végülis nem maradtam le semmiről, csak egy ideig állva kellett néznem a műsort, amíg meg nem találtam a többieket, mert mi öregdiákok mindig találunk ülőhelyet, függetlenül az állóhelyes jegytől… Egyébként meglepően sok ismerőst találtam, volt jó sok osztálytársam, Stoker, Kálmán, Szabolcs, FIQ, Matyi, Dalma, Viki, Dóri, Lützow, Dombi, Ádám… hú remélem nem hagyok ki senkit, mindegy, az a lényeg, hogy tényleg sokan voltunk, meg egy csomó tanár, meg volt diák, meg a még mindig Deákosok… Úgyhogy az időnek jó része azzal ment el, hogy ó, te is itt vagy??? és …milyen rég nem láttalak! stb. Már amikor nem a műsort néztük. Egyébként arra jöttem rá, hogy egyre hosszabb műsorokat csinálnak ez egyes osztályok, hogy übereljék az előző évieket. A két tizenegyedik műsora nem is volt rossz, most nem úgy néztem őket (végre), hogy bezzeg mi milyen jó műsort csináltunk, meg nem a hibákat kerestem benne, hanem tényleg értékelni tudtam, hogy igyekeztek, meg dolgoztak ezzel az egésszel. Azért ezt át tudom érezni… Természetesen befigyelt az ingyenbüfé is a műsorok végén, van a tanároknak egy ilyen büfé fenntartva, amit már tizenegyedikes korunk óta lelkesen kihasználunk, és ez idén sem maradhatott el. Hiába, ezek a hülye szokások, meg hagyományok már csak ilyenek. De azért nem néztek ki minket a tanárok, ha elegendő időt töltöttünk az élettörténetünk részletes felvázolásával.

A hazafelé út kicsit izgalmasra sikerült, mert kocsival jöttem, és gyorsulási versenyt játszottak a srácok a Hungária körúton, be voltam szarva de rendesen úgy őszintén szólva, de ép bőrrel megúsztam, és lám itt vagyok.

És csak azért vagyok még mindig ébren, mert névnapot ülünk itt a szobában, szordzsnak, meg van egy másik Attila is a koleszban, hát én sem fekhettem még le…

ARCHÍV – 2006.01.05

Ma eszméletlen ideges voltam magamra, megint levizsgázhattam volna nagyon jól, ehelyett meg izgulhatok, hogy mi lesz. Tegnap felfedeztem, hogy az ügyes és okos és szemfüles csoporttársaim feltettek egy vizsgafeladatsort a netre, ami elvileg tavaly volt, megoldásokkal, meg minden. Megnéztem, átnéztem, mondom jó, de biztos, hogy nem ez lesz idén, inkább átnézem még egyszer a jegyzetet, meg a könyvet. Hát DE. Egy az egyben szó szerint ugyanaz volt az egész feladatsor!!!! Ez annyira durva!!! Elég lett volna jól átnézni azt a négy oldalt, és írhattam volna egy csillagos ötöst… Na, lényeg az, hogy ennek nem örültem, de azért az az igazság, hogy még így is segített valamennyit a dolog, nem panaszkodhatom.

Most hazamegyek, aztán elvileg szombaton lesz szalagavató, meg jövő héten két vizsga, úgyhogy sajnos megint itt kell lennem sokat…

ARCHÍV – 2006.01.04

Hivatalosan még nem vagyok itt, mert csak holnap jöttem volna fel, mert holnap lesz a vizsgám, de rájöttem, hogy az előadások anyagai itt vannak a gépen, úgyhogy mégis egy nappal hamarabb itt vagyok “tanulni” szigorúan, ezért nem is írok sokat remélhetőleg, illetve megpróbálok MÉG GYORSABBAN gépelni, ez akár újévi fogadalomnak is tekinthető. Ja igen; BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK még egyszer, talán még nem késő, nem mintha ez bármit is határozna.

Egyébként a Szilveszter mint olyan, az elég jól sikerült idén, eltekintve attól, hogy odafelé, meg vissza is kicsit be voltam parázva, hogy bekerülök a közúti balesetek hírrovatba, mert az idő nemigazán volt kegyes hozzánk. Életemben először a csoporttársaimmal szilvesztereztem, szakítva a nagyon sokéves (2) hagyománnyal, hogy az osztálytársaimmal vagyok. És nem is bántam meg. Bár ami azt illeti, nem indult valami fergetegesen a buli, de mivel sokan is voltunk, meg az alkohol is sok volt, ezért végülis ebből már rossz nem sülhetett ki. Megmutattam a többieknek a Szaros Panka nevű óriási kártyajátékot, ami nagy sikert aratott, mivel nincsenek szabályai, és sokan lehet játszani, és még hihetetlenül izgalmas is. Először feles vodkára játszottuk, utána meg citromlére, ez a régi snapszerpartykat idézte fel bennem anno az osztálytársaimmal, jó volt nézni az eltorzult arcokat, nekem meg szerencsére nem jutott belőle… Ami azt illeti idén is viszonylag józanul éltem túl az eseményeket, és erre igazán büszke voltam, de azért így is ki tudja magát ütni az ember, reggel kb két és fél óra alvás után indultam haza egypár emberrel, és mondjuk aznap nem csináltam semmit, azután, hogy hazaértem. Nahát így telt a szilveszter.

Kb nagyjából most ennyire telt tőlem, majd legközelebb – de szerintem ez is elég volt…